Belépés
2020. május 26. kedd | 22. hét | 147. nap | 22:18 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Enyhítene a korlátozásokon az osztrák kancellár
fertőzésveszély.

Kurz leszögezte: nem engedhetjük meg, hogy a koronavírus miatt "túlszabályozzuk" az egyes emberek életét. Sokkal inkább az egyéni felelősséget és a józan ész fontosságát kell hangsúlyozni - tette hozzá. Várhatóan még a héten tárgyalóasztalhoz ül Sebastian Kurz kancellár Werner Kogler alkancellárral, Rudolf Anschober egészségügyi miniszterrel, valamint Karl Nehammer belügyminiszterrel, hogy egyeztessenek a részletekről.

A kormányfő arról is szót ejtett, hogy Ausztria lakói nagyszerű teljesítményt nyújtottak, részben nekik köszönhető, hogy a járvány terjedése lelassult. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a hivatalok felelőssége a fertőzöttek izolálása, elkülönítése, ugyanis ők a munkahelyükön további személyeket fertőzhetnek meg.

Közben egy bécsi iskolában és egy óvodában összesen heten fertőződtek meg koronavírussal. A 13. kerületben (Hietzingben) egy óvodában az intézmény két dolgozója és négy gyerek kapta meg a vírust, míg a 9. kerületben (Alsergrundban) egy tanuló
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 19:02
BÉT - Erősödtek a vezető részvények, 10 ezer forint felett az OTP
elsődlegesen a nyaralással kapcsolatos értékpapírok - például a szállodák, a légiközlekedési szektor részvényei - voltak kiemelkedően erősek - mondta.

A "gazdaságok újranyitása" hangulat tükröződik az amerikai részvénypiacon is - tette hozzá -, ahol ugyancsak a pozitív tartományban nyitottak a részvénypiacok, ami kitartott a BÉT zárásakor is.

A hazai parkett a nemzetközi pozitív hangulattal párhuzamosan emelkedett, az átlagosnál némileg magasabb forgalommal. A nagypapírok közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott az OTP, amelynek több mint 5 százalékos emelkedéssel sikerült áttörnie a 10 ezer forintos, kiemelkedően fontos lélektani szintet.

A keddi kamatdöntés az elemző szerint megfelelt a piac várakozásának. Úgy vélte, a júniusi inflációs jelentés lesz majd érdekes, aminek tükrében felülvizsgálhatják a jelenlegi képet.

A Mol 14 forinttal, 0,70 százalékkal 2014 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 505 forinttal, 5,19 százalékkal 10 240 forintra
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 17:42
Az OECD GDP-je 2009 óta legnagyobb mértékben csökkent az első negyedévben
százalékkal nőtt.

Az OECD gazdasági növekedése tavaly 1,7 százalékra mérséklődött a 2018. évi 2,3 százalékról.

Az idei első negyedévben a hét vezető ipari ország (G7) közül Franciaországban és Olaszországban csökkent a legnagyobb mértékben a GDP, 5,8 százalékkal, illetve 4,7 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedévi 0,1 százalék, illetve 0,3 százalék visszaesés után. Ez azt jelenti, hogy technikai értelemben recesszióban van a francia és az olasz gazdaság, miként a német is, amelynek a gazdasági teljesítménye 2,2 százalékkal esett az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 0,1 százalék csökkenést követően.

Kanada GDP-je a tavalyi utolsó negyedévi 0,1 százalékos növekedés után az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkent, Nagy-Britanniáé pedig 2 százalékkal esett a tavalyi utolsó három hónapban mért stagnálás után.



Az Egyesült Államok gazdasága kevésbé jelentősen, 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben a negyedévvel korábbi 0,5 százalékos emelkedés után.

Japán
velemenyezd, 2020. május 26. kedd, 15:42
Jelentősen csökkent az izraeli gazdaság teljesítménye
Az izraeli statisztikai hivatal által hétfőn kiadott adatok szerint Izrael hazai összterméke (GDP) 7,1 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 1995 óta a legrosszabb érték. Utoljára 2012-ben fordult elő, hogy az izraeli gazdaság nem növekedett, hanem csökkent.

A tavalyi utolsó negyedévben még 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság, az egész évet tekintve pedig 2,8 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék.

Az idei első negyedévben a magánfogyasztás 20,3 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 10,3 százalékkal, míg a bruttó állóeszköz-felhalmozás 17,3 százalékkal csökkent. Az áruk és szolgáltatások exportja 5,9 százalékkal, importja pedig 27,5 százalékkal zuhant január-márciusban.

Az izraeli jegybank hétfőn nem változtatott az alapkamat 0,1 százalékos szintjén, és jelezte, hogy számításai szerint a korábban vártnál kevésbé sínyli meg a gazdaság a koronavírus-járványt.

Új előrejelzése szerint a központi bank azzal számol, hogy 4,5 százakkal csökken idén a gazdaság
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 16:32
Krónika 4. rész (azonnali kérdések)
pedig 2010 után 150 ezer embert vezettek vissza a munkaerőpiacra - tette hozzá.

Megjegyezte: valóban nem kellett volna most benyújtani az egyszer használatos műanyagokról szóló javaslatot.



Párbeszéd: marad-e Kásler 2022-ig?



Szabó Tímea (Párbeszéd) azt kérdezte a kormányfőtől, hogy marad-e a posztján Kásler Miklós 2022-ig, és miért Pintér Sándor belügyminisztert nevezték ki az egészségügy átvilágítására.

Úgy fogalmazott, Orbán Viktor történelminek nevezte Kásler Miklós teljesítményét, holott a tárcavezető 32 ezer kórházi ágyat ürítetett ki feleslegesen, több ezer súlyos beteget küldtek haza, akik közül többen meghaltak, az egészségügyi dolgozók pedig sokáig megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak.

Orbán Viktor közölte: Kásler Miklós tud válaszolni a rá vonatkozó kérdésre.

Kifejtette: az operatív törzs munkáját folytatni kell, mert senki nem tudja, ősszel visszatér-e a járvány, ezért óvatosnak kell lenni. Bár benyújtják a rendkívüli jogrend megszüntetésétől szóló
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 14:12
ITM: együttműködési megállapodás a digitális terápiák fejlesztése érdekében
(SE) és a nemzetközi szinten komoly eredményeket elérő Oncompass Medicine együttműködését is.

Az államtitkár felidézte, hogy az innovációs tárca a nagyobb tudásközpontok, kutatóegyetemek környezetében, meghatározó ipari, vállalati szereplőkkel együttműködve két fővárosi és hat vidéki helyszínen science parkokat, tudásparkokat hoz létre, ezek egyike a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódik.

Merkely Béla rektor kitért arra, az intézmény a vírusválság idején is bizonyította, hogy világszínvonalú teljesítményre képes. Az együttműködés elősegíti, hogy közös kutatás-fejlesztési programok jöhessenek létre a digitális terápiák, valamint a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazására.

Peták István, az Oncompass Medicine tudományos igazgatója az eseményen elmondta: kutatásaik, innovatív fejlesztéseik során célul tűzték ki, hogy a daganatos betegeket hozzásegítsék a legújabb terápiás lehetőségekhez. A stratégiai együttműködés keretében szeretnék tovább fejleszteni azokat a digitális terápiákat, amelyek
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 12:31
Megugrott a munkanélküliségi ráta Svédországban
A svéd statisztikai hivatal honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint az április munkanélküliségi ráta 8,2 százalékra nőtt a márciusi 7,1 százalékról. Egy éve áprilisban 6,2 százalék volt a munkanélküliség.

Az idén áprilisban 80 ezerrel, 449 ezerre nőtt a munkanélküliek száma éves bázison, miközben a foglalkoztatottaké 99 ezerrel, 5 millió 5 ezerre csökkent.

Nemrég közölt adatok szerint a svéd gazdaság teljesítménye csak szerényen csökkent az első negyedévben, elemzők szerint azonban jóval kedvezőtlenebbek lehetnek majd a második negyedévi adatok, a GDP komoly mínuszba kerülhet.

A svéd hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedéhez képest, amikor még 0,2 százalékos növekedést regisztráltak. Éves szinten a GDP 0,5 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 0,8 százalékos bővülést követően.

A svéd kormány előrejelzése szerint az idén mintegy 7 százalékkal csökken a GDP, a második negyedév lehet a leggyengébb három
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 10:21
A veszély még nem múlt el
munkát, és a kormányhoz fordult - közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Középpontban a munkahelyek megvédése

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" - mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

A tranzitzónákról

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is,
eva6, 2020. május 23. szombat, 09:24
Rekord teljesítmény a férfi kosárlabda játékon- Olimpián
London 2012 olimpia kosárlabda USA- Nigéria 155 - 73 + 83 pont különbség az USA javára
- 3 pontot érő dobás a mérkőzés ideje alatt 28 volt és 29 db. 2 pontos az USA részéről

Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottja megvédte olimpiai bajnoki címét is.
........
maroka, 2020. május 23. szombat, 00:14
Vida Kristopher lengyel klubjában küzd a válogatott meghívóért
A 24 éves szélső az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, szakmai szempontokat figyelembe véve a lengyel pontvadászat magasabban jegyzett a szlováknál, amelyből a téli átigazolási időszakban érkezett.

"Amennyiben ott tudok lenni folyamatosan a pályán, és jó teljesítményt nyújtok, akkor számomra jól is jöhetett ez a kis szünet ahhoz, hogy beilleszkedjek, és megmutassam, itt is helyt tudok állni. Ezzel talán a válogatott behívót is ki tudom érdemelni" - nyilatkozta

A 24 éves játékos február végén igazolt a dunaszerdahelyi DAC-ból a lengyel bajnokságban címvédő együtteshez, de a koronavírus-járvány miatt csak három mérkőzésen tudott pályára lépni, mielőtt Lengyelországban is felfüggesztették a szezont. Vida két győztes bajnoki találkozón szerepelt csereként összesen 14 percet, majd a Lengyel Kupában a kiesést jelentő vesztes negyeddöntőben játszott, ahol 17 percet töltött a pályán, ám ő szerezte csapata egyetlen találatát. A labdarúgó hangsúlyozta, számított arra, hogy nem lesz azonnal
velemenyezd, 2020. május 22. péntek, 19:33
Június 30-ig lehet jelentkezni a 2020-as Design Management Díjra
ajánlását várják, amelyek stratégiájuk megalkotásában, operatív működésükben, termékeik, szolgáltatásaik kialakításában a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is - közölte a Magyar Formatervezési Tanács pénteken az MTI-vel.

A díj egymillió forint pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jár.

Magánszemély is jelölheti a díjra az elismerésre méltó teljesítményt nyújtó gazdálkodó szervezeteket, intézményeket. A Design Management Díj jelölésének határideje május 31..

Mint írják, a járványügyi helyzet miatt egyszerűsített benyújtással, elektronikus úton, az mfti@hipo.gov.hu email címre várják a magánszemélyi jelöléseket és a szervezetek nevezését.

A 2009-ben alapított Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a céllal hívta életre, hogy elismerje azokat a szervezeteket, melyek példaértékű eredményeket és sikeres működési
velemenyezd, 2020. május 22. péntek, 12:02
Koronavírus - Orbán: a veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani
ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult - közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" - mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök
velemenyezd, 2020. május 22. péntek, 09:42
1/1531
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
sebastian-vettel.ferra ri.
agica2004
2017. augusztus 27. vasárnap, 19:35
F1-sebastian-vettel-ki mi-
agica2004
2017. április 22. szombat, 15:27
sebastian.jpg
charlotteani
2017. február 10. péntek, 02:04
450390_R_by_Sebastian- Vog
cady89
2015. szeptember 28. hétfő, 04:22
Sebastian Vettel
sanci81
2014. december 04. csütörtök, 20:30
San Sebastian székesegyhá
pacsakute
2014. június 26. csütörtök, 19:47
sebastian.jpg
ha0npm
2014. február 27. csütörtök, 17:42
sebastian 1992 06.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:54
San Sebastián6.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:52
San Sebastián4.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:52
San Sebastián 6.jpg
hg0npm
2013. július 07. vasárnap, 13:52
Werner_Heisenberg.jpg
06mohild
2012. október 25. csütörtök, 04:50
werneri2 1774.jpg
dobe
2010. június 25. péntek, 05:44
Címkék
óvodában összesen, egyszer használatos, tranzitzónák ügyéről, izraeli jegybank, egészségügy átvilágítására, Magyar Formatervezési Tanács, svéd hazai, hivatalok felelőssége, járvány terjedése, Lengyel Kupában, izraeli statisztikai, hazai parkett, Werner Kogler, leggyengébb három, kormányzati kiadások, Kásler Miklós,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.