Belépés
2020. május 31. vasárnap | 22. hét | 152. nap | 21:49 | Angéla, Petronella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Szlávik: enyhébbnek tűnik a járvány ott, ahol már évtizedek óta bevezették a BCG-oltást
Szlávik János kiemelte: több helyen, például Ausztráliában is vizsgálják az összefüggést a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás és a járvány enyhébb lefolyása között. Magyarországon is van egy olyan vizsgálat, amelyben a koronavírussal foglalkozó egészségügyi dolgozókat újraoltják BCG-vakcinával, és megnézik, megvédi-e őket a koronavírus súlyos lefolyása ellen - közölte.

Hozzátette: mivel azonban a járvány Magyarországon lecsengőben van, nem tudni, lesz-e eredménye a kutatásnak. Ám egy esetleges második hullám esetén feltehetően kiderül, hogy a beoltott egészségügyi dolgozók megfertőződnek-e vagy sem.

A főorvos elmondta: kórházukban jelenleg is több mint ötven beteget kezelnek, és tíz feletti az intenzív osztályon fekvők száma, ami azt mutatja, hogy a járványnak még nincs vége.

Szlávik János szerint egy átlagos koronavírus-fertőzéses beteg, aki egy-két napig lázas, majd kicsit köhög, öt-tíz nap alatt túlesik betegségen. Azonban azoknál a főként idős embereknél, akiknek gyakran többféle
velemenyezd, 2020. május 31. vasárnap, 09:01
Labdarúgó NB I - Csak egy pontot szerzett Pakson a Fehérvár
A hazaiak a bravúros pontszerzéssel együtt is kieső helyen állnak a tabellán.



OTP Bank Liga, 26. forduló:Paksi FC-MOL Fehérvár FC 0-0----------------------------Paks, v.: Bogár

sárga lap: Windecker (34.), Könyves (39.), illetve Houri (40.), Nikolics (74.)

Paksi FC:

---------Rácz G. - Osváth (Poór, 89.), Szélpál, Kelemen, Szabó J. - Szakály D. (Bartha, 69.), Windecker (Kecskés, 69.), Balogh B. - Könyves (Hahn, 60.), Böde, Haraszti (Kulcsár, 69.)

MOL Fehérvár FC:

----------------Kovácsik - Fiola (Rus, 22.), Juhász, Vinícius, Stopira - Pátkai, Houri (Nikolics, 66.) - Nego, Kovács I., Petrjak (Nikolov, 79.) - Hodzic (Szabó L., 79.)

A Paks kezdte aktívabban a találkozót, többször is eljutott a fehérvári kapu előterébe, igaz, veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A vendégek a gyors ellentámadásokra építettek, de ezek nem jártak sikerrel, Rácz kapust nem igazán tesztelték. Fiola sérülése és kényszerű kiválása, majd az ivószünet után sem változott a játék képe, s
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 23:13
A Liverpool a legkeresettebb futballcsapat a világhálón
A Deportes&Finanzas portál ez év januárja és áprilisa között készített, s most közzétett felmérése szerint a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában győztes Liverpool címére követőitől a négy hónap alatt 499 milliónyi "kattintás" - beírás, képes és szöveges üzenet - érkezett az olyan ismert médiafelületeken, mint az Instagram, a Facebook, a Twitter, a Youtube és a TikTok.

A közösségi médiában a második leglátogatottabb futballklub az FC Barcelona (465 millió), a harmadik pedig a Manchester United (436 millió). A webhelynek a "klikkstatisztikában" az öt legjobb csapatot figyelembe vevő listáján a Real Madrid a negyedik 321 millió interakcióval, s egyetlen Európán kívüli együttesként következik az ötödik helyen a brazil Flamengo (308 millió).
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 19:31
Romániában folytatódik a kisebb bal- és jobbközép pártok erősödése, illetve a nagy pártok gyengülése
Az Europa FM rádió megrendelésére az IMAS közvélemény-kutató által készített felmérés szerint első helyen továbbra is a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll, amely a választók 32,6 százalékának a támogatottságát élvezi. Áprilishoz képest csak 0,4 százalékkal csökkent támogatottságuk, de januárhoz képest már 15 százalékot vesztettek, hiszen akkor a megkérdezetteknek még 47,4 százaléka mondta, hogy a PNL-re szavazna.

Második helyen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) áll 23 százalékkal, az ő támogatottságuk az előző hónaphoz képest csaknem 2 százalékkal csökkent.

Harmadik a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a szavazatok 11,6 százalékával, ők az előző hónaphoz mérten egy százalékkal növelték támogatottságukat. Az ő partnerükre, a Dacian Ciolos vezette PLUS-ra 5,1 százalék szavazna. A két párt közösen szeretne indulni a választásokon szövetség formájában, de az összeolvadásuk sem kizárt.

A legnagyobb növekedést a Victor Ponta vezette balközép Pro Románia érte el,
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 17:21
Kihirdették az MVM Edison startup verseny győzteseit
amelyre a várakozásokat meghaladó számú, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre.

A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is várták a jelentkezőket. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők vehettek részt a második forduló többhetes online képzési programján.

A hét döntős csapat bemutatójának eredményeképpen az első helyezett a Rollin Technologies lett az innovatív rollertöltővel, a csapattagok hárommillió forint támogatást kaptak. A második helyen a PiggyBanx csapat végzett a virtuális malacpersellyel, ők kétmillió forint támogatást nyertek el. Harmadiknak a Solar DAO csapatát választotta a zsűri, a megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldást egymillió forinttal jutalmazták.

A
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 16:41
Női labdarúgó NB I - Az MTK játszhat az FTC-vel a BL-ért
Az MTK-ban Turányi Lilla kétszer volt eredményes, Nagy Ágnes, Magyarics Zoé, Németh Loretta egy-egy alkalommal talált be, a vendég DVTK gólját pedig Hanna Barker szerezte.

A két csapat azonos pontszámmal állt a Simple Liga tabellájának második és harmadik helyén. A magyar szövetség döntése értelmében a nőknél nem hirdetnek bajnokot, de a záró tabella első két helyezettje a BL-részvételért játszik majd a bajnoki döntővel megegyező forgatókönyv szerint. A párharc az egyik csapat második győzelméig tart majd, a pályaelőnyt az első helyen álló Ferencváros élvezi, mert bár az MTK-hoz hasonlóan 31 ponttal zárt, de gólkülönbsége jobb, mint riválisának.
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 22:00
NMHH: Kelet-Közép-Európa távközlési piacát kevésbé érintheti a válság
és távközlési vállalatok elemzéseit alapul véve az NMHH a járvány kitörése óta rendszeresen készít összefoglalókat a hírközlési piac alakulásáról.

Az Analysys Mason kutatóintézet májusi előrejelzései nemzetközi szinten a távközlési cégek jövőbeli piaci lehetőségeit három forgatókönyv szerint vázolják fel. Az optimista verzió szerint 2020 végére lesz hatékony koronavírus-ellenszer, egyik gazdasági térséget sem éri túlzottan a válság okozta kiesés és körülbelül egy év után helyre is áll a piac. A második, realista forgatókönyv - amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi, 2020-ra és 2021-re vetített előrejelzéseit veszi alapul - legalább két évre becsüli azt az időt, amely a gazdasági visszaépüléshez szükséges. A harmadik, pesszimista variáns elhúzódó visszaeséssel számol, amelyben a járvány második hulláma is akadályozza az élet normalizálódását, emellett más instabilitást jelentő eseményeket is feltételez, mindezek alapján pedig a 2008-ashoz hasonló gazdasági válságot jósol - írta az NMHH.

A
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 16:31
Sopronból igazolt válogatott játékost a győri női kosárcsapat
"Ez egy mérföldkő most az életemben. Öt évet töltöttem Sopronban, amire csak pozitívan tudok visszaemlékezni, de most éreztem úgy, hogy váltanom kell, másfajta környezetben kell kipróbálnom magamat" - nyilatkozta a váltás kapcsán az M4 Sportnak a 23 éves bedobó, aki azt is elmondta, hogy számára mindig a csapata eredményessége volt az első, most viszont kicsit magát helyezte előtérbe, amikor a jövőjéről döntött.

Dubei hozzátette, hogy az elmúlt öt évben nem tudott igazán meghatározó játékosává válni a soproniaknak, Győrben viszont a vezetőség és az új vezetőedző, Iványi Dalma is egyértelműen alapemberként számít rá, így lényegesen több időt tölthet majd a parketten, ami egyértelműen motiválta az átigazolását.

A győri csapat fiatal, ám Dubei szerint kitartó munkával messzire juthat és bízik benne, hogy már a 2020-21-es szezonban jó eredményeket érhet el.

A klub honlapja alapján az együttes új keretének a tavalyi csapatból Török Ágnes, Barnai Judit, Dombai Réka, Baffy Fanni, Kéita Aya,
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 13:31
Koronavírus - A járvány Brazília őslakosok lakta területein is terjed
A két halálozás a kayapo indiántörzsben volt, amelynek vezetője 22 fertőzöttről számolt be. A törzs főnöke, Megaron az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta: szeretné, ha Jair Bolsonaro brazil államfő és más tisztviselők megakadályoznák, hogy a favágók, a bányászok és a halászok belépjenek erre a területre, mert ok hurcolták be a vírust.

Bolsonaro korábban nem volt tekintettel az őslakosokra, bátorította fejlesztéseket az Amazonas térségében, bár az őslakosok ügyeivel foglalkozó FUNAI ügynökség a világjárvány miatt március közepétől megtiltotta a belépést ezekre a területekre. A helyi sajtó szerint a tilalom ellenére odaérkezett misszionáriusok, egészségügyi dolgozók, favágók és bányászok hurcolták be a kórt.

A törzsfőnök most azt hangoztatta, hogy nem tőlük származik és terjed a vírus, hanem olyanok terjesztik, akik meg akarják szerezni az őslakosok földjeit.

A Brazília középső részén fekvő, 25 900 négyzetkilométernyi területen 14 etnikai csoport 5500 őslakosa él.

Megaron
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 11:21
István király Szűz Máriának....
király által kinevezett budai királyi palota plébánosa őrizte. 1862-ben a magyar püspöki kar új ereklyetartót készíttetett. Az eredeti az Esztergomi bazilikában látható, most Szent Kőrösi Márk ereklyéit őrzi. A Szent Jobbot 1900 és 1944 között ismét a Zsigmond-kápolnában őrizték. 1938-ban, a Szent István halálának 900. évfordulójára rendezett szentévben megemlékezésként körbehordozták az országban. Az ünnepségsorozatot május 30-án nyitották meg, közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus után. A második világháború alatt a nácik a Szent Jobbot a koronázási jelvényekkel együtt elrabolták és egy salzburgi barlangban rejtették el. A jelvényeket az amerikai hadsereg találta meg, majd Salzburg érsekének adta át megőrzésre. Magyarországra az Amerikai Katonai Misszió hozta vissza, és az augusztus 20-i körmeneten már körbehordozhatták. A Szent Jobbot 1950-ig, a rend feloszlatásáig a budapesti angolkisasszonyok zárdájában őrizték. A kommunista időkben betiltották a körmenetet, és a Szent Jobbot a Szent
maroka, 2020. május 28. csütörtök, 08:20
A vásárlók harmada 6000 forintnál többet költ gyermeknapi ajándékra egy felmérés szerint
A válaszadók további 30 százaléka a 4000-6000 forint közötti, 28 százaléka a 2000-4000 forint közötti, míg 10 százaléka a 2000 forintnál olcsóbb játékokat keresi.

A magyar családok 87 százaléka ünnepli a gyermeknapot, idén azonban a legtöbb helyen elmaradnak az ilyenkor hagyományos programok. Május utolsó vasárnapját a válaszadók 57 százaléka otthon tölti, 28,5 százaléka egy lakóhelyéhez közeli kirándulást tervez, 12,5 százaléka pedig állatkertbe megy.

A gyereknapot minden második család már a nagyszülőkkel együtt fogja ünnepelni. A megkérdezettek további 15 százaléka az idősebbek védelme érdekében csak az unokatestvérekkel, keresztszülőkkel vagy barátokkal találkozik, 35 százaléka pedig semmilyen érintkezést nem tervez a szűk családon kívül.

Idén május utolsó hétvégéjére esik pünkösd is, de az ilyenkor szokásos többnapos kikapcsolódások a megkérdezettek 73 százalékánál elmaradnak, helyette rokonlátogatást és rövidebb kirándulásokat terveznek a szülők.

A Regio Játék közölte: éves
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 16:22
A Real Madridnál ezentúl hallgatnak a szerződéshosszabbításokról
A királyi klub ügyeiben járatos madridi újság friss példaként említette, hogy a fővárosiaknál már meghosszabbították a középpályás brazil Casemiro szerződését 2023 nyaráig, a megállapodás tényét azonban hivatalosan máig nem közölték.

"Bár dokumentum nincs róla, úgy tűnik, a klubvezetés meghozta a döntést annak érdekében, hogy elkerülje a sajtóban a szerződések részleteinek nyilvánosságra kerülését" - írta a Marca.

A spanyol élvonalnak a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt küzdelmeit június 11-től folytathatják. A La Ligában 27 forduló után a Real Madrid kétpontos hátrányban a második helyen áll a címvédő FC Barcelona mögött.
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 13:41
1/1174
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Szeged.. anno szla.jpg
agica2004
2017. június 06. kedd, 20:05
Kúp Gyula és Tsa -szla
agica2004
2014. március 24. hétfő, 18:34
Ügyes szlalom.gif
pacsakute
2013. augusztus 10. szombat, 17:14
2 szlalag Marokál sza
lovaszmarika
2013. június 22. szombat, 15:02
szla.jpg
szidnifox
2011. november 06. vasárnap, 20:04
Szlasi2.bmp
sztana45
2010. április 28. szerda, 08:43
Szlasi3.jpg
sztana45
2010. április 28. szerda, 08:26
Szlasz.jpg
mailona
2010. március 12. péntek, 21:30
Szlalom1
dnagycsalad
2008. június 09. hétfő, 13:52
Hasi zsír ellen.jpg
pacsakute
2020. május 21. csütörtök, 17:29
Narancsbőr ellen.jpg
pacsakute
2020. május 08. péntek, 09:42
vírus-ellen.jpg
menusgabor
2020. április 02. csütörtök, 21:45
Fáradtság elleni növények
pacsakute
2020. április 02. csütörtök, 21:06
Gyümölcsök vírus ellen is
pacsakute
2020. március 18. szerda, 09:04
Címkék
nagyszülőkkel együtt, második világháború, bravúros pontszerzéssel, Dombai Réka, Németh Loretta, fintech megoldásokra, megújuló energia, Baffy Fanni, Bank Liga, középpályás brazil, olyan ismert, egyik csapat, tilalom ellenére, vásárlók harmada, klubvezetés meghozta, optimista verzió,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.