Belépés
2019. július 20. szombat | 29. hét | 201. nap | 03:41 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Felvételi - Több mint 6600 hallgatót vettek fel a Debreceni Egyetemre
legmagasabb pontszámokat ebben az évben a bölcsészettudományi és a gazdaságtudományi karon kellett elérniük a jelentkezőknek. Az előbbi osztatlan, nappali tagozatos, államilag finanszírozott magyar tanár - latin nyelv és kultúra tanár szakán 495 volt a ponthatár. Az utóbbi állami ösztöndíjas kereskedelem és marketing alapképzésén levelező tagozaton legalább 462 pontot kellett elérni, a nemzetközi gazdálkodás alapképzés állami ösztöndíjas levelező tagozatán pedig 454 pontra volt szükség a sikeres felvételihez - mondta Bartha Elek.

Közlése szerint új képzésként indul szeptemberben Debrecenben a sport- és rekreációszervezés alapszak rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakiránya, az agrármérnöktanári, a közgazdásztanári és a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterszak. A duális képzések sora a szociális munka alapszakkal, illetve a geográfus és hidrobiológus mesterszakkal bővül.

Kitért arra is, hogy a felvételt nyert külföldi hallgatók száma csaknem 8 százalékkal nőtt, a tavalyi 1690-ről
velemenyezd, 2018. július 26. csütörtök, 13:21
Felvételi - Nemzetközi tanulmányok, kommunikáció szakra és jogászképzésre kellett magas pontszám
Nemzetközi tanulmányok szakon államilag finanszírozott nappali alapképzésben a sikeres felvételihez a Pécsi Tudományegyetemen 478, a Széchenyi István Egyetemen 472, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 470, a Szegedi Tudományegyetemen 467 pont kellett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a magyar nyelvű képzésre 468, az angol nyelvűre 466 ponttal lehetett bekerülni. A Budapesti Corvinus Egyetemen az angol nyelvű képzésre 466, a magyar nyelvűre 464 pont volt a felvételi határ.

Kommunikáció és médiatudomány szakra államilag finanszírozott nappali alapképzésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 464, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 461, a Debreceni Egyetemen 458, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 455 pontot kellett elérniük a felvételizőknek, a Budapesti Corvinus Egyetemen 455 pont kellett a magyar nyelvű, 456 az angol nyelvű képzésre.

A leendő jogászoknak osztatlan, nappali, államilag finanszírozott képzésre a Károli Gáspár Református Egyetemen 474, a Széchenyi István
velemenyezd, 2018. július 25. szerda, 22:21
Felvételi - Semmelweis Egyetem: több mint kétezren kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben
nőttek a tavalyihoz képest, az orvos-egészségtudományi területen kellettek a legmagasabb pontszámok a társegyetemekkel összehasonlítva.

Az Általános Orvostudományi Karra első helyen 1167-en szerettek volna bekerülni, ami 15 százalékkal több, mint a tavalyi jelentkezők száma és 6 százalékkal magasabb az elmúlt 5 év átlagánál, ami az egyetem orvosképzésének növekvő népszerűségét jelzi - ismertette Hunyady László dékán.

Hozzátette: ezzel is összefüggésben nőtt a ponthatár, idén a sikeres felvételihez 441 pontra volt szükség az állami, és 460-ra az önköltséges képzésben, így összesen 381 főt vettek fel, akik közül hárman tanulnak majd önköltséges formában.

A cikk szerint az Egészségügyi Közszolgálati Karon 119-en kezdhetik meg tanulmányaikat három szakon, az Egészségtudományi Karra 1224 hallgatót vettek fel, a Fogorvostudományi Karra 100-at, a Gyógyszerésztudományi Karon idén is maximális létszámmal, 150 hallgatóval indulhat el a félév. A Pető András Karon az eddigi 70 helyett 100 jövendőbeli
velemenyezd, 2018. július 25. szerda, 21:31
Tényleg rosszul jártak a matekból kiváló hatodikosok:
adott gyerek szülei ki tudták-e fizetni az előkészítőt. Vagy azt, hogy az adott kiskorút mennyire gyűri maga alá a vizsgadrukk, illetve a kamaszkor (aminek nyilvánvalóan nem a koncentrált figyelem és az összeszedettség a legdominánsabb jellemzője)".

Valódi iparág épült a középiskolai felvételire. Csak Budapesten több tucat felvételi előkészítő közül választhatnak azok a családok, amelyek megengedhetik maguknak a plusz kiadást, az egyik egyenesen azzal hirdeti magát, hogy a sikeres felvételihez nem elég, ha valaki otthon gyakorolja a feladatok megoldását. Az árak különbözőek: az egyik ilyen oktatási centrumban egy 6 alkalmas matekkurzusért 20 ezer forintot kérnek, máshol négy hónapos felkészítést kínálnak a matektesztre havi 16 ezer forintért. Ha valaki mindkét tárgyból szaktanári segítséggel készülne, az egyik neves budapesti gimnáziumban tartott előkészítőkön kétszer 26 ezer forintért, vagyis összesen 52 ezer forintért vehet részt.

Aligha meglepő, hogy matekból van nagyobb
tinka1951, 2018. február 12. hétfő, 08:31
Képzőművészeti ösztöndíjjal segíti a fiatal alkotókat a ZAZEE Egyesület
Az egyesület célja, hogy támogassák a tehetséges alkotók felvételi felkészülését, művészi fejlődését és kedvező feltételeket teremtsenek a színvonalas művek létrehozásához - mondta el Tóth Norbert, Fischer György volt tanítványa, az ösztöndíjat alapító a ZAZEE Kulturális Egyesület tagja az MTI-nek.

Hozzáfűzte: a képzőművészeti ösztöndíjat két kategóriában hirdették meg. A sikeres egyetemi felvételihez nyújtanak segítséget azoknak a diákoknak, akik az érettségi vizsga után képző- vagy iparművészeti felsőoktatási intézményekben szeretnék folytatni tanulmányaikat, vagy az építészetet választották. A másik kategóriában a képző- vagy iparművészeti felsőfokú tanulmányaikat végző hallgatók nyújthatják be pályázataikat.

Az ösztöndíj összege minkét kategóriában 100-100 ezer forint vissza nem térítendő támogatás. Az egyesület emellett rajztanárok, képzőművészek bevonásával folyamatos szakmai konzultációt biztosít a nyertes alkotóknak, a támogatási időszakban készült alkotásaikat jövő év májusában
velemenyezd, 2016. november 07. hétfő, 17:53
Felvételi - Ismét az ELTE-re vették föl a legtöbb hallgatót
modell kisgyermeknevelőkre való kiterjesztésével magyarázható. Alap- és osztatlan képzésben a legtöbb új hallgatót a BTK (1369), a TTK (875), valamint az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK, 745) fogadja. Az ELTE legnépesebb szakja idén a programtervező informatikusoké (636), őket követik a jogászok (613).

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. Tizenkét szakon volt szükség 450-nél több pontra a sikeres felvételihez. Az átlag ponthatár a legmagasabb a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (406), a PPK-n (363) és a BTK-n (346) volt. A jelentkezők átlagpontszáma a pszichológia (464), szabad bölcsészet (450), anglisztika (445), alkalmazott közgazdaságtan (445), germanisztika (440) szakon volt a legmagasabb.

Kitértek arra is: negyvenegy szakon már korábban kijelölte az emberi erőforrások minisztere az állami ösztöndíjas finanszírozási formához szükséges minimum-ponthatárokat. Az ELTE-re jelentkezők számos képzés
velemenyezd, 2016. július 26. kedd, 23:21
Ponthatárok - A tavalyhoz képest másfélszeres az első helyen jelentkezők aránya a Miskolci Egyetemen
Hell Judit emlékeztetett arra, hogy április végére nyilvánossá váltak az idei felsőoktatási jelentkezési adatok. Országosan mintegy 15 ezerrel kevesebben adták be továbbtanulási jelentkezésüket. A jelentkezők számának csökkenése az egyes intézményeket különböző mértékben érintette, számos felsőoktatási intézményben a korábbi évek felvételi eredményeihez képest 40-50 százalékos volt a csökkenés.

Mint mondta, a Miskolci Egyetemre 18 százalékkal kevesebb volt a jelentkezők száma. A régió más felsőoktatási intézményeiben 22-36 százalék közötti a veszteség - tette hozzá.

Kitért arra, a ponthatárok első értékeléséből kiderül, hogy a tavalyihoz képest kevesebb mint 12 százalékkal csökkent a Miskolci Egyetemre felvettek aránya. A felvételi eljárás során felkínált szakok döntő többségét pedig meghirdeti az egyetem a pótfelvételi eljárásban is.

Rámutatott: mindezek mellett az egyetem számos kara az elmúlt évhez képest pozitív rekordot döntött. A tavalyi, egyébként is kiugróan magas felvételi
velemenyezd, 2013. július 25. csütörtök, 11:50
Ponthatárok - A Miskolci Egyetemre 2648 hallgatót vettek fel
Patkó Gyula kifejtette: ebben az intézményben volt a legkisebb a jelentkezési arányok csökkenése (23 százalék) a régió intézményei között, a Miskolci Egyetemre felvettek arányának mérséklődése pedig szintén 23 százalék alatti.

Összegzése szerint az észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézménye megtartotta népszerűségét az állami ösztöndíjasok keretszámának drasztikus csökkenése mellett is.

A rektor úgy fogalmazott: az országosan mért jelentkezési hajlandóság visszaesése a Miskolci Egyetemen is tükröződik, mind a jelentkezési, mind a felvételi adatok tekintetében. Ennek ellenére vannak olyan karaik, amelyek pozitív rekordot döntöttek. A tavalyi, kiugróan magas felvételi létszámokat felülmúlva tovább tudta növelni elsőéves hallgatóinak számát a műszaki földtudományi és az egészségügyi kar, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet.

Emelkedett a tavalyi adatokhoz képest a költségtérítéses képzésre jelentkezők száma is (1183-ra), tekintettel arra, hogy néhány karon és
velemenyezd, 2012. július 25. szerda, 15:04
Csné Erzsike barátnőm húsvéti üdvözelete és csodás képei
Szia drága Barátnőm Piroska!
Köszönöm a látogatásodat. Most már egy kicsit ritkábban jövök, mert jön haza a húgom a férjével Floridából, 4-én. már 6-éve ott lakik, ott fent férjhez. Lassan közeledik a kis unokámnak is a ballagása az általános iskolából.Pestre vették fel a Mester utcai gimnáziumba, matek szakra.Remélem jól vagy? Itt nálunk hüvös van, de a kertben a gaz nő. Barátnőm legyen szép napod! Sok puszi:Erzsike




Drága Erzsike! Köszönöm a látogatásodat, kedves soraidat és a csodálatos képeket. Gondolom, nagy az öröm, hogy a rég nem látott húgoddal találkozhatsz. Megértem, ha ritkábban tudsz jönni, ez természetes. A kis unokádnak gratulálok a sikeres
jpiros, 2012. május 30. szerda, 08:49
Most kellemes estét és jó éjt
Nehogy azt hidd hogy elfelejtettelek,csak most készülünk a faluba a ki mit tudra.Én is szervező vagyok és sok a tennivaló.Martinának most szünet van az oviban és néha velem lesz.Drága Barátnőm! nagyon szép képeket készítesz,úgy látom nagyon lemaradtam és mehetek tanulni hozzád,nagyon ügyes vagy.Gratulálok az unokádnak a sikeres felvételihez,kívánok sok szerencsét neki a továbbiakban is.Nagyon sajnálom a drága párodat,hogy megint ki újult a betegsége,vigyázzatok magatokra.Most kellemes estét és jó éjt kívánok.
Puszi:Maryka
zsokanita, 2010. július 29. csütörtök, 21:23
A rosszindulat is károsítja az
szó.

Amerikai álom

A történet meseszerű, igazán amerikai, de nagyon sokat tanulhatunk belőle mi, magyarok is. Amikor az ember fiatal, és történetesen az az álma, hogy embereket gyógyítson, orvos legyen, akkor gyakran emberfeletti erőfeszítésekbe, lemondásokba kerül, amíg célját el nem éri.

Dr. Dean Ornish, mára elismert amerikai kardiológus diákkorában szinte mániákusan küzdött, hogy versenyben maradjon diáktársaival, és minél több tudást magába gyűjtsön az egyetemi felvételihez. Ebbe kis híján beleőrült, mivel minden idejét a tanulással töltötte, testileg-lelkileg teljesen kimerült. Annyira, hogy végül majdnem öngyilkos lett. Ornish végül sikeresen kilábalt a depresszióból. A családja kapcsolatba került egy indiai jógival, aki jógázni tanította, és bevezette őt a vegetáriánus étrend rejtelmeibe. Ornish-t annyira megfogta ez az új szemlélet, hogy teljes életmódváltásba kezdett.

Kigyógyult a lelki kórságból, lefogyott, új erőre kapott, és bejutott az orvosira. Még
grimilda, 2010. június 26. szombat, 17:32
Cs.Agika draga baratnomtol..
Drága Irénkém! Köszönöm szépen a híreket, szívből gratulálok az Unokádnak a sikeres
felvételihez!Képeket nem is akartál küldeni? Sajnos itt nincs egy sem. Ennek
ellenére nagyon
kellemes napot kívánok sok-sok szeretettel: Ági

KOSZONOM DRAGA AGIKAM.A KEPEKET NEKED IS ELKULDTEM EPP UGY MINT MASOKNAK.SAJNOS ISMET VALAMI HIBA TORTENT...PUSZILLAK...IRENKE
koalaszem, 2010. június 24. csütörtök, 12:19
Képek, videók
Debreceni_-kremes.jpg
vorosrozsa66
2018. március 27. kedd, 17:46
A debreceni run 01.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:02
A debreceni run 02.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:02
A debreceni run 03.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
A debreceni run 04.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
A debreceni run 05.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
debreceni strand.png
chillik
2017. december 06. szerda, 15:07
debreceni nagyerdö.png
chillik
2017. december 06. szerda, 15:06
AE-Debreceni-Hősök.jpg
menusgabor
2016. december 01. csütörtök, 20:59
Debreceni virág karnevál2
erzsikepuskas
2016. augusztus 02. kedd, 05:35
karonülő
rzsi-
2015. január 18. vasárnap, 16:06
Veteménybab a karón.jpg
basikele
2012. november 05. hétfő, 13:24
Karonűlő
dandej
2008. december 02. kedd, 21:46
Karon beach2.jpg
henc77
2007. február 21. szerda, 14:32
Karon Beach.jpg
henc77
2007. február 21. szerda, 14:31
Címkék
emberi erőforrások, Miskolci Egyetemen, Pető András Karon, tavalyi adatokhoz, jelentkezők átlagpontszáma, költségtérítéses képzésre, jelentkezési arányok, szociális munka, korábbi évek, Hunyady László, tavalyi jelentkezők, férjével Floridából, lelki kórságból, tehetséges alkotók, mezőgazdasági vízgazdálkodási, Széchenyi István,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.