Belépés
2019. január 19. szombat | 3. hét | 19. nap | 22:01 | Sára, Márió
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Időkapszula - Ötvenharmadik nap
Időkapszula

- Bár az anyakönyvi kivonatomban Kapuvár szerepel születési helyként, ez csupán annak köszönhető, ha akkoriban szorgalmazták a kórházban szülést, s én ki tudtam várni - testvéreimmel ellentétében - hogy bezötyögjön a kapuvári kórházban a mentő. Amúgy természetesen répceszemereinek vallom magamat. Itt nyílt ki a világra szemem, még ha ez a világ a falu határát jelentette is, itt emlékszem nagy havakra, fürdésekre a Répcében, csattogóra, papsajtra. Óvodás is voltam, s emlékszem, hogy a Répcén túlra elmentünk a nagy körtefáig, s ez olyan volt, mintha kigyalogoltunk volna a világból.
Emlékszem a cukros zsákra a szoba sarkában, ez fizetség volt a munkaegységek fejében, mert édesanyám a téeszcsében dolgozott néha-néha.
Emlékszem a telente felolvasott Egri csillagokra, amikor a konyhai tűzhely körül kuporogtunk, s anyánk csillogó szemmel olvasott. Bözsi nénire, aki Imre bácsival a hátsó házba költözött, ahogyan bekukucskált fejkendővel az ablakon, s mi rémüldöztünk az
sandrapolke, 2019. január 16. szerda, 07:16
Mandula
A mandula a rózsafélék családjába tartozik, közeli rokona a szilva. Két változata ismert. Az édes belsejűt fogyasztjuk, a keserűmandula fő felhasználási területe a gyógyszergyártás és az olajkészítés. A friss termés szeptember-októberben jelenik meg, és egész évben fogyasztható.

A mandula története

Közép-Ázsia meleg, száraz lejtőiről származik. Más hatezer éve használjuk étkezési és egyéb célokra.

A Kína és a nyugat közötti árukereskedelmet lebonyolító ,,selyem út" mentén, arab kereskedők közvetítésével terjedt el és honosodott meg Észak-Afrikában, a Földközi tenger forró és száraz éghajlatú területein. A portugál, spanyol és arab konyha szívesen használja.

A középkorban a ,,liszt" gyakran jelentett mandulalisztet, böjt idején a mandulatejet fogyasztották tehéntej helyett.

Hazánk a mandula északi határa. Ismertebb termőhelyei a Balaton-felvidék és a Budai-hegység.



Élettani hatásai

A mandula bőségesen
eva6, 2018. november 17. szombat, 15:09
1-10 A rendszerváltozás forgatókönyve
1-10 A RENDSZERVÁLTOZÁS FORGATÓKÖNYVE
(Időrendi sorrendben: 1-10 részben)
*
1. rész: A SZOCIALIZMUS CSŐDJÉNEK BEISMERÉSE

1987-ben már köztudott volt értelmiségi körökben, hogy becsődőlt az un. szocializmus. Lakiteleken jöttek össze tanácskozásra ezen NEMZETMENTŐK.
*
Viszont, a HATALOMÁTMENTŐK drámai hangú felszólalásaival lettek tele a jegyzőkönyvek, melyek a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsági ülésein készültek.
A fotó ezen kivonatolt részletekről itt látható: http://furaila.xfree.hu/234611
A jegyzőkönyvekből kivonatolt részletek, másolata itt is olvasható:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=126643&n=furaila&blog_MSZ MP
*
*

2. rész: 1989. március 15-én megkötötték egymással a PAKTUMOT - azt a bizonyos PAKTUMOT, aminek még a létezését is agyonhallgatják!
https://www.facebook.com/mariailona.bona/posts/1637212192981437
*
Tessék csak olvasni hogyan vélekedik a PAKTUMRÓL Boross Péter az általa
furaila, 2018. szeptember 27. csütörtök, 18:47
Az önfeláldozó állat
Augusztus 30.
Az önfeláldozó állat

A kínai Heng-Chow helység határában az út mellett egy tehén szobra állt. A hozzáfűződő történet szerint egyszer egy szegény kisfiú tehenét legeltette, amikor tigris támadt rájuk .
A kisfiú a tehén alá menekült, mint legbiztosabb helyre. A tehén szarvaival fel-felfogta a vad támadásokat, miközben maga is súlyosan megsebesült. Érezve, hogy a kisfiú alatta talált menedéket és neki kell őt megvédenie, ezért nem menekült el a tigris elől, hanem kitartóan védekezett, míg a tigris súlyos sebekkel el nem vonult.
Amikor este a kisfiú apja megtalálta őket, a gyermek eszméletlen volt, a tehén pedig halálos sebétől vérezve őrizte a gyermeket és csak akkor esett össze, amikor látta, hogy a gyermek biztonságban van az apja kezében. Így állt helyt utolsó leheletéig, minden erejét összeszedve a gyermek védelmében.
Vajon hányan állnánk helyt hivatásunkban így akkor is , ha az a kötelességnél többet kívánna tőlünk ?

( Szenthelyi-Molnár István:
anyu65, 2018. augusztus 30. csütörtök, 23:55
Furcsa tények az USA-ról
New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa, az amerikai kontinens második legnagyobb városa. 8,5 millió lakosa van, amivel megelőz 40 teljes államot.

Ha gyakorolni szeretnének, akkor Mississippi a kezdőknek, Oregon a haladóknak lehet tökéletes. Az elsőben beszélnek a leglassabban, míg az utóbbiban a leggyorsabban a nyelvészek szerint.

1773-ban Philadelphiában írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, s ez volt az Amerikai Egyesült Államok első fővárosa is. Philadelphia jelképe a Liberty Bell, a Szabadság Harangja, amely korábban az Independence Hall épületének része volt. Napjainkban szemben, a saját felépítményben tekinthető meg. A legenda szerint a harangot 1776. július 4-én akkor szólaltatták meg, mikor a Második Kontinentális Kongresszus megszavazta az
schuro, 2018. augusztus 05. vasárnap, 18:22
Takács Mária - Csíksomlyó legendája
Takács Mária
Csíksomlyó legendája

Szerelmem: Erdély

Csíksomlyó a székelyek, Mária kegyhelye,
sokak által kedvelt búcsú- s zarándokhelye,
hol Jóisten mondá: a világot felosztja,
s a nemzetek közötti civakodást oldja.

Összehívta hát őket csíki dombtetőre,
és áldását adta az immáron szent földre,
helyén ma is egy kis kápolna széllel játszik,
s a földből jóság energiája sugárzik.

Tódultak is hát a nemzetek mindenfelől,
jöttek északról, délről, nyugatról, keletről,
jöttek lóháton, teveháton, elefánton,
ökrök vontatta szekéren, vagy csupasz lábon.

Megteltek a dombok népek sokaságával,
áramlott a tömeg ezrével és százával,
felsorakoztak izgatottan egymás mellé,
különböztek, de értették a másik nyelvét.

Fegyver nem volt senkinél, az Úr hívta őket,
békesség, jóság uralta az ott levőket,
a Sátán nem lépte át Kárpátok határát,
elvesztette az Úrral szembeni
sanci81, 2018. március 18. vasárnap, 17:09
Kocsma
Kocsma

Nyughatatlan volt az apám,
kit még az asszony sem marasztott.
Minden este kocsmában ült,
szenvedéllyel verte a blattot.
Anyám nem győzte várni, - én meg
borzongva hallgattam az átkát:
"Az Isten tüze égetné meg
a büdös kocsmát, meg a kártyát!"
Veréstől félve érte menni
szégyelt. "Világgá megyek, meglásd!...
Menj, hívd haza!... Betyárok! Bár a
dologban tromfolnák le egymást!"
Mentem apámért kényszeredve,
síttam-ríttam, hogy jöjjön, - hátha
hallgat a nagy rimánkodásra.
"Ülj ide, kisfiam, megyek már.
Egy kicsit várj." - S dörgött a ferbli,
bankó bankóra nőtt halomba.
Hinni se mertem, hogy van ennyi
pénz a világon. Borzadozva
néztem, hogy dobálták a sok pénzt
az asztalra, nagyot csapkodva.
Acsarogtak, ugratták egymást,
(Az nyer, aki tovább kitart!)
Párbaj volt ez, paraszti párbaj,
szemükben villogott a kard.
Böfögött, horkolt a sok részeg,
- az asztal bortól
kalmanpiroska, 2018. március 13. kedd, 16:07
Viccek mára
1) Bizonyítvány
---------------
Pistike lelkedezve rohan haza a bizonyítványával:
- Papa, papa, óriási mázlid van!
- Na mesélj!
- Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned!

----------------
2) Tehén és bika
----------------
Jancsi és Mariska legeltetik az állataikat. Jancsi egy tehenet, Mariska
egy bikát. Egyszercsak a bika felkapaszkodik a tehén hátára. Jancsi
nézi egy ideig, majd megkérdezi Mariskát:
- Mit szólnál hozzá, ha én is azt csinálnám, amit a bika?
Mariska elgondolkodik, majd válaszol:
- Tőlem... a te tehened!

------------------
3) Rasszista taxis
------------------
- Mit mond a rasszista taxis, ha meglát a zebrán egy kínait?
- Na, ezen a sárgán még átmegyek!

-----------------
4) Fejfájás ellen
-----------------
A férj az éjszaka kellős közepén felébreszti feleségét:
- Drágám, itt a gyógyszered!
- Milyen gyógyszer?
- A fejfájásod ellen!
-
lovaszmarika, 2018. február 13. kedd, 16:01
Jó szórakozást hozzájuk!
Kedves Magdi,

Jó szórakozást hozzájuk!

---------------
1) Bizonyítvány
---------------
Pistike lelkendezve rohan haza a bizonyítványával:
- Papa, papa, óriási mázlid van!
- Na mesélj!
- Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned!

----------------
2) Tehén és bika
----------------
Jancsi és Mariska legeltetik az állataikat. Jancsi egy tehenet, Mariska
egy bikát. Egyszer csak a bika felkapaszkodik a tehén hátára. Jancsi
nézi egy ideig, majd megkérdezi Mariskát:
- Mit szólnál hozzá, ha én is azt csinálnám, amit a bika?
Mariska elgondolkodik, majd válaszol:
- Tőlem... a te tehened!

------------------
3) Rasszista taxis
------------------
- Mit mond a rasszista taxis, ha meglát a zebrán egy kínait?
- Na, ezen a sárgán még átmegyek!

-----------------
4) Fejfájás ellen
-----------------
A férj az éjszaka kellős közepén felébreszti feleségét:
-
horvathnemagdi, 2018. február 12. hétfő, 22:19
Tűz Tamás: Egyszerű vágyakozás
Tűz Tamás:

Egyszerű vágyakozás

Jobb volna írni lassú gyertya mellett
vagy künn a hegyben, hulló lomb alatt,
hol száll a szélben surranó lehellet,
kakuk-fű, pitypang és a fürge felleg,
míndig iramló, mindig egyalak,
hol lenn a lankán víg bocik legelnek,
anyjukkal tán, ki már háromszor ellett.
mindíg vidám és borzas borjakat,
jobb volna írni vaskos tölgyfa mellett,
hol mint a makk.

megérett már a csönd s a fűre omlott,
hol a magány kék füstként lengedez
s tompán kigyúl az ágostyáni dombok
zöld tomporán s végigvonul kibontott
övvel, zordan, akár egy szerzetes,
a vén idő, susognak lenn a csontok
s ruhátlanul királyok és bolondok
lebegnek el s mormolják: ". . . ez, meg ez . . .",
hol ódon képre hajlanak a lombok
s elrévedez

alattuk, őrizvén a lomha nyájat,
Szent Vendel is, körötte görbe kos,
tinó, tehén harapdálja a tájat,
zöld messzeségbe illan ember,
marcyt, 2018. január 04. csütörtök, 07:38
Tallóztam
és a sült tök. A szokás szerint a zöldségekből és az aszalt gyümölcsökből készült leves vagy sűrűbb étel volt a főfogás. Az aszalt gyümölcsök és a káposzta kivételével mindegyik zöldséghez fűződik egy-egy hiedelem

A babot és a lencsét egyaránt azért fogyasztották, hogy sok pénzt, gazdagságot hozzanak az elkövetkezendő évre, ám a babhoz több más hagyomány is kapcsolódik. Egyes helyeken azért ették, hogy sok csibéjük legyen az újévben, máshol lencsével kevert babot kentek az ökrök és a tehenek hátára, hogy szép kövérek és értékesek legyenek. A gombafogyasztás szintén a baromfineveléssel volt kapcsolatos, a babona szerint ugyanis, aki nem eszik gombát karácsonykor, nem lesz baromfia az újévben.

A karácsonyesti vacsoránál fontos szerepet kapott az alma, a dió és a sült tök is. Az almához szerelmi jóslások és szépségvarázslatok is tartoztak.

A lány az éjféli misére hívó első harangszókor a kútból húzott aranyvízbe tett almáról mosdik, hogy szebb legyen, aztán magával viszi a
horvathnemagdi, 2017. december 22. péntek, 19:29
Wass Albert - Idézetek
Wass Albert: IDÉZETEK II.


Aki haragot visel a szívében, bárki ellen is, az vesse ki onnan, mert a szívben rejtőzködő harag megmérgezi a lelket, meg a testet.

Wass Albert: Kard és kasza


Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.

Wass Albert: Ember az országút
menusgabor, 2017. november 09. csütörtök, 21:44
1/26
Képek, videók
idokapszula05.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:36
idokapszula04.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
idokapszula03.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
idokapszula01.jpg
relisisi
2015. augusztus 12. szerda, 13:35
Időkapszula
mecsery
2012. január 10. kedd, 22:20
időkapszula
rozsa123
2010. április 14. szerda, 23:43
Anyakönyvi kivonat-másola
furaila
2015. december 01. kedd, 22:20
Halotti anyakönyvi kivona
feri640628
2010. július 13. kedd, 08:32
házassági anyakönyvi kivo
marasandor
2009. november 18. szerda, 23:44
Anyakönyvi átvétel
szegedizs
2007. augusztus 16. csütörtök, 19:17
ölelés a kórházban.jpg
durcimarcika
2018. április 13. péntek, 10:10
kórházban.jpg
durcimarcika
2018. április 13. péntek, 10:09
Golfozó a kórházban
sanci81
2017. július 22. szombat, 17:27
67-5 Leyla kórházban.jpg
durcimarcika
2017. május 01. hétfő, 20:04
kórházban.png
durcimarcika
2017. február 02. csütörtök, 15:53
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.