Belépés
2019. október 20. vasárnap | 42. hét | 293. nap | 03:34 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Egy bolgár orvos véleménye
a fiatalság legjobb megőrzője, ugyanakkor hozzájárul a gyomor- és a vastagbélrák megelőzéséhez. Naponta egy kisebb doboz joghurt elfogyasztása például megakadályozza, vagy lassítja a csontritkulást, és a testsúly csökkenéshez is hozzájárul.

- A legjobb, ha elkészítjük a bolgár joghurtot, amihez használjunk fel kefirgombát (bolgár bacilus), majd 1 evőkanál mézet, 1 evőkanál 100 százalékos alma pektint, 1 teáskanál őrölt fahéjat, és 40 csepp 30 százalékos propolisz tinktúrát. Keverjünk mindent össze, majd ebből együnk meg kétóránként 2 evőkanállal. Még bele tehetünk áfonyát, vagy dióbelet is. Ha nagyon éhesek vagyunk, akkor mehet bele egy kevés banán, ami jót tesz a bőrnek.
- A sárgarépa saláta és a fokhagyma is hozzájárul a bőr feszességének, szépségének megőrzéséhez. Egy azerbajdzsáni kísérlet során egy pohár vízbe 80 betegséget okozó kórokozót tettek bele, majd hozzáadták a fokhagymát, ami teljesen elpusztította a mikrobákat. Ugyanezt tudja a propolisz is, amelynek tinktúrájából
lovaszmarika, 2019. október 19. szombat, 10:03
Mangólevél cukorbetegség ellen
támasztották alá, hogy a mangólevél segít csökkenteni a vércukorszintet cukorbeteg személyeknél. Ezt a hatást a mangólevélben megtalálható tanninok segítik elő. Ez a vegyületet jelentősen megnöveli a glükózszintézist és stimulálni képes az inzulin felszabadulását, illetve növelni tudja a glükóz hasznosulását is. Természetesen a mangólevél sem csodaszer, de nagyon hasznos kiegészítője lehet a gyógyszeres terápiának. Mielőtt azonban bármilyen kiegészítőt is elkezd használni, legyen szó bármilyen betegségről, minden esetben egyeztessen a kezelőorvosával, mert lehet, hogy ő nem javasol semmilyen alternatív terápiát. Márpedig a cukorbetegség nem játék, nagyon komolyan kell venni az orvosi utasításokat.

A mangólevél olyan értékes vegyületeket tartalmaz, amelyek csökkenthetik a cukorbetegség kellemetlen tüneteit. Melyek ezek az anyagok? A kávésav, a mangiferin, a galluszsav és a flavonoidok.

Ezek az anyagok több szempontból is hasznosak lehetnek a cukorbetegségben szenvedő személyek számára. A
pacsakute, 2019. október 18. péntek, 20:58
Helyettes államtitkár: a gyógyítás nem csak szakmai kérdés
rehabilitációra helyezte a hangsúlyt. Mint mondta, bízik benne, hogy a továbbiakban is sikeresen dolgoznak együtt a magyar egészségügy fejlesztéséért.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az intézmény Tolna, Somogy és Baranya megye 80 ezer lakosának egészségügyi ellátásáról gondoskodik.

Ismertetése szerint a kórházban 2006-tól 4,6 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések. "A következő években közös erővel mindent megteszünk annak érdekében, hogy az intézmény még fejlesztendő területei, épületei meg tudjanak újulni" - mondta. Megjegyezte: a város gyógyító intézményének sajátossága "a betegeknek a keresztény megközelítése, ami nem mindenhol jellemző".

Megemlítette azt is, hogy az október 13-i önkormányzati választás után új képviselő-testülete és polgármestere van Dombóvárnak, ami lehetővé teszi, hogy"békés fejlődés jellemezze a várost".

Laczó Andrea, az Állami Egészségügyi Elllátó Központ
velemenyezd, 2019. október 18. péntek, 18:11
Újraélesztés- EZT MINDENKINEK TUDNIA KELL
A felnőtt újraélesztés elméleti alapjai mindenkinek :

Modern világunkban az emberi élet időtartama jelentősen meghosszabbodott. Paradoxonnak tűnik azonban az a tény, hogy a hirtelen halál előfordulási gyakorisága a társadalomban tömeges méreteket öltött, amely évente 26.000, tehát naponta közel 70 ember életét követeli, és vezeti a halálozási okok statisztikáját. Hazánkban, hasonlóan a nyugati világ országaihoz, a halálokok között első helyen álló szív-érrendszeri betegségek az évi összes halálozás több mint a felét teszik ki. Az összegyűjtött adatok szerint az 50 éven aluliak 15,6-szor gyakrabban halnak hirtelen halált. A hirtelen halál 84%-a kardiális eredetű, tehát jogosan nevezik hirtelen szívhalálként is. Oka a hirtelen kialakult ritmuszavar, leggyakrabban kamrafibrillatio, ritkábban bradyarrythmiák vagy asystolia, elektromechanikus disszociáció, illetve tartós kamrai tachycardia, ritkán a kamrafal rupturája, szívtamponád. A
pacsakute, 2019. október 17. csütörtök, 08:49
Érdekes előadás - az egészségről
hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.

Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: ,,Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?" Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: ,,Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted." Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva
pacsakute, 2019. október 17. csütörtök, 00:56
Dió gyógyhatásairól
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról.
Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást köszönhetünk e növénynek.

A dióról nem lehet lelkesedés nélkül írni, hisz tavasztól őszig a legtöbb élmény, beszélgetés, eszegetés a diófa hűs árnyékában történik. A régiek nem véletlen tisztelték, hiszen nem csak termése, hanem levele is igazi elixírnek számított. Az a sok-sok módszer, amit most átnyújtunk, sok nemzettől származó, vidéki tapasztalati megfigyeléseken alapul, de ma már tudományos alapja is van.

Igaz az ismert mondás, hogy a diófa az ember legnagyobb barátja. Ha elfogadod a diófát barátodnak, gondozod, kártevőit pusztítod, akkor segítségedet ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg,
pacsakute, 2019. október 16. szerda, 23:42
Kásler: tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa
bővítés célja, hogy a magán és az állami szolgáltatók között azonnali információcsere valósuljon meg, láthatóak legyenek a különböző ellátóknál keletkezett betegadatok, amelyek később a diagnosztikához és a terápiához is elengedhetetlenek.

A miniszter az egészségügyi innovációs fejlesztések kapcsán beszélt az öt nemzeti program gerincét adó országos intézetek fejlesztéséről.

Ezzel kapcsolatban elmondta, az országos kardiológiai intézetben júliusban elindulhatott az érsebészeti tevékenység annak minden hátterének kialakításával. E mellett a radiológiai terápia is elindulhatott a legkorszerűbb műtéti beavatkozásokkal, a fejlesztések révén létrejön két műtőből álló érsebészeti blokk, valamit egy tízágyas részleg és egy szubintenzív osztályt is kialakítanak. Emellett a diagnosztika is fontos szerephez jut, ennek a fejlesztéséhez kardioCT-t és kardioMR-t telepítenek az országos intézetbe.

Ezen fejlesztések során olyan műtéti eljárások bevezetésére is sor kerülhet, amelyeket Magyarországon még nem
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 18:18
Hongkongi tüntetések - Ismét utcára vonultak a demokratikus jogok csorbítását büntető amerikai törvényjavaslat
elnöknek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy törvénybe iktassák. A javaslat egyrészt gazdasági szankciókat, illetve vízummegvonást róna ki azokra a kínai és hongkongi tisztviselőkre, akiket vétkesnek találnának a hongkongi demokrácia visszaszorításában, továbbá lehetővé tenné a demokráciapárti tüntetések résztvevőinek, hogy amerikai turista vízumot kapjanak annak ellenére, hogy adott esetben eljárás folyik ellenük Hongkongban.

Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap arra figyelmeztetett: Kína meghiúsít minden olyan törekvést, amely az ország és a kínai nép felszabdalására irányul. Bármilyen külföldi erő is támogatna ilyen törekvést, az kudarcot fog vallani - hangsúlyozta Hszi a CGTN kínai nemzetközi televízió internetes oldalán megjelent tudósítás szerint.

A hétfői békés demonstráció egy újabb, erőszakos összecsapásokkal teli hétvégét követ. A hongkongi rendőrség egy hétfői sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy vasárnap este egy házi készítésű, mobiltelefonnal irányított pokolgép robbant csupán két
velemenyezd, 2019. október 14. hétfő, 17:22
Mága Zoltán hegedű virtuóz adott koncertet. 2019.10.12
koncertsorozatának péntek esti gazdagréti hangversenyén.
A most zajló karitatív koncertsorozat eddigi hangversenyein közel 70 ezer ember vett részt, és az eddigi események során több száz millió forint értékben segítettek bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek. A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész az ökumenikus jótékonysági koncertsorozatát református, evangélikus és katolikus templomok, katedrálisok mellett eljuttatta Zsinagógákba is, és minden egyes koncerten - a karitatív események megrendezése és adománygyűjtés mellett - magánadományt is felajánlott, így több mint 50 millió forinttal segítette főként a beteg gyermekek gyógyulását és életmentő orvosi kezelését, valamint roma és nem roma gyermekek oktatását.
*
-FOGYATÉKKAL ÉLŐ ISKOLÁSOKNAK ÉPÍT JÁTSZÓTERET GAZDAGRÉTEN MÁGA ZOLTÁN
A XI. kerületben, a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia-templomban szintén az oktatást segítve szervezték a péntek esti
maroka, 2019. október 13. vasárnap, 22:03
Szent II. János Pál pápa élete
János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzott el a híres ,,Ne féljetek!" felszólítás.
...............
II. János Pál volt a 264. az egyházfők sorában, 455 év óta az első nem olasz pápa, az első szláv pápa. Közel 27 éves pontifikátusa az egyik leghosszabb a történelemben.
Az Egyházat imádsággal és gondoskodással vezette, minden megjelenését a derű és a remény hatotta át. Péteri szolgálatát fáradhatatlan missziós lelkülettel végezte: 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját meglátogatta. Kétszer látogatott Magyarországra: 1991. augusztus 16. és 20. között, valamint 1996. szeptember 6-7-én.
Minden elődjénél több egyházi és állami vezetővel találkozott. A szerdai általános kihallgatásokon több mint 17 millió ember vett részt
maroka, 2019. október 13. vasárnap, 08:51
Kató Béla református püspök: az erdélyi magyarság helyzete az elvált szülők gyermekééhez hasonlít
A püspök részletezte: a gyermek sorsa - akit száz éve az apjának ítéltek - mostoha volt, minden kérésére azt a választ kapta, hogy nem lehet, nem szabad. A rendszerváltozás után, a 21. században azonban a gyermek természetes módon fordult az anyjához azzal a kéréssel, hogy ha tud, segítsen.

"Ma abban a fázisban vagyunk, amikor anyánk többet is akar adni. Ki az, aki erre azt mondja, hogy nem kell? Elfogadnánk apánktól is a segítséget, de valahányszor iskolát, egyetemet, kulturális intézményeket kérünk, harminc esztendeje csak azt halljuk, hogy nem" - magyarázta az erdélyi magyarság Bukaresthez és Budapesthez fűződő viszonyát a püspök.

Kató Béla úgy vélte, ha az egyház nem foglalkozna óvodával, iskolával, holnap bezárhatná a templomot is. "A létünk múlik ezen, nem létezik olyan, a magyar identitást erősítő terület, amivel nekünk ne kellene foglalkozunk. (.) Ha nem is tudjuk behozni az elmúlt száz év lemaradását, az anyaország által nyújtott támogatással megpróbáljuk menteni a menthetőt" -
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 18:21
Öt új szenttel gazdagodik az Egyház
oszlásnak.
A boldoggá avatásához szükséges csoda 2001-ben történt, amikor a ma 42 éves Cláudia Cristiane Santos túlélt egy szülés utáni, csillapíthatatlan vérzést. Az orvosok már feladták a reményt, de a vérzés hirtelen elállt, amikor családtagjai Dulce nővér közbenjárását kérték, és imaláncba kezdtek José Almí de Menezes atya vezetésével. A nővér erényes, a legkisebb dolgokból kiinduló, az imádságot és az irgalmas szeretetet a központba helyező életét igazolta a csodás gyógyulás. ,,A szeretet minden akadályt legyőz" - szokta mondani Dulce nővér.

3) Giuseppina Vannini Rómában született 1859. július 7-én Angelo és Annunziata Papi gyermekeként, Judit névre keresztelték. Négyéves korában elveszítette édesapját, három évvel később édesanyját is. A három testvért szétválasztották: Augustót egy anyai nagynéni fogadta be, Júliát Szent József nővéreire bízták, a hétéves Juditot pedig a Conservatorio Torlonia nevű árvaházban a Szeretet Nővérei nevelték hitre, készítették fel az
maroka, 2019. október 11. péntek, 17:09
1/2401
Képek, videók
0 Bubo dr véleménye.jpg
lovaszmarika
2017. május 13. szombat, 12:56
O.V.- a kutyus véleménye.
agica2004
2015. szeptember 27. vasárnap, 18:50
Kosztolányí véleménye.jpg
pacsakute
2015. szeptember 04. péntek, 15:43
Ha mások véleménye....jpg
pacsakute
2013. május 16. csütörtök, 21:30
Mások véleménye....jpg
pacsakute
2013. február 22. péntek, 06:43
A kutya véleménye.jpg
pacsakute
2012. december 22. szombat, 21:36
Ha megvan a véleményed ró
lyceum
2012. október 01. hétfő, 10:34
Gombóc Artúr véleménye.jp
dnemethk
2012. szeptember 26. szerda, 13:10
Vélemények az Alaptörvény
furaila
2012. július 27. péntek, 08:44
Véleményezés.JPG
soroya
2012. június 11. hétfő, 22:14
bolgár díszhagyma
aruncus
2014. március 10. hétfő, 20:07
bolgár máj+piritós
ibolya58
2012. augusztus 14. kedd, 11:47
bolgár muszaka
ibolya58
2012. május 26. szombat, 11:58
A Duna,román-bolgár hatás
farkas1945
2011. február 12. szombat, 15:15
Bolgár-cigányok.jpg
farkas1945
2011. január 28. péntek, 16:03
Címkék
következő években, Állami Egészségügyi Elllátó Központ, Szent II, érsebészeti tevékenység, anyai nagynéni, létünk múlik, központba helyező, gyermek természetes, legkorszerűbb műtéti, társadalomban tömeges, keresztény megközelítése, ismert mondás, három testvért, erdélyi magyarság, Maur Parkinsonnal, vastagbélrák megelőzéséhez,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.