Belépés
2020. május 31. vasárnap | 22. hét | 152. nap | 03:10 | Angéla, Petronella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Pünkösd
ELHOZTA AZ ISTEN PIROS PÜNKÖSD NAPJÁT
Pünkösd havának májust nevezik, ám maga a pünkösd, mozgóünnep lévén, a húsvét idejétől függően május 10. és június 13. közé eshet: idén június 8-9-én ünnepeljük. A pünkösdi hagyományok, mint néphagyományaink általában, keresztény és ősi pogány elemek keveredéséből jöttek létre.

A húsvét utáni negyvenedik nap áldozócsütörtök, mely Jézus mennybemenetelének ünnepe, az ötvenedik nap pedig pünkösd, amely napon a Szentlélek leszállt az apostolokra, akik ennek következtében különféle nyelveken kezdtek beszélni, az összesereglett, csodálkozó népből ki-ki a maga nyelvén hallotta a prédikációt. Közülük ennek hatására sokan megkeresztelkedtek, ekkor alakultak az első keresztény közösségek, így a pünkösd az egyház születésének ünnepe is. Sok helyen tartottak ezen a napon búcsújárást, a legjelentősebb és legismertebb pünkösdi hagyományok közé tartozik a máig is élő búcsújáróhely, Csíksomlyó, mely az utóbbi években nem csak keresztény, de összmagyar zarándokhellyé is
foldinefehereva, 2020. május 30. szombat, 23:41
Facebookon kaptam Cs ildikótól
Köszönöm Barátnőm. Viszont kívánok Nektek is kellemes pünkösdi ünnepeket.
eva6, 2020. május 30. szombat, 19:18
Labdarúgó NB I - Kisvárdai vereségével nehéz helyzetben az Újpest
- Gosztonyi (Sassa, 62.)

Újpest FC:

----------Banai - Pauljevic, Ristevski, Heris, Balázs B. - Sedlacek (Perosevic, 84.), Onovo - Simon K. (Bacsa, 80.), Rácz B. (Calcan, a szünetben), Nwobodo - Novothny



A kisvárdai klub tájékoztatása szerint valamennyi jegyet értékesítették, amit a jelenlegi járványügyi korlátozások közepette áruba bocsátottak.

A találkozó elején a két 16-os közötti mezőnyjátékkal telt az idő, helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Az ivószünet után viszont a Kisvárda magához ragadta a kezdeményezést, Banai több nagy védéssel akadályozta meg a hazai vezetést. A gólszerzéshez mégis az Újpest állt közelebb, a szünet előtti hajrában Novothny próbálkozását Dombó bravúrralhárította, majd a kipattanóból Rácz a kapufát találta el.

A folytatásban a Kisvárda volt aktívabb, mezőnyfölényét pedig csak fokozta, hogy a szünetben csereként beállt Calcant alig tíz perc után kiállította a játékvezető. Az emberelőnyt hamar gólra váltotta a hazai együttes. A vezetés
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 19:12
Magyar Kupa - Kedden indul a jegyértékesítés a döntőre
Az MLSZ honlapja kiemelte: a szurkolók online, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon klubhovatartozástól függően a számukra kijelölt szektorokba vásárolhatnak belépőket a 20 órakor kezdődő Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC kupadöntőre.

A tavalyi, MOL Fehérvár-Budapest Honvéd (2-1) döntővel kapcsolatban emlékeztettek: akkor 15 ezren drukkoltak a helyszínen, a Groupama Arénában, erre viszont "a vírusjárvány miatti intézkedések árnyékában még a nemzeti stadion megnyitásával sincs lehetőség".

Kiemelték: a jegyek megváltásához személyes adatok megadása szükséges, egy szurkoló összesen négy belépőt vásárolhat. A jegyeket négy árkategóriában, 1500-4000 forintig lehet megvásárolni.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 13:52
AM-államtitkár: a friss és ízletes magyar földieper a legjobb választás a családoknak
Feldman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által szervezett pünkösdi eperpiacon hozzátette, több mint 550 profi termelő és több száz kisebb gazdálkodó termel epret Magyarországon.

Kiemelte, Magyarországon 700-800 hektáron, 6000-8000 tonna földiepret termelnek évente, ennek 90 százalékát belföldön értékesítik.

A Dunakorzón rendezett esemény célja, hogy arra bíztassa a fogyasztókat, keressék a közvetlenül a termelőtől származó friss, biztonságos, magyar termékeket és élelmiszereket.

A magyar földieper jó minőségű, friss és ízletes - hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve, hogy a több ezer kilométerről Magyarországra érkező epreket gyakran még zölden szedik le, a leszedés után viszont már nem termel cukrot, azaz pirosabb még lehet, de ízletesebb nem.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 12:11
Koronavírus - Hollik: a baloldal megtámadta a nemzeti konzultációt
Hollik István azt mondta: a nemzeti konzultáció olyan jól bevált eszköz, amellyel a magyar emberek dönthetnek az életüket befolyásoló kérdésekben. Ha valami, akkor a járvány és a járvány által okozott gazdasági válsághelyzet egyértelműen indokolja, hogy megkérdezzük a magyar embereket a saját jövőjüket illetően - tette hozzá.

"Ennek ellenére a baloldal rögtön megtámadta a nemzeti konzultációt. Ezen nem csodálkozunk, hiszen eddig mindig támadták, ha ki akartuk kérni az emberek véleményét az őket érintő jelentősebb ügyekben. Ez egyenes következménye a politikájuknak" - fogalmazott.

Nem szabad elfelejteni, hogy a baloldali kormány 20009-ben úgy kezelte a válságot, hogy újabb és újabb terheket rakott az emberek vállára és még csak meg sem kérdezte őket erről - hangsúlyozta.

"A baloldallal szemben viszont mi úgy akarjuk a járvány okozta gazdasági válsághelyzetet leküzdeni, hogy segítünk az embereknek és megkérdezzük őket. Mi ezért továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy vegyen részt a
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 11:41
Koronavírus - Mától változik a MÁV-Start menetrendje
Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje. A vonatokon 50 százalékos értékesítési korlátot vezetnek be a balatoni forgalomban, tehát minden második ülőhely üresen marad, így biztosítható az utasok közötti 1-1,5 méteres védőtávolság.

Ez azt jelenti, hogy a gyors- és sebesvonatok a gyorsvonati pótjegy helyett csak vonatra szóló (vonathoz kötött) pótjegy használatával vehetők igénybe. A vonathoz kötött pótjegy meghatározza, hogy a jeggyel a vonat melyik kocsijában lehet utazni, a kocsin belüli ülőhely viszont szabadon elfoglalható.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Budapest és Balaton között jelenleg csökkentett menetrend van érvényben. Mától viszont a nyári menetrend kezdetéig - június 19-ig - sűrűbben járnak a vonatok.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 07:04
Koronavírus - Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást
Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy semmi nem indokolja a tartományi határok megnyitásának további halasztását. A nyitás mindenhol egyidejű lesz. A tartományok közötti mozgás március 11. óta korlátozott volt, kizárólag munkavégzés vagy más megalapozott indok miatt lehetett átlépni egyik régióból a másikba.

Olaszországnak már egyetlen régiójában sem kritikus a helyzet - hangoztatta Speranza, aki óvatosságra intve megjegyezte, hogy továbbra is felügyelik a járványgörbe alakulását.

Az ország május 18-i újranyitása óta a fertőzési adatok folyamatos csökkenést mutatnak, a fertőzés terjedését jelző R0 értéke minden tartományban 1 alatt van.

Az utóbbi napokban felmerült, hogy a gócpontként ismert északi tartományok határait továbbra is zárva tartják. A déli régiók garanciákat szorgalmaztak annak elkerülésére, hogy az északról érkezőkkel a fertőzés esetleg elterjedjen azon térségekben, amelyeket eddig elkerült a járvány. Az északi tartományok határozottan elutasították a különbségtételt, és
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 07:04
Koronavírus - Június 2-től fokozatosan nyitnak újra a nagy francia múzeumok
június 23-től látogatható. Nizzában a Marc Chagall Múzeum június 20-án, a Földközi-tenger partján található országok művészetét bemutató marseille-i MUCEM pedig június 29-én nyit ki.

Július 1-jén nyit a párizsi Grand Palais kiállítócsarnok és a kortárs művészeteket bemutató Pompidou Központ, de a mecénások és az intézmény baráti körének tagjai már június 26-tól látogathatják a kiállításokat. A Louvre július 6-tól, a Rodin Múzeum július 7-től várja az érdeklődőket.

A Louvre Carroussel udvara viszont már szombattól, a Tuilériák kertje pedig vasárnaptól nyitva lesz, a Lensban található fiókmúzeum parkja szerdától, a Soleils noirs (Sötét napok) című tárlat pedig június 10-től ingyenesen várja az érdeklődőket.

Az állami fenntartású kastélyok közül a Párizshoz közeli Fontainebleau és a dél-franciaországi Pau július 1-jén, a Loire menti Chambord július 5-én, Versailles pedig július 6-án nyit meg. A filmmúzeum, a Cinématheque francaise július 15-től, a párizsi Picasso Múzeum pedig július harmadik
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 21:02
Pünkösdkor nyit az esztergomi bazilika
A koronavírus miatt az esztergomi székesegyház is zárva volt, május végétől viszont újra látogatható.
Május 31-én ismét kinyit az esztergomi bazilika, tájékoztat a székesegyház Facebook-oldalán. A templomba a COVID 19-cel kapcsolatos kormányrendeletek és a higiéniai szabályok figyelembevételével szabad csak belépni. A nyitás után az altemplom, a templomtér, a panorámaterem, valamint az alsó kupoladob lesz látogatható.
Belépés előtt ellenőrzik a látogatók test hőmérsékletét, illetve kötelező maszkot viselni a templom belterében. Mint írják, erre a látogatók és a bazilika munkatársai egészségének megőrzése érdekében van szükség. Kérik továbbá a látogatókat, hogy a családok és az egy háztartásban élők kivételével egymástól 1,5 méteres távolságot tartsanak.

A hívek pünkösdtől a korábban megszokott időben a fenti higiéniai szabályok betartásával tudnak részt venni a szentmiséken. A szentmisék rendjéről bővebb információ a bazilika honlapján a PLÉBÁNIA menüpont alatt
maroka, 2020. május 29. péntek, 20:45
Tőzsde - Veszteséges zárás az európai tőzsdéken
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 páneurópai árfolyamindexek 1,64 és 1,67 százalék csökkenést mutattak a kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,45 százalékkal végzett alacsonyabban. A páneurópai indexek a pénteki csökkenéssel együtt is 2,5-3 százalékos nyereséggel fejezik be a hetet, az euróövezeti index pedig 5 százalékossal.

Az árfolyamok a járványellenes intézkedések fokozatos feloldásától remélt gazdasági élénkülést megelőlegező emelkedését felváltott indexcsökkenés az amerikai-kínai politikai feszültség és ennek valószínű negatív piaci és gazdasági hatására vezethető vissza.

Mindezt leginkább a Tui birt-német utazási iroda részvénye által a héten bejárt hullámvasút ábrázolja a legszemléletesebben. A papír 50 százalékos napi árfolyememelkedéssel kezdte és közel 20 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet.

Londonban a még nem hivatalos záróadatok alapján 2,56 százalékkal végzett alacsonyabban pénteken az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,58
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 17:41
Koronavírus - Osztrák kancellár: Június közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus miatt elrendelt szabályok Aus
"Jó úton vagyunk" - mondta Kurz. A kancellár köszönetet mondott a lakosságnak, mint fogalmazott: az emberek sok áldozatot hoztak azért, hogy ilyen jelentős mértékben sikerült lassítani a járvány terjedését. Ismertette, hogy az utóbbi napokban, hetekben kimagaslóan alacsonnyá vált a fertőzés; egy nap alatt ötvennél is kevesebben fertőződnek meg koronavírussal.

Hangsúlyozta: a jó eredménynek köszönhetően újabb lépést tehetnek a "normalitások" felé. A következő szakasz mottója pedig: "kevesebb szabály, több egyéni felelősség"0.

A kormányfő kifejtette, hogy a szájmaszk viselését sokan idegennek érezték, most azonban arra is lehetőség van, hogy lépésről lépésre kevesebbet viseljük azt - szögezte le. Kifejtette: június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése: a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi területeken, így például a gyógyszertárakban, és olyan szolgáltatások igénybe vételekor, ahol nincs lehetőség az egy méteres távolság betartására. Példaként említette Kurz
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 16:52
1/8622
Képek, videók
pünkösdi szonett0526.png
maroka
2020. május 26. kedd, 12:20
Pünkösdi rózsa csokor
eva6
2020. április 27. hétfő, 14:04
0 a Szép Pünkösdi vasárna
lovaszmarika
2019. június 19. szerda, 19:23
0 a Piros Pünkösd napján.
lovaszmarika
2019. június 19. szerda, 19:22
Pünkösdi virrasztás.PNG
maroka
2019. június 10. hétfő, 11:29
Új kenyér-Pünkösd
dandej
2019. június 08. szombat, 22:55
pünkösdi búcsú0608_9.jpg
maroka
2019. június 08. szombat, 17:20
pünkösdi búcsú0608_8.jpg
maroka
2019. június 08. szombat, 16:59
pünkösdi búcsú0608_7.jpg
maroka
2019. június 08. szombat, 16:54
pünkösdi búcsú0608_5.jpg
maroka
2019. június 08. szombat, 16:28
8064-punkosd-2011-unne pi-
liliana01
2019. június 08. szombat, 16:27
1035-szekszardi-punkos di-
liliana01
2019. június 08. szombat, 16:26
járvány idejé0331.png
maroka
2020. március 31. kedd, 12:07
merénylet idején0328.jpg
maroka
2020. március 28. szombat, 19:10
itt az ideje.jpg
sz719eszter
2018. szeptember 11. kedd, 00:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.