Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 13:36 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Putyin: a cár parancsokat osztogat, az elnök minden nap dolgozik
"Ez nem felel meg a valóságnak. Hiszen én minden nap dolgozom, én nem uralkodom" - válaszolt Putyin az interjú csütörtökön közölt részében arra a kérdésre, miként viszonyul ahhoz, hogy egyesek cárként emlegetik őt.

Az orosz vezető megfogalmazása szerint a cár az, aki legfelül ül, parancsokat osztogat, eközben ő maga csak "a sapkáját próbálgatja, és a tükörben nézeget magát". Saját bevallása szerint Putyin el sem tudta képzelni, hogy a kormányzása ilyen sokáig eltarthat.

"Egyáltalán nem gondoltam, hogy itt találom magam. Meg sem fordult, és meg sem fordulhatott a fejemben" - mondta a hivatalban lévő elnök az interjúban, amelyet még azt megelőzően rögzítettek képben-hangban, hogy Valentyina Tyereskova kormánypárti képviselő javaslatára az orosz alkotmány módosítása során "lenullázták" a 67 éves Putyin eddigi elnöki ciklusait, meghaladva azt a alaptövénybeli korlátozást, amely kizárná, hogy a 2024-ben esedékes elnökválasztáson újra jelöltethesse magát.



Putyin azt állította, 2008-ban -
velemenyezd, 2020. március 19. csütörtök, 16:32
A rendőr sapkája
A rendőr egy bűnözőt kísér át a bíróságra. Hirtelen nagy szél támad, és elviszi a rendőr sapkáját. A gyanúsított ravaszan azt mondja:
- Őrmester úr! Megengedi, hogy a sapkája után fussak?
- Persze, hogy megszökjél, te kis ravasz? - mondja a rendőr - Te csak maradj itt, majd én futok a sapkám után!
eva6, 2020. január 14. kedd, 16:01
Domonkos Jolán versei
DOMONKOS JOLÁN VERSEI

Domonkos Jolán (1970. január 12. - )

Írásaimmal mosolyt szeretnék az emberek arcára varázsolni, és jóérzést a szívükbe.

Kedves számomra minden kis verses szösszenet, dalszöveg, mese, amely engem választott ki arra, hogy világunkban életre keljen. Egy édesanya a gyermekeinek mindig a legjobbat kívánja. Én is. Önfeledt örömöt érzek megszületésüknél, boldogságot, amikor saját lábukra állnak, és elindulnak a nagyvilágba szerencsét próbálni. Néha érdekes helyeken bukkanok rájuk... Volt amelyik egy iskolai versmondó versenyen lett 3. helyezett. Volt amelyiket egy cserkésztábor meghívón találtam meg. Volt olyan vers is, amit megzenésítettek egy gyermekotthon
menusgabor, 2019. december 09. hétfő, 15:00
Szent-Gály Kata
SZENT-GÁLY KATA

Szent-Gály Kata ( Máramarossziget 1916. november 29. - 2000. november 13.) magyar költő és író

A magyar katolikus olvasóközönség és az Új Hajtás hűséges olvasói számára évek óta jól ismertek Szent-Gály Kata versei, gondolatai, sőt a kicsiknek szóló kedves meséi is. “Soraival az életet tárja elénk minden szövevényével, akárcsak a Szentírás és azok a kiemelkedő testvéreink, akik küszködő emberek és Istennek derűsen komoly gyermekei maradnak. A napi gondok és örömök közepette a feleség és édesanya “műtermében": a konyhában öltöttek sokszor formát ezek a modern fölfelé pillantások" - írja dr. Lékai László bíboros a költőnő egyik könyvének
menusgabor, 2019. július 15. hétfő, 22:30
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Iskolapélda a közönségszórakoztató rendezésre
Már a péntek délelőtti selejtezők során megteltek a lelátók a csarnokban köszönhetően az iskolák által kihozott diákoknak, akik nagy lelkesedéssel nézték a futamokat, nagyszerű hangulatot varázsoltak, a hazai versenyzőket pedig kitörő üdvrivalgással fogadták.

Minden kilátogató a hazai szövetség sapkáját kapta ajándékba, a versenyek előtt pedig a létesítmény előcsarnokában nyereményekért kvízjátékot tartottak, amelyben például olyan kérdésekre kellett válaszolniuk az érdeklődőknek, hogy hány méter hosszú a pálya. A játék után pedig dübörgő zenére bulizhattak a fiatalok, míg a sportolni vágyók a csarnok bejáratánál korcsolyázhattak is. A legkisebbeket állatformájú műanyag székekbe ültették, és úgy tolták a jégen, a nagyobbak pedig dodzsemszerű ütközésekre használták az ülőalkalmatosságokat.

A versenyprogram zárultával sem volt vége az eseménynek, míg máshol a biztonsági szolgálat nagyjából tíz perc alatt kiüríti a létesítményt, addig itt egy lemezlovas szolgáltatta a zenét az előcsarnokban, és a
velemenyezd, 2019. január 12. szombat, 14:31
Skótok, viccek
1. Az angol, az ír és a skót elhatározzák, hogy kerti pikniket
rendeznek. Én hozom az ételt- mondja az angol. Én hozom az italt -
mondja az ír. Mire a skót: Én hozom az öcsémet.

2. Három skót testvér közül az egyik kimegy Amerikába szerencsét
próbálni. 5 év múlva hazalátogat.
Csodálkozva látja, hogy két testvérének földig ér a szakálla.
- Hát veletek mi történt? - kérdezi.c
- Nem emlékszel, magaddal vitted a borotvát!

3. A skótok mennek haza a munkából.
Jack kivételével bemennek a kocsmába.
- Hát te miért nem jössz?- kérdezik tőle.
- Szívesen mennék, de nincs nálam pénz.
- Gyere be bátran, ki mondta, hogy innod is kell?

4. Az orvosnál. - Mondja, hogy lehet hogy szálka ment a nyelvébe?
- Tudja, doktor úr, a whisky kiömlött a padlóra.

5. Csöngetnek a skótnál. A skót hátrakiált:
- Asszony, hozz egy vödör vizet, a városi uszodára gyűjtenek!

6. Hogyan oszlatja fel a skót rendőr a balesetnél
lovaszmarika, 2018. szeptember 21. péntek, 16:24
Nincs Cím
HONVÉDHUSZÁROK SZIBÉRIÁBAN.
ÍRTA: FARKAS EMŐD

BARNA JÓNÁS: RÁKÓCZI ÁRVÁI CÍMŰ KÖNYVBŐL (106. oldal):
(1906)
(A szöveg javítva)

A hatvanas évek közepén vakmerő módon szökött meg Szibériából egy lengyel gróf, aki tevékeny részt vett az 1863-iki lengyel fölkelésben.
Száműzött társaival összebeszélt, aztán adott jelre őreiket megrohanták, leölték őket s Mandzsúrián keresztül a Csendes-óceánig jutottak, ahol egy angol hajó fölvette és Európába hozta őket.
A lengyel gróf Pestre jött, ahol azt beszélte, hogy Petőfi Sándor Szibériában él.
A lapok terjedelmes cikkekben foglalkoztak ezzel a megdöbbentő hírrel, Jókai pedig lapjában egyenesen azt követelte, hogy diplomáciai úton kell meggyőződést szerezni a szomorú hír valóságáról.
Gróf Andrássy Gyula, akkori magyar miniszterelnök, a bécsi orosz nagykövetség útján csakugyan tett is lépéseket, hogy puhatolózzanak Szibériában Petőfi után.
Sándor cár a szibériai kormányzóságoknak szigorú rendeletben
rtkik, 2018. június 09. szombat, 13:54
Érdekességek a szamócáról
vele.

• A nemesek Wimbledonban minden évben szamócát és tejszínt fogyasztottak a tenisz mérkőzések között.

Hogyan vásárolj szamócát
szamoca2
Fogyassz bio szamócát! Sajnos közel 60 különböző rovarírtószert mutattak ki benne, mert a szamócán található nagy mennyiségű gomba arra készteti a gazdálkodókat, hogy permetezzék.

Ha találtál organikus termelésből származó szamócát, ezekre figyelj oda: az a legízletesebb, és tápanyagdúsabb, amelyik keményebb, kövér, mély vörös színű, zöld sapkája van és enyhe az illata. Szedés után a szamóca nem érik tovább, ezért ne vegyél olyat, ami zöld vagy sárga színű. A kis szemek édesebbek és zamatosabbak. Fogyaszd el a lehető leghamarabb a vásárlás után.

Ha dobozolva vásárolsz szamócát, ellenőrizd a csomagot, hogy biztos nem penészes-e. Ha csak egy rohadt szem van benne, ne vedd meg. A kutatások kimutatták, hogy a penész egészségügyi problémákhoz, sőt rákhoz vezethet.

Hogyan tárold a földiepret
A
lovaszmarika, 2018. május 17. csütörtök, 17:48
Fekete István: Mese
Fekete István: Mese

Volt egyszer egy gyerek, aki semmiben sem különbözött a többi gyermektől, legfeljebb annyiban, hogy azon az emlékezetes napon három szekundát fogott, ami komoly teljesítménynek számított, lévén azon az emlékezetes napon összesen öt óra, de ezekből egy ének és egy torna volt.

Mi tagadás, a gyermek mértéken túl elbúsulta magát, s ez okból elhatározta, hogy kalóz lesz, hajóján fekete lobogóval. Ugyanakkor a főárbochoz a számtantanár lesz kötözve - név szerint Kendei Miklós -, s ő mint kapitány, előveszi a ,,kilencágú macskát"...
Ezen kemény és gyötrelmes gondolatok között nem a rendes úton ballagott hazafelé, mert Kendei rimánkodására is idő kellett, aki megbánván összes bűneit, a gyermeket következetesen ,,Sir Edward"-nak titulálta.
Napfényes úton ballagott a fiúcska - tavaszodott éppen -, s a házfalak mellett támaszkodó meleg addig simogatta, amíg elhatározta, hogy Kendeit a szigorú büntetés után megteszi
lenke1964, 2018. április 02. hétfő, 11:42
A Tarimi múmiák
A tarimi múmiák természetes módon konzerválódtak Eurázsia második legnagyobb sivatagának száraz, sóval telített homokjában, a nyugat-kínai Tarim-medence nagy részét elfoglaló hatalmas Takla-Makán-sivatagban.

A leletek régebbiek, mint az Egyiptomból vagy Peruból származó, a világ legépebben fennmaradt múmiái.

A leletek különlegessége, hogy ellentétben az ókori egyiptomiak, valamint az inkák és elődeik múmiáival, ahol a társadalom mesterségesen próbálta megőrizni az emberi testet a túlvilági élet számára, a tarimi múmiák természetes módon konzerválódtak.

Az 1990-es évek elején különös leletre bukkantak a nyugat-kínai Tarim-medencében. A 2000 éves múmiák
schuro, 2018. január 14. vasárnap, 21:14
1/34
Képek, videók
női 10 parancsolat.jpg
zsokica45
2018. február 24. szombat, 18:07
igaz 10 parancsolat.jpg
zsokica45
2018. február 20. kedd, 18:59
Amit az idö parancsol.jpg
chillik
2017. május 29. hétfő, 07:12
10Parancsolat(KaroliGa spa
charlotteani
2016. augusztus 26. péntek, 00:50
Orbán parancsolat.jpg
kicsoda57
2016. március 20. vasárnap, 21:24
5 parancsolat.jpg
pacsakute
2015. június 16. kedd, 08:49
O.V. 10 parancsolat.jpg
agica2004
2015. január 25. vasárnap, 14:45
Wass-Albert-7 parancsolat
pacsakute
2014. július 04. péntek, 19:47
A szívnek nem parancsolha
sanci81
2014. május 31. szombat, 07:59
parancsolat...
maria_kadar_148
2014. február 07. péntek, 19:31
tiz parancsolat.jpg
agica2004
2013. október 14. hétfő, 13:01
Ha nem parancsolsz
anna4459
2013. október 10. csütörtök, 22:39
valentyina5464.JPG
harcos
2015. január 25. vasárnap, 17:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.