Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 10:17 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Hogyan kezdjük a napunkat Istennel?
füle mindig nyitva lesz az Ő népe kiáltása előtt. Úgy imádkozik: ,,Hallgass meg, Uram...", és ,,Ügyelj az én kiáltásom szavára...". És választ fog kap imájára. ,,Te meghallgatod, nem kételkedem, hogy Te meghallod; és habár még nem kaptam meg, amit kértem, meg vagyok győződve, hogy imádságom meg van hallgatva, el van fogadva, és meg van róla emlékezve; hozzá van csatolva az aktákhoz, és nem lesz elfeledve". Ha magunkba nézünk, akkor megértjük, hogy Isten tapasztalatokon keresztül felkészítette szíveinket; most már képesek vagyunk feltekinteni, tudunk előre nézni és bizonyosan azt mondani, hogy Ő az Ő füleit felénk fordította.

Teljesen meg lehetünk ebbe bizonyosodva, és ebben a meggyőződésben kell imádkoznunk, hitünk teljes meggyőződésével, ahol Isten csak imádkozó szívet talál, ott Ő mindenhol imát meghallgató Istenként fog jelen lenni. Még ha az imádság hangja csendes hang lesz, gyenge hang lesz, annál inkább, ha nyitott szívből jön, - ez az a hang, amely
kalmanpiroska, 2020. május 31. vasárnap, 22:47
Újra kell értékelni a globális beszállítói láncokat a gazdaság újraindításakor német közgazdászok szerint
játszik kulcsfontosságú szerepet, ezért a gazdaság járványvédelmi korlátozások utáni újraindítása szempontjából elengedhetetlenül fontos az európai határok szabad átjárhatóságának a biztosítása.

Ralph Wiechers és Thomas Steinwachs, a német gépipari vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau) szakértői szerint a német gépipari vállalatok erősen függenek ugyan a nemzetközi beszállító láncoktól, de éppen a koronavírus-járvány során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően tudják majd ellenállóképes struktúrák kiépítésével jobban kiaknázni a globalizáció előnyeit.

A Roland Berger GmbH tanácsadó vállalat szakértői, Morris Hosseini és Michael Baur a gyógyszeripari beszállítói láncokat tanulmányozva megállapították, hogy számos gyógyszer alapanyagát manapság már szinte kizárólag Kínában állítják elő. Ennek ellenére sem tartanák megoldásnak a protekcionista kereskedelmi gyakorlatra és az autark gazdaságpolitikára visszatérést. A nemzetközi munkamegosztás
velemenyezd, 2020. május 14. csütörtök, 14:53
Krónika 7. rész (azonnali kérdések: koronavírus)
ellátottjainak sorát gyarapítsák.

Gulyás Gergely azt felelte: az az elképzelés, ami a képviselőben a kormányzásról él "és a mi kormányzati gyakorlatunk" nagyban eltér egymástól.

Rámutatott: a kormány részletekbe menően döntött, amit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden ismertetni fog. A döntések komoly segítséget jelentenek, ugyanakkor nem vezetnek azonnali államcsődhöz - zárta szavait. Hozzátette: a monetáris tanács is döntéseket hoz kedden.



KDNP: milyen tapasztalatokat mutat a digitális oktatás?

Móring József Attila (KDNP) arra kérdezett rá, mik az első három hét tapasztalata a tantermen kívüli digitális tanrendről?

Mint arra rámutatott, elhúzódó járvány várható, amelynek során érdek, hogy ne vesszenek el hónapok az iskolaévből. Óriási szerep hárult az iskolaigazgatókra, a pedagógusokra és a szülőkre is.

Biztosítani kellett a gyermekek felügyeletét is, és azt, hogy a gyermekek elérjék a tananyagot.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások
velemenyezd, 2020. április 06. hétfő, 19:13
Szegedi virológus professzor cikke
viselkedni, betartani a már meglévő ajánlásokat.

A fertőzöttek felderítésében viszont lehet, hogy hibát követtek el a hivatalos szervek, sokkal hamarabb kellett volna jóval több tesztet elvégezni. Mindenkit ellenőrizni kellett volna, aki csak a betegség legkisebb tünetét mutatta.

- Ezek után hogyan lassítható a vírus terjedése?

- Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg nincs hatékony vakcina, addig a tömeges szűrés és az érintettek elkülönítése lassíthatja a járvány terjedését.

Ezért az elkövetkezendő napokban, hetekben minden a tömeges tesztelésen áll vagy bukik. Mindenekelőtt a gyanús esetekben a vírus tesztelése, és a betegek elkülönítése lenne a legfontosabb feladat.

Csak Szegeden legalább húsz olyan labor van, ahol ezt meg is tudnák csinálni, de ez a helyzet Pécsen, Debrecenben és Budapesten is. Ha így el tudjuk
lilagondolatok, 2020. március 19. csütörtök, 10:08
Koronavírus - A Párbeszéd üdvözli a veszélyhelyzet elrendelését, de további intézkedéseket is kér
és Iránból érkező magyar állampolgároknak hatósági karanténba kell vonulniuk, ami kéthetes lakhelyelhagyási tilalmat jelent - hívta fel a figyelmet. Szabó Tímea arra kérte a kormányt, adjon tájékoztatást arról, hogy az érintettek ezen időszak alatt hogyan tudnak élelmiszerhez vagy gyógyszerhez jutni.

Szabó Tímea azt mondta, arra sem kaptak megnyugtató választ, hogy a kormány miért nem zárta be 15 másik uniós tagállamhoz hasonlóan az iskolákat. Hangsúlyozta, hogy habár a gyerekek az eddigi tapasztalatok alapján általában nem kapják el a vírust, vagy csak enyhe tüneteket mutatnak, de ettől még tovább tudják terjeszteni a fertőzést.

A képviselő arra is felkérte a kormányt, dolgozza ki a protokollt arra az esetre, ha egy esetleges iskolabezárás miatt a szülőknek otthon kell maradniuk gyermekeikkel. Pártja nevében azt javasolta, hogy ebben az esetben az érintett szülőknek ne kelljen se táppénzre menniük, se szabadságot kivenniük, de kapják meg a teljes bérüket.

Arra is kitért, hogy egy
velemenyezd, 2020. március 11. szerda, 16:32
Koronavírus - hatékony fertőtlenítőszerek
a koronavírus ellen?

A felületek 70 százalékos alkohollal vagy hypo-val való tisztítása pár percen belül elpusztítja a koronavírust, derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tájékoztatásából.

Az új koronavírus, SARS-CoV-2 még számos szempontból szürke foltokat rejt a kutatók előtt. Azonban az ismert, hogy melyek azok a fertőtlenítő- és tisztítószerek, amik az élettelen felületeken található koronavírusokat elpusztítják.

Korábbi tapasztalatok, új ismeretek
Jelenleg nem tudott az, hogy a különféle felületeken mennyi ideig képes túlélni az új típusú koronavírus. Az egyéb koronavírusokkal kapcsolatosan rendelkezésre álló információk alapján, köztük a 2002-2003-as járványt okozó SARS-CoV-ra vonatkozó ismeretek szerint a koronavírusok viszonylag könnyen inaktiválhatók.

A leghatásosabb felületfertőtlenítőszer az alkohol

A kísérletek arra mutatnak rá, hogy a 70 százalékos etanol, csakúgy, mint a 0,05-0,1 százalékos
pacsakute, 2020. március 11. szerda, 07:42
2020. március 29. órát egy órával előre...
épp oly aktívak, mint az éjszaka leplező sötétjében.
Ezért a 2000-es évektől egyre hangosabb lett az a tábor, amelyik azt mondta, hogy valójában az emberi szervezetre gyakorolt káros hatásai miatt nincs értelme a nyári-téli időszámításra való váltogatásnak. Szakértők szerint az alvás és az ébrenlét évmilliókon át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása az emberi szervezetre negatívan ható fázis eltolódási következményekkel jár.
A tapasztalatok szerint a biológiai óra kismértékű ingadozása is felboríthatja az alvás-ébrenlét ritmusát, és hatással van az egészségre is, mindaddig, amíg a szervezet nem alkalmazkodik a változásokhoz. Napszakos változást mutatnak, például a vérnyomás értékek, a pulzusszám, a testhőmérséklet és a glükokortikoid hormonok szintje. Az óraátállítás pedig ezt borítja fel, ami sokaknál vezet jetlag-élményhez vezet, vagyis olyan, mint gyors időzóna-átlépést élnének át egy repülővel. Ennek kiheverése felnőtteknél -
maroka, 2020. március 07. szombat, 07:42
Tuzson Bence: közigazgatási döntéseket vehetnek át a szakmai kamarák az államtól
közigazgatásban keletkező adatokat - mondta az államtitkár.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a kormány céljait fölvázolva emelte ki az együttműködés jelentőségét a szakmai szervezetekkel. Boros Anita üdvözölte, hogy a minisztérium az építésgazdaságban éppúgy számíthatott a szakmai szervezetek visszajelzéseire, mint a hulladék- vagy a vízgazdálkodásban, intézkedéseit így gyakorlati tapasztalatokra alapozhatta. Megköszönte egyúttal, hogy javaslataikkal a kamarák támogatták a jogalkotást, és hozzátette, hogy a közreműködésüktől további eredményeket remél minden területen.

Az MSZKSZ elnöke a rendezvényen kijelentette, hogy a hivatásrendi kamarák a demokratikus országok nélkülözhetetlen intézményei világszerte, hiszen jelentős feladatokat vállalnak át az államtól. Balogh Zoltán úgy látja, hogy a magyar szakmai köztestületek működése sok tekintetben hasonló, így a jövőben is érdemes rendszeresen
velemenyezd, 2019. december 17. kedd, 17:32
Tuzson Bence: a hatékonyság, a szaktudás és a felelősség erősíti a magyar gazdaságot
Tuzson Bence a konferencia jelentőségét méltatva hangsúlyozta: az esemény segít megerősíteni a közbeszerzési gyakorlatot Magyarországon. Emellett a szakma mostani és hasonló seregszemléi a jogalkotásra is nagy hatással vannak, hiszen a szakembereknél felhalmozódott tapasztalatok irányt mutatnak a munkához - tette hozzá.

A két nap alatt több mint 300 résztvevő jelenlétében mintegy húsz előadót felsorakoztató találkozón bemutatják a részben, vagy teljes egészében állami cégek és intézmények informatikai beszerzéseit új, egységes keretbe foglaló Digitális Kormányzati Ügynökséget (DKÜ) is.

Az ügynökség működését ismertetve Velikovszky László beszerzési igazgató arról beszélt: a szervezet létrejöttének legfontosabb célja az egységesítés, egyszerűsítés, valamint az átláthatóság további erősítése az állami informatikai beszerzések területén. Emellett az év végéig csaknem 100 fősre bővülő DKÜ feladata az informatikai költések felmérése az állami és kormányzati szférában.

Az egységes rendszer
velemenyezd, 2019. november 21. csütörtök, 14:41
ITM: nemzetközi konferencián mutatják be a fenntartható okos város megoldásokat
A közlemény szerint a konferencia helyzetképet ad a hazai és nemzetközi okos város trendekről, betekintést nyújt számos, már jelenleg is alkalmazott modell működésébe.

A vendég ország Lengyelország lesz, így olyan nemzetközi eszmecserére is lehetőség nyílik, amelynek során megismerhetők a lengyel okos város megoldások, a szolgáltatói és felhasználói tapasztalatok.

A rendezvény ad otthont a Civitas Sapiens Műhely kezdeményezésére elindult digitális térségfejlesztési posztgraduális képzésen végzett hallgatók diplomaosztójának.

Szakmai kiállítást is rendeznek a konferencia alatt, amelyre az ország egész területéről érkeznek fejlesztők, gazdasági szereplők, akik gyakorlati megoldásokat mutatnak be a digitális technológiák és a városi szolgáltatások integrálására.

A konferencia a Miniszterelnökség fővédnöksége alatt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatásával, a Digitális Jólét Program, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Lechner Tudásközpont szervezésében valósul
velemenyezd, 2019. szeptember 14. szombat, 11:21
Trenkwalder: célszerű nyáron kiadni a szabadságokat
A közleményben emlékeztetnek: ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, jogszabályt sért, ugyanis a Munka törvénykönyve (Mt.) szerint csupán az életkor alapján járó (az életkortól függően 1-10 nap) pótszabadság vihető át - külön megállapodás alapján - az adott évet követő 12 hónapra.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy főként azoknak a kisebb vállalkozásoknak jelent nagyobb terhet az időarányos szabadság kiadása, amelyek az alacsonyabb létszám miatt nehezebben képesek megoldani a szabadságon lévő dolgozók helyettesítését. A munkaerőhiány miatt a nagyobb vállalatok számára is problémát okozhatnak az év utolsó hónapjaiban "bent ragadt" szabadságok, különösen olyan területeken, mint a kereskedelem, vagy a szállítmányozás, amelyeknek csúcsszezonja éppen az év végi időszakra esik.

A munkavállalók többsége hagyományosan a nyári szabadságot preferálja, a tervezés során célszerű nem csupán az időarányosan elmaradt szabadnapok pótlásáról, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeret
velemenyezd, 2019. július 06. szombat, 07:31
Az Egység Törvénye
népeink gondolatformája, hanem egy saját vibrációtokból való planetáris entitás, mely teljes ártatlanságában egy véletlenszerű leszállásként átjött a karanténon.

8.16 Kérdező: Mit csináltak Charlie Hixsonnal, amikor a hajójukra vitték őt?

Ré: Ré vagyok. Tudat/test/lélek komplexuma élettapasztalatait hasznosították, a komplexumok azon élményeire koncentrálva, amelyet ti háborúskodásnak neveztek.

8.17 Kérdező: Hogyan hasznosították ezeket?

Ré: Ré vagyok. A tapasztalatok hasznosítása a tanulás. Képzelj el egy fajt, amelyik egy filmet néz. Átél egy történetet és azonosul a főhős érzéseivel, érzékelésével, élményével.

8.18 Kérdező: Charlie Hixson eredetileg ugyanabból a társas memória komplexumból való volt, mint akik felvették őt?

Ré: Ré vagyok. E vibrációs hang komplexum entitásának nem volt kapcsolata az őt felhasználókkal.

8.19 Kérdező: Az őt felhasználók az ő háborús tapasztalatait az Egység Törvényének további megismerésére
eposz, 2019. január 29. kedd, 11:29
1/13
Képek, videók
Felkelt a napunk.jpg
menusgabor
2019. november 21. csütörtök, 19:27
0 legyen szép napunk.png
lovaszmarika
2017. június 25. vasárnap, 17:05
Napunk
sanci81
2016. november 06. vasárnap, 18:23
Napunk és bolygói.gif
pacsakute
2016. március 20. vasárnap, 09:33
Olyan szép őszi napunk va
sanci81
2014. szeptember 09. kedd, 15:55
Esős napunk lesz.jpg
suzymama43
2014. augusztus 06. szerda, 07:33
Jól telik a napunk
bedmarika47
2014. augusztus 04. hétfő, 11:56
Olyan szép napunk van!
sanci81
2014. június 27. péntek, 19:18
esős napunk lesz...
anitahajdu
2013. december 01. vasárnap, 15:59
meggyőződésed.jpg
agica2004
2006. november 29. szerda, 13:15
imádság a szentkorona elö
maroka
2020. február 18. kedd, 18:01
Reggeli imádság.jpg
menusgabor
2019. szeptember 18. szerda, 18:41
imadsag hatalma.jpg
menusgabor
2018. október 09. kedd, 20:43
Imádság Istenhez
dandej
2018. szeptember 17. hétfő, 10:26
Úrangyala imádság
sacimama
2017. július 27. csütörtök, 22:17
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.