Belépés
2020. március 28. szombat | 13. hét | 88. nap | 19:47 | Gedeon, Johanna
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Németországban nőtt a fertőzöttek száma, de csökkent a fertőzés üteme
az utóbbi napok 10 százalék feletti átlagához képest, amiben szerepe lehet a március közepe óta bevezetett járványlassító intézkedéseknek.

Szakértők szerint a korlátozások hatása nagyjából tíznapos időeltolódással mutatkozik meg az adatokban. Átlagosan ennyi ideig tart, mire egy fertőzött észleli a tüneteket, konzultál háziorvosával, felkeres egy tesztközpontot, a laboratórium elemzi a mintát, és végül az eredmény a hivatalos adattovábbítási úton bekerül az országos helyzetet összefoglaló statisztikákba.

A kormány a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási idejét tartja a legfontosabb mutatónak, és az egészségügyi rendszer túlterhelődésének megakadályozását tartja a legfontosabb célnak. A járvány első szakaszában, február végén, március elején még kétnaponta duplázódott a bizonyítottan fertőzöttek száma. Ez az utóbbi időszakban négy-öt napra emelkedett.

"Ha sikerül annyira lelassítani a járványt, hogy tíz, tizenkettő vagy még több nap alatt menjen végbe a duplázódás, akkor tudjuk majd,
velemenyezd, 2020. március 28. szombat, 10:41
Koronavírus - Német járványügyi vezető: Németország még mindig a járvány elején tart, a korlátozó intézkedések
ugyanis szakértők szerint legalább tízszeres a különbség a teszttel kimutatott és a tényleges fertőzések száma között - mondta Gerald Gass, a DKG elnöke egy szerdai lapinterjúban.

Hozzátette: legkorábban a következő héten, vagyis március végén, április elején gyengülhet számottevően az igazolt új fertőzések számának növekedési üteme a társas távolságtartás hatásaként, mert átlagosan nyolc nap telik el a fertőzés és a kórokozó kimutatása között. Így csak a következő héten jelenik majd meg a statisztikákban annak a hét elején, március 23-án bevezetett rendszabálynak a hatása, miszerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él - fejtette ki Gerald Gass a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban.

A vírus terjedése szinte felmérhetetlen teher a német társadalmon és gazdaságon. A szövetségi kormány pótköltségvetést készített, a javaslat vitája szerdán kezdődött a
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 12:32
Koronavírus - Átok? - Áldás?
Kerül mibe kerül, megkaptuk a legdrágább, az egyetlen lényegest amire születtünk, az időt önmagunkkal és szeretteinkkel, családunkkal való együttlétre! Otthonainkba könyveinkkel, gondolatainkkal, mindazokkal akik hozzánk tartoznak, tetszik, nem tetszik be vagyunk zárva, nem egy rövid időre, hanem hosszú hónapokra!
A statisztikák szerint eddig napi 7-8 percünk volt arra, hogy gyermekeinkkel elbeszélgessünk, kifejezzük családtagjaink iránti szeretetünket! Arra statisztikák sincsenek, hogy napi hány percet szántunk önmagunkra, saját gondolatainkban való szembesülésre, imádságra, életünk újragondolására, tervezgetésre! Igazából, ez az önként vállalt bezártság egy hatalmas lelkigyakorlat, egy kimondhatatlan nagy ajándék, egy átgondolt, tudatosan megálmodott új korszakba való belépés előtti csend az előszobába!
A koronavírus által ránk kényszerített bezártság ellen lázadozhatunk is, feszegethetjük a falakat, de örömmel át is ölelhetjük, mint egy hatalmas lehetőséget az elcsendesedésre, életünk
maroka, 2020. március 17. kedd, 12:17
Az amerikai külügyminisztérium nyilvánosságra hozta szokásos éves emberi jogi jelentését
amelyek azt állítják, hogy az államhatalommal korrupt módon visszaélve juttattak kiváltságokat egyes gazdasági szereplőknek. Megemlíti még a jelentés a rágalmazás ügyében hozott bírósági ítéleteket és az emberkereskedelmet, mint emberi jogi problémát.

A jelentés leszögezte: Magyarországon nincsenek jogtalan letartóztatások és fogva tartások, nincsenek politikai foglyok, nem tűnt el senki, nem kínoztak meg senkit, nem bántak embertelenül senkivel. Bár - jegyezte meg a dokumentum - a hivatalos statisztikák és NGO-k szerint a börtönök túlzsúfoltak és gyakran szegényes a higiéniai környezetük. Jól működik az óvadéki rendszer és "a bíróságok általában függetlenek" - állapítja meg a jelentés, bár megemlíti, hogy európai intézmények és nemzetközi szervezetek aggodalmukat fejezték ki a fékek és ellensúlyok rendszerének általuk vélt gyengülése miatt. Ezzel kapcsolatban az amerikai külügy felidézte Kövér László házelnök tavaly április 24-én a parlamentben mondott beszédéből azt a mondatot, hogy "a bírák nem
velemenyezd, 2020. március 12. csütörtök, 08:11
Koronavírus: Helyzetjelentés Rómából és a Vatikánból magyar
lehetőségéről beszélnek, hogy a diákok ne maradjanak el tanulmányaikkal. Ez persze a szülőkre is ró terhet, akiknek a tanulásban fokozottan segíteniük kell a gyerekeket. Ők viszont legtöbben dolgoznak.
Képen: Gedő Ágnes és gyermekei Ferenc pápával találkoztak (2019. december)
...............
Az is problémát okoz, ha a nagyszülőkre bízzák a gyerekeket - bár ezt nem is mindenki tudja megtenni -, hiszen a statisztikák szerint az idősebb korosztály a legveszélyeztetettebb csoport a koronavírussal szemben. Legtöbben közülük a már meglévő betegségeik súlyosbodása miatt kerülnek különösen nagy veszélybe, s halnak meg. A gyerekekre való otthoni vigyázás ügyében is keresi a kormány a megoldást. Tervezik, hogy támogatást adnak azoknak a családoknak, melyek csak úgy tudják ezt megoldani, hogy valakit felvesznek a gyermekek felügyeletére. A közalkalmazottaknál a kormányrendelet megjelenésével egy időben - akinek
maroka, 2020. március 07. szombat, 07:56
A Párbeszéd határozati javaslatot nyújt be a családon belüli erőszak visszaszorításáért
erőszakot: a kormánynak "hatalmas összegeket" kell áldoznia arra, hogy a családon belüli erőszakot visszaszorítsa, az egész intézményrendszert, a jelzőrendszert erősítse - hangsúlyozta.

A Párbeszéd határozati javaslatával elsődlegesen a jelzőrendszert, az iskolapszichológusok jelenlétét és a családsegítőkben dolgozók képzését erősítené meg, és "masszív béremelést" szorgalmaz a szektorban - mondta.

Az ellenzéki párt országos, átfogó rendőrségi képzést is javasol. Szabó Tímea kiemelte: a statisztikák szerint évente tizenkétezer bejelentés érkezik családon belüli erőszak miatt a rendőrséghez, de ezeknek csak a töredékében intézkednek, mert számos esetben "nem tudják, hogy pontosan mit kell csinálni".

Emellett szükségesnek látják az anyaotthonok és a családok átmeneti otthonai kapacitásbővítését, továbbá az oktatási tananyagba beépítenék a nők és a gyermekek elleni erőszak visszaszorításának ügyét.

Szabó Tímea hozzátette: a Párbeszéd követeli azt is, hogy kormány ratifikálja az isztambuli
velemenyezd, 2020. február 15. szombat, 23:18
Koronavírus - Menczer: továbbra sincs magyar érintett
tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Az államtitkár aláhúzta, Magyarország pekingi nagykövetsége folyamatosan tájékozódik a kínai külügyminisztériumnál arról, hogy tudnak-e a további magyar állampolgárokról az érintett területen.

Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Kiemelte, több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális
velemenyezd, 2020. január 25. szombat, 16:22
Európa Tanács: újabb előrehaladást ért el Magyarország a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzde
A Moneyval elemzése szerint Magyarország javított teljesítményén az úgynevezett pénzügyi akciócsoport (FATF) egyik fontos ajánlása terén, amely a pénzmosásról és terrorizmus finanszírozásról szóló adatok és statisztikák gyűjtését és feldolgozását célozza. A szervezet legutóbbi, tavaly februárban kiadott jelentése szerint Magyarország ebben az ajánlási pontban csak "részben bizonyult megfelelőnek", a mostani jelentés azonban már "nagyrészt megfelelőnek" ítélte a magyar erőfeszítéseket.

A Moneyval ezzel együtt úgy döntött, hogy Magyarország továbbra is az úgynevezett fokozott nyomonkövetési eljárás alatt marad, amellyel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen tett magyar intézkedések hatékonyságát és az ajánlásoknak való megfelelését ellenőrzik.

Magyarország a 40 FATF-ajánlás közül 6-nak továbbra is "megfelel", további 28 ajánlásnak "nagyrészt megfelel", illetve másik 6 ajánlásnak csak "részben felel meg".

Az Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői
velemenyezd, 2020. január 24. péntek, 16:32
Opten: rekordmagas volt a cégalapítások száma tavaly az építőiparban
Pertics Richárd, az Opten Kft. elemzője szerint a magas cégalapítási szám jelentős részben a továbbra is magas keresletnek és a pozitív ágazati környezetnek köszönhető. A termelési volumen tavaly éves átlagban mintegy 24 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest, ami 7 százalékponttal magasabb 2018 szintén erős növekedésénél.

Az elmúlt évek pozitív környezete olyan cégalapítási és cégtörlési görbét produkált a szektorban, amely egyetlen másik hazai ágazatra sem volt jellemző: tavaly 5835 építőipari cégalapítás mellett 3755 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, így jelenleg már közel 54 ezer vállalkozás működik a szektorban.

Bár az ágazat sokat fejlődött az utóbbi években, továbbra sem csak pozitív értelemben emelkedik ki a többi hazai ágazat közül - mutat rá az Opten szakértője. A felszámolási arány a megszűnések számának csökkenése ellenére magas, sőt még emelkedik is, tavaly 851 építőipari cég szűnt meg felszámolással.

Összágazati szinten már a problémamentesebb végelszámolások kezdtek el
velemenyezd, 2020. január 22. szerda, 07:05
Izer Norbert: egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt
megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben - hangsúlyozta Izer Norbert.Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár szerint az adótudatosság további fejlesztésével érhetőek el azok a magánszemélyek is, akik eddig elmulasztották igénybe venni az adókedvezményt.

Izer Norbert beszélt arról is, mit jelent az a gyakorlatban, hogy a személyi kedvezmény visszamenőlegesen is jár. Mint
velemenyezd, 2020. január 19. vasárnap, 07:10
Egyre nő a külföldi munkavállalók száma Csehországban
is.

A statisztikusok szerint a csehországi letelepedés iránt elsősorban az európai unión kívüli, közeli országok lakosai mutatnak érdeklődést. Ezen csoport tagjainak több mint 60 százaléka rendelkezik hosszú lejáratú tartózkodási engedéllyel, Csehországban él a családjuk is, míg az uniós állampolgárok körében az átmeneti tartózkodási engedélyek vannak többségben.

Jarmila Maresová szerint a Csehországban dolgozó és élő külföldi állampolgárok száma minden bizonnyal jóval nagyobb, mert a statisztikákban nincsenek kimutatva azok az uniós állampolgárok, akik a szabad munkaerőmozgás alapján vannak Csehországban, illetve nem jelentkeztek be az idegenrendészeten.

"Új jelenség, hogy az utóbbi időkben gyorsan emelkedik a románok, a bolgárok és bizonyos lemaradással a magyarok száma Csehországban. Ők mind uniós állampolgárok" - mondta Dalibor Holy, a CSÚ munkaerő-statisztikai részlegének igazgatója újságíróknak.

A statisztikai hivatal kimutatásából kitűnik, hogy 2018 végén már 6645 magyar
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 18:15
AM: új lendületet vehet a generációváltás az agráriumban
Magyarországon több mint 200 ezer ember és családja él meg közvetlenül az agráriumból. Az ágazat foglalkoztatása összességében 24,3 százalékkal nőtt 2010 és 2018 között, a nemzetgazdasági foglalkoztatásból 4,8 százalékban veszi ki a részét a mezőgazdaság.

Kiemelte, hogy az agrárfelsőoktatásban nő a hallgatói létszám, évente körülbelül 1200-1300-an végeznek. A tapasztalatok szerint már a szakképzésben is magasfokú pályatudatosság jellemzi a tanulókat, itt évente 2600-2700 diák szerez végzettséget. A statisztikák azt mutatják, hogy nagyobb eséllyel maradnak az ágazatban azok a tanulók, akiknek családja mezőgazdasági tevékenységet folytat saját gazdaságban, vagy ahol a szülők agrárvégzettséggel rendelkeznek.

Előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb méretű, árutermelő üzemek között nőtt azon gazdaságok száma, amelyeket fiatal üzemvezetők irányítanak, a felső- és középfokú végzettségű gazdaságvezetők aránya is folyamatosan nő 2010 óta. 2016-ban a "Földet a gazdáknak!" Program hatására
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 14:41
1/204
Képek, videók
Németországban, 2006-ban
orban47
2016. október 05. szerda, 18:22
Németországban
orban47
2016. szeptember 08. csütörtök, 05:13
Valahol Németországban.JP
colonel
2013. december 25. szerda, 23:24
Burg Katz Németországban.
pacsakute
2013. november 04. hétfő, 18:23
0 kastély Németországban.
lovaszmarika
2012. augusztus 26. vasárnap, 15:46
Levente Németországban
ercseimarika
2011. július 31. vasárnap, 20:37
Németországban
syska0127
2009. október 23. péntek, 16:02
Aurél Németországban,( ná
vindiesel
2008. július 31. csütörtök, 10:15
86 Ulm Németországban
djedgar
2008. július 10. csütörtök, 09:01
Könnygázzal fertőzött...2
caris11935
2009. december 13. vasárnap, 12:42
Demencia csökkentő táplál
pacsakute
2019. január 13. vasárnap, 00:27
vny -csökkentő
biharijudit
2017. január 31. kedd, 16:50
rezsi csökkentés
biharijudit
2016. április 03. vasárnap, 08:46
szenhidrat_csokkentett _li
lilagondolatok
2015. augusztus 20. csütörtök, 22:55
rezsi csökkentés.jpg
dnemethk
2015. június 19. péntek, 16:47
Címkék
ágazatban azok, oktatási tananyagba, ajánlási pontban, időt önmagunkkal, óvadéki rendszer, uniós állampolgárok, rágalmazás ügyében, szövetségi kormány, statisztikákban nincsenek, járvány első, éves szja-bevallásában, ellenzéki párt, beteg átlagosan, megszűnések számának, hivatalos adattovábbítási, csehországi letelepedés,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.