Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 21:41 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A Kreml nem kíván foglalkozni a hazaárulással gyanúsított volt újságíró ügyével
2012-ben, 2017-ben pedig megbízta azzal, hogy gyűjtsön információt az Oroszország, illetve az afrikai és a közel-keleti államok közötti együttműködésről, aminek ő "önös indíttatásból" eleget is tett. A vádat az FSZB hétfőn szándékozik hivatalosan ismertetni.

A Szafronov-ügy nyílt tárgyalására vonatkozó követelésekre reagálva Peszkov azt hangoztatta, hogy a bíróság munkája iránt egyes újságírók által kinyilvánított bizalmatlanság nem elegendő indok arra, hogy megváltoztassák a titkos ügyek zárt tárgyalását előíró jogszabályt. Megismételte, hogy a Roszkoszmosz sajtótanácsadója ellen indított eljárás nem áll összefüggésben korábbi újságírói tevékenységével.

Peszkov nem értett egyet azzal a felvetéssel, miszerint Oroszországban az elmúlt időben megszaporodtak az újságírók elleni eljárások, és gyakorivá vált a sajtó munkatársai elleni rendőri fellépés.

"Nem, mi nem látunk ilyen trendet" - mondta.

A szóvivő a rendvédelmi hatóságok hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 15:02
Koronavírus - Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Csernobilhoz hasonlította Kína járványkezelését
egészen más világban élünk".

A nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette: a kínaiak "olyan vírust szabadítottak rá a világra, amely több ezermilliárd dollár kárt okozott az amerikai gazdaságnak, s most rengeteg pénzt kell arra költenünk, hogy életben tartsuk a gazdaságunkat és megóvjuk az amerikaiakat a járvány idején".

Donald Trump amerikai elnök május elején egy televíziós interjúban már felvetette, hogy esetleg eláll az idén januárban aláírt, kétoldalú kereskedelmi részmegállapodás további tárgyalásától. Ugyanakkor Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója és Steve Mnuchin pénzügyminiszter - szintén májusban - a kínai miniszterelnök-helyettessel közös közleményt adott ki, amelyben a kereskedelmi tárgyalások jövőjéről optimistán nyilatkozott.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap a CBS televíziónak is interjút adott, s ebben azt fejtegette, hogy közeli a megállapodás Brazíliával arról, hogy lezárják az amerikai határokat az onnan az Egyesült Államokba érkezők
velemenyezd, 2020. május 24. vasárnap, 20:32
Krónika 10. rész (isztambuli egyezmény, napirend után)
politikai nyilatkozatnak nevezte a dokumentumot, mondván a Fidesz a KDNP-t "tolta maga előtt" e "teljes mértékben a kapcsolati erőszak áldozatait semmibe vevő" dokumentum beterjesztőjeként.

Arra emlékeztetett, hogy a megállapodást fenntartásokkal is aláírhatja egy állam, jelezve, milyen passzusokat nem kíván átültetni jogrendjébe.

Azt is hangsúlyozta: a szigorú szankciók dacára sem sikerült visszaszorítani a párkapcsolati erőszakot.

Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel bohózatnak nevezte a téma tárgyalását, mondván, most vissza akarja vonni korábbi aláírását a kormányoldal, hangsúlyozva: mind a genderelmélet, mind a migráció minden formáját visszautasítja.

Árulásnak tartom azt, hogy egy ideológiainak feltüntetett vita mögé bújva egyszerűen nem vesz tudomást Magyarország kormánya egy olyan brutális társadalmi jelenségről, aminek modellje, mintája nem volt az utóbbi évtizedekben. Közösen lenne kutya kötelességünk, kollektív felelősségünk kezelni ezt az elképesztő problémahullámot, mert a
velemenyezd, 2020. május 04. hétfő, 21:43
Krónika 11. rész (kultúra)
miért pont így kellett ezzel a javaslattal előhozakodni, a járvány időszakában, amikor sokan aggódnak a megélhetésért.

Úgy értékelt: nincsen nemzeti emlékezet múzeumok nélkül, nincsen hiteles nemzeti múlt levéltárak nélkül, közművelődés nélkül pedig nincsen polgári kultúra. "Polgári kultúra nélkül Magyarország halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott régiói, menthetetlenül el fognak süllyedni, mi ezt féltjük" - fogalmazott.

KDNP: ellenzéki rémhírkeltés, hazugságok előzték meg a javaslat tárgyalását

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka azzal vádolta az ellenzéket, hogy rémhírt és hisztériát kelt a javaslat kapcsán és hazugságokat állít a sajtóban. A jobbikos felszólalásra reagálva elmondta: kulturális kioktatást nem fogadnak el a "kurucinfós párttól".

A javaslat céljának azt nevezte, hogy bérmodell váltást és szervezeti kultúra fejlesztést hajtsanak végre a kulturális intézményekben foglalkoztatottak körében. A bérmodell váltás eredményeképpen a művészeti szervezeteknél, a közművelődési
velemenyezd, 2020. április 21. kedd, 22:13
Krónika 7. rész (azonnali kérdések: koronavírus, napirend után)
kőolajárak alakulása kismértékben befolyásolja az áram- és a földgázárak alakulását, az ár jelentős részét a rendszerhasználati díjak teszik ki.

Bősz Anett megállapítására, miszerint a "rezsicsökkentés egy hazugság, amit szemfényvesztésre használnak", Tállai András úgy reagált: a magyar kormánynak nincs szégyenkeznivalója az elmúlt 10 év rezsicsökkentésével kapcsolatban, hiszen 2013-2014-ben jelentős, 25 százalékot meghaladó csökkentést hajtott végre.

Napirend után

A napirendi pontok tárgyalását követően öt jobbikos képviselő kért szót. Varga-Damm Andrea az első magyar női képviselőre, Schlachta Margitra emlékezett; Potocskáné Kőrösi Anita az önkormányzatok koronavírus-járvány miatt kieső turisztikai bevételeinek pótlását kérte a kormánytól; Z. Kárpát Dániel újra a munkanélkülivé váltak bérpótlását kezdeményezte; Steinmetz Ádám Marcali térségének fejlesztését sürgette; Ander Balázs pedig a múzeumi, levéltári dolgozók közalkalmazotti státuszának elvételét kritizálta.

Tordai Bence
velemenyezd, 2020. április 14. kedd, 16:02
Krónika 13. rész (területfejlesztés, napirend után)
(Jobbik) felszólalásában azt kérte, hogy a kiemelt térségek önkormányzatai, polgármesterei továbbra is kapjanak beleszólási jogot környezetük fejlesztési terveibe.

Varju László (DK) úgy fogalmazott, nincs meggyőződve arról, hogy a kormánynak jó szándékai lennének a változtatás mögött.

Rákossy Balázs zárszavában elmondta, a szóban forgó előterjesztések a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai elleni sikeres fellépéshez is hozzájárulhatnak.

Napirend után

A napirendi pontok tárgyalását követően három jobbikos képviselő kért szót a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban. Varga-Damm Andrea (Jobbik) az "oligarchák" adóztatását sürgette, Z. Kárpát Dániel elmondta, egy munkahelyvédelmi alap létrehozását várják a kormánytól, Potocskáné Kőrösi Anita pedig az önkormányzatoknak kért állami támogatást.

Varga László (MSZP) az egészségügyben, a szociális szférában, az agráriumban és az önkormányzatoknál dolgozóknak köszönte meg a járvány elleni védekezésben végzett munkát.

Az
velemenyezd, 2020. április 07. kedd, 22:08
Koronavírus - Alapjogokért Központ: a hatékony válságkezelés ellen követ el merényletet az ellenzék
azt sem, hogy a veszélyhelyzet továbbra is fennmaradjon, ugyanis az nem az Országgyűlés kompetenciája.

Emlékeztettek, hétfő délután szavaz az Országgyűlés arról, hogy a törvényjavaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalják-e; az ehhez szükséges, a parlamenti képviselők négyötödét kitevő szavazatarány azért volna fontos, hogy már kedden elfogadhassa az Országgyűlés a javaslatot.

Ismertették: ha az ellenzéki képviselők nem járulnak hozzá a házszabálytól eltéréshez, akkor a javaslat sürgős tárgyalását lehet kérni, így március 31-én fogadhatják el azt; a javaslat elfogadásához az összes képviselő kétharmadának szavazata kell. Ez utóbbi a kormánytöbbség "rendelkezésére áll", a négyötöd azonban nem, tehát az ellenzék szavazatai "csak" a házszabálytól eltéréshez, a minél gyorsabb elfogadáshoz lennének szükségesek - tették hozzá.

Az AK közlése szerint fontos tudni: a javaslat megerősítené a kormány eddig meghozott rendkívüli intézkedéseit, felhatalmazná a kabinetet, hogy azok hatályát a
velemenyezd, 2020. március 23. hétfő, 14:42
Koronavírus - Gulyás Gergely és Kocsis Máté közösen kérik a koronavírus-törvény elfogadását a parlamenttől
A Facebook oldalaikon közzétett felvételen Gulyás Gergely emlékeztetett, a kabinet tizenegy nappal ezelőtt hirdetett veszélyhelyzetet az ország egész területére, mert a koronavírus elleni védekezés gyors döntéseket tett szükségessé.

A miniszter hangsúlyozta, ennek eredményeként sem a magánszemélyeknek, sem a cégeknek nem kell a hiteleiket visszafizetniük december 31-ig, az iskolások és az egyetemisták távoktatásban tanulnak, a rendezvényeket betiltották a szabad és a zárt terekben, a járulékfizetési kötelezettség alól mentességeket kaptak a legnagyobb válságba jutott szektorok munkaadói, a munkavállalóknak pedig csak az egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük.

A kormány emellett a munkajogi szabályokat igyekszik úgy alakítani, hogy megvédje az álláshelyeket, a határokat pedig lezárta és kontrollálja.

Gulyás Gergely aláhúzta, ezeknek az intézkedéseknek a fenntartásához, valamint a további szükséges lépések meghozatalához kérik az Országgyűlés jóváhagyását.

Kocsis Máté úgy
velemenyezd, 2020. március 22. vasárnap, 14:41
Brexit - Jóváhagyta a londoni alsóház a Brexit-megállapodást
Az egyezmény végleges ratifikációját célzó törvénytervezetet a képviselők háromnapi vita után, harmadik olvasatban 330-231 arányban szavazták meg.

A törvényjavaslat ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül. A Lordok Házának tagjai a jövő héten kezdik a tervezet tárgyalását, és ha módosításokat fűznek hozzá, az indítvány visszakerül további tárgyalásra és szavazásra az alsóházi képviselők elé.

A harmadik olvasatbeli vitában a képviselők a tervezetet teljes részletességében, gyakorlatilag sorról sorra megvizsgálták.

A Brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó javaslatról azonban az alsóház már karácsony előtt megtartotta a második olvasatbeli általános vitát, és a tervezet alapelveit - akkor még a részletekről szóló vita nélkül - december 20-án szintén nagy többséggel, 358-234 arányban megszavazta.

A december 12-én tartott, előrehozott brit parlamenti választások óta a Boris Johnson miniszterelnök vezette Konzervatív Pártnak - amely addig kisebbségben kormányzott - immár
velemenyezd, 2020. január 09. csütörtök, 19:38
Szlovák újságíró-gyilkosság - Megkezdődött Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásának pere
vádalkut kötött az ügyészséggel, amelynek köszönhetően enyhébb büntetésre számíthat, a tárgyaláson nem is jelent meg. A vádalkut azonban még a bíróságnak is jóvá kell hagynia. Ezt a tárgyalást december 30-ra tűzte ki a testület.

A különleges büntetőbíróságnak, amely Szlovákiában a legsúlyosabb bűncselekményekkel foglalkozik, először is arról kell döntenie, hogy befogadja-e a vádiratot rendes tárgyalásra.

Marek Para, Marian Kocner ügyvédje a bíróságon azt mondta: a védelem ellenzi az ügy tárgyalását, mert szerinte a vizsgálati anyag nagyon hiányos, és sérültek a védelem jogai is.

Daniel Lipsic, a Kuciak család ügyvédje Para állításait alaptalannak minősítette, és elutasította. Ha a bíróság elfogadja a vádiratot, ki kell tűznie a tárgyalás időpontját is, amelyen a vádlottak bűnösségéről döntenek.

A vádirat megtárgyalásán a meggyilkolt újságíró és barátnője szülei is megjelentek.

A hatalmas érdeklődéssel várt perre több mint száz szlovákiai és külföldi újságíró akkreditáltatta magát.
velemenyezd, 2019. december 19. csütörtök, 11:52
Varga Mihály: a magyar GDP idén éves szinten 4,8 százalékkal bővül, jövőre 4 százalék körüli növekedés várható
szempontjait tekintette át.

Varga Mihály elmondta: a külföldi működő tőke beáramlását tekintve igen jó az ország helyzete, az elmúlt öt év során a régióban a bejövő működő tőke GDP-hez mért arányát tekintve három évben is a rangsor élén álltunk.

Kiemelte: a jövőben azonban a beérkező működő tőke megítélésében nem a munkahelyteremtés, hanem a minőségi szempontok, így a kutatás-fejlesztés, illetve a technológia váltás segítése lesznek az elsődleges szempontok. A tanács ennek a témakörnek a további tárgyalását a következő ülésén, december 17-én folytatja - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály jelezte: a következő években el kell érni, hogy a gazdaság növekedése érdekében egyre több iparágban valósuljanak meg külföldi befektetések, és a külföldi működő tőke nagyobb szerepet kapjon a kevésbé fejlett országrészek felzárkóztatásában is.

Varga Mihály kiemelte: a pénzügyi szolgáltatások digitalizációja jelentős mértékben járulhat hozzá Magyarország versenyképessége megerősítéséhez. A
velemenyezd, 2019. december 02. hétfő, 15:22
Krónika 13. rész (szakképzés, napirend után)
béremelést ugyan tartalmaz, de annak mértéke bizonytalan, a további béremelésnek pedig nincs meg a jogszabályi garanciája.

Kifogásolta továbbá egyebek közt azt, hogy a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok nem lesznek majd teljes jogú tagjai a tanítói közösségnek.

Független: jó az irány, de módosításokra van szükség



Szabó Szabolcs (független) szerint átgondolt, jó irányba tervezet lépés ez a módosítás, de több olyan problémát is rejt, amelyek miatt le kellene állítani a tárgyalását, és pótolni a társadalmi-szakmai vitát, valamint ki kellene várni a tervezettel szoros összefüggésben lévő nemzeti köznevelési terv módosítását.

Kifogásolta a tervezett gyors bevezetését, "a közalkalmazotti burok megszüntetésének" módját és a tankönyvválasztás szűkös lehetőségét.

Arról beszélt: az anyag beismerése annak, hogy az elmúlt kilenc évben rossz irányba haladt a szakképzés ügye, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az innovációs tárca közti párharc" egyik eleme, így "mi
velemenyezd, 2019. november 05. kedd, 21:39
1/13
Képek, videók
Hazaárulás
furaila
2018. január 06. szombat, 08:13
gyanusítottak.jpg
maroka
2009. február 09. hétfő, 22:12
gyanusított2.bmp
maroka
2009. február 08. vasárnap, 21:10
gyanusított1.bmp
maroka
2009. február 08. vasárnap, 21:10
Az Ideális Gyanúsított.hu
finike
2007. augusztus 14. kedd, 11:56
Zéró Gyanúsított.hu.jpg
rambobby
2007. június 15. péntek, 10:26
Idealis Gyanusitott.hu.jp
finike
2007. március 18. vasárnap, 17:44
Én nem foglalkozom a koro
cipello
2016. szeptember 13. kedd, 09:32
igaz foglalkozz magaddal.
zsokica45
2016. augusztus 23. kedd, 13:28
Foglalkozás
sanci81
2015. április 22. szerda, 15:37
vicc falu foglalkozzon ma
kicsoda57
2014. augusztus 31. vasárnap, 18:43
Nem foglalkozol
etusmama
2014. július 15. kedd, 14:22
Naaa foglalkozz már velem
pacsakute
2014. július 11. péntek, 18:48
Velem foglalkozz gazdi.gi
pacsakute
2013. október 31. csütörtök, 12:48
Foglalkozása: bűnbak
zgawab
2013. április 25. csütörtök, 09:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.