Belépés
2020. január 25. szombat | 4. hét | 25. nap | 11:51 | Pál
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kreml: nem lép életbe az alkotmánymódosítás, ha leszavazzák
kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.



A módosított alaptörvény egyebek között szavatolná a nyugdíjak rendszeres indexálását, valamint azt, hogy a minimálbér ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál. Az elképzelés szerint az alsóháznak a kormánytagok, a felsőháznak pedig a rendvédelmi szervek és bíróságok vezetőinek kinevezésében, illetve leváltásában lesz döntő szerepe.



Az alkotmánymódosítás-csomagnak megfelelően az elnöki tisztséget egy személy legfeljebb két ciklus erejéig töltheti majd be. Az erre a posztra törekvő, legalább 35 éves pályázókkal szemben követelmény lesz, hogy az eddigi 10 helyett 25 évig éljenek Oroszországban, semmilyen más országnak ne legyenek állampolgárai, és ne legyen külföldi lakhatási engedélyük.



Az orosz alkotmányban megjelenik majd az államtanács intézménye, amely sokak feltételezése szerint a biztosítéka lehet Putyin további politikai pályafutásának azt
velemenyezd, 2020. január 24. péntek, 14:31
Amerikai béketerv: Izrael beolvaszthat több mint száz, Ciszjordániában létrehozott települést
felelősségre vonásáról tárgyal.

Trump úgy nyilatkozott, hogy meglepte Netanjahu és Ganz pozitív válasza, hogy az izraeli választási kampány közepén Washingtonba utaznak: "Mindketten akarják a megállapodást, békét akarnak, és a palesztinok is békét akarnak. Mindenki békét akar, de nem mindig hajlandóak ezt kimondani" - mondta az amerikai elnök.

Az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániát az 1993-as oslói békeszerződésben tagolták fel szigetszerűen A, B és C státuszú területekre, annak megfelelően, hogy palesztin biztonsági és polgári, izraeli biztonsági, de palesztin polgári, vagy izraeli biztonsági és polgári ellenőrzés alá kerültek-e.

Az új amerikai béketerv értelmében az izraeli szuverenitás kiterjesztése egyes esetekben csak magukra a településekre vonatkozik, más esetekben a körülöttük található területekre is. A terv magában foglalja az izolált településeket is - mindössze tizenöt telepre nem vonatkozik majd a teljes izraeli fennhatóság, s a jogrend ezzel járó azonnali
velemenyezd, 2020. január 24. péntek, 13:01
A Grammy-jelölések körüli szabálytalanságokról beszélt az amerikai lemezakadémia felfüggesztett elnöke
fogja nézni a vasárnapi díjátadó gálát. Mint fogalmazott: "nagyon keményen dolgoztam ezen a show-n és szeretem a művészeket, akik színpadra lépnek".

Az interjúkat követően az akadémia védelmébe vette szavazási eljárását. Emellett közölte, hogy két független vizsgálatot indított Dugan állításainak, valamint a felfüggesztett elnök elleni vádak kivizsgálására.

Dugant, a lemezakadémia első női elnökét a múlt héten távolították el posztjáról, mert az akadémia szerint felmerült a gyanú, hogy nem megfelelően végezte vezetői feladatait. Dugan visszautasította a vádakat, amelyek szerint durván bánt egy-egy alkalmazottjával szemben.

A munkaügyi bírósághoz beterjesztett keresete szerint Dugant három héttel azután küldték "adminisztratív szabadságra", hogy a szervezet és a "történelmileg férfiak uralta vezetés" ellen felmerült vádakról tájékoztatta a lemezakadémia munkaügyi igazgatóját. A keresetben továbbá Dugan azt állítja, hogy ő maga is szexuális zaklatás áldozata volt.

A 62. Grammy-díjátadó
velemenyezd, 2020. január 24. péntek, 12:32
Veseproblémákat jelző tünetek
Az emberek jelentős része addig nem is foglalkozik a veséje egészségi állapotával, míg meg nem betegszik ez a szerve. A vese mintegy szűrőberendezésként működik az emberi testben, hiszen legfőbb feladata, hogy eltávolítsa, kiválassza a szervezetből a toxikus anyagokat, részecskéket. Biztosítja továbbá, hogy megfelelő mennyiségű ásványi anyag, kálium és nátrium kerüljön a vérbe, illetve elősegíti a vérnyomás szabályozását.

A legtöbb ember csak akkor szerez tudomást a veséje rendellenes működéséről, ha rutinvizsgálatra kerül sor. Ezért nagyon jól teszi, ha évente legalább egy alkalommal laboratóriumi vizsgálatot kér a háziorvosától, hiszen a vizeletből is sok információhoz lehet hozzájutni. Ma már vannak otthon elvégezhető tesztek is, amelyek szintén képet adnak a vesénk állapotáról. Hiszen ha a vizeletben genny, fehérje, glükóz vagy vér jelenik meg, akkor azon nyomban elmehetünk a háziorvosunkhoz, hogy egy alapos kivizsgálást kérjünk. Hozzáértők szerint nem minden otthoni tesztben lehet megbízni, de
pacsakute, 2020. január 22. szerda, 22:33
Feltérképezik a műanyagszennyezést a Tisza teljes hosszában
A projekt célja a teljes folyóra kiterjedő hulladéktérkép létrehozása, amelynek segítségével hatékonyabbá tehetőek a folyótisztítási akciók - olvasható a közleményben.

A program a Tisza forrásánál, Kárpátalján, Ukrajnában veszi kezdetét, az expedíció résztvevői 2020 őszéig a teljes folyót végighajózzák és közben felméréseket végezzenek.Elsődleges cél, hogy a szabad szemmel is látható műanyag-lerakódások pontos helyét és méretét részletesen feltáró Tiszai Hulladéktérképet kiterjesszék a teljes folyóra és annak mindkét partjára. Ezeket a lerakódásokat szisztematikus analízisnek vetik alá és többek között regisztrálják a különböző műanyagtípusokat.

A PET Kupa a projekt eredményeit egy összefoglaló tanulmányban teszi közzé magyar és angol nyelven. A szennyezett pontok feltérképezését követően létrejön egy honlap is, amely oktatási és szemléletformálási célokat fog szolgálni, gyakorlati tippeket és megoldásokat felvonultatva a hulladékcsökkentéshez, míg az ingyenes applikáció segíti a vízi túrázók,
velemenyezd, 2020. január 22. szerda, 15:41
Férfi kézilabda Eb - Gulyás István bizonytalannak, fásultnak látta a csapatot
"Az első félidőben ment minden a maga útján, de úgy érzem, mint ha fásultabbak lettünk volna" - nyilatkozta az edző a 24-18-ra elveszített találkozót követően. Hozzátette, játékosai futhattak volna többet a szünet előtt, lehettek volna indítási lehetőségeik, de többször is beragadtak, megálltak.

A kapitány úgy értékelt, védekezésben rendben voltak, Mikler Roland pedig kiválóan védett, tartást adott a csapatnak, a lövéseknél viszont nem igazán találták a megfelelő távolságot és ritmust, ez pedig némi bizonytalanságot okozott.

"Egyszer kicsit közelebb voltunk, egyszer kicsit távolabb. Ilyenkor csak centikről van szó, mégsem tudtuk eredményesen befejezni a lövéseket. Ilyen előfordul" - magyarázta Gulyás.

Az edző elárulta, próbálták levenni a játékosok válláról a terhet, ennek ellenére biztosan volt rajtuk egy kis nyomás is, hiszen a csapat jó sanszot kapott eddigi sikereinek köszönhetően.

"Továbbra is bátorítjuk őket. Ezeket a mérkőzéseket élményként kell megélni. A szünetben is azt
velemenyezd, 2020. január 21. kedd, 23:27
Karácsony: végrehajtjuk a választási programot
városvezetés a rekonstrukcióra 26 milliárd forintot tervezett be, de kiderült, hogy "ennek nagyjából a kétszerese kellene, és nincs az a műszakitartalom-csökkentés, amellyel át lehet ezt a különbséget hidalni". Mi a váralagút felújítását kivettük volna a projektből, és mivel erre a célra a főváros nem tud több forrást biztosítani, azt kértük a kormánytól, hogy a korábbi hatmilliárdosnál nagyobb mértékben járuljanak hozzá a felújításhoz - közölte, hozzátéve: elfogadja, hogy ez nem valósult meg, és ennek megfelelően fognak tárgyalnak arról, hogy tudnak-e egy kisebb árat a tárgyalásos szakaszban elérni a beruházóktól.

Ha nem, akkor kénytelenek lesznek egy újabb pályázatot kiírni - közölte Karácsony Gergely.

A főpolgármester, aki egyben a Párbeszéd társelnöke, elmondta azt is, nem gondolja, hogy most reális a pártja LMP-vel való egyesülése, de- mint hozzátette - ez jogos felvetés.

Karácsony Gergelytől az M1 műsorvezetője azt kérdezte, hogy elnézést kér-e azért a nyilatkozatáért, "erős
velemenyezd, 2020. január 21. kedd, 21:27
Tiltólistás ételek és italok ízületi gyulladásnál
Az ízületi gyulladás komoly fájdalmakkal járó betegség. A tünetek hol erősödnek, hol stagnálnak. A megfelelő étkezéssel akár meg is szűnhetnek a tünetek. Most olyan ételekről és italokról olvashat, amelyek elkerülése állapotjavulást eredményezhet.

Az alkohol a szervezetben előforduló gyulladást még tovább súlyosbíthatja, ami ízületi gyulladásnál nagyon komoly duzzanatot és fájdalmat generálhat.

A finomított szénhidrátok, mint például a fehér kenyér elősegíti a glikációs végtermék (AGE) termelődését. Ezek a vegyületek elősegítik a gyulladás kialakulását és fellángolását. Fehér liszt helyett a teljes kiőrlésű lisztet és az abból készült kenyeret, péksüteményt részesítse előnyben, hiszen ezek nem okoznak gyulladást és értékes tápanyagokkal vannak teli.

Az olyan termékek, amelyek telített zsírt és cukrot is tartalmaznak, nagy ellenségük azoknak, akik ízületi gyulladásban szenvednek. Persze jobb lenne, ha mindenki korlátozná ezek bevitelét, de akik ízületi betegségben szenvednek,
pacsakute, 2020. január 21. kedd, 10:07
MNB: 38 milliárd forinttal csökken a forintlikviditást nyújtó devizaswap-állomány
december 17-én változatlanul legalább 300-500 milliárd forintban határozta meg a 2020 első negyedévére megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát, és rögzítette, hogy a jegybanki swapeszközök állományát a megcélzott kiszorítási hatás figyelembevételével határozza meg.

Az MNB mind korábbi közleményeiben, mind kapcsolódó szakmai kommunikációjában jelezte, hogy kész az FX-swap eszköz állományát rugalmasan alakítani annak érdekében, hogy a kamattranszmisszió a monetáris tanács döntésének megfelelően alakuljon. Mindez azt is jelenti, hogy az MNB a jegybanki swapeszközt a megcélzott kiszorítási hatás elérése érdekében az autonóm likviditási hatások ellentételezésére használja, így önmagában a swapállomány változása monetáris politikai szempontból nem értelmezhető - hangsúlyozza a jegybank.

Az MNB továbbra is folyamatosan vizsgálja a likviditási folyamatokat, és amennyiben a monetáris tanács által eldöntött kiszorítási cél elérése indokolja, kész a swapállományt mindkét irányba módosítani -
velemenyezd, 2020. január 20. hétfő, 17:02
A ho’oponopono 6 titkos trükkje
van. Mert sokaknál azt érzékeljük, hogy ténylegesen támogatja a világ az összes tevékenységüket és céljukat. Nem tudunk megbízni a minket körbe vevő világ alapvető jóságában, mert azt érezzük, hogy eddig a világ nagyon mostohán, már-már igazságtalanul bánt velünk. S annyiszor ért már minket csalódás, hogy több csalódást és fájdalmat már nem akarunk és nem is tudunk elszenvedni.

Folyamatosan arra törekszünk, hogy mindent és mindenkit ahhoz a képhez igazítsunk, ami számunkra úgy tűnik, hogy megfelelő biztonságot adhat. Ennek elérését elvárásokkal és elképzelésekkel akarjuk megvalósítani, amivel megöljük a bennünk és környezetünkben meglevő spontaneitást.
Az emberi kapcsolatainkat pedig szerepjátszássá torzítjuk. Valódi értékek és érzések nélküli sivár egymás mellett éléssé. Mely a maradék biztonságérzetet is kiöli belőlünk. S itt a kör bezárul.
A Ho'oponopono ez alól is kirúgja a labdát, s egy nehezebb feladatot állít elénk. Ne akarjunk irányítani semmit, hisz mindenki szabad, s
lilagondolatok, 2020. január 20. hétfő, 08:59
Imádkozott minden megszakítás nélkül.
emelkedik.

4. Szent Margit életében ma különösen fontosnak találjuk, hogy minden gondolatának, érzelmének és törekvésének középpontja maga Krisztus volt. Krisztus iránti szeretetéből fakadtak a hősies jó cselekedetek, amelyekkel a rászorulókat segítette. Nekünk is azt üzeni, hogy Krisztus a forrás. Mert a kereszténység Krisztus követőinek vallása, Ő pedig számunkra nem egy elvont gondolat, nem is valamilyen legenda, amit kedvünk szerint, a világról szerzett tapasztalataink nyomán vagy az egyes korok ízlésének megfelelően más és más tartalommal tölthetnénk meg. Jézus Krisztus valóságos történelmi személy, Isten és ember. Tanítása, élete és feltámadása az az örökség, amely meghatározza hitünket és életünket. Hitünknek tehát van tartalma, amit meg kell ismernünk. Krisztusnak van örök érvényű tanítása. Ennek ismerete és követése tesz boldoggá minket ezen a világon és a földi élet határain túl. Az ő tanításában titokzatos erő rejlik, mert benne maga a teremtő és megváltó Isten közölte önmagát az
maroka, 2020. január 20. hétfő, 08:56
Az MSZP miniszterelnöki beavatkozást követel a borsodi kórházban történtek miatt
mondta, találkozott a nővel, aki elmondta, hogy nőiességétől és az anyasághoz való jogától fosztották meg, és "elárult még egy titkot, hogy ő nem cigány".

Ma Magyarországon senkivel nem csinálhatnak ilyet, bármilyen vallása van, bármilyen kisebbséghez tartozik - jelentette ki a politikus.

Bangóné Borbély Ildikó jelezte, hogy a kórházzal kapcsolatban több esetet is fel fognak tárni: műhibáról, tiltott mesterséges megtermékenyítésről, gazdasági bűncselekményekről és európai uniós források nem megfelelő felhasználásáról.

Arra a felvetésre, hogy az ügyben a kórház jogi lépéseket tesz rágalmazás miatt, Bangóné Borbély Ildikó azt válaszolta, így legalább "több oldalról" ki fog derülni az igazság.

A gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán leszögezte: Magyarországon minden gyereknek azonos feltételekkel kellene részt vennie a közoktatásban.



A börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztésével kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, a kormány 2016-ban hozott egy jogszabályt, amely
velemenyezd, 2020. január 19. vasárnap, 13:51
1/1631
Képek, videók
alkotmánymódosítás.jpg
agica2004
2013. március 14. csütörtök, 20:23
Lázár leszavazva.jpg
agica2004
2010. november 10. szerda, 14:03
hatalmi szinbólum.jpg
angyalaim
2008. október 12. vasárnap, 12:05
O.V.-alaptörvény.jpg
agica2004
2017. július 09. vasárnap, 19:09
Alaptörvény és rugdosás
furaila
2016. április 04. hétfő, 15:47
Fidesz alaptörvény.jpg
agica2004
2014. április 02. szerda, 13:50
alaptörvény--.jpg
agica2004
2013. május 01. szerda, 18:19
alaptörvény-...jpg
agica2004
2013. május 01. szerda, 18:18
alaptörvény_.jpg
agica2004
2013. április 07. vasárnap, 17:00
alaptörvény módosítás.jpg
agica2004
2013. március 14. csütörtök, 20:43
alaptörvény.jpg
agica2004
2013. március 14. csütörtök, 20:42
Vélemények az Alaptörvény
furaila
2012. július 27. péntek, 08:44
Aki rendszeresen tornázik
tnemarika
2012. szeptember 26. szerda, 15:27
A hattyúnk kit rendszeres
dnemethk
2008. február 11. hétfő, 23:27
a rendszeres torna eredmé
grimilda
2007. július 11. szerda, 06:52
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.