Belépés
2019. augusztus 18. vasárnap | 33. hét | 230. nap | 04:51 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Időjárás-jelentés
néhol 10 fokkal is lehűlt a levegő. Az előbb említett két front között egy köztes anticiklon található, emiatt ott kevesebb a felhő, és számottevő csapadékról sem érkezik jelentés. A Földközi-tenger térségében szintén nyugodt, jobbára napos és száraz az idő, a csúcshőmérséklet pedig jobbára 30, 35 fok között, Dél-Spanyolországban néhol 39, 40 fok körül alakul. A Kárpát-medence időjárását kezdetben még a Közép-Európát átszelő okklúziós front alakítja, mögötte viszont váltakozó nedvességtartalmú, de már melegebb levegő áramlik fölénk.

Várható időjárás az ország területén szombat estig

--------------------------------------------------

Pénteken a középső és keleti tájakon várható felhősebb idő, miközben nyugat felől már fokozatosan csökken a felhőzet. A Tiszántúl kivételével szórványosan várható eső, zápor, helyenként zivatar. Éjszaka a keleti tájakon is kiderül az ég, majd szombaton a többórás napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk, keleten egy-egy záporral. Pénteken az
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 10:52
A Szeretetről
várja az ilyen feladatok
megoldására képes embereket."
Segítsünk önzetlenül egymáson!
Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet,
hogy emberibbé váljanak az emberek.

Forrás: https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/67303
Pieris.hu - interaktív művészeti portál


Endrődi Sándor: SZERETET

Oh, ne fukarkodj' szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a szeretetnek!
Az évek - mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja - gyorsan el-lebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad senkisem szegényebb.

Mert, oh, romok között borongni némán
És emlékezni - gazdagság-e hát?
Láthatsz-e mást a legragyogóbb multban,
Mint földeríthetetlen éjszakát?
Nem azt, nem azt látod, mit
menusgabor, 2019. augusztus 14. szerda, 15:30
Wiener Walzer - 1963
Wiener Walzer - 1963

Vámvizsgálat. Ez lesz az utolsó
hivatalosan hangzó magyar szó,
a következő két országhatár
nem érint lelket. Talán soha már.
Azokon csak átsiklik a vonat,
idegen nyelvű hétköznapokat
hoz az élet a nyaralás után.
Az elhagyott s a vállalt új hazán
tépelődésre nem jut majd idő,
egy-egy levél lesz csak a hírvivő...

Nyílik az ajtó. Szenvtelen szavak,
a sok bőröndszáj némán tátogat.
Meglepő és szokatlan, furcsa tény:
egy bőröndben - piros zománcedény,
fazék és lábas. Régiek, nagyok.
- Anyámé volt még... - ezt a mondatot
hallja a vámőr és csodálkozik,
a foga között mormog valamit,
fejét csóválja, de már megy tovább.

...boncolgatom magamban az okát,
nézem az asszony ápolt szép kezét,
s bár sose láttam, felködlik a kép,
ahol ő egykor gyermek lehetett:
a konyha. Jó barátságos meleg,
anyja süt-főz, finom süteményt
készít, használja a régi
kalmanpiroska, 2019. augusztus 13. kedd, 20:03
A nők szívinfarktusa más...
tüneteknek.
Tudtad, hogy szívinfarktus esetén nőknél nagyon ritkán fordulnak elő olyan drámai tünetek, mint a férfiaknál? Olyan, mint a mellkasban hirtelen jelentkező szúró fájdalom, az erős izzadás, a nyomás a mellkasban, a hirtelen földre esés, ahogy a mozikban láttuk, ezek a férfiak jellemzői.

Az alábbiak a nőkre jellemző tünetek.
"Körülbelül 10:30-kor szívinfarktusom volt minden előzetes tünet nélkül. Nem volt semmi előzetes trauma, ami jelezte volna, hogy mi következik be. Kellemes meleg környezetben üldögéltem egy hideg estén, a cicámmal az ölemben, a barátom által küldött érdekes történetet olvasva, és éppen az járt az eszemben, hogy igen, ez az igazi élet, kellemes és meleg, ülni a puha karosszékben a lábaimat puffon pihentetve. Egy perccel később szörnyű gyomorfájdalmat éreztem, olyat, mint amikor sietve bekapsz egy falat szendvicset és innod kell rá, mert úgy érzed, hogy egy golflabdát nyeltél le és ez nagyon lassan halad lefelé a nyelőcsöveden és ez nagyon kellemetlen. Úgy
lilagondolatok, 2019. augusztus 13. kedd, 10:42
Hétköznap - Százhetvenkettedik nap
Próbálom a dolgokat - a káoszt - átlátni körülöttem. Lassan megy. A nagy meleget sem bírom, így a kert is elvadult. Ma a lányok Jászapátira mennek, igazán hagynak dolgozni. Unokám ittléte átrajzolja a napokat, de nagyon jó vele. Mindnyájunknak jót tesz a sok kirándulás. Fogyási tervem kissé megrekedt, ámbár négy kiloval könnyebb vagyok. De szállodákba nem koplalni megy az ember, s én külföldön a helyi ételeket kóstolom meg. Igaz, Sandra napi gyaloglásokra kényszerít, s ez jó.
sandrapolke, 2019. augusztus 12. hétfő, 04:52
Szép napot mindenkinek!
Wladimir Putyin, Oroszország elnöke néhány éve üdvözölte a klímaváltozást, mert szerinte ők ezzel csak jól járnak. Elolvad a jég a sarkkörök mentén, így nagyobb területen lehet bányászni, és ha melegebb lesz Szibériában, jobban hasznosítható a földterület.

Putyin a mintapéldája annak, mennyire pénz centrikusan gondolkodnak a politikusok, és mennyire nem értik az anyatermészet komplex működési folyamatait.

Szibériában már 3 millió hektáron ég az erdő. Ez akkora terület, mint Magyarország harmada, több, mint az összes hazai erdő együtt. Képzeld el, hogy lángokban áll a Mátra, a Bükk, a Cserhát, a Budai-hegység, a Pilis, a Bakony, a Mecsek, és holnap már csak füstölgő facsonkok állnak kedvenc erdőd helyén.

Ezekben az órákban is fák százezrei válnak hamuvá Oroszországban, az erdőtüzek füstje a több száz kilométerre fekvő városokat is beborítja.

Ne bízzuk a politikusokra a Föld
kirscha, 2019. augusztus 10. szombat, 08:57
Lampérth Géza versei
megpihenni láttok,
Víg-boldognak láttok?

Kérditek titkát az édes változásnak.
Hol a bűvös dal, mely méltón zengené el?
- Várjatok....Majd egyszer jön velem Valaki,
S minden dalnál szebben el fogja mondani:
Dobogó szivemen dobogó szivével,
Szerelmes szivével....


ÉJJEL.



Hányan vagyunk, testvér, hányan:
E zord téli éjszakákban,
Kiket elkerül az álom.
S hánykolódva gyűrött ágyon
Ráz a láz - meleg-hideg
S megfeszül minden ideg.
Es sóhajtunk és nyöszörgünk,
Imádkozunk, átkot dörgünk.
És enyhülést nem bír adni
És nem akar megvirradni
Gyehennás zord éjjelünk.
Este holt fáradtan fekszünk
S még fáradtabb lelkűnk-testünk
Reggel, mikor fölkelünk.
S hány testvérünk, oh jaj, hány van:
E zord téli éjszakákban
Fejét lehajtani hova.
Kinek nincs már otthona.
Egyik búvóhelyet keres,
Mást kínoz bot és deres.
Egyik börtön
menusgabor, 2019. augusztus 07. szerda, 22:00
Családi
Szünidő : rabság avagy szabadság
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, mégis talán a nyár az, amelyet oly nagyon várunk, ki ezért, ki azért, de legfőképpen a meleg, napos idő eljöveteléért. Ez a vágyakozás a gyermekek szempontjából nyilván teljes más vonatkozásban mutatkozik meg, ugyanis végre eljön a várva várt nyári szünidő, három hónap, amely alatt atz tehetnek, amihez csak kedvük van, nincs korán kelés, nincs iskola vagy szabadságot korlátozó házi feladat...Látszolag ez fenséges, ugyanakkor gondolatba ejtő is : mi történik ezen a nem is annyira rövid idő alatt ?
A szülők egy része nyáron is ugyanúgy dolgozik, mint az év többi részében, tehát a legjobb belátása szerint kell, hogy megoldja a gyermekei felügyeletét. Sajnos nagyon sok olyan fiatal is van, aki nem tud mihez kezdeni a szabadidejével, szabadságával, egész nap csak játszik, s ami ebben a leghátrányosabb, hogy a négy fal közt ül, egy gép képernyőjére meredve.
Egyre inkább ritkulnak a személyi kapcsolatok, melyeknek a
wob, 2019. augusztus 07. szerda, 16:23
Házi hajnövesztő-erősítő praktikák
hatóidő után hideg vízzel öblítse le.

Kókusztej
Proteinekben, foszforban, és esszenciális zsírsavakban gazdag, csökkenti a haj töredezését és szálkásodását. Kenje az érintett területekre, főleg a hajvégekre koncentrálva, egy egész éjszakán át hagyja hatni, majd másnap reggel hideg vízzel mossa le. Az egyik leghatkonyabb hajnövekedést segítő gyógymód.

Zöldtea
Magas antioxidáns tartalma meggátolja a haj idő előtti kihullását és segíti növekedését. Egész fejbőrét kenje be meleg zöldteával, hagyja hatni egy órán át, majd hideg vízzel öblítse le.

Indiai egres
Antioxidáns és C-vitamin tartalma elképesztően magas, nemcsak a haj növekedését segíti, de a haj pigmentáltságát is növeli. Két teáskanálnyi egres port vagy egres levet keverjen el két teáskanálnyi lime lében. A keveréket kenje fejbőrére, hagyja megszáradni, majd meleg vízzel mossa le.

Köménymag
Éjszakára olívaolajba vagy ricinusolajba áztatva, majd a problémás területekre kenve csodákra
pacsakute, 2019. augusztus 06. kedd, 23:51
A természet szépsége , míg élek rabul ejt . . .
tájat : a
Duna , vagy a Tisza méltóságteljes kanyargó járása , a Balaton
csillogó tükre mind - mind elvarázsolnak , megállásra késztetnek .
A tenger végtelen vizének kékeszölden csillogó örökös áramlása ,
hullámzása elmondhatatlanul gyönyörű . A partot körülvevő az ég
felé nyújtózó sziklák körül nagy a csend , csak a szél zúgása , vagy
a közeli hegyi patakok csobogása töri meg a csendet . Az égbolton
ragyogó fehér bárányfelhők úsznak , a napsugár jótékonyan
ontja melegét , a sok csodálatos szépségű , vadvirágra , fákra ,
cserjékre . Állok némán és gondolataim lefoglalnak , megszülettem ,
ízelítőt kaptam - e földi életemben , a természet adta ámulatba ejtő
gyönyörűségekből , és olyan mélyen vésődtek az emlékeimbe ,
hogy életem utolsó percéig táplálkozni tudok belőle . A föld a
a létet nyújtó drága föld , a maga minden csodájával , úgy érzem
tiszteletre kötelez , megtölti szívemet nemes érzelmekkel .
**********

**********
bedmarika47, 2019. augusztus 05. hétfő, 21:41
Vörös macskamedvék születtek a Nyíregyházi Állatparkban
faj a ragadozók rendjébe tartozik. Elnevezésük az állat medvére emlékeztető külsejére utal, félig behúzható karmai segítségével ugyanolyan jól mászik fára és nyalogatja magát tisztára, mint a macska.

A fajt 1825-ben fedezték fel, latin neve tűzfényű macskát jelent. A kispandák a természetben a Himalája és Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundáját hosszú, durva fedőszőrök, az alatt pedig tömött aljszőrzet alkotja, mely melegen és szárazon tartja a hideg és nedves környezetben.

Jelenleg alig tízezer egyedük él a természetben, számuk az utolsó ötven évben körülbelül negyven százalékkal csökkent, elsősorban az élőhely elvesztése, az orvvadászat és az illegális állatkereskedelem miatt. Nepálban például korábban a bundájáért vadásztak rájuk, amelyből sapkát készítettek, Kínában pedig a farkát használták seprűnek.

Bár a ragadozók rendjébe tartoznak, táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel
velemenyezd, 2019. augusztus 02. péntek, 14:21
Fúj a szél
Fúj a szél

Fúj a szél...
Az utcalámpa riadtan kering
szürke szabott pályáján belül,
hajlong a fa az ablak alatt,
mozgó árnyéka a falra vetül,
és én egyedül,
nagyon-nagyon egyedül vagyok!
Nemcsak idebenn. Árnyékfák alatt,
amelyekről elszálltak az évek,
az egykor vidám dalosmadarak
- holt madarak.

Hiszen tudom:
a hazafelé vezető úton
egyre többet kell veszítenünk,
akármilyen szép volt valaha,
és akárhogy fáj: koldusok leszünk.

- Te is elmégy,
de hát ez a rend. Ma még nehezen,
önmagaddal küzdesz ellene,
talán érzed, hogy kegyetlen ez,
a szeretetből most több kellene,
- hűl a melege!

Fúj a szél - én hallgatom a csöndben,
belesüllyedek,
egy leszek vele...

"AZ ÚR ADTA, AZ ÚR VETTE EL,
ÁLDOTT LEGYEN AZ ÚRNAK NEVE!"

Lukátsi Vilma
kalmanpiroska, 2019. augusztus 02. péntek, 08:45
1/4173
Képek, videók
Időjárás jelentés
sanci81
2015. március 06. péntek, 17:45
1.Időjárás jelentés....jp
anci-ani
2012. június 26. kedd, 20:18
Időjárás jelentés!.jpg
anci-ani
2012. április 29. vasárnap, 09:06
időjárás jelentés
tomkomi
2006. szeptember 30. szombat, 15:38
Budapest említése
mecsery
2012. január 13. péntek, 01:08
köztessel.jpg
mami7090
2016. február 17. szerda, 19:56
A boldogság egy köztes ál
sarkadykati
2009. március 11. szerda, 06:14
Bizony, de sok van pedig.
alvaro-hopihe
2018. augusztus 21. kedd, 08:36
Pedig, de sok ilyet ismer
alvaro-hopihe
2018. augusztus 21. kedd, 08:26
Egyszer pedig magamba men
chillik
2018. május 04. péntek, 02:23
Pedig sajnos sokan teszik
alvaro-hopihe
2018. március 25. vasárnap, 13:54
kutyus-Pedigree.jpg
agica2004
2018. március 02. péntek, 22:48
flo barker poi pedigree 2
charlotteani
2018. február 28. szerda, 22:55
A Pártfogó pedig a Szentl
irmus
2017. június 06. kedd, 17:05
mikor pedig eljő....jpg
kkm
2017. május 14. vasárnap, 08:36
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.