Belépés
2019. október 19. szombat | 42. hét | 292. nap | 06:40 | Nándor
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Magyar szakember teremtette meg a curlinget Katarban
A dohai atlétikai világbajnokságról szóló hírekben rendre felbukkan a hőség és a magas páratartalom, így némileg meglepő, hogy a téli sportágak is otthonra találtak a sivatag szélén fekvő országban. A Katari Olimpiai Bizottság a jégkorong és a rövidpályás gyorskorcsolya bevezetése után 2014-ben döntött úgy, hogy a curlinggel is foglalkozik. A nemzetközi szövetségen keresztül pályázat útján kerestek megfelelő szakembert, és az állást Belleli Lajos nyerte el.

"Már az is nagy sportdiplomáciai siker volt, hogy a nemzetközi szövetség Magyarországon is meghirdette ezt a pályázatot, ami Patonay Ágnes akkori alelnök és Rókusfalvy András elnök tevékenységének köszönhető" - mondta az MTI-nek Belleli Lajos, aki hét magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, hétszer volt Eb-résztvevő, és két vb-n a magyar vegyespáros edzője.

"Bár volt ígéret saját jégpálya építésére, amikor megérkeztem, azzal szembesültem, hogy itt nincs semmi, se infrastruktúra, se játékos. Átkapcsoltam marketing módra, a nulláról kellett
velemenyezd, 2019. október 03. csütörtök, 10:20
Rövidpályás gyorskorcsolya ob - Szombati bukása után megműtötték Kruegert
Az olimpiai ezüstérmes, amerikai származású versenyző a leghosszabb, 1500 méteres táv döntőjében esett, az újraindított futamon már nem is tudott rajthoz állni. A magyar szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint Krueger szárkapocscsontjából tört le egy darab, még szombaton este megműtötték, és két csavarral visszarögzítették. A versenyzőre a beszámoló szerint három hét kihagyás vár, és az orvosok szerint a szezon második felében, vagyis már a januári, debreceni Európa-bajnokságon újra versenyezhet.

Szombaton a junior korú Végi Dánielt szintén mentő vitte el a Gyakorló Jégcsarnokból, nála semmiféle elváltozást nem találtak, de megfigyelésre éjszakára benntartották a Heim Pál Kórházban.

Vasárnap (ma) az 500 és 1000 méteres versenyeket rendezik a Gyakorló Jégcsarnokban.
velemenyezd, 2019. szeptember 29. vasárnap, 12:41
Rövidpályás gyorskorcsolya ob - Liu Shaoang és Dockett győzött 1500 méteren
A férfiak fináléja nem várt izgalmat hozott, hárman is elestek, ráadásul Liu Shaolin Sándor és John-Henry Krueger nem tudott rajthoz állni az újraindított futamon. Rosszabbul az olimpiai ezüstérmes amerikai származású versenyző járt, akit a magyar szövetségtől származó információk szerint műteni kell, de a kihagyás időtartama majd csak az operáció után derül ki.

Az újraindított és megfogyatkozott futamban a bátyjához hasonlóan olimpiai bajnok Liu Shaoang bizonyult a leggyorsabbnak azt a Cole Kruegert megelőzve, aki harmadikként szintén belekeveredett a bukásba, de ő másodjára is el tudott indulni. A bronzérmes Sziklási András lett.

A nőknél az ausztrál származású Lockett Deanna diadalmaskodott Jászapáti Petra és Sziliczei-Német Rebeka előtt.

Vasárnap az 500 és 1000 méeteres versenyeket rendezik a Gyakorló Jégcsarnokban.

Eredmények:

férfi 1500 m:1. Liu Shaoang (FTC) 2:25.905 perc2. Krueger Cole (FTC) 2:26.9083. Sziklási András (MTK) 2:26.342

női 1500 m:1. Lockett Deanna
velemenyezd, 2019. szeptember 28. szombat, 22:39
Nagy Zsigmond: a Nemzeti Sportügynökség küldetése a hazai rendezésű világesemények sikere
Nagy Zsigmond, a nonprofit cég ügyvezetője az MTI-nek adott interjúban elmondta, a legfontosabb feladataik között az szerepel, hogy a világversenyek magas színvonalú szervezésében átlátható működést, prudens gazdálkodást biztosítsanak, egyúttal profi segítséget nyújtsanak az általuk egyenrangú partnerként kezelt sportági szövetségeknek. Hozzátette, a világszövetségeknek mindez komoly megnyugvást jelent, hiszen erős szakmai partnert látnak a cégben, ezáltal Magyarország irányába még nagyobb a bizalom, a cég által vállalt pénzügyi, jogi és szakmai kezességnek köszönhetően.

A Nemzeti Sportügynökség - amelyet többéves tapasztaltgyűjtést követően hoztak létre azután, hogy a kormány 2010 óta kiemelt ágazatként tekint a sportra - által a közelmúltban rendezett események közül kiemelkedik az asztalitenisz-világbajnokság, illetve a junior úszó-világbajnokság. Nagy Zsigmond emlékeztetett rá, mindkét viadalra rendkívül büszkék, ugyanis a kiemelkedő résztvevő- és nézőszám mellettjelentős költséghatékonysággal
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 08:00
MOB-közgyűlés - Életműdíjat kapott Dunai Antal
államokbeli San Diego ad otthont.

Dósa Viktória csapatvezető beszámolt arról, hogy a magyar fiatalok rendkívül sikeresen szerepeltek a februári szarajevói Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Amint elhangzott, a multisport eseményen 46 ország 911 versenyzője vett részt, s a 17 fős magyar csapat három arannyal és három bronzzal a nemzetek nem hivatalos éremtáblázatán az ötödik, a pontversenyében pedig a nyolcadik helyen végzett. Külön kiemelték a három aranyérmet szállító Talabos Attila rövidpályás gyorskorcsolyázót, akit teljesítményéért az Európai Olimpiai Bizottság holtversenyben a kontinens harmadik legjobb ifjúsági sportolójának választott ebben a félévben. Ugyancsak kiemelték a kétszeres bronzérmes Bontovics Balázst, valamint a minden várakozást felülmúlva szintén harmadikként záró curlingcsapatot.

"Összességében 2005 után ez volt a második legjobb magyar szereplés a téli EYOF-on, s több versenyzőnk is kvótát szerzett a jövő évi lausanne-i téli ifjúsági olimpiára" - zárta összegzését
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 20:29
Visszavonult Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó
"Hatalmas stresszel és nyomással jár az élsport, mentálisan pedig már nem érzem magamban az erőt, hogy folytassam" - mondta pénteken az MTI-nek a 29 éves sportoló. Hozzátette, most kellene elkezdenie a száraz edzéseket, hogy egyéves pihenője után újra felvegye a ritmust, s így mire egy hónap múlva megkezdődik a felkészülés a következő szezonra, addigra készen álljon. Megjegyezte, ez viszont most egyáltalán nem hiányzik az életéből.

Knoch négy olimpián vett részt, az elsőn, a 2006-os torinói játékokon 1500 méteren a pontszerző ötödik helyen végzett. A sportág történetében első magyarként nyert vk-versenyt, amikor 2015-ben a törökországi Erzurumban 500 méteren nem talált legyőzőre. A kontinensviadalokon összesen tíz ezüst- és bronzérmet nyert, ebből négyet egyéniben, a világbajnokságokon kétszer állhatott dobogóra: 2015-ben második, két évvel később harmadik lett a váltóval.

Pályafutása csúcsára tavaly a phjongcshangi olimpián ért fel, amikor Liu Shaolin Sándorral, Liu Shaoanggal és Burján
velemenyezd, 2019. március 22. péntek, 11:21
A Liu és a Krueger fivérek az FTC-ben folytatják
ki a világ- és Európa-bajnoki címmel is rendelkező Liu Shaolin Sándor, aki elárulta, ők keresték meg az FTC-t a szakvezetők révén.

"Ahogy az olimpiai aranyérem, úgy az FTC szakosztályának újjáalakulása is csak a kezdet" - fogalmazott a 20 esztendős Liu Shaoang, aki kézközépcsonttörése miatt nem indul a március 8. és 10. között esedékes szófiai világbajnokságon.

Bánhidi Ákos, a világklasszis testvérpár edzője is csatlakozott az FTC-hez. Ő arról beszélt, hogy részese volt az első budapesti rövidpályás gyorskorcsolyaklub megalakulásának, és akkor álmodni sem mert volna arról, hogy harminc évvel később a legpatinásabb magyar egyesülethez tartoznak majd.

A Krueger fivérek közül a 27 éves Cole már évek óta magyar színekben versenyez, tagja volt a mostani szezonban Európa-bajnok és világkupa-győztes, illetve világcsúcsot elérő stafétának. Huszonhárom esztendős öccse, a phjongcshangi játékokon 1000 méteren ezüstérmes John-Henry az országváltás miatt ezt az idényt kihagyta, de következőtől szintén a
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 14:51
Téli EYOF - Magyar bronzérem rövidpályás gyorskorcsolyában
Hétfőn a szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila győzött 1500 méteren, személyében 14 év után állt újra magyar sportoló a dobogó felső fokán téli EYOF-on. Bontovics 1500-on negyedik lett.

A téli EYOF-okon a keddi volt Magyarország 17. érme, közte a negyedik bronz. A szarajevói versenyeket hétfőtől péntekig bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 17:43
Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Két ötödik hely a zárónapon
A 19 éves magyar sportoló pályafutása során másodszor jutott fináléba vk-viadalon: a negyed- és az elődöntőből is futammásodikként lépett tovább, végül a legjobb ötöt felvonultató mezőnyben utolsóként ért célba.

A nap kellemetlen meglepetését a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor szolgáltatta, aki ugyanezen a távon már a negyeddöntőben búcsúzott, így 17. helyen zárt. Egyéniben további két magyar volt érintett: Jászapáti Petra és a stafétával szintén ötkarikás aranyérmes Burján Csaba 500 méteren kisdöntőbe jutott, előbbi hatodikként, utóbbi nyolcadikként végzett.

Szintén a kisdöntőben szerepelt a Jászapáti, Bácskai, Burján, Liu Shaolin összeállítású vegyesváltó, amely a 2000 méteres futamban a lengyeleket megelőzve nyert és így lett ötödik.
velemenyezd, 2019. február 10. vasárnap, 17:22
Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Liu Shaolin ezüstérmes 500 méteren
A szám 2016-os világbajnoka a negyed- és az elődöntőből is futamgyőztesként jutott tovább, ráadásul övé volt a leggyorsabb idő, így a négyfős fináléban a legjobb, egyes pozícióból indulhatott. Az MTK 23 éves sportolóját a rajtnál megelőzte a világbajnoki címvédő és olimpiai ezüstérmes dél-koreai Hvang Tae Hon, akitől Liu Shaolin nem tudta visszavenni a vezetést, így másodikként ért célba, melynek köszönhetően a szám vk-pontversenyében a harmadik helyre jött fel.

Egyéniben további három magyar volt érintett: Jászapáti Petra szintén a legrövidebb távon a negyeddöntőben búcsúzott, így 15. lett, míg Krueger Cole kisdöntőbe, a stafétával ugyancsak olimpiai aranyérmes Burján Csaba fináléba jutott 1500 méteren. Utóbbi továbbjuttatással került a legjobb tíz közé, mivel éllovas helyen korcsolyázva kilökte őt amerikai riválisa. Az amerikai születésű Krueger végül 15., Burján pedig 10. helyen zárt. A leghosszabb távon a két torinói győztes, a holland Suzanne Schulting, illetve a dél-koreai Kim Kun Vu nyerte a
velemenyezd, 2019. február 09. szombat, 17:21
Rövidpályás gyorskorcsolya vk - A magyar vegyesváltó ezüst-, a férfi bronzérmes
A 2000 méteres vegyesváltó fináléjában Liu Shaolin Sándor ezúttal is pihenőt kapott, azaz Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Burján Csaba mellett ezúttal is a juniorkorú Sziklási András kapott helyet a magyar négyesben. Jászapáti a rajtot követően az élre állt, de előbb az oroszok, majd a dél-koreaiak előzték meg a magyarokat, akik viszont biztosan őrizték harmadik helyüket, mert a britek kissé leszakadtak az erős tempóban. A hajrában a győzelemért harcoló két kvartett befutó embere összeakadt, a zsűri pedig az eset kapcsán kizárta a dél-koreaiakat, így a magyar váltó ezüstérmesként zárt, egyúttal a vk-pontversenyben feljött a második helyre az éllovas kínaiak mögé.

A világcsúcstartó férfi staféta Liu Shaoang hiányában Liu Shaolin, Burján, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállításban szerepelt, s az 5000 méteres verseny első felében az utolsó, negyedik helyen "utazott", mígnem 21 körrel a vége előtt Japánt megelőzve feljött harmadiknak. A további előretörésre viszont már nem volt lehetőség, mivel
velemenyezd, 2019. február 03. vasárnap, 16:51
Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Liu Shaolin ötödik, Jászapáti hetedik
Az MTK 23 éves sportolója magabiztosan, futamgyőztesként lépett tovább a negyed- és az elődöntőből is, az ötfős fináléban viszont nem sok esélye volt, mivel a kanadai Charle Cournoyer mellett három dél-koreaival kellett viaskodnia, akik szépen összedolgozva felőrölték az erejét. A váltóval olimpiai bajnok magyar klasszis eleinte próbált elöl helyezkedni, de féltávtól az ázsiai riválisok minden irányból támadták, s előbb ketten korcsolyáztak el mellette, majd láthatóan elengedte a futamot, így végül másik két ellenfele is megelőzte, azaz ötödikként ért célba. A győzelmet az 500 méteren világbajnoki címvédő Hvang Tae Hun szerezte meg Cournoyer és a honfitárs Hong Kjung Hvan előtt.

Magyar szempontból öröm az ürömben, hogy a dél-koreaiak közül negyedik helyével éppen az a Park Dzsi Von szerepelt a leggyengébben, aki győzelemmel megelőzhette volna a táv vk-pontversenyében éllovas, de a pénteki selejtezőben kézközépcsonttörést szenvedett Liu Shaoangot. A fiatalabb Liu fivér így viszont sérülése ellenére
velemenyezd, 2019. február 02. szombat, 21:49
1/16
Képek, videók
Katarina Witt in Carmen
sanci81
2016. augusztus 17. szerda, 18:39
Katarzis-HATTYÚ
1vargaildyko
2016. február 27. szombat, 09:16
1.Katarzis -kép.jpg
anci-ani
2014. február 05. szerda, 15:51
1.Katarzis....jpg
anci-ani
2013. március 11. hétfő, 12:57
Katar: Múzeum
pacsakute
2011. december 15. csütörtök, 07:46
Katar mecset Dohában
pacsakute
2011. december 15. csütörtök, 07:45
Katarina Witt,mükorcsolyá
farkas1945
2010. november 09. kedd, 13:09
katarinj.jpg
szidnifox
2010. szeptember 25. szombat, 23:23
katarina_1jobbbb.jpg
skorpiolilike
2010. szeptember 04. szombat, 06:37
Iris histrioides-Katarine
karoly49
2010. február 05. péntek, 16:01
III-as Bizottságtól levél
furaila
2015. december 01. kedd, 21:09
III.Bizottságtól
furaila
2013. június 12. szerda, 16:19
Gazdasági bizottság.jpg
agica2004
2011. december 23. péntek, 16:30
a politikai bizottság tag
lacipecsenye
2011. november 05. szombat, 21:37
Velencei Bizottság- Sólyo
agica2004
2011. március 30. szerda, 15:47
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.