Belépés
2019. augusztus 24. szombat | 34. hét | 236. nap | 07:33 | Bertalan
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A BBC tiltakozott a Trump elnök texasi beszéde közben operatőrét ért inzultus miatt
nekitámadt Ron Skeans brit operatőrnek, aki a sajtónak elkülönített részen forgatott, és megpróbálta elvenni tőle a kamerát. A résztvevő az amerikai elnök szlogenjével (Tegyük ismét naggyá Amerikát) feliratozott baseballsapkát viselt, és mielőtt a biztonsági szolgálat elvezette, hangosan szidalmazta a médiamunkásokat.

A brit újságíró nem sérült meg, de a BBC washingtoni irodavezetője, Paul Danahar kedden Twitteren közölte, hogy felkérte Sarah Huckabee Sanderst, a Fehér Ház szóvivőjét az inzultus körülményeinek átfogó kivizsgálására, beleértve azt is, hogy milyen biztonsági intézkedéseket hoztak a nagygyűlésen.

"A média számára fenntartott részt nem őrizték, a rendfenntartók közül senki nem avatkozott közbe, sem az agresszió idején, sem utána" - írta a mikroblogon Danahar. Leszögezte ugyanakkor, hogy az inzultus "nem veszélyeztette az operatőr életét".

Szemtanúk szerint az atrocitásra közvetlenül azt követően került sor, hogy beszédében Donald Trump többször is a média egy részének
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 07:05
Hévíz háttértámogatást biztosítana a Red Bull Air Race-hez
és a város mint a Hévíz-Balaton Airport nemzetközi repülőtér üzemeltetője alkalmas arra, hogy e nagyszabású rendezvény lebonyolításához háttérbázisként támogatást nyújtson".

A városvezető hozzátette: hiszi, hogy a "Balaton infrastruktúráját és felkészültségét illetően egyaránt alkalmas és képes a rendezvény megvalósítására".

A budapesti Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Dunakanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét.



Keszthely alpolgármestere, Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) ezután a közösségi oldalán tette közzé: levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.
velemenyezd, 2019. február 11. hétfő, 15:22
Zalai Hírlap - Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t
A lap felidézi: a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a napokban közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környéket.

Keszthely alpolgármestere ezek után közösségi oldalán tette közzé, hogy levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.

Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezésére - jelezte Nagy Bálint.

Az alpolgármester a Zalai Hírlapnak elmondta: pénteken telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a
velemenyezd, 2019. február 09. szombat, 08:40
Főpolgármesteri Hivatal: a főváros nem ad engedélyt az idei Red Bull Air Race-re
A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester - Láng Zsolttal, a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága elnökével egyetértésben - tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy "a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre" - fogalmaztak a közleményben.

Mint írták, a főpolgármester a műrepülőverseny alternatív helyszíneként a Dunakanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét javasolta a szervezőknek.
velemenyezd, 2019. február 05. kedd, 19:18
Magyar ápolók napja - Ónodi-Szűcs: egyetemi képzés és ösztöndíjrendszer indul a szakdolgozóknak
továbbképzéshez, valamint a képzés iparkamarai koordinálása sem szolgálja a szakmai érdekeket.

Bugarszki Miklós szerint a képzésnek vissza kell kerülnie az egészségügyi tárcához, és az egyesület úgy látja, önálló egészségügyi minisztérium felállítására lenne szükség.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy szükség lenne egy nemzeti ápolási stratégiára, arra, hogy induljon komplex program az álláshelyek betöltésére, az ápolás körülményeinek javítását célzó eszközök beszerzésére.

Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját, február 19-ét. Az idei év Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulója alkalmából Kossuth Zsuzsanna-emlékév is.

Schmittné Makray Katalin tiszteletbeli ápoló, fővédnök felelevenítette, hogy Kossuth Zsuzsanna az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején több tábori kórházat létesített, megszervezve a sebesültek ellátását. Mint
velemenyezd, 2017. február 17. péntek, 13:11
Debreceni Ítélőtábla: nem diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat a rendőrség
akkor sem mulasztott, amikor tudomásul vette az SZJPE által 2011. március 6-ára bejelentett, Gyöngyöspatán megtartott felvonulást. Ugyanis nem merült fel olyan adat, hogy a rendezvény résztvevői bűncselekményt követnének el vagy arra hívnának fel.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a rendőrség szabálysértési és igazoltatási gyakorlatával kapcsolatban sem érte a felperes által képviselt csoportot hátrány, mert a perben rendelkezésre álló adatok az egyes személyek magatartását értékelő körülményeinek hiányában "csak az általánosság szintjén mozogtak és ezért nem érték el a csoportot ért hátrány valószínűsítésének feltételét" - fogalmazott Fórizs Ildikó.

A szóvivő hozzátette: hiányoztak azok az adatok, amelyek szerint a rendőrök akárcsak valószínűsíthetően olyan célzatú vagy hatású igazoltatási gyakorlatot folytattak volna, amely következtében megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet alakulhatott ki.

A TASZ az MTI-vel azt közölte, felülvizsgálati kérelmet
velemenyezd, 2016. április 14. csütörtök, 16:12
Híradó, az 56-os Szövetség lapja 2012.01-03. szám /1
elévülhetetlen szerepe
van az 1956-os forradalmat követő megtorlások következtében halálra
ítélt mosonmagyaróvári mártírok 1991.március 23-ai újratemetésének megvalósulásában, melyen Antall József néhai
Miniszterelnök is részt vett és megemlékező beszédet tartott. A Képviselő Úr az Országházban tartott beszédében név
szerint is megemlékezett a forradalom mosonmagyaróvári mártírjairól.
Dr. Székelyhidi László helyi közéleti tevékenységének központjában mindig az '56-os sortőz körülményeinek a feltárása,
az áldozatok, mártírok emlékének méltó megőrzése állt. Kezdettől fogva aktív tagja a húsz éves Mosonmagyaróvári '56-os Egyesületnek, míg korábban a Mosonmagyaróvári '56-os Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt. Kezdeményezésére,
2006-tól a kórház épületén emléktábla őrzi a kórház dolgozóinak akkori hősies helytállását.
Publikációiban minden esetben a történelmi igazságtétel szükségességét hangsúlyozta és védte az áldozatok, az ártatlanul meghurcoltak
otvenhatoshagyomanyorzo, 2016. február 01. hétfő, 12:31
Moson Megyei Műhely című folyóirat, 2010. 11-12. szám
dokumentumok, ismeretek felkutatásával és történeti igényű rendszerezésével hozzájáruljon Mosonmagyaróvár forradalmi napjainak jobb megismeréséhez, valamint a forradalom örökségének megőrzéséhez.
A tanulmány nemcsak összegyűjteni igyekszik a kapcsolódó dokumentumokat és ismereteket, hanem új területeket is nyit Mosonmagyaróvár 1956-os történetének kutatásában.
Az 1989 után meginduló és az 1990-es évek első felében kiteljesedő kutatások központi célja az október 26-ai terrorsortűz előzményeinek, körülményeinek feltérképezése, a katonai szereplők (elsősorban Dudás István laktanya parancsnok) szerepének és felelősségének megítélése, valamint a sortűzben elhunyt áldozatok számának lehetőleg minél pontosabb összeírása voltak. Nem utolsósorban felül kellett írni és objektíven tisztázni kellett mindazokat a koncepciózus, politikával átitatott ferdítéseket és félreértéseket, melyek a hallgatás évtizedei alatt körbefonták a Mosonmagyaróváron történteket.
Mivel ma már alapvetően jól tudjuk körvonalazni
otvenhatoshagyomanyorzo, 2016. január 30. szombat, 08:20
Hévízre kevesebb orosz turista érkezik, de ezt ellensúlyozzák mások
járóbeteget és 5 ezer fekvőbeteget kezelt a kórház.

A tófürdőn is érződik az orosz vendégek csökkenő száma, de gyarapodott némileg a magyar, illetve a németajkú turisták forgalma, sőt kisebb számban, de francia és brit vendégek is egyre többen fordulnak meg Hévízen - tette hozzá.

Megjegyezte: az utóbbi években a tavat körülvevő, a partot és a vizet egyaránt védelmező szádfal felújítása, a vízminőségi adatokat folyamatosan vizsgáló monitoringrendszer kiépítése, a fedett fürdő és a gyógyászat körülményeinek korszerűsítése szolgálta a hagyományok őrzését és továbbfejlesztését.

Mára olyan szintre fejlődött a gyógyászati szolgáltatás, hogy nemrég a hungarikum címet is elnyerte a tófürdő és a ráépülő tradicionális orvosi kezelés - mondta.

Papp Gábor elmondta, hogy szeretnék nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt világszinten levédetni a tradicionális hévízi gyógyászatot. Hogy a tóra alapozott szolgáltatások köre, a turisztikai és gyógyászati kínálat tovább bővüljön, nemrég
velemenyezd, 2015. augusztus 08. szombat, 14:52
Felmentették a vörös csillag viselése miatti vád alól Nyári Zsoltot
jelkép használatának vádja alól.

A határozat indoklásában a bíróság kitért arra: azt kellett vizsgálni, hogy a vádlott cselekménye alkalmas volt-e a köznyugalom megzavarására, mivel a törvény azt bünteti.

A Fővárosi Törvényszék hangsúlyozta: a szimbólum nagy nyilvánosság előtti viselésének tényéből nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az alkalmas a köznyugalom megzavarására, azt lehet úgy is viselni, hogy ne valósuljon meg a bűncselekmény.

A törvényszék szerint az eset körülményeinek mérlegelésekor figyelembe kell venni, hogy május elsejei rendezvényen viselte a jelvényt Nyári Zsolt, és az eljárás során semmilyen adat nem merült fel arra, hogy a kitűző viselése a rendezvény résztvevőiben bármilyen félelmet, megbotránkozást, riadalmat kiváltott volna. A bíróság szerint ráadásul az, hogy a kitűző átmérője három centiméter volt, néhány méterre határolta be az észlelés lehetőségét.

A bíróság mindezek alapján bűncselekmény hiányában felmentette Nyári Zsoltot. A vádlott és védője
velemenyezd, 2015. április 03. péntek, 13:42
Majdnem fellökték az utcán Cameront, vizsgálatot indít a Scotland Yard
miniszterelnöknek.

Ezt látszik alátámasztani a leedsi rendőrség közleménye is, amely szerint az eset mögött "semmiféle sötét motívum" nem húzódik meg, Farley nem fenyegette a miniszterelnököt, és miután ellenőrizték személyi adatait, elengedték.

A Scotland Yard azonban, amelynek különleges kiképzésű őrző-védő egységei ügyelnek a kormányfő és a többi kiemelten védett brit közéleti személyiség - köztük a királyi család tagjai - biztonságára, hétfőn este bejelentette, hogy belső vizsgálatot indít az eset körülményeinek felderítésére.

Az incidens annál is inkább kirívó, mivel a brit kormány épp nemrégiben emelte a második legmagasabb szintre a terrorkészültségi szintet. Cameron az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Szíriában és Irakban előretörő dzsihadista milícia.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben a korábbi "jelentős" helyett a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett
velemenyezd, 2014. október 27. hétfő, 20:38
Lemondásra szólították fel a floridai utazáson részt vett debreceni vezetőket
arról, hogy Debrecen önkormányzata és polgármesteri hivatala ebben az időszakban vásárolt, vagy foglalt-e repülőjegyet. A képviselő azt is tudni akarja, hogy ha igen, akkor a vásárlás mikor és milyen céllal, valamint utazási célponttal történt, és a megrendelt beszállókártyák kinek, kiknek a nevére szóltak.

Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület önkormányzati képviselője csütörtöki közleményében arról írt, hogy támogatnak minden olyan jellegű kezdeményezést, amely nemcsak ezen utazás körülményeinek vizsgálatára terjed ki, hanem feltárja a korábbi hasonló eseteket. "Ugyanis a hír megjelenése óta, többen keresték meg egyesületünket, miszerint hasonló kiutazás történt a közelmúltban Kínába is, közismert városi személyekkel, amelyről szintén nem kapott tájékoztatást sem a közvélemény, sem a képviselőtestület" - tette hozzá.

Az érintett városvezetők szerdán sajtótájékoztatón közölték, az indulás előtt döntés született arról, hogy csak saját költségükön utazhatnak a floridai energetikai
velemenyezd, 2013. november 21. csütörtök, 15:24
1/2
Képek, videók
tiltakozo-VAGNI-csak-a -ba
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:40
Én, mint tiltakozó
mandala1946
2013. április 27. szombat, 18:46
Hus ellen tiltakozó.jpg
agica2004
2012. március 25. vasárnap, 17:48
danaae48d_cre@line_sep t20
zskadi
2016. április 26. kedd, 22:24
Dana Point
sanci81
2015. október 07. szerda, 17:07
Dana Delany)
kazikanyuszi
2015. augusztus 05. szerda, 20:47
Dana Delany
kazikanyuszi
2015. július 22. szerda, 18:52
danakil85.jpg
lilagondolatok
2015. július 05. vasárnap, 12:59
danakil25.jpg
lilagondolatok
2015. július 05. vasárnap, 12:58
Danakil sivatag Etiópia.j
homokivar
2015. március 31. kedd, 19:00
I Love Huckabees.v2.hu.c.
finike
2007. október 17. szerda, 10:14
I Love Huckabees.hu.c.jpg
finike
2007. október 17. szerda, 10:14
I Love Huckabees.hu.jpg
rambobby
2007. április 21. szombat, 20:23
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.