Belépés
2019. december 07. szombat | 49. hét | 341. nap | 21:40 | Ambrus
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Magyar cég száll be a húshelyettesítő vegán termékek amerikai piacára
adnak el.

Az Amerikai Egyesült Államokban javában zajlik a növényi alapú húshelyettesítők forradalma - írják a közleményben. Az amerikai lakosságnak jelenleg 5 százaléka vegetáriánus, 3 százaléka vegán, ami a lakosság számát és fogyasztási szokásait nézve is nagy piacnak számít - tették hozzá.

A céget az Új-Zélandon élő, magyar származású Ohens Katalin és a budapesti Hetényi Csaba alapította, akik egy magyar biotechnológus kutató receptje alapján indultak el a termékfejlesztésben, a startup munkáját a berlini Proveg Incubator és a budapesti CEU InnovationsLab is segíti.

Hetényi Csaba, a Plantcraft társ-alapítója a közleményben kiemelte, az induló termékcsoportban a paték már teljes mértékben elkészültek, néhány termék az utolsó fejlesztési fázisban vannak, reményeik szerint egy-két hónap múlva elnyerik a végleges formájukat, ízüket, és megkezdhetik a piaci bevezetést az Egyesült Államokban.

Zsembery Levente, az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója a közleményben
velemenyezd, 2019. december 02. hétfő, 17:22
Sikeresen mutatkoztak be a magyar startupok a tel-avivi innovációs fesztiválon
meghatározó szereplői is jelen voltak. A konferencián felszólalók egyetértettek abban, hogy a 60-65 milliós piacot jelentő régió az unió legnagyobb fejlődési - innovációs és startup - potenciállal rendelkező területe.

Az egyik magyar résztvevő, az automata fotóválogatót fejlesztő Picturesque képviselője az MTI-nek elmondta, csaknem 600 ezer dolláros indulótőkével kezdett a startup, és céljuk egy következő körös befektetés elérése, stratégiai partnerség kialakítása. A fejlesztés főleg a profi fotósok munkáját könnyítheti meg azzal, hogy tanuló algoritmussal, előre megadott szempontok alapján kiválogatja a fotókat - magyarázta.

Az okostelefonnal és akciókamerával is működő távirányítású kamerastabilizátort fejlesztő Sybrillo képviselője elmondta, 2 éve indult a cég, közösségi finanszírozással 150 ezer eurót sikerült összegyűjteni, már több száz terméket értékesítettek. Elsősorban extrém sportolóknak, utazóknak, hobbivideók készítőinek fejlesztették az eszközt, de számos új felhasználási területet
velemenyezd, 2016. október 02. vasárnap, 07:04
Szijjártó Péter New Yorkban: Magyarország patrióta és szuverén válaszokat adott az európai kihívásokra
kedden felszólal az ENSZ-közgyűlés békéről és nemzetközi biztonságról rendezendő vitájában, majd még aznap tovább utazik Costa Ricába.

A tekintélyes Harvard Klubban tartott előadásában - amelyről telefonon számolt be az MTI-nek - a magyar diplomácia irányítója úgy fogalmazott: a súlyos európai kihívásokra Magyarország sikeres válaszokat adott, és sikeres a gazdasági együttműködése az Egyesült Államokkal. A magyar-amerikai kapcsolatokat terhelik ugyan feszültségek, de Budapest és Washington közös munkáját a transzatlanti együttműködésben ez nem befolyásolja.

Európát a második világháború vége óta nem érték olyan nagy kihívások, mint most - mondta előadásában Szijjártó Péter, s az ukrajnai helyzetet, az energetikai kérdéseket, a bevándorlást, a növekvő terrorfenyegetettséget sorolta e nagy feladatok közé. "Magyarország patrióta és szuverén válaszokat adott ezekre, s ezzel hazánk már nem a probléma része, hanem a megoldásé" - szögezte le. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország példája, sikere a
velemenyezd, 2016. május 10. kedd, 08:11
Sikeresen mutatkoztak be a magyar startup-projektek Tel-Avivban
Magyarország izraeli nagykövetsége kezdeményezte és szervezte a feltörekvő magyar vállalkozások megjelenését a világ egyik legjelentősebb innovációs fesztiválján, ahol kedden külön szekcióban mutatkoztak be a magyar projektek, főként izraeli befektetők előtt.

Az idén másodszor szerepel itt Magyarország külön a hivatalos program részeként.

Szakmai partnerként három magyar szervezet csatlakozott a delegáció kialakításához. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., valamint a Design Terminal. Együtt tíz, nemzetközi szinten is kiemelkedő magyar startupot választottak ki.

A szervezetek a szakmai szempontok alapján zsűrizett legjobb cégek közül azokat segítették a bemutatkozás lehetőségéhez, amelyeknek az izraeli befektetői környezethez igazodó projektjeik voltak.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke, az MTI tudósítójának elmondta, hogy nem először hirdettek meg startup-pályázatot, több
velemenyezd, 2015. szeptember 08. kedd, 20:12
Kiemelten támogatja a BVK a startup mikrovállalkozásokat
az első három díjazott számára, a siker kulcsa azonban azok kezében van, akikelég innovatívak, hogy megtalálják a lehetőségeket arra, hogy az ötletből vállalkozás lehessen.

A BVK kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a verseny ideje alatt beérkezett 18 pályaműből a szakmai zsűri választotta ki az első három helyezettet.Idén először azonban 3 különdíjat is kiosztottak.

Az első helyen a Synetiq, magyar startup cég végzett. A Synetiq innovációja érzelmi kutatásokkal segíti a média tartalomgyártók munkáját.

A második helyezett a Reevio lett, amely webshopoknak ad segítséget termékértékelésben.

A harmadik helyezést a Joker Tao érte el, amely IT keretrendszer fejlesztésével és árusításával foglalkozik.



Különdíjat kapott a : Motiball (egészség rehabilitációs innovációért), a Gubbio, amely autista gyermekek és szüleik kommunikációját segítő alkalmazást fejleszt, valamint a Granted by me, amely egy mobilalkalmazással és a mögötte lévő szolgáltatással leváltja a felhasználónév/jelszó párost
velemenyezd, 2015. szeptember 07. hétfő, 14:41
KKM-államtitkár: a hatékonyság növelése érdekében újították meg a minisztériumot
már az: napi szinten keressék azokat a vállalti kapcsolatokat, amelyek pénzt és munkahelyet hozhatnak az országba. Továbbá a nagyköveteknek segíteniük kell a magyar piacképes cégeket a külföldi piacra jutásban.

Mindennek pedig számszerű eredményekben kell megmutatkoznia Magyarországnak. Ez csak egy megfiatalított, dinamizált és csapattal lehetséges - húzta alá az államtitkár. Ezért vitte magával a bemutatkozásra a tárca több háttérintézményének vezető képviselőjét, akik segítik a minisztérium munkáját az új célkitűzések elérésében. Jelezte Magyar Levente azt is: a hatékonyság növelése érdekében több új nagykövetséget nyit Magyarország a közeljövőben. Példaként említette Új-Zélandot, Türkmenisztántés több afrikai országot is.

A Szigeten tartott sajtótájékoztatóval kapcsolatban a tárca arról tájékoztatta az MTI-t, hogy idén Budapest ad otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU)Telecom World konferenciának október 12 és 15 között. Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs szervezete. A 4
velemenyezd, 2015. augusztus 14. péntek, 19:30
Varga Mihály: a magyar gazdaság stabilabb állapotban van, mint korábban
millióan dolgoznak az országban, a munkanélküliségi ráta jelentősen csökkent, amiben nem kis szerepe volt a hazai sikeres vállalkozásoknak. Az ország eredményeit napjainkban már a magyar kormányhoz hasonlóan ítélik meg olyan nemzetközi intézmények is, mint az IMF, az EU Bizottsága, vagy az OECD - emelte ki Varga Mihály.

Hétfőn a nemzetgazdasági miniszter ünnepélyesen adta át az általa 2013 augusztusában alapított Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseket, amellyel a vállalkozások értékteremtő munkáját jutalmazzák. A hétfői ünnepségen azok a cégek is bemutatkoztak, amelyek az unió vállalkozásösztönző versenyében képviselik Magyarországot.

Varga Mihály A hónap beruházója elismerést a Mizsetáp Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének, Kollár Csabának adta át. A hónap kis- és középvállalkozása díjat a Confector Mérnök Iroda Kft. részéről Holman Attila ügyvezető, a GPS City Guide Kft. által elnyert A hónap startup vállalkozása címet pedig Rétai Martin ügyvezető vette át.

Az eseményhez ezúttal két olyan
velemenyezd, 2015. június 29. hétfő, 14:37
Varga: a kormány támogatja a vállalkozások versenyképességének javítását
A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a napokban kihirdetik a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly meghirdetett, "Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című pályázat eredményeit, ennek köszönhetően 4 milliárd forint uniós támogatásban részesül száznál több kiscég, illetve mikrovállalkozás.

A vállalkozások a pályázat segítségével lehetőséget kapnak modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, versenyképességük feltételeinek megteremtésére, illetve fenntartására - tette hozzá a miniszter.

Varga Mihály kiemelte: a hazai vállalkozások sikere előfeltétele annak, hogy hosszútávon is megőrizzük a magyar gazdasági növekedés 2014-ben elért igen kedvező lendületét.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: egy, a fiatal vállalkozók körében a múlt évben készített felmérés kimutatta, milyen nehézségekkel szembesülnek ezek a vállalkozások a mindennapi működésük során. A megkérdezett
velemenyezd, 2015. április 28. kedd, 12:42
Önkormányzat 2014 - Átláthatóságot és társasház-felújítási programot ígér az V. kerületben Juhász Péter
és - szociális alapon - újabb szolgáltatások bevezetését tervezi. A polgármester-jelölt növelné a nyugdíjasklubok számát, kapacitását és azok programjainak minőségét, miközben a nyugdíjasokat is bevonná a közösségi programokba.

Fontosnak nevezte egy közösségi rendészeti szolgálat bevezetését is. Hangsúlyozta, hogy betartatnák a kerületi szabályokat a zajos vendéglátóhelyek környékén és fellépnek az engedély nélküli árusok ellen.

Az eseményen bemutatta azt a stábot is, amely a tervek szerint munkáját segíti majd. Győzelme esetén a gazdasági ügyekkel Pápa Levente, a vállalkozás-ösztönzéssel Bojár Gábor, a belvárosi közszolgálati média kialakításával Vince Mátyás, az alternatív oktatási hálózat felállításával Daróczi Gábor, a nyugdíjas és szociális ügyek pedig Hegyesiné Orsós Éva foglalkozik majd. Megjegyezte, hogy urbanisztikai programját "egy vállaltan a Fideszt támogató szakértő segíti" majd, aki a kampányához nem adta nevét, de a választás után - az eredménytől függetlenül - melléjük áll.

A
velemenyezd, 2014. szeptember 11. csütörtök, 13:44
Budapest Márka címet kaptak egészségipari vállalkozások
kiemelkedő eredményeket ért el az újszülött-gyógyászati technológiák területén.

A KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ a daganatos betegek személyre szabott, célzott kezeléséhez szükséges molekuláris diagnosztikai és bioinformatikai szolgáltatásokkal foglalkozik.

A Fermentia Kft. fő profilja mikrobiológiai termékek gyártása, valamint korszerű ipari biotechnológiai folyamatok fejlesztése. A cég részt vesz a hazai biomérnöki és egyéb biotechnológiai képzésekben, így támogatva számos egyetem munkáját.

A budapest.hu írásában az is olvasható, hogy szintén megkapta a Budapest Márka elismerést a rendezvénynek helyet adó Városliget Café & Bar 1895 is.

A Budapest Márka elismerést a Fővárosi Közgyűlés 2013-ban alapította azzal a céllal, hogy összegyűjtsék azokat az értékeket és értékteremtő tevékenységeket a fővárosban, amelyek elviszik Budapest jó hírnevét az ország határain belül és túl. A közgyűlés tagjai tesznek javaslatot, hogy a fővárosban előállított magas színvonalú termékek,
velemenyezd, 2014. május 08. csütörtök, 17:44
A Tresorit Kft. nyerte el az EuroCloud 2014 verseny fődíját
szinkronizálására és megosztására ad lehetőséget.

A legjobb cloud felhasználónak járó díjat a HPIX Kft. kapta, amely nyomtatási szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek.

A legjobb magánszektorbeli esettanulmányt az idén a Mobile Engine Kft. adta be, a szoftverszállító két éve már megnyerte a legjobb cloud szolgáltatásnak járó díjat.

A közszférában véghezvitt esettanulmányok közül 2014-ben a Doctusoft pályázata bizonyult a legjobbnak, a dokumentumkezelő szolgáltatás az intézmények és szervezetek munkáját segíti.

Kiemelt díjat kapott az Ericsson Magyarország Kft., amely tavaly nyáron jelentette be, hogy cloud fejlesztőközpontot hoz Budapestre.

Szintén kiemelt díjat kapott a Red Steed Studios Kft., amely a bitcoinos rendszerhez hasonló, azt is kezelni tudó, magas szintű biztonságot nyújtó virtuális fizetési platformot hozott létre.

A legjobb cloud startup ötletnek járó különdíjat a Vemoco Telematics Kft. kapta, amely magánszemélyek, vállalatok és kormányzati szervezetek számára tervez
velemenyezd, 2014. április 30. szerda, 12:33
Új befektető a Traction Labs Zrt.-nél
kutatnak, amelyeket magyar és tengerentúli szakemberek segítenek az üzleti modell felépítésében. Céljuk a gyors növekedést középpontba állító amerikai startup-mentalitás hazai meghonosítása, amelyhez egyedülálló segítség a cég által fenntartott mentori csapat, partneri hálózat a technológiai központként számon tartott Szilícium-völgyben és Los Angelesben.

A Budapesten és Székesfehérváron működő, a második negyedév folyamán állandó kaliforniai jelenlétet tervező cég jelenleg már tíz startup vállalkozás munkáját segíti. Elképzeléseik szerint a kétéves ciklusra tervezett ötven vállalkozás közül legalább egy-két olyan lesz, amely az együttműködés révén jelentős, meghatározó céggé válhat nemzetközi viszonylatban is.

A közlemény szerint az innovációs iparágban elterjedt, egységesen 20-30 százalékos profitot remélő befektetői modell helyett a Traction Tribe kevesebb cégnél, de lényegesen nagyobb, akár sok száz százalékos megtérüléssel számoló konstrukcióval dolgozik. Ezzel a stratégiával Magyarországon
velemenyezd, 2014. március 10. hétfő, 17:15
1/2
Képek, videók
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
0 a rozsa-szep Katalin na
lovaszmarika
2019. november 25. hétfő, 17:09
0 s KATALIN névnapra -6
lovaszmarika
2019. november 24. vasárnap, 10:51
A T Katalin mesemultban.j
liliana01
2019. augusztus 26. hétfő, 18:07
Tancos-Katalin.jpg
lilagondolatok
2019. augusztus 21. szerda, 11:52
katalin-meghan.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 19:01
katalin-hercegne-rovid nad
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:31
katalin-hercegne.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:30
katalin-hercegne-.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:28
Katalin2019.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:27
Katalin.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:26
katalin.ascoti derbi.jpg
agica2004
2019. augusztus 14. szerda, 18:26
vilmos herceg-katalin-her
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.