Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:24 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
EU-csúcs - Merkel: jobb néhány napot várni, mintsem elhamarkodott döntést hozni
többsége az Európai Bizottság következő elnöki tisztségéhez, ezért az uniós vezetők jövő vasárnap újra asztalhoz ülnek, hogy az uniós parlament július 2-án kezdődő alakuló ülése előtt megegyezzenek az uniós intézmények vezetőiről.

"Közös megoldást akarunk az Európai Parlamenttel, semmilyen körülmények között sem akarunk válsághelyzetet teremteni" - fogalmazott a német kancellár.

A néppárti Manfred Weber jelölésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, erre csak a folyamat végén tud végleges választ adni.

Elmondta az is, hogy az uniós tagországok vezetői felkérték Donald Tusk tanácsi elnököt, hogy tárgyaljon az uniós parlamenttel és pártcsaládjainak vezetőivel, hogy minden fél számára elfogadható megoldás születhessen.

Emmanuel Macron francia elnök újságíróknak adott nyilatkozatában leszögezte, mivel továbbra sincs többsége egyetlen jelöltnek sem az európai intézmények vezető tisztségeire, a következő napokban közös álláspontot kell kialakítani a jövő vasárnap esedékes,
velemenyezd, 2019. június 21. péntek, 07:05
Cousteau a "cetbörtönben" tartott fehér és kardszárnyú delfinek elengedését kérte Putyintól
indított a "cetbörtön" üzemeltetésével összefüggésbe hozott négy orosz cég ellen, mivel az orosz törvények értelmében a delfineket kizárólag tudományos célból lett volna szabad befogni.

A környezetvédelmi tárca és a Tengermellék hatósága közölte, hogy az állatokat rövid adaptációs program után visszaengedik természetes közegükbe. Állatvédők szerint ugyanakkor a cetek felkészítése nem kezdődött meg, mi több, a Szrednyaja-öbölbe gyerekcsoportokat kezdtek el utaztatni.

"Arra kérem önt, hogy hozzon végleges döntést az összes, a Szrednyaja-öbölben fogva tartott kardszárnyú és fehér delfin szabadon engedéséről és a hagyományos élőhelyeikre való visszatérítéséről, ahogy azt az orosz tudósokból és a mi nemzetközi csapatunkból álló konzílium optimális megoldásként javasolta" - idézte az Interfax hírügynökség Cousteau egy cetvédő honlapon megjelent új üzenetét.

Cousteau a kérést elküldte annak a csütörtökre kitűzött élő tévéműsornak a címére is, amelyben Putyin minden évben élőben szokott reagálni az
velemenyezd, 2019. június 18. kedd, 10:51
Kihirdették a Staféta pályázat győzteseit
pályázaton nyertes produkciók létrehozásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága 20 millió forinttal egészíti ki a Budapest Főváros Önkormányzata által biztosított, szintén 20 milliós keretösszeget. Először lehetett pályázni új, kiemelt kategóriában a néptáncot fókuszba helyező vagy néptánc alapú produkciókkal, illetve a cirkuszművészeti és a cirkuszművészetet valamely társművészettel kombináló, összekapcsoló produkciókkal.

Az idei felhívásra minden eddiginél több, 115 véglegesített és lezárt pályamű érkezett a határidőig, az első körös szakmai konzulensek 31 pályázatot, azaz 15 kiemelt és 16 egyéb kategóriás pályázatot juttattak tovább. A végleges döntést a kuratórium hozta meg, tíz nyertes pályázatot részesítettek anyagi támogatásban, a darabok megvalósulása a 2019/20-as évadban várható.

A 2019-es Staféta pályázaton a kiemelt kategória nyertese néptánc műfajban Appelshoffer János és ifj. Zsuráfszky Zoltán, cirkusz műfajban Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos (a
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 14:45
Visszakozott a román kormányfő az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ügyében
miatt.

A román elnöki hivatal vasárnap este közleményben tagadta, hogy Románia már eldöntötte izraeli külképviselete áthelyezését Jeruzsálembe, a bukaresti kormánnyal nyílt konfliktusban álló jobboldali Klaus Iohannis államfő pedig úgy értékelte: a szociáldemokrata miniszterelnök washingtoni bejelentésével újból csak "a külpolitikai témákra vonatkozó teljes nemtörődömségét" bizonyította.

A román elnöki hivatal leszögezte: a nagykövetség esetleges elköltöztetéséről csak azt követően hoznak végleges döntést, hogy lezárul az erre vonatkozó tanulmány, és minden, a külpolitika és nemzetbiztonság területén érdekelt fél kifejti véleményét. Az alkotmány értelmében a végleges döntést az államfőnek kell meghoznia, ő azonban egyelőre nem kapta meg a kormány erre vonatkozó elemzését.

Viorica Dancila vasárnap jelentette be, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik Románia Izraeli Nagykövetségét.

"Örömmel jelentem be ma, az AIPAC hallgatósága előtt, hogy miután országom minden illetékes, alkotmányos
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 11:11
Előzetes kényszergyógykezelésre ítéltek egy csecsemőjét kádba fojtó anyát
A rendelkezésre álló nyomozati adatok alapján a gyanúsított rendezett körülmények között, házasságban élt. 2018. július 6-án fiú gyermekük született. A nő október 26-án 12 óra körül fojtotta kádba gyermekét; tettét követően öngyilkosságot kísérelt meg, majd Szolnokra utazott, ahol a rendőrségen bejelentette, hogy megölte gyermekét. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója szerdán megszüntette a letartóztatását és egyúttal elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését a nőnek.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a gyanúsított elmeállapota a cselekmény elkövetése idején és a szakértői vizsgálat időpontjában is kóros volt. A bíróság döntése szerint a szakértői vélemény megállapításaira figyelemmel jelenleg is tartani kell attól, hogy a gyanúsított zárt intézeti kezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el.

A bíróság az előzetes
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 16:41
Weber: ami a Fideszt illeti, minden lehetőség nyitva áll
A német politikus szerint "nem volt könnyű" az utóbbi időszak az EPP-ben, amikor több tagpárt is formálisan kezdeményezte a Fidesz elleni fellépést. Felidézte, hogy kedden Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral.

"A fő üzenetem az, hogy az EPP a közös értékek és meggyőződések szövetsége, és magyarországi barátainknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy tiszteletben tartják-e ezeket az elveket vagy sem" - mondta az EPP frakcióvezetője.

Weber szerint egyelőre semmi sem dőlt el, tárgyalásokat folytat az EPP minden pártjával.

"Készülünk a szerdai napra. Egyelőre minden lehetőség nyitva áll. Az a célom, hogy Joseph Daul elnök úrral (az EPP elnökével) együtt olyan álláspontot készítsek elő, amelyben mindenki egyetért" - idézte Webert a Mediafax.

A román hírügynökség felidézte, hogy a magyar nemzeti ünnepen pénteken mondott beszédében a magyar miniszterelnök az erős nemzetek Európájáért szállt síkra, lázálomnak nevezte "az Európai Egyesült Államokról" szóló elképzeléseket, és arra
velemenyezd, 2019. március 16. szombat, 16:51
Trump megvétózta a rendkívüli állapotot elutasító kongresszusi döntést
kihirdetését, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a mexikói-amerikai határon építendő falhoz. Tervét először a kongresszus alsóháza, majd csütörtökön a szenátus, azaz a felsőház is leszavazta. A szenátusban 12 republikánus politikus csatlakozott a demokratákhoz, és megszavazta az elutasító javaslatot. A törvényjavaslat most ismét a kongresszus egésze elé kerül, ahol elemzők szerint nagy valószínűséggel nem lesz meg a kétharmados szavazati többség, így az elnöki vétó véglegesnek tekinthető.

Az igazságügyi minisztérium már a múlt héten levélben tudatta Mitch McConnell szenátorral, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetőjével: Donald Trump döntése a rendkívüli állapot kihirdetéséről jogszerű, az elnöki hatáskör lehetőséget ad erre. "Az elnöki kiáltvány a rendkívüli állapotról ésszerűen értelmezte a jelenlegi helyzetet határbiztonsági és humanitárius válságként" - fogalmazott a levélben Stephen Boyd miniszterhelyettes, majd leszögezte, hogy "a határon uralkodó válság
velemenyezd, 2019. március 15. péntek, 23:12
A román kormánynak nem sikerült leváltania Györke Zoltánt, Kolozs megye alprefektusát
hivatalnok megtámadta a bíróságon a személyéről szóló két döntést, és elérte ezek felfüggesztését mindaddig, amíg érdemben le nem tárgyalja ügyét a bíróság.

Györke Zoltán az MTI-nek elmondta: a keddi bírósági határozat ismeretében szerdán már vissza is tért a prefektusi hivatalba, ahol azonban egyelőre nem láthatta el korábbi munkaköreit, mert időközben más alprefektust neveztek ki a helyére.

A közigazgatási doktorátussal is rendelkező Györke Zoltán 2008-ban versenyvizsgával foglalta el véglegesen az elvileg politikától független Kolozs megyei alprefektusi tisztséget, melyet 2009-ig töltött be. Ekkor kormányzati inspektori állásba helyezték át, de miután ezt Victor Ponta kormánya megszüntette, beperelte a kabinetet, és a bíróság pedig jogerősen visszahelyezte a Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe. 2015 nyarától foglalta el ismét a visszaperelt tisztséget.

Hozzátette: azért tekint bizakodva a mostani pereskedésre is, mert míg az országban tisztségben levő prefektusok és alprefektusok
velemenyezd, 2019. március 13. szerda, 18:22
Átadnak egy számítógépes bűncselekmények miatt körözött portugál férfit hazájának
portugál hatóságok által megküldött európai elfogatóparancs alapján megállapította, hogy fennállnak a teljesítés feltételei, így kedden elrendelte a terhelt átadási letartóztatását és átadását a portugál igazságügyi szerveknek.

A törvényszék hangsúlyozta azt is, hogy a férfi nem tudott olyan konkrét bizonyítékot bemutatni, amely alapján megalapozottan feltehető lenne, hogy Portugáliában csorbulna a joga a tisztességes eljáráshoz, vagy veszélybe kerülne a testi épsége.

A terheltet a határozat véglegessé válásától számított tíz napon belül kell átadni, ha eddig az időpontig nem veszik át, megszűnik az átadási letartóztatása.

A határozat ellen a portugál férfi és védője fellebbezett.

Sajtóinformációk szerint a férfi a Football Leaks honlaptulajdonosa, szerkesztője; ezen a honlapon jelentek meg először azok a dokumentumok, amelyek szerint Cristiano Ronaldo labdarúgót egy modell, Kathryn Mayorga nemi erőszakkal vádolta.

A férfi ellen - aki ösztöndíjas hallgatóként költözött Budapestre
velemenyezd, 2019. március 05. kedd, 15:26
Zamárdi polgármestere szerint városuk esélyes a Red Bull Air Race befogadására
Csákovics Gyula (független) közölte, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Forma-1-nek is nevezett versenyt.

Hangsúlyozta, Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.

A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, július 12-14-ére esne a verseny, "hiszen erről szól a főszezon".

Elmondta, a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést - jegyezte meg.

A Főpolgármesteri Hivatal február elején jelentette be, hogy a főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa
velemenyezd, 2019. február 19. kedd, 20:22
Az EP támogatta az EU-Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodást
Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 186 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, megnyitja Szingapúr közbeszerzési piacát az európai vállalatok, többek között a vasúti beruházások iránt érdeklődő cégek előtt és védelmet nyújt az olyan különleges európai termékeknek, mint például Magyarországról a szegedi téliszalámi, vagy a tokaji bor.

Mint közölték, a szabadkereskedelmi megállapodás az első az unió és egy, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) tag ország között, ezért a szerződés a térséggel kötendő további megállapodások mintájául is szolgál. A döntést magyarázó állásfoglalásban a képviselők leszögezték, ez a tény különösen annak fényében fontos, hogy az unió kereskedelmi partnerként többé nem támaszkodhat az Egyesült Államokra.

Az elfogadott beruházásvédelmi megállapodás az államok és beruházók közötti vitás ügyeket független bíróságok révén kívánja megoldani. Tizenhárom olyan, a tagállamok és
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 13:52
ooOoo
angol nevét: a bütyök csatája (Battle of the Bulge).

A támadás - a német elképzeléseknek megfelelően - valóban meglepte a szövetségeseket, hiszen annak híre csupán 16-án délután jutott el Versailles-ba, Eisenhower főhadiszállására, ahol a főparancsnok Bradley tábornokkal éppen a következő amerikai támadás részleteit beszélte meg. A hír hallatán Bradley "helyi támadásról" beszélt, Eisenhower azonban úgy vélte, hogy súlyos harcokra kerülhet sor, mert szerinte a németek, mielőtt beletörődnének végleges vereségükbe a nyugati fronton, előtte valahol egy kétségbeesett támadást indítanak, és erre az egyszer már meglepetést okozó térség az Ardennekben alkalmasnak mutatkozik. Bradley annyira nyugodt volt, hogy a főhadiszállásra is csak 17-én délután tért vissza, tehát 24 órával azután, hogy értesült az eseményekről. Itt szembesült a valós helyzettel. Úgy döntött, hogy a térségbe irányítja a 7. és a 10. páncéloshadosztályt.

A hírhedt Joachim Peiper 250 tankból, valamint a német hadsereg
eposz, 2019. január 29. kedd, 10:58
1/50
Képek, videók
Európai Bizottság
daczok
2007. május 07. hétfő, 16:45
London a Parlamenttel sze
wallyzoltan
2014. január 21. kedd, 11:48
Parlamenttel a háttérben
trixy1982
2007. július 08. vasárnap, 12:07
Doria Manfredini 01.jpg
chillik
2016. november 07. hétfő, 02:13
Doria Manfredini 02.jpg
chillik
2016. november 07. hétfő, 02:12
manfred.jpg
konoksag
2008. szeptember 08. hétfő, 08:54
Manfréd
magdaseppa
2007. szeptember 11. kedd, 12:14
grafenau-1983-Manfred- nél
vinczesgym
2007. július 11. szerda, 09:03
Manfréddal
matkaaa
2007. április 24. kedd, 17:49
donald-zolan-oil-paint ing
eva6
2018. augusztus 17. péntek, 09:01
Donald-Zolan-Backyard- Bud
eva6
2018. augusztus 17. péntek, 09:00
Donald-Zolan65.jpg
eva6
2018. augusztus 17. péntek, 08:57
Donald Trump-Melani.jpg
agica2004
2017. július 19. szerda, 21:35
donald kacsa.png
kkm
2017. május 17. szerda, 15:42
Donald Trump és Melania T
agica2004
2017. március 27. hétfő, 20:04
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.