Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 04:20 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A Nagy Háború százéves nyomában címmel látható fotókiállítás Szarajevóban
Szalay-Berzeviczy Attila az MTI-nek csütörtökön elmondta: 2014-ben indította el centenáriumi projektjét, amelynek részeként fotókat készített az első világháború helyszíneiről. Az elmúlt öt évben 59 országban örökítette meg a legfontosabb állami és helyi megemlékezéseket, katonai temetőket, háborús emlékműveket, valamint a hadijátékokat. A szarajevói kiállításon ezekből a fotókból látható válogatás. A képek időrendi sorrendben dolgozzák fel az eseményeket a 1914. június 28-ai merénylettől a versailles-i békeszerződés aláírásáig - mondta.

Hangsúlyozta: a kiállítás megnyitóját az első világháborút hivatalosan is lezáró versailles-i békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezik meg abban a városban, ahol Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásával 1914. június 28-án kezdetét vette az első nagy világégés.

Mint elmondta, világszerte több rendezvényen emlékeztek meg az elmúlt öt évben az első világháború száz évvel korábbi eseményeiről, a szarajevói kiállítás a nemzetközi sorozat
velemenyezd, 2019. június 29. szombat, 10:06
Vékássy Bálint szerint az EYOF a legjobb felkészülés az olimpiára
Vékássy Bálint ezt a jövő hétfőn kezdődő szarajevói téli EYOF-fal kapcsolatban mondta az M1 aktuális csatornának csütörtökön. Hozzátette, 17 magyar sportoló vesz majd részt a viadalon.

A magyarok 15 érmet, köztük hét aranyat nyertek az eddigi téli EYOF-okon, de legutóbb 2005-ben értek el dobogós helyezést. A szarajevói rendezvény megnyitó ünnepsége vasárnap lesz, míg a versenyeket február 11. és 15. között bonyolítják le. Magyarországot öt alpesi síző, négy-négy curlinges és rövidpályás gyorskorcsolyázó, három sífutó és egy műkorcsolyázó képviseli.

Vékássy Bálint beszélt a 2019-es hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságokról is. Mint azt elmondta, talán a legtöbb nézőt az áprilisi asztalitenisz-vb vonzza majd, hiszen ez a sportág, amit a legtöbben otthoni körülmények között is űznek. Megjegyezte, a hagyományos magyar sikersportágak, a vívás és a kajak-kenu két világbajnoksága biztosan sikeres lesz, s bízik benne, hogy ezekhez felnő majd a szeptember öttusa vb is.
velemenyezd, 2019. február 07. csütörtök, 19:11
Tisza 100 - Emlékkonferencia az Országházban
ténylegesen ő irányította a politikát: 1912. május 23-án házelnökként új házszabályt szavaztatott meg, miközben az utcán tízezrek tüntettek a kormány ellen.

A parlamenti ellenzéket is kemény kézzel zabolázta meg: mivel a hadsereg reformját elengedhetetlennek tartotta, 1912. június 4-én karhatalommal vezettette ki az obstruáló képviselőket.

Tisza István 1913-tól állt ismét a kormány élén. Kezdetben a háború ellen foglalt állást, mert felkészületlennek tartotta az országot. A világháborút kirobbantó szarajevói merénylet után feladta tartózkodó attitűdjét, és minden erejét a háborús célok szolgálatába állította. A Ferenc József halála után, 1916-ban trónra kerülő IV. Károly nem rokonszenvezett vele, és 1917 júniusában felmentette.

A háború végére a régi rend jelképének számított, kétszer is rálőttek az utcán.

Az őszirózsás forradalom során, 1918. október 31-én Hermina úti villájában lőtte agyon négy katonaruhás fegyveres.

Szimbolikusan Tisza István meggyilkolásával szűnt meg a
velemenyezd, 2018. október 31. szerda, 15:01
Szavazásra buzdította a diaszpórában élő törököket Erdogan
anyaország pedig így is minden támogatást megad nekik. Segíti például a török nyelv oktatását a diaszpórában élők számára, valamint Ankara - annak érdekében, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat az Európában élők és az anyaország között - a diaszpóra kérdéseivel foglalkozó intézményt hozott létre, és a voksolást segítendő, szavazóhelyiségeket létesített a határokon és a diplomáciai kirendeltségeken. "Mindig mellettünk álltatok, és remélem, hogy ezúttal is mellettünk fogtok állni" - buzdította voksolásra a szarajevói olimpiai csarnokban összegyűlt támogatókat Recep Tayyip Erdogan.

"Itt az ideje az összefogásnak" - hangoztatta, majd megkérdezte a jelenlevőket, hajlandóak-e egységesek, erősek, testvériesek lenni egymással, és arra törekednek-e majd, hogy elérjék azt, amit Európában megérdemelnek. A mintegy húszezer támogató mennydörgő igennel válaszolt az elnök kérdéseire.

Recep Tayyip Erdogan rámutatott, hogy Európa nem új térség a törökök számára. "Elődeink ezer évig éltek itt. Az Oszmán Birodalomnak
velemenyezd, 2018. május 20. vasárnap, 17:52
Magyar filmek a Szarajevói Filmfesztiválon
A rendezvény honlapja szerint az idén a játékfilmek között nem indul magyar produkció.

A diákfilmek között kapott helyet Barkóczi Noémi Second Hand című animációs filmje, amely egy turkálót és benne egy különös ruhadarab sorsát mutatja be. További két animáció került be ebbe a kategóriába: Wunder Judit Kötelék című alkotása, amely elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) idei nagydíját, valamint Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című munkája. Szintén ebben a kategóriában indul Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása, amely egy találkozás története, és az emberi kapcsolatok bizonytalan és láthatatlan határairól szól.

A rövidfilmek válogatásában lesz látható Szabó Virág rendezésében a Tóth Krisztina idős nőkről szóló novellájából készült Wellness című alkotás, és Kölcsey Levente apa nélküli kiskamaszról szóló Zabigyerek című filmje, amelynek éppen Szarajevóban lesz a világpremierje.

Az augusztus 11. és 18. közötti filmmustrán láthatja a közönség Simonyi Balázs Ultra című
velemenyezd, 2017. július 24. hétfő, 13:12
Június
napja

Június 17.
Sütő András születésnapja
Június 17.
Waterlooi csata

Június 21.
Nyári napforduló
Június 21.
Múzeumok Éjszakája
Június 22.
Weöres sándor születésnapja
Június 23.
Olimpia napja

Június 24.
Iván napja

Június 26.
Herman Ottó születésnapja
Június 29.
Antoine de Saint-Exupéry születésnapja
Június 29.
Péter Pál napja
Június 29.
Szarajevói merénylet



Június 4. - A Nemzeti Összetartozás Napja

jeles napok nemzeti osszetartozas napjaAz 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezünk ezen a napon. Az I. világháborút lezáró úgynevezett Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a békeszerződést a magyar delegációval a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920. június 4-én. Ezzel a békediktátummal Magyarország elvesztette területe jelentős részét. Az Országgyűlés 2010-ben
lenke1964, 2017. május 31. szerda, 13:36
Tizenöt előadás érkezik hét országból a szabadkai Desiré fesztiválra
a nézők Perovics Zoltán rendezésében a szegedi Metanoia Artopédia előadásában.

A kortárs színházi fesztivál negyedik napján a Balerinák című dokumentumszínházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők, amely a ma Szerbiában élő táncművészek életét mutatja be a Szerb Nemzeti Színház Balettegyüttesének és az Újvidéki Egyetemi Kultúrközpontnak az előadásában. Ezt követően Frenák Pál Társulata hozza el Szabadkára a Lutte című legújabb produkcióját, amelynek ez az első külföldi szereplése.

A szarajevói MESS Színpad két produkcióját is felvonultatja a Desiré. Először Selma Spahic Tyúk, majd Urbán András What is Europe? (Mi Európa?) című előadását láthatja a közönség. Ez utóbbi Végel László művének nyomán keletkezett, és a rendező korábban azt mondta róla, hogy a Balkánon élő ember tapasztalatairól, identitásáról, ugyanakkor az európaiság filozófiai és politikai összeütközéseiről szól, és a "jugónosztalgia" jelensége is erőteljesen megjelenik a vendégmunkásokról is szóló történeten keresztül.

A
velemenyezd, 2016. október 14. péntek, 13:22
Csütörtöktől látogatható a 7. Art Market Budapest
csarnok pedig ismét az Art Photo Budapest kortárs fotóművészeti szekciónak ad otthont.

Az AMB igazgatója kiemelte a vásár nemzetköziségét: idén négy kontinensről érkeznek kiállítók, miközben a jelentős magyar kortárs galériák mindegyike is képviselteti magát. A legnagyobb standdal az acb és a Várfok Galéria jelentkeztek, több galéria pedig a vásár két szekciójában is kiállít.

Párizsból először érkezett résztvevő az Art Marketre a Dix9 Galéria személyében, mellettük a bukaresti Zorzini és a szarajevói Duplex100m2 azonban már rutinos kiállítók Budapesten. A magyar és dél-amerikai művészeket egyaránt kéviselő TOBE Galéria például a C épületben Lajtai Péter és Ali Cordero Casal munkáit mutatja be, az Art Photo Budapestre pedig Carolina Chocron, Mészáros László, Rocío Montoya, Amalia Pereira, Robitz Anikó és Bruno Veiga képeit hozta el.Számos nemzetközileg is elismert magyar alkotói munkáival találkozhat a közönség, Maurer Dóra munkáit például a budapesti Vintage, Klimó Károly képeit pedig a berlini
velemenyezd, 2016. október 12. szerda, 15:34
Megkezdődött a 11. Román Filmhét az Urániában
Az ötnapos rendezvényen Cristian Mungiu alkotása mellett a közönség láthatja az Orizont című thrillert, a Sieranevada című filmet, valamint az Újra otthon és a Bukarest Non-stop című alkotást.

Marius Lazurca, Románia magyarországi nagykövete a filmhét keddi budapesti megnyitóján arról beszélt, hogy a kortárs román filmművészet fiatal rendezői változatos filmeket alkotnak, mégis közös pont műveikben a mai román világ kegyetlen és nyers bemutatása. Ez egy gyógyulási folyamat része, megmutatja azokat a lehetőségeket, ahová eljuthatunk - mondta.

Nagy Mihály, a bukaresti Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettese kiemelte: az idei cannes-i filmfesztiválon a különböző verseny kategóriákban 50 film közül 10 román volt, ez is jelzi, hogy mennyire erős ma a román filmipar. A filmhéten szereplő öt alkotással a legjobb román filmekből kap válogatást a magyar közönség - mondta.

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős
velemenyezd, 2016. október 11. kedd, 22:23
Robert De Niro veheti át a Szarajevói Filmfesztivál újonnan alapított életműdíját
De Niro mutatja be a szarajevói közönségnek azt a filmet is, amellyel augusztus 12-én megnyitja az eseményt: Martin Scorsese alkotását, a modern filmművészet egyik legtöbbet elemzett klasszikusát, a Taxisofőrt, amelyet most, 40 évvel elkészülése után, digitálisan is felújítottak.

A filmet egy időben mutatják be a Nemzeti Színházban és a nyári moziban. Utóbbiban, 3000 filmkedvelő előtt, az ünnepélyes megnyitón átadják az amerikai színésznek a Tiszteletbeli Szarajevói Szív életműdíjat.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Robert De Niro az első díjazottja a Tiszteletbeli Szarajevói Szív életműdíjnak - mondta Mirsad Purivatra, a Szarajevói Filmfesztivál igazgatója.

Az igazgató kiemelte, hogy első, tíz évvel ezelőtti találkozásuk óta az amerikai színésszel azon dolgoznak, hogy egy nap eljöjjön Szarajevóba. "Ez a nap eljött, és nagyon izgatottak vagyunk miatta" - hangsúlyozta.

Az augusztus 20-áig tartó nemzetközi mustrára 100 ezer látogatót várnak. A fesztiválon 61 országból 222
velemenyezd, 2016. augusztus 08. hétfő, 17:54
Rendezői díjat kapott a Saul fia a háborús filmek fesztiválján
Harmadik alkalommal rendezték meg szeptember 30. és október 4. között Franciaországban a War on Screen című rendezvényt, a világ legjelentősebb háborús tematikájú fesztiválját, amelyre nyolcvan háborús film kapott meghívást, közülük kilenc a versenyprogramban mutatkozhatott be.

A Roland Joffé brit-francia rendező által vezetett nemzetközi zsűri vasárnap este Nemes Jeles László első játékfilmjének, a Saul fiának ítélte a legjobb rendezés díját. A Röhrig Géza főszereplésével, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is. A filmet június 11. óta több mint 87 ezren látták Magyarországon.

A Saul fia első észak-amerikai fesztiválpremierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles
velemenyezd, 2015. október 05. hétfő, 17:12
Kurt Elling világhírű dzsesszénekes a nagykanizsai fesztiválon
A Grammy-díjas 47 éves énekes által vezetett Kurt Elling Quintet háromhetes őszi európai turnéja keretében lép fel a 42 éve indult nagykanizsai rendezvényen. A kilenc országot, tíz várost, köztük a londoni és a szarajevói dzsesszfesztivált érintő koncertsorozaton az idén tavasszal megjelent feldolgozáslemez, a Passion World bemutatása áll a középpontban - mondta Maloschik Róbert, a jazzma.hu főszerkesztője.

Kurt Elling, a virtuóz bariton első stúdióalbuma, a Close Your Eyes 1995-ben jelent meg a világhírű dzsesszkiadónál, a Blue Note-nál, amely az énekes további öt anyagát gondozta - ez idő alatt összesen hét alkalommal jelölték Grammy-díjra. Az elismerést végül 2009-ben kapta meg Dedicated to You című lemezéért, amelyet már a Concord kiadó jelentetett meg.

Magyarországon eddig kétszer koncertezett: 2011-ben a Budapest Jazz Clubban lépett fel (akkor még a Múzeum utcában), két ével ezelőtt pedig a Müpában, a Modern Art Orchestra kíséretével. Legfrissebb lemezén számos ismert számot dolgozott
velemenyezd, 2015. szeptember 07. hétfő, 13:11
1/3
Képek, videók
biharpuspoki-haborus-e mle
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:38
Háborús fohász az aggokho
chillik
2018. június 24. vasárnap, 05:50
Childe Harold A háború 01
chillik
2018. május 22. kedd, 06:57
Childe Harold A háború 02
chillik
2018. május 22. kedd, 06:57
Childe Harold A háború 03
chillik
2018. május 22. kedd, 06:56
Childe Harold A háború 04
chillik
2018. május 22. kedd, 06:55
Childe Harold A háború 05
chillik
2018. május 22. kedd, 06:55
Szeged régi híd háború el
agica2004
2018. március 21. szerda, 15:58
A néma háború.jpg
chillik
2018. március 12. hétfő, 03:03
Egy spanyol háborúban lak
sanci81
2017. december 26. kedd, 16:07
Fotókiállítás
hartvigjoe
2014. augusztus 31. vasárnap, 20:46
kevi-arcok-fotokiallit as-
hartvigjoe
2013. november 12. kedd, 22:18
2008_10_25_fotokiallit as.
hartvigjoe
2012. december 09. vasárnap, 11:28
Árvízi fotókiállítás03.JP
iskolacsenger2010
2010. május 11. kedd, 08:31
Fotókiállítás.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:31
Címkék
Close Your Eyes, Mészáros László, Rocío Montoya, Nemes Jeles, Cristian Mungiu, Budapest Jazz Clubban, török nyelv, obstruáló képviselőket, diákfilmek között, Photo Budapest, időben mutatják, Perovics Zoltán, voksolást segítendő, Nemzeti Összetartozás Napja, augusztus 20-áig, szabadkai Desiré,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.