Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 17:30 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
MVM: tízmilliós bírságot kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok
A társaság tájékoztatása szerint a legnagyobb vállalatoknak négyévente, következő alkalommal jövő decemberig el kell végeztetniük a vizsgálatot. Az energiahatékonyságról szóló törvény országos szinten évi 1,5 százalékos csökkentést ír elő a Magyarországon felhasznált energia mennyiségében, ennek részeként kötelező energetikai auditot követel meg az érintett nagyvállalatoktól. Az előírás minden, Magyarországon működő olyan nagyvállalatra vonatkozik, amely legalább 250 dolgozót foglalkoztat, vagy több mint 43 millió euró mérlegfőőszeggel és 50 millió eurót meghaladó árbevétellel rendelkezik, és nem működtet az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszert.

A közlemény szerint a cégek energetikai rendszereinek, fogyasztásának részletes vizsgálatán alapuló adatok kiértékelése, az esetleges veszteségpontok felszámolása önmagában is jelentős, akár 5-10 százalékos megtakarítást hozhat a vállalatoknak, de az erre egyébként nem kötelezett kisebb cégeknek is előnyöket jelenthet. Az auditjelentésben
velemenyezd, 2018. december 15. szombat, 16:31
Az anyanyelvű oktatás problémáit és fejlesztési terveit vitatta meg a KMPSZ XXVII. Közgyűlése Beregszászon
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke hangsúlyozta: az idei év is a 2017 szeptemberében elfogadott új ukrán oktatási törvény diszkriminatív 7. nyelvi cikkének módosítása érdekében folytatott küzdelem jegyében telt. Ez teljesen érthető - tette hozzá -, hiszen a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát megszüntető törvény elfogadása precedenst jelent, mert megszakadt az a természetes folyamat és állapot, hogy Kárpátalján a nemzetállamok kialakítása óta természetes jog volt az anyanyelven történő tanulás jogának biztosítása a kisebbségek számára.

A KMPSZ elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrán közoktatási hatóságok a konstruktív párbeszéd helyett lekezelően viszonyulnak a kárpátaljai magyarság képviselőihez az oktatás problémáiról folytatott tárgyalásokon. "De mi nem mondunk le jogainkról annak ellenére sem, hogy bizonyos ukrán politikai erők mindent elkövetnek a megfélemlítésünk, szülőföldünkről történő elűzésünk érdekében, hogy ne vehessünk részt a közéletben" - tette hozzá.

Orosz Ildikó arról is
velemenyezd, 2018. december 15. szombat, 13:41
Parancsol a gyermek
lehellet, minden szívverés.
Néki növekednie kell.
És utolsó hely neki nem elég,
naptalan zúg, elhasznált levegő,
az eledelből, ami megmarad.
Ő első akar lenni, nem utolsó,
mert neki az utolsóság koporsó.
Ő parancsoló, győztes akarat.
Néki növekednie kell.

Vétkes, aki parancsát megtagadja:
csenevészedni, halványodni hagyja,
s odaadja a halálnak.
Igazán azok cselekesznek,
akik nagy alázattal félreállnak.
Kiknek kis szíve dobbanása törvény.
Dolgoznak érte testük-lelkük törvén,
s szemük szüntelen, aggódva figyel:
fejlődik-e, növekszik-e? Hiszen
néki növekednie kell.

Ilyen csoda a gyermek.
Erőtlen, gyengén jelenik meg köztünk,
kicsinynek látszik és igénytelennek.
S minden lehellet, minden szívverés
hatalmas, új követelés.

Így érkezett el Krisztus is közénk.
A szűk istálló szegény jászolán,
mint gyermek fekszik Ő és követel!
Néki növekednie kell!
Néki
kalmanpiroska, 2018. december 15. szombat, 13:40
MSZP: az ellenállás minden formáját igénybe kell venni!
Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke egy szombati, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kormány elvette a munkavállalóktól a cafetériát, aztán eltörölte a lakástakarékpénztárak állami támogatását. A munka törvénykönyvnek módosításával, a "rabszolgatörvénnyel" pedig évi négyszáz túlórára szeretné kötelezni az embereket, úgy, hogy "három év múlva talán megkapják a fizetésüket" - tette hozzá. Ezek az intézkedések egyértelművé tették, hogy a jobboldali, "már-már szélsőjobboldali" kormány gyűlöli a munkásokat - fogalmazott.

A politikus felszólította a kabinetet, hogy vonja vissza ezeket az intézkedéseket. Ha nem teszi meg, akkor mindenért, ami ezután történni fog Orbán Viktor és a kormány a felelős - szögezte le.

A tüntetésekről beszélve azt mondta, hogy az embereknek kinyílt a szeme, a magyar ellenzék pedig egységesen lép fel. Az ellenzék a héten megállapodott abban, hogy minden tevékenységüket egyeztetik és közösen végzik, "lehet azt mondani, hogy létrejött az obstrukciós bizottság" -
velemenyezd, 2018. december 15. szombat, 13:12
Szentek legyünk
,,Szent legyen minden, ami az oltárt érinti." (2Móz 29,37)

Ez az ige nem arról szól, hogy csak ,,szent" illetheti az oltárt, hanem arról, hogy az oltár a szentség forrása. Hogyan? Úgy, hogy az áldozati bárány vére szentté teszi az oltárt. Aki az oltárt érinti, véres lesz, a vér pedig a szövetség pecsétje, akárcsak az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján is a megmaradás záloga, a megtisztulás eszköze volt.
A mi oltárunk a kereszt, amelyet a Bárány Jézus vére öntöz. Nekünk ezt az oltárt kell illetnünk ahhoz, hogy szentté lehessünk, mégpedig úgy kell illetnünk, hogy Krisztussal együtt megfeszíttetünk a kereszten: ,,Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához!"
Ebben az igében Istennek az a kívánsága is benne van, hogy aki az oltárt illeti, maradjon is meg a megszentelődés útján. Jézus súlyos bírálatot fogalmaz meg, amikor Keresztelő János kapcsán ezt mondja: ,,Ő égő és fénylő lámpa volt, de ti csak egy ideig akartatok örvendezni
kalmanpiroska, 2018. december 15. szombat, 10:27
IM: az emberi jogi biztos nem ismeri a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt
A biztos véleménye "vélhetően sajtóinformációkon alapul", állításai azt tükrözik, hogy nem ismeri "sem a szabályozás hátterét, koncepcionális elemeit, sem az elfogadott törvény szövegét" - írták a tárca péntek esti, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az IM arra reagált, hogy Dunja Mijatovic, az ET emberi jogi biztosa Áder János államfőhöz fordult pénteken a közigazgatási bírósági rendszer tervezett létrehozása ügyében, arra szólítva fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza az Országgyűlésnek a héten elfogadott, erről szóló törvénycsomagot.

Az IM kiemelte: az elkülönülő közigazgatási bírósági szervezet felállításának szükségességét az elmúlt harminc évben a magyar jogtudományban szakmai egyetértés övezi. Azt írták: "2014 óta köztudott, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter - mint a téma nemzetközileg elismert professzora - elkötelezett a szervezetileg elkülönült közigazgatási bíráskodás megteremtése mellett". Ennek első lépéseként a közigazgatási perrendtartás
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 21:27
Velencei Bizottság: hatályon kívül kell helyezni a "Stop Soros" törvénycsomagot
céljából, valamint adók vethetők ki olyan tevékenységek visszaszorítására és büntetésére, amelyek - noha jogszerűek - nem tekinthetők közérdeknek. A szakértők hangsúlyozták azonban, hogy az adóztatást nem szabad az - Emberi Jogok Európai Egyezményében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és más nemzetközi jogi normák által szavatolt - egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásától való elriasztásra használni.

A szakértők hangsúlyozták, komoly kétségeik vannak a törvény 253. szakaszában foglalt célkitűzések legitimitásával kapcsolatban. Az adó nem csupán kormányzati tevékenységet finanszíroz, hanem "elriaszt" a migrációval összefüggő legitim egyesületi tevékenység végzésétől. Az olyan nyilvánvalóan semleges eszköznek mint egy új adó felhasználása egyéneknek vagy szervezeteknek az általuk képviselt nézetek miatti megbüntetésére a szakértők szerint ellentétes a hatóságok által nem kedvelt csoportok szólás- és egyesülési szabadságával.

A különadó korlátozza a nem
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 19:54
Kárpátalja megyei tanács: az ukrán állam őrizze meg a nemzetiségek közötti egyetértést és békét
médiumok munkatársai által tett meggondolatlan nyilatkozatok" - áll a beadványban.

Emlékeztetve arra, hogy Ukrajna alkotmánya szavatolja az emberi jogok betartartását, a képviselők felidézték, hogy a Mirotvorec (Béketeremtő) internetes oldal olyan kárpátaljai lakosok személyes adatait hozta nyilvánosságra, akik szerinte második állampolgárság felvételével veszélyt jelentenek az ukrán államra, valamint a társadalomra, és nemzetbiztonsági bűncselekményt követtek el. A tanács szerint bár az alkotmány és a törvények tiltják a személyes adatok nyilvánosságra hozását az érintett állampolgárok beleegyezése nélkül, az ukrán rendvédelmi szervek egyáltalán nem reagáltak a jelzett törvénysértésre.

A tanács a beadványban felhívta az állam vezetésének figyelmét arra is, hogy a kárpátaljai magyar közösségben riadalmat keltenek a közösségi oldalakon és a médiában rendszeresen megjelenő hírek, amelyek szerint a kárpátaljai vámszervek és határőrség munkatársai a határátkelőhelyeken sokszor feltartóztatják és
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 19:34
Pedro Almodóvar legújabb filmjét március végén mutatják be Spanyolországban
A nyáron forgatott film egy korosodó, legnagyobb sikereit már maga mögött tudó filmrendező történetét meséli el, tele visszaemlékezésekkel, és újratalálkozásokkal.

"Ez egy férfifilm" - írta a forgatás szeptemberi befejezése után egy héttel Pedro Almodóvar az El Mundo című napilapban megjelent cikkében.

A Fájdalom és dicsőség mindhárom központi figurája férfi, akiket meghatározó női személyiségek támogatnak mellékszereplőként.

Ilyen például a főszereplő anyja, akit Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő és Julieta Serrano kelt életre két különböző életkorban.

A Penelopé Cruz által játszott fiatalabb anyafigurának, ahogy generációja többségének, keményen kell küzdenie családja boldogulásáért a spanyol polgárháború utáni időszakban - vázolta fel a karaktert Almodóvar.

A főhős, Salvador Mallo rendező szerepében Antonio Banderas látható, akinek alakítását élete egyik legjobbjának nevezte Pedro Almodóvar. A Fájdalom és dicsőség a nyolcadik közös filmjük.

Almodóvar szerint
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 17:26
Áder János a jövő héten vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt
Közleményük szerint Áder János köztársasági elnök, ahogy az elmúlt hat év során minden esetben, most is eleget téve az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek, kellő körültekintéssel vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányosságát.

A Sajtóigazgatóság ezt azután tudatta, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken Áder János államfőhöz fordult a közigazgatási bírósági rendszer tervezet létrehozása ügyében, és arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza azt az Országgyűlésnek.

A jogszabály szerint a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. A bíróságo 2020 januárjától működnek majd.
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 13:02
A koszovói parlament döntött a biztonsági erők hadsereggé alakításáról
hatáskörök bővítése után a biztonsági erőknek nehézfegyverzetük is lehet.

A módosítások értelmében a koszovói biztonsági erők feladata Koszovó függetlenségének és területi egységének, valamint tulajdonainak és érdekeinek a védelme, a koszovói állampolgárok és közösségek védelme, a civil egységek katonai támogatása és a nemzetközi hadműveletekben való részvétel. Leszögezik azt is, hogy a koszovói biztonsági erők egy többnemzetiségű professzionális és fegyveres katonai erő, amely az alkotmánnyal és törvényes megbízatásával összhangban belföldön és külföldön is szolgálhat.

Ramush Haradinaj kormányfő a közösségi médiában történelminek nevezte a voksolást. Mint fogalmazott: a hadsereget nem azért alakítják meg, hogy megtámadják és elűzzék a szerbeket - mint ahogyan azt Belgrád sugallja -, hanem azért, hogy biztosítsák a békét a Koszovóban élőknek.

Pénteken a szerbek és albánok között megosztott Kosovska Mitrovicában volt érezhető a leginkább a feszültség. A szerbek lakta északi részben szerb
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 12:02
Az ET-biztos felszólította a magyar államfőt a közigazgatási bíróságokról szóló törvény visszaküldésére
Dunja Mijatovic az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: komoly kérdéseket vet fel a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, hogy a jogszabály értelmében az igazságügyi miniszternek erős befolyása lenne a közigazgatási bíróságok felett.

Sajnálatos, hogy a magyar kormány és a parlament nem várta meg a Velencei Bizottság véleményét, mielőtt elfogadták az igazságügyi miniszter által kezdeményezett törvénycsomagot. Az intézkedésről szóló társadalmi vita meglehetősen korlátozott volt - írta az emberi jogi biztos.

Mijatovic felszólította a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a csomagot a parlamentnek, így lehetővé téve annak alapos felülvizsgálatát.

Hozzátette, az ügyet fel fogja vetni a magyar hatóságok képviselőivel folytatott tárgyalásain.

A szerdán elfogadott kormányzati előterjesztés értelmében 2020-tól Magyarországon önálló, kétszintű bírósági rendszer áll fel, amely a közigazgatási ügyekben fog eljárni. A jogszabály bírálói szerint a bírák miniszteri
velemenyezd, 2018. december 14. péntek, 11:21
1/5479
Képek, videók
kockáztatni kell.jpg
lenke1964
2015. augusztus 14. péntek, 20:23
kockáztatnod.jpg
yvett789
2015. január 11. vasárnap, 18:34
Tájékoztatás_Oldal_1.j pg
hencz_laszlo
2015. április 05. vasárnap, 11:46
TÁJÉKOZTATÁS.jpg
fama2
2011. december 01. csütörtök, 15:36
Élet - tájékoztatás a hat
anci-ani
2011. június 14. kedd, 15:49
tájékoztatás.JPG
matavkut
2010. november 07. vasárnap, 10:00
A legnagyobb feladatunk n
sanci81
2018. szeptember 01. szombat, 18:06
A legnagyobb szegénység
anna4459
2018. augusztus 22. szerda, 19:42
A legnagyobb lecke...
cuppika59
2018. augusztus 16. csütörtök, 18:48
Életünk+legnagyobb+rés ze+
menusgabor
2018. július 13. péntek, 22:19
a legnagyobb hiba.jpg
sz719eszter
2018. május 23. szerda, 19:05
A legnagyobb kincs
irmus
2018. május 06. vasárnap, 16:56
a legnagyobb.png
sz719eszter
2018. március 17. szombat, 11:32
a legnagyobb.jpg
sz719eszter
2018. február 28. szerda, 13:34
A legnagyobb.gif
sz719eszter
2017. december 09. szombat, 18:49
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.