Belépés
2019. augusztus 22. csütörtök | 34. hét | 234. nap | 20:05 | Menyhért, Mirjam
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elemzők: a munkaerőhiány mellett a közszféra bérei is segítették a májusi keresetnövekedést
feletti a bérnövekedés az energiaszektorban, a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban és az építőiparban is, de mindenképpen kiemelendő a közigazgatás területe, ahol 15,4 százalékkal nőttek a bérek az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Előre tekintve az ING Bank elemzői arra számítanak, hogy átlagosan 10 százalék körül maradhat a bérnövekedés üteme a magyar gazdaságban. A legfontosabb kérdés ugyanakkor az, hogy mekkora részét költi majd el a lakosság ennek a többletjövedelemnek, hallva a híreket egy közelgő válságról és látva a kedvező megtakarítási lehetőségeket az állampapírpiacon.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint elsősorban a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására nőttek a várakozásokat meghaladva a bérek májusban.

Számításai szerint 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 50,4 százalékkal nőttek. A 2013-tól 2019 végéig terjedő ötéves periódus alatt 52 százalékot nőnek a reálbérek az idei tendenciákat is
velemenyezd, 2019. július 30. kedd, 11:24
Szép napot mindenkinek!
ÓRIÁSIT FILOZOFÁLT ÖNMAGÁVAL ORBÁN VIKTOR TUSVÁNYOSON!

Gyalog galopp, rekettyés, eszmetörténeti fejtegetések, közelgő gazdasági válság, birodalmi gondolkodás, illiberalizmus, illetve annak sokkal szebben csengő szinonimája, a keresztény szabadság eszménye: ezekről beszélt a miniszterelnök idei, a Bálványosi Szabadegyetemen mondott programbeszédében.


Régen így érkezett meg:
...és így most:


A rendezvény az 1990-es évek végére a román-magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. A hely és az időpont tudatos választás volt,
kirscha, 2019. július 28. vasárnap, 09:03
BÉT - Az OTP húzta fel a BUX-ot
Egyesült Államokban folytatódik a gyorsjelentési szezon. Bár a vállalatok alapvetően pozitív meglepetésekkel szolgáltak, most inkább profitrealizálás, csökkenő mozgás látható az amerikai részvénypiacokon, miután a napokban új történelmi csúcsot tudtak elérni - tette hozzá.

A forint piacán erőteljes gyengülés volt tapasztalható, az euró/forint árfolyam 326-ról 327 közelébe ment fel. Semmilyen hír nem jelent meg, ami ezt indokolta volna, valószínűleg portfólió- vagy tőkeátrendeződés van a piacon. A közelgő kamatdöntések miatt is lehet ilyen folyamat - tette hozzá. Az elemző úgy véli, 327,50-ig is el tud menni az euró/forint árfolyam.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,40 százalékkal 3008 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 190 forinttal, 1,53 százalékkal 12 600 forintra erősödtek, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra esett, forgalma 140,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 16
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 17:43
Gulyás Gergely: a magyar kormány soha nem fogja feláldozni egyetlen nemzeti közösségét sem nagyhatalmi érdekek
változások az ukrán államvezetésben utat nyitnak a közoktatásban való anyanyelvhasználat ügyének megnyugtató rendezéséhez, a korábbiakkal legalább megegyező szabályok helyreállításához, a jószomszédi viszonyhoz és Ukrajna megerősödéséhez" - szögezte le.

Gulyás Gergely méltatta a templom restaurálását 2006-ban kezdő és az utóbbi években a Rómer Flóris Terv támogatásával befejező Teleki László Alapítvány tevékenységét, amelyet a határon túli magyar épített örökség megőrzése érdekében fejt ki.

Trianon közelgő 100. évfordulójára utalva Gulyás Gergely azt mondta: "a múltat nem tudjuk újraírni. Mégis egy évszázad elteltével is élnek nemzeti közösségeink, megújulnak templomaink. Míg mások - különösen Nyugat-Európa társadalmaiban - az országhatáraikon belül is elvesztették nemzeti identitásukat, addig mi - "megfogyva bár, de törve nem" - az országhatáron kívül is megőriztük magyarságunkat."

Beszédében Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, a palágykomoróci református templom
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 17:31
MSZP: a Fidesz érdekeit szolgálja a médiatörvény aktuális módosítása
kifogásolt pontjai közül kiemelte azt a javasolt változtatást, amely eltörölné a reggeli kötelező hírtájékoztatást a tévékben, az estit pedig 45 percben korlátozná. Kunhalmi Ágnes ezt a szerkesztői szabadság és az ellenzéki médiamegjelenések szűkítésének tartja.

Az ellenzéki képviselő a "fideszes médiabirodalom" bebetonozását látja abban, hogy 7-ről 10 évre nőne a rádiós frekvenciajogosultsági idő, meghosszabbítása pedig 5 helyett 7 évre történne a kormány indítványa értelmében.

Kunhalmi Ágnes a közelgő önkormányzati választásokra utalva kijelentette: a nyilvánosság szabadságát biztosíthatná, ha ellenzéki polgármestereket juttatnának pozícióba a választók.

Kérdésre a szocialista politikus azt mondta, Karácsony Gergely betartotta a DK-val kötött egyezsége minden pontját.

Hozzátette, minden ellenzéki politikusnak a becsület és a bizalom talaján kell állnia, e nélkül ugyanis nem különböznének a kormánypártiaktól. Azt mondta, a DK-t továbbra is pártja természetes szövetségesének tartja,
velemenyezd, 2019. június 13. csütörtök, 11:41
Fábry Kornél: A hit nem magánügy
Fábry Kornél, a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia főtitkára pünkösdről, Ferenc pápa üzenetéről, az egyház fő kihívásáról és arról, hogy a kereszténység nem választható szét politikai és vallási irányzatokra.
- Pünkösdhétfő hosszú ideje munkaszüneti nap, ám sokak számára nem is több ennél. Talán még azok számára sem, akik meghallják az ezeréves keresztény kultúra és értékrend megvédéséről szóló politikai hívószavakat. Mit üzen a közelgő ünnep?
- Pünkösd az egyház születésnapja, a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük ötven nappal húsvét után. Jézus megígérte a Szentlélek, a Vigasztaló eljövetelét, akit mindenki megkap a kereszteléskor. Azért beszélünk az egyház születésnapjáról, mert a Bibliából tudjuk: amikor Szent Péter megkapta a Szentlelket, kiállt a tömeg elé, olyan hatással volt rájuk, hogy háromezer ember tért meg. Erre emlékezünk.
- Pünkösd előtt egy héttel látogatott Csíksomlyóra, a magyar hívők számára a legfontosabb zarándokhelyre Ferenc pápa. Ön is jelen
maroka, 2019. június 08. szombat, 17:19
Az idén százéves Bálint gazda
Az idén százéves Bálint gazdát köszöntötte a Máltai Szeretetszolgálat Tarnabodon
2019. június 2., vasárnap | 18:00
Bálint György közelgő századik születésnapja alkalmából rendeztek ünnepséget május 29-én a Heves megyei Tarnabodon. Az ünnepi alkalmon a település díszpolgári címet adományozott Bálint gazdának.
............
Nagyon jó földbe került az a vetőmag, amit én kiszórtam itt Tarnabodon. Ennek az eredményeit látom ma is. Nemcsak a szép kertekben, a gyönyörű tortában, de abban a csodálatos zenében, amit a gyerekek előadtak nekem" - ezekkel a szavakkal üdvözölte Bálint György a tarnabodi közösséget és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársait. A születésnapi köszöntőn Pető Zoltán, a község polgármestere Tarnabod díszpolgára címet adományozott Bálint Györgynek, és átadta neki a település kulcsát.
2004-ben indította el Tarnabodon Befogadó falu programját a Magyar Máltai
maroka, 2019. június 04. kedd, 14:07
Vereb István a Laudetur Kiadó vezetője - mai gondolatai
Marie Theo Puybareau Manaud francia Domonkos-rendi szerzetesnővér vallomását osztom meg
most Önnel pünkösd, a Szentlélek közelgő eljövetele alkalmából.
........
*
Marie Theo: A keresztény ember titka a lélegzetben van
Marie szeretett teniszezni, síelni, úszni, motorozott, gyermekkora óta kalandvágyó volt. A futást Rómában kezdte, nem maga a futás iránt érzett ösztönzést, hanem a közösségben végzett tevékenység iránt.
"Futottam, hogy ne veszekedjek magammal és másokkal; érezzem, hogy élek, mozgásban vagyok; ne gondolkodjak, csak a lélegzetemet érezzem, az erőfeszítést, az életet, ahogyan lüktet a szívdobogásban; örüljek, hálát adjak, magasztaljam az életet, megénekeljem a szépségét.
Ami a legfontosabb, mindig Jézussal futottam, aki ott volt velem a viharban és az örömben is.
Amikor izzadtam, elfáradtam, és azt gondoltam, de hát ki kényszerít erre, eszembe jutottak Szent Pál szavai a
maroka, 2019. május 29. szerda, 10:04
Salvini szerint a bevándorlók integrálása csak az illegális migráció megállításával biztosítható
Matteo Salvini az Olaszországot és egész Európát érintő bevándorlás problémájáról szólva kijelentette, hogy a migránsok " tényleges integrációja" csak abban az esetben valósítható meg, ha a migránsok létszámát ellenőrzés alatt tartják.

"Ha évente 100 vagy 200 ezren érkeznek, kisebb és nagyobb hajókkal, akkor az káoszt teremt: én nem akarok káoszt" - jelentette ki Matteo Salvini.

Az olasz belügyminiszter Ferenc pápa korábbi kijelentéseit idézve hangsúlyozta, hogy a helyzet ellenőrizhetetlenné válik, ha a politika az egyházfő "nyitott kikötők" és "mindenki jöhet" jelszavait követi.

Matteo Salvini megjegyezte, szerinte Ferenc pápa sem akar káoszt.

Az Emilia-Romagna tartományban található Fidene városában tartott Liga-gyűlésen Matteo Salvini csütörtöki magyarországi látogatására is utalt: a határzár építését dicsérte az illegális bevándorlók megállítására. Orbán Viktor eredményt ért el, jelenleg az illegális belépések száma Magyarországra a lehető legkevesebb - jelentette
velemenyezd, 2019. május 03. péntek, 14:31
Varga Mihály: a visegrádi országok és Japán közti együttműködés erősítése a V4-ek stabilitását és súlyát is növ
ezzel a legfontosabb ázsiai befektetőnek számít. Kiemelte: az együttműködés erősítése új irányokba is bővülhet, leginkább a tudomány, a kutatás és az innováció területén. A miniszter méltatta és fontos eredménynek nevezte az EU és Japán között megszületett stratégiai partnerségi megállapodást, valamint a szabadkereskedelmi megállapodást is, és az utóbbit mindkét fél számára előnyösnek minősítette.

Varga Mihály elmondta: a találkozón szó volt több, az Európai Uniót érintő kihívásról, ezen belül a közelgő európai parlamenti választásokról, amelyet mindannyian nagyon fontosnak tartanak, valamint a migrációról, amelyre mindannyian a külső határok teljes védelmét látják megoldásnak, illetve a Brexitről is, ahol azt tartják a legfontosabbnak, hogy sikerüljön elkerülni az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő, a találkozó házigazdája a résztvevők közös sajtótájékoztatóján azt mondta: a visegrádi országok az EU leggyorsabban növekvő régiójának számítanak,
velemenyezd, 2019. április 25. csütörtök, 15:09
Szijjártó: az EU-nak újra versenyképesnek és biztonságosnak kell lennie
A magyar diplomácia vezetője elmondta: a találkozón megvitatták az EU jövőjének kérdését is, tekintettel a közelgő EU-csúcstalálkozóra, s ennek során Magyarország szempontjából két fontos célra - a versenyképesség és biztonságának újrateremtésére - hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét.

"Ebben a két tekintetben, mi közép-európaiak remekül teljesítettünk(...) ezért megalapozottan teszünk javaslatokat ezekben a kérdésekben" - szögezte le Szijjártó Péter. Rámutatott: a régió gazdasága bőven az EU növekedési átlaga felett növekszik, a polgárok biztonságát első helyre tévő politikának köszönhetően pedig sikerült meggátolni az illegális bevándorlók beáramlását.

Szijjártó Péter az EU versenyképességével kapcsolatban úgy vélekedett: az csak akkor lehetséges, ha megmarad a belső verseny, és ezért a nagy országoknak nem szabad arra törekedniük, hogy különböző szabályozások által letörjék a kelet-közép-európai országok versenyképességét.

"Elfogadhatatlan az adóharmonizációra vonatkozó francia
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 16:31
Lukáts Vilma: Pihenj meg!
Pihenj meg!
Kifárasztott az élet,
úsztál az árral - a célod felé,
és nyugtalan lelkiismerettel
nézel a közelgő ünnep elé.

Valaha számoltad a napokat,
most szeretnél rajta túl lenni már,
újra hétköznapjaid sodrában.
- Nem veszed észre, mekkora a kár?

Nem lenne jobb... lerogyni a porba,
és elsuttogni magad-vádolón:
"ó én vétkem, én igen nagy vétkem!"

Tedd meg!
Föléd hajol az Irgalom!..
Tedd meg, és a szíved lesz a jászol,
amelyben Jézus megszületett.....
maroka, 2019. április 17. szerda, 14:22
1/124
Képek, videók
Horváth András
telegdi50
2009. március 21. szombat, 18:54
repülés- a felhők mellett
agica2004
2018. szeptember 03. hétfő, 13:27
NŐI ARC RÓZSA MELLETT.jp
gosztmagdi
2018. augusztus 22. szerda, 15:05
Lépcső mellett lévők
sanci81
2018. július 24. kedd, 17:37
Egymás mellett
sanci81
2018. július 20. péntek, 17:00
akinek melletted.jpg
sz719eszter
2018. június 22. péntek, 19:01
Pegazus mellett lévő
sanci81
2018. május 28. hétfő, 17:45
Mária mellett
sanci81
2018. április 30. hétfő, 16:53
Angyal virág mellett
sanci81
2018. április 12. csütörtök, 17:51
Unikornis mellett lévő
sanci81
2018. április 03. kedd, 17:43
Medve mellett
sanci81
2018. április 02. hétfő, 12:14
Pálmák mellett
sanci81
2018. március 26. hétfő, 17:31
Kard mellett lévő
sanci81
2018. március 22. csütörtök, 17:22
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.