Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 02:44 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Egy terrorcsoport vezetőinek megsemmisítéséről számolt be az FSZB
Az FSZB szerint a sejt terrortámadások végrehajtására készült. A gyanúsítottak az elfogási kísérlet idején fegyveres ellenállást tanúsítottak. A szolgálat egy robbanószerkezetek előállítására használt műhelyben házi készítésű pokolgépet, lőfegyvert, lőszert és kézigránátokat is talált.

Múlt csütörtökön Oroszország déli és szibériai régióból öt, múlt pénteken pedig Moszkva környékéről egy terrorcsoport felszámolását jelentette az FSZB.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója április lején közölte, hogy Oroszországban tavaly négy terrorcselekményt követtek el, és hogy a biztonsági szolgálatoknak további 25-öt sikerült megakadályozni. Mint akkor el mondta, hogy az idei első negyedévben hat előkészületben lévő terrortámadásnak vették elejét, és 12 terrorista sejtet számoltak fel.
velemenyezd, 2018. május 04. péntek, 16:01
Merényletet követtek el a kairói olasz konzulátus ellen, egy ember meghalt - FISSÍTETT-2 (új: a miniszterelnök
Murszi megbuktatásához vezető, 2013. június 30-án kirobbant tömegtüntetések második évfordulója előtt.

Az IÁ egyiptomi ágának fegyveresei július 1-jén összehangolt támadássorozatot követtek el a Sínai-félsziget északkeleti részén az egyiptomi biztonsági erők több ellenőrzőpontja ellen. A hadsereg közleménye szerint 17 katona vesztett életét. Válaszul az egyiptomi kormányerők néhány nap alatt több mint 240 szélsőségessel végeztek terrorellenes műveleteikben.

A legveszedelmesebb egyiptomi terrorcsoport, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) tavaly novemberben fogadott hűségesküt Abu Bakr al-Bagdádinak, az IÁ önjelölt kalifájának.

Ibráhím Mahlab miniszterelnök a pusztításra reagálva a sajtónak úgy nyilatkozott: "háborúban állunk, mindannyiunk kötelessége, hogy éberek legyünk, s vállvetve szembeszálljunk a terrorral". A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a szélsőségesek az egész nemzetközi közösség számára fenyegetést jelentenek, ezért az ellenük folytatott harcban a világ vezetőinek együtt kell
velemenyezd, 2015. július 11. szombat, 20:23
Leváltották a CIA Terrorelhárító Központjának vezetőjét
vezető állásban történik személycsere és régóta meglévő szervezeti részlegeket váltanak fel "hibrid egységek", amelyekben elemzők és operatív ügynökök egyaránt helyet kapnak.

A lap úgy értesült, hogy "Roger" elmozdításával nem sokat körülményeskedtek: a CIA alkalmazottjai egy szervezeti ábrából értesültek a személycseréről. A cikk szerint a CTC megölte az al-Kaida központi vezetőinek többségét, ami után jelentősen csökkent a dróncsapások száma. "A CTC ugyanakkor kevés új megközelítést talált a terrorcsoport átalakuló és sokasodó utódjainak feltartóztatására" - írta a tekintélyes washingtoni újság.

"Roger" helyét az ötvenes éveiben járó "Chris" veszi át, aki már több vezető beosztást is betöltött a CIA-nál, egyebek között volt az afganisztáni műveletek főnöke is. A 90-es évek vége óta vett részt az ügynökség terrorelhárítási műveleteiben és a közelmúltig a CIA titkos szolgálatának harmadik embere volt. Az új vezetőnek fontos szerepe lesz az Iszlám Állam elleni stratégia kidolgozásában.

Volt és
velemenyezd, 2015. március 26. csütörtök, 22:04
Ukrán válság - Kijev oldalán harcoló csecsen hadúr vesztette életét Délkelet-Ukrajnában
Isza Munajev, az egykori dandártábornok az orosz-csecsen háborúkban is harcolt, Délkelet-Ukrajnában pedig az 1991 után Moszkvával szembeszegülő Dzsohar Dudajev néhai csecsen elnökről elnevezett "béketeremtő zászlóalj" élén állt.

A csecsen parancsnok Debalcevénél esett el, amikor egységével a szakadár erők által bekerített ukrán csapatok segítségére sietett - olvasható a Kommerszant című orosz napilap internetes változatában.

Dzsohar Dudajevet, a Szovjetuniótól 1991-ben függetlennek kikiáltott Csecsenföld elnökét (1991-1996) a csecsen szakadárok mártírként tisztelik. Dudajevvel az első Oroszországgal vívott háború során, 1996-ban egy rakétatámadás végzett.

Az orosz újság azt írta, hogy Isza Munajev sikeres katonai vezetőnek számított Csecsenföldön. Az Oroszországgal vívott második csecsen háborúban Groznij védelmét kapta feladatul. 2000-ben egy kis csapat élén sikeresen kitört a csecsen fővárosból, és a hegyekbe vonult vissza. Onnan Törökországba, majd Dániába távozott.

A
velemenyezd, 2015. február 03. kedd, 16:22
Párizsi vérengzés - Az LMP részt vesz az ötpárti egyeztetésen
Schiffer András kijelentette: a szabad kereskedelemre alapozott globalizáció folyamatosan újratermeli többek között a terrorizmust, így a rendészeti megoldások legfeljebb tűzoltásra jók, a valódi megoldás szerinte a globális egyensúlytalanságok felszámolásában rejlik.

A politikus szerint a terrorizmus elleni fellépés így "több Európát kíván", és szerinte Magyarország azért sem sodródhat az európai értékközösség peremére, mert így könnyen terrorcsoportok fészkévé válhat.

Schiffer András hozzátette: a tanácskozásnak akkor látja értelmét, ha a párizsi terrorcselekményeket egyik párt sem olcsó politikai haszonszerzésre akarja felhasználni. "Ha valakinek a mártírhalálra elszánt fanatikusokról a halálbüntetés visszaállítása ugrik be, annak nagyon elmentek otthonról" - fogalmazott.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte a képviselőcsoportok vezetőinek jövő szerdai találkozóját, hogy a terrorellenes fellépésről egyeztessenek.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke ezt megelőzően egy a
velemenyezd, 2015. január 10. szombat, 17:42
Ukrán válság - Jacenyuk az odesszai eseményei kivizsgálására utasította a főügyészséget
tragédia körülményeit vizsgáló ügyészségtől, hogy az ügyet adja át az ukrajnai főügyészség központi nyomozó hivatalának. Úgy fogalmazott, hogy meg kell találni az odesszai események "főkolomposait és szervezőit, mindenkit, aki orosz irányítással halálos támadást indított Ukrajna és Odessza ellen". Meg kell vizsgálni továbbá a helyi rendőrség vezetőinek felelősségét - mondta Jacenyuk, aki szerint amennyiben tették volna a dolgukat az odesszai rendfenntartó szervek, már felszámoltak volna minden terrorcsoportot. A miniszterelnök szerint már vasárnap megkezdődnek a személycserék a helyi belügyi szerveknél.

Kijev-párti és oroszbarát fegyveresek közötti összecsapásban és az odesszai szakszervezeti székházban kitört tűzvészben pénteken 46 ember halt meg, és több mint 200-an megsebesültek, többségük az oroszbarát félhez tartozott.

Az ukrán főügyészség vasárnap arra figyelmeztette közleményében a délkelet-ukrajnai térség lakóit, hogy ne engedjenek a zavargásokat szító emberek és "fegyveres diverzánsok"
velemenyezd, 2014. május 04. vasárnap, 14:03
Tíz év fegyházra ítélték a Putyin elleni merénylettel vádolt férfit
Ilja Pjanzin az eljárás során elismerte bűnösségét és vádalkut kötött az orosz hatóságokkal. Így a maximálisan kiszabható büntetést csökkentették. Az ügyészség 15 évet kért Pjanzinra.

A férfit Ukrajna adta ki Oroszországnak. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tavaly márciusban emelt vádat Pjanzin és egy Adam Oszmajev nevű, Groznijból, a csecsen fővárosból származó férfi ellen azzal, hogy ők "Oroszország vezetőinek fizikai megsemmisítése céljával" 2011-ben terrorcsoportot hoztak létre. Egy harmadik társuk egy váratlan robbanásban halt meg.

A moszkvai városi bírósági ítéletének indoklása szerint a kazah állampolgárságú férfi és bűntársai Doku Umarovnak, az észak-kaukázusi Imarat Kavkaz (Kaukázusi Emirátus) nevű illegális fegyveres csoport vezetőjének utasításait követték. Umarov bosszúból akarta megöletni tavaly márciusban Vlagyimir Putyint.

A merényletet a három férfi az ukrajnai Odesszában készítette elő. Ott próbálták ki azokat a robbanóeszközöket, amelyekkel a Vlagyimir Putyint
velemenyezd, 2013. szeptember 10. kedd, 17:25
Orosz lapok: mégis találtak bizonyítékot a Putyin elleni ukrajnai merénylettervre
Az Izvesztyija ugyanakkor megszólaltatta az egyik gyanúsított édesapját, aki szerint elsietett volt a vádemelés.

Az Ukrán Bizonsági Szolgálat (SZBU) vádat emelt a csecsen fővárosból, Groznijból való Adam Oszmajev orosz és Ilja Pjanzin kazah állampolgár ellen amiért "terrorcsoportot hoztak létre Oroszország vezetőinek fizikai megsemmisítése céljával".

A vádemelés szerint az észak-kaukázusi fegyveres csopot vezetője, Doku Umarov utasítását végrehajtó összeesküvők egyik célpontja Vlagyimir Putyin orosz kormányfő volt - értesült egy SZBU-s forrásból a Kommerszant befolyásos üzleti-politikai napilap.

A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, a bírósági eljárást Ukrajnában folytatják le. Az odesszai vizsgálóktól nemrég került át az ügy Kijevbe, ahol az SZBU központi apparátusa március 12-én élt a vádemelési javaslattal.

A Kommerszant munkatársa megismerkedhetett a dokumentum tartalmával. Eszerint a két féri és társuk, Ruszlan Madajev - aki odesszai lakásukban egy véletlen robbanásban
velemenyezd, 2012. március 21. szerda, 13:31
Képek, videók
Az erdő bölcsessége.jpg
pacsakute
2020. július 02. csütörtök, 16:19
Az ernyő legyen veletek .
pacsakute
2020. június 28. vasárnap, 23:06
Az utak.png
liliana01
2020. június 27. szombat, 22:40
nincs az a sérelem.jpg
liliana01
2020. június 16. kedd, 08:46
Segítségem az Úrtól van
dandej
2020. június 08. hétfő, 12:42
Nők a bányákban az 1950-e
furaila
2020. június 06. szombat, 01:17
Az Úr szemei az igazakon
dandej
2020. május 26. kedd, 16:51
Hősök tere az ünnepi megn
furaila
2020. május 25. hétfő, 23:18
az önmagunkról alkotott k
liliana01
2020. május 25. hétfő, 12:29
Az igazmondás.jpg
pacsakute
2020. május 22. péntek, 22:25
Hegedű szól az éjszakában
menusgabor
2020. május 22. péntek, 21:03
Az Úr vezet szüntelen
dandej
2020. május 21. csütörtök, 20:15
Alekszandr Szergejevics P
sanci81
2018. január 15. hétfő, 18:43
Alekszandra.jpg
bbbarbara
2014. szeptember 26. péntek, 20:11
Tizenkilencen alekszandr
hollyka
2014. március 22. szombat, 20:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.