Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 15:14 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Jim Morrison-emlékvetítés a Pólus Moziban
többször meg kellett szakítani a színpadra mászó vagy oda különféle tárgyakat dobáló, túlfűtött lelkiállapotban lévő hallgatóság miatt. A kaotikus szervezés és a fékezhetetlen közönség miatt még ebben az évben törvényben tiltották be az ekkora létszámú szabadtéri rendezvényeket szerte az Egyesült Királyságban.

A Doors szombat esti csúcsidőre betervezett koncertje a csúszások miatt végül hajnali kettőkor kezdődött el, az Emerson, Lake & Palmer után és a Who előtt. A szervezési nehézségek és a zord időjárás ellenére, a bírósági tárgyalások súlyával a vállukon is képesek voltak megmutatni a rajongóknak, mi is volt az a varázslat, ami már 1967-ben a legjobbak közé emelte őket.

"Kordában tartottuk a dühöt, amit éreztünk, és Jim is remek formában volt" - mondta később Ray Manzarek. A koncert rögzítését megnehezítette, hogy Morrison ragaszkodott az erős filmes reflektorok lekapcsolásához, emiatt vöröses derengő fényben zajlott a műsor. Az első szám alatt technikai gondok miatt még nem forogtak a kamerák,
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 14:32
Hófúvás nehezíti a közlekedést Románia déli részén
mintegy félórás késéssel szállnak fel a jégtelenítési eljárás miatt. Késnek a vonatok is: a Temesvár felől érkező gyorsvonat 75, egy Galac felől érkező járat pedig 30 perces késéssel érkezett a bukaresti Északi pályaudvarra.

A katasztrófavédelmet a jégréteg súlya alatt leszakadt fákhoz, az úton keresztbe fordult teherautók eltávolításához riasztották. Országszerte 4900 - lánctalpas járművekkel, rohammentő kocsikkal és hóekékkel felszerelt - tűzoltót helyeztek készenlétbe arra az esetre, ha a zord időjárás emberéleteket sodorna veszélybe.

A hófúvásra és jegesedésre figyelmeztető riasztás szerda estig van érvényben, a következő napokra pedig a jelentős lehűlés és erős szél miatt adtak ki újabb elsőfokú riasztást. Csapadékra a következő napokban már nem kell számítani, de a - pénteki Szent András-napi munkaszünettel, majd a december elsejei centenáriumi nemzeti ünneppel folytatódó - hosszú hétvégén mínusz tíz fok alatti éjszakai, illetve fagypont alatti csúcshőmérséklet és óránkénti 50 kilométeres
velemenyezd, 2018. november 28. szerda, 10:11
Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító 11.15
párizsi egyetem feljegyzései közt található az alábbi történet, mely talán bizonyítja Albertus Magnus állítólagos mágikus képességeit. Ez az eset kapcsolatban áll azzal az 1249-es eseménnyel, amikor a nagyszerű filozófus rávette hollandiai Vilmost, hogy Kölnön való átutazása alkalmával tisztelje meg otthonát egy látogatással és engedje meg számára, hogy őt és kíséretét egy vacsorával szórakoztassa. Ebből az alkalomból Albertus Magnus asztalokat helyeztetett el a rendház kertjében, habár erősen zord, téli időjárás uralkodott odakint és a földet még hótakaró borította. A herceg kíséretében lévő udvartartása morgolódott a házigazda azon udvariatlanságán - látván a szabadban megterített asztalokat -, hogy vendéglátójuk kiteszi urukat a rossz időjárás ártalmas hatásainak. Ám a vacsora alatt a hó egyszer csak eltűnt és a vendégsereget a kellemesen langy tavaszi idő melengette és az illatos, kikeleti virágokkal teli kert vette körül, melyben a fák teljes pompájukban virítottak, miközben a madarak
maroka, 2018. november 15. csütörtök, 17:10
Mongól rénszarvas pásztorok
hitük szerint élnek, és tisztelik állataikat, illetve embertársaikat. A tsaatanok hosszú idők óta sikeresen túlélik a tajga kíméletlen feltételeit, családjaikkal költözködve, sátrakban lakva. Az észak Mongóliában élő nomád törzs túlélése szinte minden szempontból a rénszarvasoktól függ. Az állatok teje illetve az abból készült sajt létfontosságú a csoport számára, de az utazáshoz is elengedhetetlenek az agancsos állatok. A hegyekkel és erdőkkel tarkított vidéken ahol a rénszarvasiakkal élnek igen zord időjárás uralkodik, a téli időszakban gyakran mínusz 50 fok alá süllyed a hőmérséklet. A tsaatanok Mongólia utolsó még élő rénszarvas pásztorai. Hisznek a közösség összetartó erejében, és ez alapján élik mindennapjaikat. A rénszarvasok népe sajnálatos módon egyre inkább fogyatkozik, az eltűnés veszélye fenyegeti őket. Mára mintegy 44 család maradt, akik a tsaatan hagyományokat követve élnek. A rénszarvasok populációja folyamatosan fogyatkozott az elmúlt évtizedekben, ez pedig egyre inkább megnehezíti a törzs
schuro, 2018. május 30. szerda, 22:12
Ez a nő és a férje egy barlangban laknak.
Ha egy kicsit a szívünkre hallgatunk, csodálatos otthonunk lehet. Nem kell beilleszkedni az úszómedencés, angol gyepes, orchideás sablonba, a házunk olyan legyen, amely a mi
bordat, 2018. március 19. hétfő, 19:34
Egyre gyakoribbak és hosszabbak az északi-sarkvidéki hőhullámok
óráknak.

"Ez még az anomáliák között is anomáliának számít, annyira meghaladja az átlagot, hogy aggódhatunk, további meglepetések jönnek, ha az ember továbbra is piszkálja a dühös fenevadat, a föld klímáját. Az Északi-sarkvidék mindig vészcsengőnek számított az éghajlatváltozásban, mert itt felerősödnek az ember okozta melegedés hatásai" - mondta Michael Mann, a Pennsylvaniai Állami Egyetem földtudományi központjának igazgatója.

Noha sokan a régi kemény telek visszatérését látják a jelenlegi zord európai időjárásban, a tudósok szerint ez nem azt jelenti, hogy visszaállnak a normális viszonyok, hanem azt, hogy Európában történik az, aminek a sarkvidéken kellene végbemennie.

A világ legészakibb meteorológiai állomásán, a Grönland északi csúcsán lévő Kap Morris Jesupon mostanában időnként melegebbet mértek, mint Londonban vagy Zürichben, az állomástól több ezer kilométerre délre.

Bár a vasárnapi 6,1 fokos csúcs nem számít rekordnak, a korábbi két kiemelkedő érték, amit 2011-ben és 2017-ben
velemenyezd, 2018. február 28. szerda, 14:22
Először sikerült azonosítani "állandó lakókat" a Föld legszárazabb sivatagjában
dolgozó Dirk Schulze-Makuch által vezetett nemzetközi kutatócsoport a dél-amerikai sivatag legszárazabb részén végzett vizsgálatokat, ott, ahol évtizedek telnek el egyetlen esőcsepp nélkül - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a szélsőségesen száraz - a Föld régiói közül a Mars felszínéhez leginkább hasonlító - területen talált mikroorganizmusok vajon állandó lakói-e sivatagnak vagy csupán haldokló élőlények, amelyeket az időjárási tényezők sodortak a vesztükbe.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányukban Schulze-Makuch és kollégái arról számolnak be, hogy még a szuperszáraz Atacama-sivatag is élhető környezet lehet egyes mikrobák számára.

Eredményeik szerint bizonyos baktériumok képesek megélni a sivatagi talajban úgy, hogy átalusszák a csapadékmentes évtizedeket, majd újból életre kelnek és szaporodnak, amikor esik az eső. Schulze-Makuch szerint a kutatásuk azt mutatja, hogy, ha az élet a
velemenyezd, 2018. február 27. kedd, 20:46
Hideg idő - Meteorológiai szolgálat: nagyjából 10 fokkal van hidegebb a sokévi átlagnál
maximumhőmérséklet plusz 4,8 fok. Február utolsó napjaiban a napi minimumhőmérsékletek sokévi országos átlagban jellemzően mínusz 2 fok körül alakulnak. A nappali legmagasabb hőmérsékletek meghaladják a plusz 6 fokot.

A februári méréseket tekintve legutóbb 2012 februárjában volt "zord" hideg, akkor a havi középhőmérséklet Magyarország egész területén fagypont alatti volt: az értékek mínusz 9 és mínusz 1 fok között alakultak. A tartós hótakaró fokozta a lehűlést. A komoly mínuszok kialakulásához ez a jelenlegi időjárási helyzetben is hozzájárul a hóval borított helyeken - jegyezték meg.

A 2012-es februárnál is hidegebb volt a tél záró hónapja 1985-ben és 2003-ban. Országosan, a legutóbbi évtizedeket tekintve, a leghidegebb három február 1929-ben, 1940-ben és 1956-ban volt.

A meteorológiai szolgálat összegzése kitér arra is, hogy a februári középhőmérséklet 1901-től 1,6 Celsius-fokos emelkedést mutat. Ezzel együtt a hideg hőmérsékletekkel kapcsolatos szélsőségek februárban is csökkentek.
velemenyezd, 2018. február 27. kedd, 07:04
Az ország több állatkertjében is szerveznek időjósló medvelest
A néphagyomány úgy tartja, hogy február másodikán a medve felkel téli álmából, kinéz a barlangjából, és az árnyéka alapján meg lehet jósolni az elkövetkezendő hetek időjárását. Ha tiszta, derült az idő, és a medve találkozik az árnyékával, akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, így sokáig fog tartani a tél. Ha azonban nem látja meg az árnyékát a borús, zord időjárás miatt, az azt jelenti, hogy kis idő múlva enyhülni fog az idő és hamarosan véget ér a tél - olvasható a Pécsi Állatkert honlapján, ahol szombaton és vasárnap rendezik meg a Medve Napokat. Itt Nikoláj, a barnamedve jósol időt pénteken, a hétvégére pedig látványetetésekkel és színes programokkal készül az intézmény.

A Miskolci Állatkertben pénteken délelőtt Dorkát és Borkát csalogatják elő barlangjából, hogy segítsenek kideríteni, mikor jön el a tavasz, és Szegeden is pénteken délelőtt várják farsangi hangulatú medvelesre a látogatókat, akik a park októberben született fehéroroszlán-kölykének látványetetését is megnézhetik.

A
velemenyezd, 2018. február 01. csütörtök, 16:23
Legjobb házi praktikák téli bőrápolásra
Az őszi-téli időszakban a szél és a hideg könnyen kiszáríthatja a bőrünket. Aggodalomra azonban semmi ok, házi praktikákkal is sokat tehetünk bőrünk egészségének fenntartásáért. Íme, néhány hatásos bőrápolási módszer, melyekkel otthon is óvhatjuk bőrünket a kiszáradástól.
A hideg hónapok és a zord időjárás megviselik bőrünket, azonban egy kis odafigyeléssel és házi praktikák alkalmazásával télen is sokat tehetünk bőrünk egészségének fenntartásáért.
,,Fontos, hogy naponta minimum másfél liter folyadékot igyunk - lehetőleg szénsavmentes ásványvíz vagy cukrozatlan zöldség- és gyümölcslé formájában. A napi szépségápolási rutinok során pedig lehetőség szerint szappan-, színezék- és tartósítószer-mentes arclemosókat és hidratáló krémeket használjunk, amelyek hozzájárulnak bőrünk egészségének megőrzéséhez" - tanácsolta dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus, aki a házi praktikák alkalmazásához gyakorlati tanácsokat is adott.
,,Hetente egyszer szánjunk időt az otthoni
eva6, 2018. február 01. csütörtök, 13:56
Időjárás-jelentés
Időjárási helyzet Európában

---------------------------



A Kelet-európai-síkság nagy részén anticiklon alakítja az időjárást, amelynek területén derült és felhősebb tájak egyaránt vannak, de nagyobb, összefüggő és vastagabb felhőzet csak a magasnyomás nyugati peremén, egy okklúziós front miatt van. Utóbbi helyeken havazás is előfordul. A csúcshőmérséklet 0, az Ural előterében -10 fok alatt marad. Hasonlóan zord idő van Lappföldön, ahol jóval hosszabbak az éjszakák, nappal néhol még -20 fok fölé sem kúszik a hőmérő higanyszála, de Skandinávia középső részén is fagypont alatt marad a hőmérséklet. Nagy-Britannia és a Balti-tenger környékén szelesebb és csapadékosabb az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet az Atlanti-óceánhoz közelebb 10, a balti országokban 5 fok körül alakul. Az enyhe idő miatt a csapadék formája zömmel eső. Kontinensünk déli felén anticiklon uralja az időjárást. Ennek középpontja a Vizcayai-öböl felett van, de kelet felé messze benyúlik a kontinens fölé. Arrafelé
velemenyezd, 2018. január 29. hétfő, 16:19
Luca-napi szokások
köszöntik az új Nobel-díjasokat.[2][3] Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

Luca-naptár[szerkesztés]
A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.[4]

Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik.[5]

Luca széke[szerkesztés]
Searchtool right.svg Bővebben: Luca széke
Luca-búza (lucabúza)[szerkesztés]
A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza (vagy lucabúza) keltetéssel. Luca napján búzaszemeket
evavicus, 2017. december 14. csütörtök, 14:34
1/37
Képek, videók
A moziban.jpg
chillik
2016. február 07. vasárnap, 06:28
Szikra moziban.jpg
agica2004
2011. április 19. kedd, 14:20
MSZP- Szikra moziban.jpg
agica2004
2011. április 18. hétfő, 14:34
moziban
mercibabacska
2010. január 18. hétfő, 12:16
Tom És Jerry - A Moziban.
rambobby
2007. június 07. csütörtök, 10:12
Nézünk, mint a moziban...
mfg2003b
2006. augusztus 27. vasárnap, 18:48
Robin bejön a szinpadra
szilvia1970
2010. január 20. szerda, 10:29
Szinpadra termett :)
djedgar
2007. augusztus 14. kedd, 23:03
Nem a szervezés....jpg
pacsakute
2014. augusztus 22. péntek, 20:48
Szervezés 2014/
marikaszanto
2014. augusztus 18. hétfő, 19:10
Közönséges bojtorján .jpg
pacsakute
2018. április 24. kedd, 21:43
Közönséges aggófű
dandej
2018. április 09. hétfő, 18:46
péter_közönség díja.jpg
maroka
2017. december 18. hétfő, 19:48
Közönség előtt
sanci81
2017. június 04. vasárnap, 17:11
Különleges közönség előtt
sanci81
2016. augusztus 18. csütörtök, 18:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.