Belépés
2019. szeptember 18. szerda | 38. hét | 261. nap | 22:30 | Diána
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tokió 2020 - Tíz díjugrató csapat küzd majd egy kvótáért Budapesten
"A térség országainak február végéig kellett dönteniük, hogy a moszkvai vagy a budapesti viadalon szállnak harcba az ötkarikás indulási jogért. Nálunk pénteken, az orosz fővárosban vasárnap derül majd ki, mely ország triója utazhat Tokióba" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára, aki hozzátette, sokat számíthat a hazai közönség, mert a magyar lovasok rendre jobban szerepelnek itthon.

A sportvezető kiemelte, csütörtöktől vasárnapig 14 versenyszámra kerül sor, amelyek összdíjazása 132 ezer euró. Lesz négy kiemelt verseny, amelyen világranglistapontot lehet gyűjteni, ezek pénzdíja egyenként eléri a 25 ezer eurót. Kifejtette, a pontszerző viadaloknak azért van jelentősége, mert ha a csapat nem szerzi meg a kvótát, akkor egyéniben a világranglistáról lehet kijutni a jövő évi játékokra.

Szotyori Nagy Kristóf, a díjugrató szakág elnöke elmondta, a résztvevők közül az ukránok számítanak favoritnak, de nagyon erős a cseh csapat is, illetve
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 13:06
Zarándoklat a Piski csata helyszínére
9-én hajnalban meginduló osztrák támadás egy pillanat alatt elsöpörte. Puchner körülbelül Bem seregével azonos haderővel, 7000 reguláris katonával érkezett Piskihez, a császáriakat azonban ezen felül még a román népfelkelők tömege is segítette, az osztrák tüzérség pedig messze felülmúlta a honvédok tűzerejét.
A csata tehát császári támadással kezdődött, Kemény Farkas honvédjainak visszaszorulása után pedig hiába küldték rohamra a Mátyás-huszárokat, Puchner tüzérsége pillanatok alatt rendet vágott a lovasok között. A küzdelem hamarosan már közvetlenül a hídért folyt, ahol az ütközet egy válságos pillanatában az osztrák katonák meg is kezdték a honvédek lefegyverzését, Czetz megjelenése azonban megfordította az eseményeket. A magyar erők hamarosan elkeseredett rohamot vezényeltek a császáriak ellen, akiket meglepett a nem várt ellenállás, és rövid idő múltán meghátráltak. Egy időre Bem csapatai kerültek fölénybe, az általános támadás azonban ismét megtört Puchner ágyúi előtt, a Piskihez érkező osztrák
maroka, 2019. február 09. szombat, 12:37
Kisorsolták a 11. Nemzeti Vágta előfutamain indulók sorrendjét
szerint a Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli település lovasa méri össze tudását az elő- és középfutamokon. Elmondta, hogy a Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ebben az évben Muravidéken, Felvidéken, a Vajdaságban és Erdélyben is megrendezték az elővágtákat.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyre 4 kontinensről érkeznek lovasok. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, hagyományőrző lovas felvonulás, kocsitolóverseny és parasport-bemutató is - tette hozzá.

Ebben az évben a gyerekek és a lovak kapcsolata a verseny központi témája, ennek jegyében szombaton lovas ügyességi versenyt rendeznek gyerekeknek, vasárnap pedig összesen 110, 8-14 év közötti lovas részvételével látványos felvonulást láthat a közönség.

A vasárnap esti döntőre a középfutamok öt leggyorsabb lovasa jut
velemenyezd, 2018. szeptember 05. szerda, 14:10
Magyar díjugrató ezüstérem a Nemzetek Díján
viadal vasárnapi záró- egyúttal főszámában, a 200 ezer euró összdíjazású Nemzetek Díján, így bejutott a barcelonai döntőbe.
A viadal oldala szerint a csapatversenyben minden nemzet négy-négy lovast indított a 160 centiméteres akadályokkal tűzdelt pályán, melyen kétszer kellett végigmenni. A versenyzőknek a kettes- és a hármasugrással együtt 15 erőkifejtést kellett lehetőség szerint hibátlanul megoldaniuk, és mindkét körben a három-három legjobb eredmény számított a csapat eredményébe.
Az osztrák lovasok kiemelkedtek ezen a napon, ugyanis 0 verőhibával zártak.
2. helyen végzett a Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor, Krucsó Szabolcs, ifj. Kövy András összeállítású magyar válogatott három akadályt vert (12 hibapont), csakúgy mint a norvég csapat, ám a rivális időtúllépés miatt is kapott egy hibapontot, így a magyarok mögé szorult.
A győztes csapat 64 312,5 eurót kapott, míg a hazai négyes 40 312,5 eurót.
A felújított Nemzeti Lovardában rendezett, 425 ezer euró (136 millió forint)
maroka, 2018. augusztus 12. vasárnap, 21:11
Kövér: a Kurultáj a magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fóruma
Kövér László beszédében az egykori hun lovasok nyílzáporát említve hangsúlyozta: modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el. Ennek lényege az Országgyűlés elnöke szerint, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni.

"Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik" - fogalmazott.

Kövér László rámutatott: ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy
velemenyezd, 2018. augusztus 11. szombat, 21:25
Magyar siker a hazai díjugrató-verseny nyitónapján
A szervezők tájékoztatása szerint a felújított Nemzeti Lovardában az első nap versenyszámai közül a legrangosabb a világkupa-pontot adó, 25 ezer euró összedíjazású viadal volt a Regale díjáért. A világ elitjéhez közelítő nehézségű pályán kellett harcba szállniuk a lovasoknak, akik közül ifj. Szabó Gábor zárt az élen magyar tenyésztésű kancájával, Timpex Bölcsésszel. A hazai lovas közel egy másodperces előnnyel előzte meg a kétszeres olimpikon orosz lovast, Vlagyimir Tuganovot. Harmadikként Krucsó Szabolcs zárt Chacco Blue II.-vel.

A négynapos rendezvény két legfőbb eseménye közül a Nagydíjat pénteken 14.30-tól rendezik, míg a nyolc csapatot felvonultató Nemzetek Díját vasárnap 13 órától.
velemenyezd, 2018. augusztus 10. péntek, 10:23
Pénteken kezdődik a Kurultaj hagyományőrző seregszemle Bugacon
Az első magyarországi Kurultajt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, azóta azonban a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált: idén a 120 Kárpát-medencei magyar hagyományőrző csapat mellett 26 nemzet képviselői és hagyományőrzői, köztük törökök, kazakok, üzbégek, kirgizek, türkmének, azerbajdzsániak, ujgurok, tuvaiak, baskírok, csuvasok, burjátok, bolgárok, koreaiak vesznek részt a három napos rendezvényen, ahol több mint 50 programon keresztül mutatják be népi kultúrájukat - áll a szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány közleményében.

A jubileumi programon idén is felépül a honfoglalás korának hangulatát megidéző hatalmas jurtatábor, amelyben a hagyományőrzők korabeli, főleg 10. századot idéző viseletekben mutatják be a magyar és a pusztai népek régmúltjának mindennapjait. A zenés vagy táncprodukciók mellett népművészeti és történeti kiállításokat is láthat a közönség többek között Türkmenisztánból és Ujgurföldről is.

Idén is megrendezik a Kurultaj leglátványosabb
velemenyezd, 2018. augusztus 08. szerda, 15:09
Magyarország álmodik
Mikula István
Magyarország álmodik

Aranykékben

Magyarország drága, kedves, szép hazám,
Vele osztozom örömén és bánatán.
Szeretem a legutolsó fűszálig,
Egész a jégbe zárt, távoli határig.

Olvad a hó a messzi, kék bérceken,
Tavaszért sóhajtoznak folyók s fenyvesek.
Tücsök húzza, jaj, de szépen hegedül,
Ciripeli, hogy lesz, mi újra egyesül.

Székely s magyar álmodja a vágyait,
Úgy letépné a megbilincselt láncait.
Akkor lenne könnyhullásból áradat,
Ha a küszöbről levágnák a zárakat.

Magyarország, édes, becses, jó hazám,
Hogy mi lesz velünk, egyelőre nagy talány,
De veled leszek, míg vérem áramlik,
Te csak fogd kezem egészen a halálig.

Tápiószecső, 2016. november 13.
vorosrozsa66, 2018. július 11. szerda, 17:31
Juhász Gyula: Ének a víg barátról
barátról

Papok krónikája ránk hagyta e mondát
Hadd mondjam el, ahogy eleink dúdolták:

Szent Gál klastromára leszállott az este,
Portázó magyar had szállását kereste.

Pilises barátok, ki erre, ki arra,
Ész nélkül futottak északra, nyugatra.

Csak egy víg legény volt, Heribald, a fráter
Ki lélekszakadva nem horda magát el !

Együgyű és jámbor, a klastrom bolondja,
Neki így is, úgy is, rosszul ment a sorja.

Huj, huj ! a turáni lovasok robognak,
Ej, haj ! hűlt helyét se lelnéd a papoknak.

Aranyal, ezüstöt rejtekhelyre dugtak,
Lába kel a kincsnek, ahol háborúznak.

Sebaj, a magyarság nem is kincsre szomjas,
Ami lelkesíti, néhány jó akó az !

Rajna lelke benne s burgundia vére,
Harcok után torra, dalra, pihenésre !

Heribald, a fráter - orcáján alázat -
Köszönti illendőn a víg daliákat.

Maga is jócskán húz a hegyek levéből,
Kurázsit merit
marcyt, 2018. július 01. vasárnap, 06:57
Illés-Pistitől való szerelmi elpörölés Rákóczi téri feketék
fertelmes feketemágusi halottakkal.

Miután Medúza Ferike zeneszerző reménytelenül bolyongott, a diófa asztal alá bújt velem kicsi koromban az űrpusztító és a cigánytelepe elől az ózdiaknak, 1995-ben feladta a küzdelmet Vénuszért.

Nyugodtan táncikálnak, koncerteznek, tudták, hogy ki vagyok, én nem tudtam egyedül, utolsó embernek gondoltam magam, hogy lezárt határok között torünneppel áldoznak és temetnek engem.

A lírai karámtagok állandó világapokalipszis végrehajtói a bibliai lovasok néven feltűntetve őket a Jelenések könyvében, mint feketemágusai a kétszarvú hamis prófétának, amelyek bibliás földet hoztak létre minden szerepbe engem írva, téve a kurváik és gésáik helyett, Ádám és Éva népük helyett.

Miskolc fogadott születésemkor kurvának nevezve, azóta, már hatvan éve tisztulnak a kurvák, nemesednek emberré, unokáik, dédunokáik diplomásak, szaporodnak, nemesednek Vénusz gyalázásból.

Mivel bezúzták az Északban megjelent ábráit a verseimhez rajzoltaknak,
kohlinka, 2018. május 12. szombat, 20:42
Március 15. - Seszták Miklós: a magyar nép sorsot választott magának
Seszták Miklós azt mondta, ha március 15. pusztán "egyszerű nemzeti győzelem" lenne, akkor nem emlékeznénk rá úgy, mint a legfontosabb ünnepünkre. "Úgy érezzük, hogy ez a nap minden magyar szabadságharcnak része volt, annak is, ami korábban zajlott és annak is, ami csak később jött el" - fogalmazott a miniszter.

A művészetek házában megtartott ünnepségen Seszták Miklós arról beszélt, ezen a napon a tisztaság és az őszinteség legyőzhette a hatalmat, a félelmet és az elnyomást. "Százhetven év telt el és ma is itt állunk együtt, képesek vagyunk rá, hogy együtt mozduljunk, van közös akaratunk, és tudjuk, milyen életet akarunk" - hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető - felidézve a forradalom történéseit - arról beszélt, hogy - csakúgy, mint 1848-ban - a magyaroknak ma is meg kell küzdeniük a szabadságukért és a függetlenségükért.

"Nemcsak a szabadságunkat akarják elvenni, hanem már a nemzeti identitásunkat, a kultúránkat, a gyermekeink jövőjét is. Mindaz, amiért a történelem során
velemenyezd, 2018. március 14. szerda, 12:31
Lovassport - Látványos ünnepséggel felavatták a megújult Nemzeti Lovardát
Az avatón Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a lovardát a lovasok Országházának nevezte, amelynek feladata szavai szerint, hogy a jövőt építő nagy események helyszíne legyen, és az ország erejét szimbolizálja.

"Sokkal több ez, mint egy lovarda, hiszen ez a Nemzeti Lovarda, sőt, a nemzet lovardája" - fogalmazott a 2009 óta elnök Lázár Vilmos. Emlékeztetett arra, hogy 2002 után veszélybe került a létesítmény, és csak a lovas társadalom összefogásával sikerült megmenteni. A 2010 előtti éveket az értékmentés időszakának nevezte, "a Nemzeti Lovarda ugyanis az ingatlanspekulánsok célkeresztjébe került, és az ország akkori vezetői is megadták a támogatást ezekhez a törekvésekhez, sőt gyorsan cselekedni akartak".

"A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó akkor fát ültetett, és ezzel is ráirányította a figyelmet közös ügyünkre" - emelte ki Lázár Vilmos. Felidézte, hogy az értékmentést követően elindulhatott a programalkotás és az érdemei munka: létrehozták a lovaságazatot egységként
velemenyezd, 2018. február 24. szombat, 14:32
1/23
Képek, videók
Dorottya.jpg
barklara
2018. március 14. szerda, 17:20
Dorottya
irmus
2018. február 08. csütörtök, 16:32
Február 6. Dorottya
rushlilly
2018. január 06. szombat, 12:15
kanizsai dorottya.png
chillik
2017. november 08. szerda, 12:52
Dorottya -.jpg
barklara
2017. május 30. kedd, 15:00
Dorottya 2017.05.07..jpg
dnemethk
2017. május 27. szombat, 14:13
Kanizsai Dorottya 01.jpg
chillik
2017. március 25. szombat, 17:51
Kanizsai Dorottya 02.jpg
chillik
2017. március 25. szombat, 17:50
Kanizsai Dorottya 03.jpg
chillik
2017. március 25. szombat, 17:48
dorottya névv.jpg
zsokica45
2017. január 04. szerda, 20:52
Dorottyától bagly (1).jpg
dnemethk
2016. december 28. szerda, 18:13
013 Lovassportok
linda-and-meteor
2009. július 08. szerda, 14:58
szotyorka1.jpg
gyurusne
2009. szeptember 18. péntek, 17:51
Címkék
barcelonai döntőbe, Kemény Farkas, Nemzetek Díján, orosz fővárosban, vasárnap esti, Miután Medúza Ferike, viadal oldala, moszkvai vagy, osztrák katonák, Magyar Lovassport Szövetség, ötkarikás indulási, küszöbről levágnák, legutolsó fűszálig, cseh csapat, Nemzeti Vágta, támogatást ezekhez,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.