Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 21:36 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az evezős világversenyek színvonalában vár előrelépést a magyar sportvezető
A sportvezető - aki nyolc éve tagja a grémiumnak, amelynek ő lett a vezetője - a jochapress.hu oldalnak elmondta: döntéseikkel az evezős világversenyek "minőségében" és "attraktivitásában" is előrelépést szeretnének elérni.

Szántó Éva a magyar evezéssel kapcsolatban megemlítette: nagyon fontosnak tartja a budapesti evezőspálya megépítésének elkezdését. "Ennek megvalósulása további lendületet adhat a sportágnak" - közölte.

Hozzátette: az edzők képzésében és továbbképzésében egyértelmű előrelépést vár, hiszen ebben a kérdésben az utóbbi egy-két évben már történt "optimizmusra okot adó elmozdulás", míg az eredményességet illetően szintén bizakodásra ad okot számára a magyar fiatalok sikeres szereplése a korosztályos viadalokon.

Szántó Éva emlékeztetett: Magyarország jövőre masters világbajnokságot rendez - több ezer külföldi részvevővel -, ami szintén ráirányíthatja a sportágra a figyelmet.
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 10:51
Tizenhét magyar győztes a budapesti masters súlyemelő Eb-n
az Ózdi Súlyemelő FC közös rendezésében lebonyolított kontinensviadalon a legfiatalabbaktól - a 35-39 esztendősektől - kezdve ötéves "ugrásokkal" egészen a nyolcvan felettiekig viaskodtak a résztvevők, köztük az 55 magyar.

A hazai indulók közül tíz férfi és hét nő szerzett Európa-bajnoki címet összetettben. Különösen kiemelkedőt nyújtott az 50-54 évesek kategóriájában a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes Takács Mária, a hazai sportági szövetség jelenlegi főtitkára, aki ráadásul korosztályos világcsúccsal diadalmaskodott a plusz 90 kilósok között. Ugyancsak nyert húga, Takács Erika, a magyar női súlyemelés első - 1995-ös - összetett világbajnoka (45-49 évesek, plusz 90 kg), ahogyan Triff-Árkosi Anikó (50-54, 69) is, aki harminc esztendeje, az első női Eb-n szakításban volt kontinentális bajnok.

A budapesti masters Eb magyar férfi győzteseinek sorában ott volt Gyurkovics Ferenc (35-39, 105), a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, továbbá a korelnök, egykori világ- és
velemenyezd, 2018. június 25. hétfő, 11:21
Több mint 850 résztvevő a kétnapos evezős ergométeres ob-n
Pető Tibor, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az ergométeres evezés egyre népszerűbb Magyarországon is, az amatőrök és a masters korosztály nevezői miatt zsúfolt lett volna, ha az ob-t az eddigi szokásoknak megfelelően egy nap alatt rendezik meg. Az elnök elmondta: a viadalon 41 klub több mint 850 versenyzője indult.

"Örömmel és büszkeséggel tettünk eleget annak a kihívásnak, hogy két napra bővítsük az ob-t" - nyilatkozta a sportág korábbi világbajnoka, akit december közepén választottak meg a magyar szövetség elnökének. Pető Tibor hangsúlyozta: köszönettel tartoznak a győri önkormányzatnak és a helyi evezősklubnak, amelyek immár tizedik alkalommal nyújtottak hathatós segítséget a szövetségnek a szervezéshez.

"Sikeresen megrendezett ob volt, igazán impozáns helyszínen, a tavalyi EYOF-n is főszerephez jutó sportcsarnokban" - mondta a sportvezető.

Pető Tibor elmondta, az ob-n elindultak a felnőtt, valamint az utánpótlás és az ifjúsági kerethez tartozó válogatott evezősök, ami
velemenyezd, 2018. február 25. vasárnap, 23:36
Galambos és Juhász győzelme az evezős ergométeres ob-n
Galambos magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit, míg Juhász 4,5 másodperccel bizonyult jobbnak klub-, valamint párostársánál, Simon Bélánál. A nőknél Fekete Beatrix, könnyűsúlyban pedig Döbröntey Réka végzett elsőként.

Szeptember végén a Simon, Juhász duó - Kolláth Vandával kiegészülve - a kormányos kettesek mezőnyében lett világbajnok a floridai Sarasota-Bradentonban. Az egység a magyar evezéssport negyedik vb-aranyérmét szerezte meg. Egy héttel ezelőtt Juhász és Simon, valamint Bogár Zoltán, illetve Szabó Márton az első hivatalos ergométeres vb-n csapatban ezüstérmes lett az egyesült államokbeli Alexandriában.

Juhász Adrián az MTI-nek elmondta: négy napja jöttek meg az Egyesült Államokból, és az időeltolódást illetően kevés napjuk volt az ob-ig arra, hogy visszarázódjanak.

"Éppen ezért örülök nagyon, hogy így is egyéni csúccsal sikerült nyernem"- mondta a világbajnok evezős. Hozzátette: sportolóként természetes, hogy párostársával is rivalizálnak, de mivel csapatban dolgoznak és
velemenyezd, 2018. február 24. szombat, 14:32
Kick-box-vb - Tizennyolc magyar a pénteki döntőkben
18 éves magyar versenyzőnek sikerült bevinnie, így 16-13-ra győzött. Kick-lightban Veres Roland meggyőző fölénnyel nyerte elődöntőjét a szlovén Simnic ellen. A három szakágban indult csepeli fiatalember a light-contactban is fináléba jutott.

A kick-light szabályrendszerben a nőknél Busa Gabriella, Hanicz Nelly, Miskolczi Anett és Nagy Rita lett döntős. Busa és Miskolczi light-contactban is érdekelt lesz a pénteki döntőben, míg Hanicz pointfightingban is harcolhat az aranyért.

A masters korosztályban közben befejeződtek a küzdelmek, a magyarok négy arany-, hat ezüst- és öt bronzéremmel fejezték be szereplésüket.

Debreczeni Dezső, aki hét egyéni világbajnoki címével a kick-box egyik kiemelkedő alakja, a legutóbbi hazai rendezésű vb-n, 2005-ben Szegeden még az aktív felnőttek között diadalmaskodott. Az azóta edzővé előlépett sportember ezúttal az öregfiúk mezőnyében bizonyított: a pointfighting 74 kilogrammos kategóriájában bizonyult a legjobbnak. Szuknai Zsuzsanna még a ringben,
velemenyezd, 2017. november 09. csütörtök, 19:12
Kick-box-vb - Több mint húsz felnőtt magyar érmes
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szerdai tájékoztatása szerint a BOK Sportcsarnokban zajló, hétfőn kezdődött vb-n továbbra is jól szerepelnek a hazai versenyzők, és a felnőtteken kívül a masters korosztályban is várhatók dobogós helyezések.

Veres Roland a pointfighting szabályrendszer után light-contactban és kick-lightban is elődöntőbe jutott, így biztos érmes mindhárom szakágban. Ugyancsak a legjobb négy között van a pointfighting szabályrendszerben Bálint Zoltán (89 kg), Rohonczy Jenő (94 kg) és a masters korosztályban Debreczeni Dezső (74 kg), illetve a kick-lightban Zsarkó Dániel (74 kg). Zsarkó egyébként light-contactban is bejutott az elődöntőbe.

A ringeseknél a két magyar favorit is biztos érmes: Görbics Gábor (full-contact, 67 kg) és Habash Antoine (K-1, 63,5 kg) is elődöntőzhet a folytatásban.

A sportág történetében először a magyar fővárosban rendeznek olyan vb-t, amelyen az összes szakág képviselői egy helyszínen, egy időben küzdenek.
velemenyezd, 2017. november 08. szerda, 19:52
Masters-vb - Fodor Rajmund: óriási élmény volt Budapesten játszani
A 40 év felettiek kategóriájában friss világbajnok játékos az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, bár már jó néhány éve a többségük az uszodán kívül keresi az útját, óriási élmény volt számukra a budapesti esemény.

"Nagyszerű érzés volt ilyen közönség előtt, teltházas hazai uszodában játszani" - mondta a kétszeres olimpiai bajnok Fodor. Hozzátette, ő már a tavalyi, rijekai masters Európa-bajnokságon is játszott, hogy felmérje, milyen erősségű a mezőny ebben a korosztályban.

"Február környékén realizálódott, hogy összeáll a Millennium nevű csapat. Az volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat ezen az öt mérkőzésen" - emlékezett vissza Fodor Rajmund.

Azzal kapcsolatban, hogy a két év múlva, a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő vb-n várható-e címvédés, a játékos kitérő választ adott.

"Szép lenne két év múlva címet védeni, de most, hogy még friss az élmény, azt mondom, ez egyszeri és megismételhetetlen volt. Most még a korosztály legfiatalabbjai közé tartozunk, de két év múlva
velemenyezd, 2017. augusztus 14. hétfő, 18:43
Két Magyar ARANYÉREM született még....
éremért szálltak vízbe a csapatok, sőt háromnegyed tízkor már egy magyar bronzéremnek örülhettünk: az olimpiai bajnok Sudár Attilát is felvonultató MC Walrus (55+) legyőzte olasz riválisát (10-8 az Europa Sporting ellen), így megszerezte az első magyar érmet. A Walrus után a MAFC (30+) is felállhatott a dobogóra, miután 15-7-re nyert az orosz Kazannyal szemben.
Két bronzéremmel a tarsolyban jöhetett tehát az első magyar döntő, amelyet a két éve Kazanyban aranyérmes Happy Hippos vívott, az 50+ korosztály végjátéka azonban nem kedvezett a mieinknek. A Sunday Boys a bronzmeccset bukta el, a Happy Hippos pedig a döntőt követően szomorkodhatott, nyert az orosz Dynamo Masters (8-7).
Igaz, az első vesztes döntő ellenére bizakodhattunk, hiszen további négy magyaros fináléra került még sor, a következőben ráadásul már nem is hibáztak a mieink, a Tóth Frankkal felálló Ybl-Ocptous 8-7-re nyert a horvát Club Veterani ellen, a győztes gólt Csányi Róbert lőtte 4 (!) másodperccel a lefújás előtt.
Az Ybl
maroka, 2017. augusztus 13. vasárnap, 21:03
Masters vb, vízilabda: a Millennium a negyeddöntőt is hozta
Az olimpiai bajnokokból álló Millennium a 40+-os korosztályban bejutott a vb elődöntőjébe, telt ház előtt legyőzve a Darkside amerikai együttesét.
Millennium a 40+-o - Darkside 16-1 (2-0, 5-1, 3-0, 6-0)
Gólszerzők: Benedek 3, Varga Zs. 2, Kásás 2, Molnár T. 2, Székely, Märcz, Vári, Kiss G., Fodor, Biros, Varga T., illetve Amr
Szombaton az elődöntőben a magyar Oázis együttese lesz az ellenfél, szintén 19 órától.
Beharangozó Videó
Teljes mérkőzés

2000 okt. 1, Sydney Olimpiai Játékok, Vízilabda Döntő, Magyarország - Oroszország 13:6
Videó
Akikre mindig büszke az ország - Magyar ARANY
maroka, 2017. augusztus 12. szombat, 09:18
Masters vb - Előkészítették a balatoni szombati versenyek esetleges halasztását
A nemzetközi szövetség (FINA) közleménye szerint Gyárfás Tamás, a végrehajtóbizottság tagja egyeztetett a FINA legfőbb vezetőivel, valamint a Balatonfüreden tartózkodó FINA masters bizottság tagjaival, s arra jutottak, hogy ha szombaton, a nyíltvízi versenyek zárónapján nem lehetne versenyezni, vasárnapra teszik át az utolsó korosztályok viadalait Balatonfüreden.

"Mindenki a legjobbat akarja, valamennyiünk számára a sportolók érdeke és biztonsága a legfontosabb" - mondta Gyárfás Tamás.

A városvezetők jelezték, bár vasárnap kezdődik a helyi borfesztivál, mégis partnernek az esetleges pótnap megtartásában. Néhány konténert át kell helyezniük a szervezőknek, hogy a két program adott esetben egymást kiegészítve menjen egymás mellett.

Szerdán előbb Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a hidegfront várható hétvégi betörése miatt szombaton nem rendeznek nyíltvízi úszóversenyeket, hanem az aznapra tervezett futamokat csütörtökön bonyolítják le. Délután
velemenyezd, 2017. augusztus 11. péntek, 10:32
FINA masters-világbajnokság Vízilabda
A vlv.hu a Digi Sporttól úgy értesült, hogy a sportcsatorna a Millenniumi válogatott néven induló férfi vízilabdacsapatunk összes mérkőzését közvetíti a hazai masters vizes vb-n.
Az egykori sikerkapitány, jelenleg szövetségi elnök Kemény Dénes és az ötkarikás aranyérmes kapus, Kósz Zoltán irányította válogatott a budapesti tornán a plusz 40-es korosztály B-csoportjába került egy olasz és egy török csapat társaságában. Az érdeklődés óriási, a jegyek rekordidő alatt, pár perccel a regisztráció megnyitása után elkeltek.
,,Az elit-világbajnokság előtt is azt mondtam, hogy nem írnánk alá az ezüstöt, még ha az egy nagyon jó eredménynek is számít. A Millennium pedig tradícióból nem fogadja el a második helyet. Kimondhatjuk, hogy toronymagas esélyesei vagyunk a világbajnokságnak, és meg is fogjuk nyerni" - mondta Märcz Tamás, aki ezúttal játékosként mutathatja meg, mit tud.
31 ARANY
Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás,
maroka, 2017. augusztus 09. szerda, 22:15
Masters-vb: 96 éves magyar úszó a legidősebb induló
Összesen 9404 versenyző, köztük 756 magyar regisztrált a hétfőn megkezdődött és augusztus 20-ig tartó magyarországi FINA masters-világbajnokságra.
A szervezők tájékoztatása szerint a legtöbben, szám szerint 6521-en úszásban indulnak, vízilabdázók 1595-en, nyílt vízi úszók 1240-en, szinkronúszók 520-an, míg műugrók 322-en vannak a résztvevők között.
- A magyaroknál is az úszók tábora a legnépesebb (396 fő), őket a vízilabdázók (238), a hosszútávúszók (135), a szinkronúszók (30) és a műugrók követik (25).
A teljes mezőny legidősebb versenyzője a 1920-ban született magyar úszó, Bánki Horváth Béla, aki december 20-án lesz 97 esztendős. Sportágában ő az egyetlen induló a 95-99 éves korosztályban. A nőknél is egy úszó a legkorosabb, az amerikai Maurine Emilie Kornfeld 1921-ben látta meg a napvilágot, és november 27-én lesz 96 esztendős.
A legfiatalabbak 1992-es születésűek - miután a masters vizes világbajnokságon 25 éves kortól engedélyezett az indulás.
A masters vb-t
maroka, 2017. augusztus 09. szerda, 20:32
1/4
Képek, videók
szántó judit 002.png
chillik
2017. november 27. hétfő, 15:07
szántó judit 001.png
chillik
2017. november 27. hétfő, 15:06
szántó judit.png
chillik
2017. november 14. kedd, 15:10
SZÁNTÓ.ÁGNES.jpg
cserhat3
2016. február 02. kedd, 21:07
szántó-vető ember a 950-e
jolika66
2015. május 17. vasárnap, 14:56
090823 10-06 Szántód Kőrö
duplabrumm
2012. január 05. csütörtök, 12:42
090823 10-01 Szántód Kőrö
duplabrumm
2012. január 05. csütörtök, 12:42
a szántó
kincsesszigeten
2011. július 05. kedd, 14:00
Szántod 01
csello2
2011. július 02. szombat, 13:44
Szántó Ferenc +.jpg
farkas1945
2011. március 23. szerda, 15:34
Szántó Erzsi 72.jpg
farkas1945
2011. március 13. vasárnap, 12:13
evezös
anubisz01
2018. június 13. szerda, 18:05
evezősök-Richard és Peter
agica2004
2017. február 18. szombat, 21:09
rió_evezős pálya5.jpg
maroka
2016. augusztus 08. hétfő, 19:37
rió_evezős pálya4.jpg
maroka
2016. augusztus 08. hétfő, 19:36
Címkék
utóbbi egy-két, szervezőbizottság szóvivője, Veres Roland, győri önkormányzatnak, Magyar ARANY, hétfőn megkezdődött, masters vizes, eredményességet illetően, tarsolyban jöhetett, elnök elmondta, három szakágban, Biros Péter, legjobbat akarja, Borsa Miklós, budapesti tornán, pénteki döntőkben,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.