Belépés
2020. február 29. szombat | 9. hét | 60. nap | 06:05 | Szökőév, tehát 24.-én szökőnap, 24.-28. közötti névnapok egy nappal későbbre kerülnek. 24->25,25->26,26->27,27->28,28->29
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szlovén kormányalakítás - Janez Jansát jelölheti miniszterelnöknek Borut Pahor államfő
továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Párt (DeSUS) az elmúlt hetekben megegyezésre jutott egy új átmeneti kormány létrehozásáról.

"Az államfőnek a konzultáció során közvetítettem közös javaslatunkat, miszerint Janez Jansát jelölje kormányfőnek, valamint tájékoztattam őt a tárgyalások eddigi eredményéről" - mondta.

Hozzátette: az új kormány lehetséges partnerei még hétfőn jóváhagyták a koalíciós szerződést, amelyről kedden este hoznak végleges döntést a pártok döntéshozó testületei.

Igor Zorcic, az SMS frakcióvezetője a konzultáció utána a sajtónak azt mondta: a párt jelenlegi tíz parlamenti képviselője kielégítőnek tartja a megegyezést. Hasonlóan nyilatkoztak az NSi és a DeSUS képviselői is.

Sajtóinformációk szerint az új kormányban a legtöbb tárcát az SDS kapná, mivel ők rendelkeznek a legtöbb parlamenti képviselővel, összesen 26-tal. Az SDS soriból kerülne ki többek között a külügyminiszter
velemenyezd, 2020. február 25. kedd, 22:15
Első munkanap
Az első nap az adminisztráció nevében telt. Gratulált az állomásfőnök, a helyettese, és mindenki, régen fogtam ennyi emberrel kezet. Első utam Győrbe vezetett le kellett mutatni a vizsga papírt. Ezt lemásolták, elkészítik a végleges szerződést, kaptam időpontokat a helyi oktatásokra és vizsgákra, ezek már könnyebbek lesznek. Aztán 10 órára visszaértem, és dolgoztam estig. Jó fáradt vagyok, holnap pakolom össze a dolgokat.
ovarzolee, 2020. február 14. péntek, 20:34
Lengyelország aláírta a szerződést az F-35-ös amerikai vadászgépek beszerzéséről
A Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter által jegyzett szerződést az Egyesült Államok amerikai nagykövete vette át. A gép bemutatásával összekapcsolt ceremónián jelen volt Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő is.

Beszédében Andrzej Duda kiemelte az ügylet jelentőségét a lengyel és a közép-európai biztonság szempontjából. Rámutatott: ez az egyik legnagyobb beszerzés a lengyel hadsereg történetében.

Az F-35-ösök leendő szerepét a NATO keleti szárnyának védelmében hangsúlyozta felszólalásában Mateusz Morawiecki is.

A Lockheed Martin cég által gyártott csúcstechnológiájú, többfunkciós vadászbombázók eladását tavaly szeptemberben hagyta jóvá az amerikai kongresszus, 6,5 milliárd dollár értékű maximális lehetséges árban. A végleges ár ehhez képest 4,6 milliárd dollárra csökkent. Lengyelország a tárgyalások során lemondott az úgynevezett offset-előnyökről, amelyek révén - Varsó szerint túl magas áron - korszerű technológiákhoz is hozzájutott volna.

Lengyelország
velemenyezd, 2020. január 31. péntek, 20:47
EU-tisztújítás - Ursula von der Leyen: a közös értékek jelentik az európai életmódot
életmódot. Idézte a szerződés szövegét, miszerint az EU "az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul".

"Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában" - idézte a CDU-s politikus a szerződést, ismertetve ezzel, hogy mit is ért az európai életmód kifejezés alatt.

Aláhúzta, hogy ez az életmód nem természetes adottság, és nap mint nap támadják "Európa ellenségei". Támadják "külföldről" mindazok, akik "beleavatkoznak választásainkba", és támadják "belföldön a nacionalista populisták, akik destabilizálni akarják Európát".

Nem szabad megengedni, hogy ezek az erők "átértelmezzék európai életmódunkat", hiszen éppen "az ellenkezőjét akarják mindannak, amit Európa jelent". Ezek az erők az
velemenyezd, 2019. szeptember 16. hétfő, 16:52
Fidesz-KDNP: Karácsony Gergely azonnal közölje, milyen parkolási szerződést kötött!
sajtótájékoztatóján elmondta: választ várnak arra a városrész vezetőjétől, milyen körülmények között, milyen szerződések alapján, milyen határidők és milyen költségek mellett működik tovább az eddig is rendkívül pazarló parkolási rendszer.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: a múlt héten épphogy lejárt a Zuglót pénzügyi káoszban tartó egyik parkolási szerződés, Karácsony Gergely a képviselő-testület és Zugló lakosságának háta mögött "máris akcióba lendült". Sajtóinformációk szerint újabb, parkolással kapcsolatos szerződést kötött.

Ráadásul a szerződések éppen a saját polgármestersége, illetve a főpolgármesteri kampány végéig szólnak. Rozgonyi Zoltán ezért megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte, hogy a kerületvezető nem törekedett a végleges megoldásra, hanem szőnyeg alá söpria problémát.

Azt is kifogásolta, hogy a szerződéskötést nem előzte meg sem képviselő-testületi, sem bizottsági döntés.

A politikus feltette a kérdést: Karácsony Gergely milyen felhatalmazás alapján és mire
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 17:01
EU-csúcs - Megoszlanak a vélemények, hogy végleges-e az április 12-i Brexit-határidő
Helen McEntee ír Európa-ügyi miniszter a pénteki brüsszeli EU-csúcstalálkozón kijelentette, hogy az előző napon elfogadott kétlépcsős megközelítés értelmében az Egyesült Királyságnak nem feltétlenül kellene kilépnie április 12-én akkor sem, ha ismét leszavazzák jövő héten a kiválás feltételeit rögzítő megállapodást, illetve elutasítják a részvételt a május végi EP-választáson.

"Ha nem jelzik, hogy részt vesznek a választásokon, akkor nem lehetséges további hosszabbítás. De ez ettől még nem jelenti azt, hogy április 12. a végső dátum" - mondta a tárcavezető.

"Meg kell szabniuk egy menetrendet, hogy mit tesznek, vagy pontosan fel kell vázolniuk a terveiket" - fogalmazott.

Ez ellentmond Emmanuel Macron francia elnök álláspontjának, aki szerint ebben az esetben április 12-én távoznia kellene a szigetországnak, akár rendezetlen módon is - közölték névtelenséget kérő francia források.

A huszonhetek és az Egyesült Királyság által egyaránt elfogadott megállapodás értelmében a korábbi 2019.
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 14:41
Az EP támogatta az EU-Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodást
Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 186 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, megnyitja Szingapúr közbeszerzési piacát az európai vállalatok, többek között a vasúti beruházások iránt érdeklődő cégek előtt és védelmet nyújt az olyan különleges európai termékeknek, mint például Magyarországról a szegedi téliszalámi, vagy a tokaji bor.

Mint közölték, a szabadkereskedelmi megállapodás az első az unió és egy, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) tag ország között, ezért a szerződés a térséggel kötendő további megállapodások mintájául is szolgál. A döntést magyarázó állásfoglalásban a képviselők leszögezték, ez a tény különösen annak fényében fontos, hogy az unió kereskedelmi partnerként többé nem támaszkodhat az Egyesült Államokra.

Az elfogadott beruházásvédelmi megállapodás az államok és beruházók közötti vitás ügyeket független bíróságok révén kívánja megoldani. Tizenhárom olyan, a tagállamok és
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 13:52
Norvég olimpiai bajnokkal erősít a Győri Audi ETO KC
A 27 éves norvég játékos érkezéséről a klub honlapja számolt be kedden. Kiemelték, hogy Kurtovic jelenleg sérülését követő rehabilitációját végzi, nyáron csatlakozik a Bajnokok Ligája-címvédő együtteshez.

"Rutinos és kivételes képességű játékossal sikerült megegyeznünk. Amanda Kurtovic tökéletesen illeszkedik a Győri Audi ETO KC játékstílusába" - jelentette ki Bartha Csaba elnök. Hozzátette, hogy az átlövővel hároméves szerződést kötöttek.

"Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a Győri Audi ETO-hoz szerződhetek. Nem kellett bemutatkoznunk egymásnak, ellenfélként már többször is játszottam ellenük. Kétségkívül a világ egyik legjobb klubjáról van szó, akik mindig mindent meg akarnak nyerni, a közönségük pedig mindenhol elképesztő hangulatot teremt" - nyilatkozott Amanda Kurtovic.

A győriek honlapja szerint a jobbátlövő posztra még egy név bejelentése várható a közeljövőben, ezen kívül a keret a következő szezonra véglegesnek tekinthető. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleg a kerethez tartozó két
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 15:53
A Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör kapta az idei Bessenyei-díjat
színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy művésznek, valamint egy csoportnak adományozzák. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

A kecskeméti születésű Piros Ildikó 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag. 2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának is tagjavolt.

Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel több mint negyven éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak.

Huszti Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban szerzett diplomát, ezután a Madách Színházhoz - amelynek Bessenyei Ferenc 1963-tól 1967-ig, majd 1973-tól 1980-ig tagja volt - szerződött, amelyhez
velemenyezd, 2019. február 10. vasárnap, 18:51
INF-szerződés - Moszkva rakétaindító állások lengyelországi telepítésétől óvja a NATO-t
rendelkezéseit, van még egy utolsó esélye, hogy visszatérjen a szerződés maradéktalan tiszteletben tartásához.



A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint az oroszok 63 százaléka szerint Moszkvának továbbra is az INF-szerződés részesének kellene maradnia. Ezzel ellentétes álláspontot a megkérdezettek 21 százaléka képviselt.

A válaszadók 66 százaléka megalapozottnak tartja Moszkva álláspontját, amely szerint az Egyesült Államok megsértette a szerződést, 18 százalék nem ért ezzel egyet, 74 százalék szerint pedig nem igaz, hogy Oroszország megszegte az egyezményt, és csak 12 százalék ad hitelt ennek az állításnak.

Washington pénteken, Moszkva pedig szombaton jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az 1988-ban hatályba lépett INF-szerződésben. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről
velemenyezd, 2019. február 04. hétfő, 14:41
Brexit - Az EP szilárd ír-északír pótmegoldás híján nem hagyja jóvá a kiválási szerződést
Közleményében a Guy Verhofstadt főképviselő által vezetett csoport kiemelte, hogy a kiválási megállapodás tisztességes mindkét oldal számára, és nem tárgyalható újra, különösen a brit belpolitikai válság alapját képező, pótmegoldásnak fordítható backstop-mechanizmus.

Az Európai Unió egységesen és határozottan ragaszkodik ezen rendelkezéshez, amely minden körülmények között garantálná az északír-ír határ átjárhatóságát, az EP ennek híján nem hagyná jóvá a szerződés ratifikációját - írták.

Felszólították a szigetországot, hogy mihamarabb tegye világossá az álláspontját, álljon elő javaslattal a továbbiakra nézve.

Aláhúzták: a brit kormánynak minden parlamenti párttal együtt kell működnie annak érdekében, hogy kimozdítsák a holtpontról az elakadt folyamatot.

Verhofstadt üdvözölte a londoni bejelentést, miszerint az eddigi tervekkel ellentétben ingyenes lesz az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok számára a Brexit utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése.
velemenyezd, 2019. január 24. csütörtök, 11:22
Moszkva: Washington közölte, végleges az INF-szerződés felmondásáról szóló döntése
kötelezettségeinek teljesítését, ha Moszkva nem semmisíti meg a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgépét, amely az amerikai fél szerint sérti a megállapodást. A külügyminiszter-helyettes és Mihail Matvejevszkij altábornagy, az orosz rakéta- és tüzérségi erők parancsnoka valótlannak nevezte a szerződésszegésről szóló állítást.

Matvejevszkij azt állította, hogy a 9M729-es "szárnyas rakéta", amely az Iszkander-M rendszer részét képezi, és műszaki paraméterei alapján nem képes arra, hogy megsértse az INF-szerződést. Mint mondta, az eszköz nem alkalmas annyi üzemanyag hordozására, hogy a hatótávolsága elérje a megállapodásban megszabott 500 kilométeres korlátozást.

A szóban forgó manőverező robotrepülőgépet szerdán Kubinkában be is mutatták a katonadiplomatáknak és a médiának.

A tábornok tájékoztatása szerint a 9M728 és a 9M729 típusú fegyvereket gyárilag szerelik fel robbanótöltettel és töltik fel üzemanyaggal, konténerben szállítják a csapategységekhez, ahol az utántöltés már műszakilag
velemenyezd, 2019. január 23. szerda, 12:11
1/27
Képek, videók
Szent Arnold Janssen
sacimama
2015. március 03. kedd, 22:31
Famke Janssen
gabris808
2012. szeptember 03. hétfő, 21:52
Famke Janssen 42.jpg
farkas1945
2011. február 28. hétfő, 17:24
famke_janssen_16.jpg
cicuska40
2010. szeptember 10. péntek, 18:12
Janssen_Famke003.jpg
biharijudit
2009. május 28. csütörtök, 19:23
Janssen_Famke003.jpg
szarvak
2009. január 14. szerda, 09:33
Janssen.jpg
harry90
2008. október 09. csütörtök, 01:21
Famke Janssen.jpg
magdaseppa
2008. május 03. szombat, 13:01
Famke Janssen.jpg
szakalyj
2008. március 26. szerda, 09:26
Joy, Jansen és Panna
jutka73
2008. március 05. szerda, 21:55
Jansen most kapja a kark
jutka73
2008. március 05. szerda, 21:51
Eged legyen borutlan iste
sanci81
2018. január 27. szombat, 16:46
borut.jpg
menusgabor
2014. augusztus 30. szombat, 19:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.