Belépés
2019. március 18. hétfő | 12. hét | 77. nap | 18:55 | Sándor, Ede
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szlovák kormányfő: le kell számolni az EU kelet-nyugati megosztottságával
Hangoztatta: Európa jövője, az európai biztonság nem épülhet csak nyugaton, ahhoz Közép-Európára is szükség van. Egység nélkül Európának más globális szereplők döntéseit kell elszenvednie, nem lehet hiteles és sikeres - húzta alá Pellegrini.

Úgy fogalmazott, hogy Európának közös érdekei vannak, amelyhez mindkét oldalnak megértésre kell törekednie. Egyebek mellett ilyen a munkavállalók külföldi kiküldetésének kérdése vagy a termékek, különösen az élelmiszerek kettős minőségének megszüntetése.

Pellegrini kiemelte, hogy a regionális együttműködések fontosak Európa jövője szempontjából. A visegrádi országok összefogásuk keretében új kezdeményezésekkel állnak elő az unió erősítése érdekében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti és a nyugati uniós tagállamok között - ha ugyan kis mértékben is, de - növekednek a regionális, a szociális, társadalmi és gazdasági különbségek, ami nem járul hozzá ahhoz, hogy az egység érzése erősödjön, hogy az európaiak az unióban mindenhol egyenlőnek érezzék
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 12:57
Göcseji dombérozó - Hagyományokra épülő, új rendezvénysorozatra készülnek a göcseji falvakban
A tíznapos "dombérozó" keretében a vidék sokszínűségét, a tájegység hagyományait, értékeit szeretetnék bemutatni - mondta Magai Ágota ötletgazda és a rendezvény főszervezője a csütörtöki programismertető sajtótájékoztatón.

A programsorozatot 2015-ben a Göcsej Civil Társaság indította el, idén pedig megalakult a szervezéshez hátteret biztosító Göcseji Dombérozó Egyesület - fűzte hozzá.

Az idei programban többek közt templomi koncertek, színjátszó előadások, kézműves bemutatók, nyitott porták és gyalogtúrák is szerepelnek. A tájházakban hagyományokhoz kapcsolódó programokat szerveznek, Csonkahegyhát a parasztolimpia helyszíne lesz. Gellénházán az olajipar történetét, míg Milejszegen az olajsajtoló üzem működését ismerhetik meg látogatók. Boncodföldén az erdők-mezők kincseire, a gyógyfüvekből készült természetes anyagokra hívják fel a figyelmet.

Káváson Szényi Zoltán festőművész, Szentkozmadombján pedig Nemes László festőművész alkotóházában szerveznek interaktív programokat - sorolta a
velemenyezd, 2019. február 28. csütörtök, 13:31
Versenyképességi program - A jegybank 330 pontból álló programot tett közzé
A javaslat fő céljai közé sorolták a legalább 2 százalékpont növekedési többlet biztosítását a fejlett országokéhoz képest, az egyszámjegyű szja-t és a GDP-arányos hitelállomány megduplázását egészséges szerkezetben. Évi 7 százalék termelékenységnövekedést kell elérni a kkv-szektorban és évente 5 százalék nettó reálbérnövekedést; 10 ezer új exportáló kkv-ra van szükség, a bürokráciát pedig csökkenteni kell, hogy a vállalati adóbevallással töltött idő évi 170 órára mérséklődjön. A k+f kiadásokat a GDP 2 százalékára kell emelni, a munkanélküliségi rátát pedig minden megyében 6 százalék alatt kell tartani. A javaslatok között szerepel az energiaimport 50 százalék alá csökkentése és az államadósság hazai kézben tartása. Biztosítani kell, hogy magyar egyetem a TOP 200-ba kerüljön, támogatni kell, hogy évente legalább 110 000 újszülött jöjjön a világra, és 64 évre nőjjön az egészségben várható élettartam - írták.

A fenntartható gazdasági felzárkózáshoz a magyar gazdaság növekedési ütemének tartósan meg
velemenyezd, 2019. február 27. szerda, 12:42
Kapacitásbővítő beruházás az Ecseri Kft. szolnoki gyáregységében
szerint avállalat termékkínálata jellemzően autóipari, gépipari és elektromos ipari alkatrészeket tartalmaz, amelyeket alumíniumból nyomásos öntészeti technológiával gyártanak. A kft. döntően exportra termel, jellemzően Európába, de más kontinensekre is.

A cég 1971-ben egyéni vállalkozásként alakult, kezdetben autóalkatrészkereskedelemmel foglalkozott, majd 1986-ban bővült a tevékenységi kör autóalkatrész gyártással és megmunkálással.

A cég a későbbiekben megcélozta az alumíniumból készült termékek gyártását is. Ennek okán 2000 decemberében megalakult az Ecseri Kft., amelynek fő profilja az alumíniumból készült öntvények nagynyomásos technológiával történő gyártása illetve megmunkálása lett. Az akkori öntöde 2001-ben épült a megmunkáló üzem mellé, 2010-remegépült az új, több mint 3000 négyzetméteres öntőcsarnok.A megmunkáló üzemet 2011 februárban telepítették át a régi, felújított öntöde csarnok területére. A cég saját szerszámgyártó és karbantartó műhellyel rendelkezik.

A vállalataz ISO /
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 07:04
AM: ösztönözni kell a GMO-mentes fehérjenövény termesztését az EU szójaimport-függőségének csökkentése miatt
A tárca által az MTI-nek kedden eljutatott közlemény szerint a tanács hétfői ülésén az uniós szakminiszterek az Európai Bizottság által javasolt Fehérje Tervről egyeztettek, amelyben kiemelt szerepet kaphatnak a fehérjenövényekre vonatkozó kutatási és innovációs programok.

Közölték, az új összetételű takarmányreceptúrák kifejlesztésének ösztönzése, valamint az ipari melléktermékek és a magas fehérje tartalmú szemes takarmányok piacképes elterjesztése jelenthet előrelépést.

A kutatási és innovációs programok mellett az új Közös Agrárpolitikának is támogatnia kell a fehérjenövények termesztését. Erre Magyarország megfelelő és jól bevált eszköznek tartja a termeléshez kötött támogatásokat, amelyeket 2021 után is fent szeretne tartani.

Nagy István az eseményen a közlemény szerint arról is beszámolt, hogy világszerte egyre nagyobb a kereslet a GMO-mentes termékek iránt, a fogyasztók számára pedig biztosítani kell a szabad termékválasztást. A vásárlóknak joguk van tudni, hogy milyen
velemenyezd, 2019. január 29. kedd, 09:51
Palkovics: az állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Ózdi Acélművekben
Kifejtette: a többségi tulajdonos 60 millió euró értékű technológiai beruházást, eszközbeszerzést hajt végre annak érdekében, hogy az Ózdi Acélművek magasabb színvonalon, komplexebb termékekkel, jobb hatékonysággal lássa el feladatát.

Az állami szerepvállalás lehetővé teszi, hogy a meglévő 500 munkahely biztonságban legyen, illetve az állások száma növekedjen, az intézkedés a munkahelyek stabilitása mellett jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez - tette hozzá.

Palkovics László szólt arról, hogy a döntés iparpolitikai szempontból is jelentős, a magyar gazdaság érdekét szolgálja, és egyben lehetőséget kínál a technológiai fejlődéshez is az acéliparban.

A miniszter kiemelte, hogy 2010 határozott választóvonalat jelent az állami vagyongazdálkodásban is.A nemzeti önrendelkezés fontos elemének tekinti a kormány, hogy a magyar állam tulajdonosként is jelen legyen a stratégiai ágazatokban.

Az állam is lehet jó gazda, lehet jó partner - jelentette ki a miniszter, hozzáfűzte
velemenyezd, 2019. január 28. hétfő, 17:02
MÉASZ: az építőanyag gyártók idén 5-10 százalékos áremeléssel számolnak
A magyarországi építőanyag gyártás 2019-es trendjeit leginkább a lakóépületek építése, az épületenergetikai felújítások és az ipari-intézményi beruházások alakulása határozza meg. A gyártók az újlakás-építéseknél a 2018-as teljesítményt meghaladó, de lassuló növekedést várnak. Az állami és önkormányzati nagyberuházásoknál pedig arra számítanak, hogy idén is ez a szegmens határozza meg nagy mértékben a kivitelezői kapacitások felosztását. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a lakossági épületenergetikai felújítások viszonylag alacsonyabb arányára is, hiszen ez kulcsfontosságú az építőipari növekedés stabilizálásában, tavaly év végén mégis csökkenést mutatott az előző év azonos időszakához képest.

A kialakult helyzet kezelése érdekében fontosnak tartják, hogy a kormány erős ösztönzőket alakítson ki a meglévő lakásállomány felújítására és energetikai korszerűsítésére. A MÉASZ elnöksége szerint megoldást jelenthetne a részleges áfa-visszatérítés lehetősége az építőanyagra és munkadíjra vonatkozó utólagos
velemenyezd, 2019. január 24. csütörtök, 12:22
Szijjártó Péter: tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a Bosch miskolci gyárában
Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a 14,1 milliárd forintos beruházást a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő összeggel támogatja.

A beruházás a meglévő termékek - motorhűtő ventilátor, elektromos kerékpár-hajtómű - új generációit és további új termékek - például okoskerék - gyártását, modenrnizálását teszi lehetővé.

A miniszter beszélt arról is, hogy tavaly a magyar gazdaságnak rendkívüli világgazdasági körülmények között prosperálni, a világgazdaságnak teljesen új korszaka köszöntött be 2018-ban, a gazdaság magyar szereplői helytálltak, a magyar gazdaság "egyedülállóan" jó, kiváló teljesítményt, rekordévet produkált. "Ehhez a beruházásösztönző tevékenységünket is át kellett alakítani" - mondta.

Magyarországra a nemzetközi gazdaság nemcsak termelési, hanem kutatási, fejlesztési helyszínként is tekint, a külföldi nagyvállalatok továbbra is bíznak Magyarországban, a politikai és gazdasági stabilitásban, a dolgozók szakértelmében - tette
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 14:01
Autóipari fejlesztésekben működik együtt az LG és a Microsoft
A Las Vegasban a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállítás (CES) alkalmából aláírt nyilatkozat értelmében az LG felgyorsítja meglévő digitális platformjának átalakítását az autóipar számára a Microsoft Azure felhő- és mesterségesintelligencia-technológiáinak, valamint az LG fejlesztés alatt álló "önvezető" szoftverének segítségével.

Az LG a Microsoft mesterséges intelligencia terén szerzett tudását adaptálja saját járművezetést támogató rendszereibe (Advanced Driver Assistance Systems, ADAS), a sofőr állapotát ellenőrző kameráiba (Driver-Status Monitoring, DSM) és többcélú frontkamerarendszereibe, valamint infotainment rendszereibe beépíti a Microsoft virtuális asszisztensekhez készült megoldásgyorsítóját (Virtual Assistant Solution Accelerator). Az Azure Data Box szolgáltatás révén az útközben rögzített adatok automatikusan feltölthetők a felhőbe, az így létrehozott könyvtár pedig segít az önvezető szoftvert még okosabbá tenni.

Az LG tervei között szerepel, hogy a legmodernebb
velemenyezd, 2019. január 10. csütörtök, 17:32
AM: az ipar 4.0 hozzájárulhat a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődéséhez
lánc, vagy előre diagnosztizálhatók a meghibásodások, így előre elkerülhetők a nem tervezett leállások. Továbbá növelhető az energiahatékonyság és garantálható az élelmiszerlánc biztonsági szabályozásnak való megfelelés - sorolta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az élelmiszeriparban az ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldások terjedését nehezíti az ágazat egyedi és heterogén jellege, annak 33 szakágazata és szakágazatonkénti eltérő vállalati mérete, valamint az előállítandó termékkörök vagy éppen termékek is más-más fejlesztési irányokat és megoldásokat igényelnek. Zsigó Róbert elmondta, hogy a jelenlegi elszámolási periódusban 2014 óta közel 230 milliárd forint támogatás áramlott az élelmiszeriparba állami és uniós forrásokból a beruházások ösztönzése érdekében.

Palkovics László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy az élelmiszeriparban a hozzáadott értéket minél magasabb szintre kellene emelni, hiszen ez egyrészt gazdaságélénkítő hatású, másrészt
velemenyezd, 2018. november 30. péntek, 12:47
A Spar kapta az először átadott Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
meglévő mintegy 40 százalékos tartalék kiaknázható lenne, ha "az üzleti szemléletet a termelői oldalhoz közelítenék", azaz kihasználnák a piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, valamint megjelenne a gazdálkodásban a digitalizáció, a robotika és a precíziós gazdálkodás.

Ennek eredményeként mintegy 25-30 millió ember számára lenne képes élelmiszert termelni a magyar mezőgazdaság szemben a mai 15 millióval.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade magazin által alapított Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat a Magyar Termék Védjegyhasználó cégeinek szavazatai alapján ítélték oda a hazai termékek népszerűsítéséért, értékesítéséért végzett munkáért - fogalmazott a díjátadó ünnepségen Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Mint mondta, 12 üzletlánc vett részt a versenyen. A Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjjal járó kézzel készített kerámiaszobrot, Karsay Judit munkáját, a Spar Magyarország Kft. érdemelte ki, a második helyezett az Auchan Retail
velemenyezd, 2018. szeptember 26. szerda, 16:58
Átadták az Alteo akkumulátoros villamosenergia-tárolóját
A kutatás-fejlesztési projekt összértéke 1,1 milliárd forint.

A projekt mérföldkőhöz érkezett, a villamosenergia-rendszer frekvencia-szabályozásán túl az akkumulátoros villamosenergia-tároló segítségével tervezhetőbbé tehető a megújuló energiaforrások, leginkább a szél- és napenergia integrálása - mondta az átadón ifjabb Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

A kutatás-fejlesztési projekt során szeretnének olyan innovatív megoldást létrehozni az áramfogyasztás és a termelés közötti kiegyenlítésre, ami azt is segíti, hogy az időjárásfüggő megújuló energiák is bekerüljenek a rendszerbe - hangsúlyozta. Hozzátette: a villamosenergia-tároló létesítmény ennek egy része, de ez a megoldás nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Közép-Európában is egyedülálló.

A vezérigazgató úgy fogalmazott: a projekt eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket; bíznak abban, hogy az üzemeltetési tapasztalatok összegyűjtése után bizonyítható lesz, hogy a hazai energetikai piacon szükségszerű és elengedhetetlen
velemenyezd, 2018. augusztus 23. csütörtök, 18:22
1/35
Képek, videók
Keleti és Nyugati pályaud
lacipecsenye
2011. november 15. kedd, 20:18
Nyugati és keleti égkép.
hartvigjoe
2011. június 30. csütörtök, 16:07
Keleti kényelem, nyugati
attilavp
2008. szeptember 14. vasárnap, 20:03
O.V.-kormányfő.jpg
agica2004
2015. augusztus 15. szombat, 17:41
kormányfő0608.jpg
maroka
2013. június 08. szombat, 23:27
Magyarország kormányfoi.j
mailona
2012. június 05. kedd, 22:48
Naoto japán kormányfővel.
agica2004
2011. június 09. csütörtök, 13:58
kormányfői tigris.jpg
agica2004
2010. november 19. péntek, 14:05
Bajnai kormányfővé válasz
sarkadykati
2009. április 14. kedd, 20:07
gk.-biztonság.jpg
agica2004
2018. május 24. csütörtök, 20:45
Cilus biztonságban tele p
charlotteani
2017. április 30. vasárnap, 18:42
a biztonságot keresed.jpg
kkm
2017. április 01. szombat, 19:13
Tanya: otthon biztonsága
furaila
2015. február 01. vasárnap, 09:14
A család biztonságát nagy
furaila
2015. január 30. péntek, 20:40
biztonság.jpg
relisisi
2015. január 13. kedd, 15:56
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.