Belépés
2018. december 11. kedd | 50. hét | 345. nap | 10:29 | Árpád
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kiss J. László: Kramp-Karrenbauernek bizonyítania kell, hogy nem "Merkel-kreatúra"
helyzetét hivatott befolyásolni. Angela Merkel hatalma immár nem csorbítatlan, de kormányzati befolyása - a külpolitikára is - továbbra is meghatározó. A menekültpolitikában a folyamatos kiigazítás, illetve szigorítás érvényesül, anélkül hogy Merlel igazi önkritikát gyakorolt volna. Ez a politikája pedig folytatódik tovább - mondta a szakértő.

Angela Merkel 2021 őszéig tartó kancellári jövője szempontjából Kiss J. László szerint döntő lesz 2019. Májusban európai parlamenti választások, az év második felében Brandenburgban, Szászországban és Türingiában tartományi választások, kilenc tartományban pedig helyhatósági választások lesznek. Nagy kérdés, hogyan szerepel a CDU ezeken. Ha a tartományi és helyhatósági választásokon a párt továbbra is veszít támogatottságából, akkor az az álláspont erősödhet meg, hogy Merkellel már nem lehet nyerni, és az általa képviselt korszakot végérvényesen le kell zárni.

A másik kihívást ebből a szempontból a jelenlegi nagykoalíciós partner, szociáldemokrata SPD
velemenyezd, 2018. december 09. vasárnap, 13:11
Elkészült és januárban már a kormány elé kerülhet Magyarország Digitális Sport Stratégiája
külön szegmensét képezi a stratégiának is. Mint mondta, az e-sporttal kapcsolatban sokféle véleményt lehet hallani, ám fontos foglalkozni vele, mert kimutatások szerint az országban 3,5 millióan vannak, akik rendszeresen űznek digitális játékokat.

Gál András Levente hozzátette, százoldalas munka készült el, amit véleményezésre küldenek a sportági szövetségekhez, egyesületekhez, emellett pedig már egy feladatkijelölő kormányhatározat tervezete is elkészült. Ennélfogva bízik benne, hogy január második felében dönthet róla a kormány.

"A stratégiák fontosak, de a kormány a határozatában határozza majd meg a cselekvése kereteit, jelöli ki a feladatok felelőseit és azok végrehajtásának határideit" - jegyezte meg a DJP szakmai vezetője, aki azt is hozzátette, hogy márciusig valamennyi sportági szövetséghez ellátogatnak, és egyeztetnek velük arról, hogy sportági stratégiáikban milyen szerepet szánnak a digitalizációnak. Fontosnak nevezte, hogy a szövetségek fogékonyak legyenek, a digitalizáció
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 17:01
Pénteken születhet döntés a Nagy Imre-emlékmű áthelyezéséről
Irodaház, amely 2019 júniusára készül el. Az M2 metró lejáratát is magában foglaló épület egy talajszint alatti folyosóval összeköttetést kap az Országházzal is. Már zajlik a teret délről lezáró másik két ház homlokzat- és tetőrekonstrukciójának, valamint a Vécsey utca 4. alatti épület tetőidom-rekonstrukciójának jogi előkészítése is.

Wachsler Tamás elmondása szerint a SIP keretében végrehajtják a Vértanúk tere teljes rekonstrukcióját is, a tér ennek eredményeként autómentessé válik majd. Jövő év második felében indul az Agrárminisztérium épületének rekonstrukciója, melynek során a ház alá a Kúriát is kiszolgáló mélygarázs is épül. A Kúria épületéből 2019 végére költözik ki a Néprajzi Múzeum, akkor kezdődhet a palota rekonstrukciója, az Alkotmány utca torkolatában pedig a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye épülhet fel. Zajlik a jövőben a házelnöki rezidenciának és a parlamenti őrség irodáinak otthont adó Balassi Bálint utcai épület felújítása is, ennek határideje 2019. márciusa - számolt be.

Wachsler
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 16:51
Kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark
kiemelkedő oktatási tevékenységért, de botanikában, erőforrás-gazdálkodásban és információközlésben egyaránt sikerült előbbre lépnie.

A kategória első hat helyén olyan híres és látogatott parkok vannak, mint a németországi Magdeburg és Krefeld, az olaszországi Busselango vagy a 2015-ben Nyíregyházával megosztott első helyezést elérő dániai Aalborg és Odense - jegyezte meg a szakember. Kiemelte, hogy a kiemelkedő természeti környezetben fekvő park az első számú turisztikai attrakció Magyarország keleti felében, évről évre egyre több turistát fogad a környező országokból és Nyugat-Európából egyaránt.

Anthony Sheridan megjegyezte, hogy a jövő évi értékelésben már az 500 ezer és egymillió közötti látogatószám szerinti kategóriában minősítik majd a Nyíregyházi Állatparkot.

A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az
velemenyezd, 2018. november 22. csütörtök, 13:59
Bájos Angelika szelet
Bájos Angelika szelet


Hozzávalók:
Kakaós lap:

7 tojás
14 dkg porcukor
10 dkg liszt
4 dkg kakaópor
1 ek olaj
2 ek víz
6 g sütőpor

Diós lap:

7 tojás
14 dkg porcukor
8 dkg liszt
8 dkg darált dió
6 g sütőpor

Krém:

25 dkg vaj
25 dkg margarin
30 dkg cukor
3 vaníliás pudingpor
9 dl tej
10 dkg darált dió
3 darab 3 az 1-ben kávé
4 dl Extra Jam (baracklekvár)
2 kk rumaroma vagy rum

Elkészítése:

A lapokhoz a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét csipet sóval keményre felverjük, a sárgákat pedig a cukorral, olajjal, vízzel kihabosítjuk. A habhoz adjuk a sárgát, a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport. Egy 30*40 cm-es tepsit
vorosrozsa66, 2018. november 21. szerda, 18:54
Kamatdöntés - Londoni elemzők: nem a keddi, hanem a decemberi kamatdöntő ülésre figyel a piac
utalást a potenciális márciusi szigorításra.

Liam Carson szerint jelenleg úgy tűnik, hogy az MNB két módon lát hozzá a szigorításhoz: az egynapos betéti ráta emelése mellett a másik módszer a forintlikviditást dúsító, 2016 októberében indított devizaswap-program leépítése lehet.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana közölte: a ház szerint valószínűnek tűnik, hogy a tizenkét havi magyarországi infláció 2019 első felében rövid időre 4 százalék fölé is emelkedhet.

A Morgan Stanley vezető elemzője szerint azonban ha az infláció az olajárak miatt haladja meg tartósabban a 3 százalékos központi célszintet, az önmagában még nem okozna hirtelen irányváltást az MNB monetáris politikájában.

Pasquale Diana szerint ez alól az jelenthetne kivételt, ha ehhez érzékelhetőbb forintgyengülés is társul, ha a maginflációs folyamatok nyomják a teljes kosárra számolt inflációt a 4 százalékos szint felé, vagy ha a jegybank
velemenyezd, 2018. november 19. hétfő, 19:28
Minisztercserékről döntött a nagyobbik román kormánypárt
miniszter venné át a közlekedési tárca irányítását.

Mihai Fifor védelmi miniszter, akinek a neve állítólag amúgy is a leváltandó tárcavezetők között szerepelt, közvetlenül a PSD végrehajtó bizottságának hétfői ülése előtt bejelentette lemondását, elmondása szerint azért, hogy a pártmunkának szentelhesse minden erejét. Hétfőn a PSD országos tanácsának ideiglenes elnökévé választották meg, utódjául a tárca élén pedig Gabriel Les szatmári szenátort jelölik, aki a Grindeanu-kormány idején, 2017 első felében már volt védelmi miniszter.

Nem váltják le a többek által bírált Tudorel Toader igazságügyi minisztert, és a kisebbik koalíciós párt, a liberális ALDE is megőrzi mind a négy miniszterét.

A hivatalos magyarázat szerint a miniszterek teljesítményét annak alapján értékelték ki, hogy milyen hatásfokkal ültették át a gyakorlatba a 2016-os választások által legitimitást szerzett kormányprogramot. Dancila szerint az érintett területeken lendületet akarnak adni a kormányzati munkának, és a jövő évi
velemenyezd, 2018. november 19. hétfő, 18:48
Nagy Szent Gertrúd szűz 11.17
került, a szerzetesi élet virágkorát élte. Az apácák Szent Benedek regulája szerint éltek, s anélkül, hogy Citeaux-hoz kifejezetten csatlakoztak volna, átvettek néhány ciszterci szokást is. Emellett, mint az akkoriban a női kolostoroknál általános volt, lelkiségük nyitott volt a ferences és domonkos hatás irányába is. Gertrúd lelki vezetője is egy domonkos páter volt egy ideig.
Az apátnő Hackeborni Gertrúd, Szent Mechtild nővére, maga is gazdag lelki világú, szent életű apáca, a 13. század második felében úgy fölvirágoztatta Helftát, hogy két másik kolostort kellett alapítaniuk. Ez a külső terjeszkedés a kolostoron belül folyó élet mélységéből és erejéből fakadt. A kolostornak az iskola mellett híres íróműhelye is volt.
Ez a sokféle külső tevékenység azonban teljesen alá volt rendelve a liturgiának. Gertrúd írásaiból megtudhatjuk, hogy Helftában törekedtek a szentmise és a zsolozsma lehető legtökéletesebb végzésére. Számára a liturgia olyan volt, mint a levegő, amely mindent áthatott. Életének
maroka, 2018. november 17. szombat, 11:31
Kinder bueno
térfogata.

A tojásos masszába beleforgatuk óvatosan a lisztes keveréket, csomómentesre keverjük. A masszát beleöntjük az előkészített tepsibe és kb 20 perc alatt készre sütjük.

Még forrón (óvatosan meg ne égesse a kezünket!) lehúzzuk róla a papírt és megkenjük bőven mogyorókrémmel.

Közben a tejben elkeverjük a pudingport a cukorral, majd sűrűre főzzük. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk a puha vajat és az egészet jól kihabosítjuk.

Két részre osztjuk a krémet és az egyik felébe belekeverjük a vaníliás cukrot és az aromát, majd jól elkeverjük.

A másik feléhez hozzáadjuk a kakaóport és a csokit, majd ezt is jól összekeverjük.

A lapra rákenjük a vaníliás krémet, majd kitesszük szorosan a keksszel és ennek a tetejére rásimítjuk a csokis krémet.

Pár órára hűtőbe tesszük.

A tejszínt keményre felverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Kakaóporral vagy csokireszelékkel díszítjük. Legjobb, ha este készítjük és másnap
vorosrozsa66, 2018. november 04. vasárnap, 13:15
1918. október 31. - Tisza István meggyilkolása
1913 júniusában, egy évvel a végzetes szarajevói pisztolylövések előtt alakította meg második kabinetjét, melynek intézkedései sok szempontból már a közelgő világégésre készítették fel az országot. Tisza, aki a Nemzeti Munkapárt ,,szürke eminenciásaként" 1912-ben - házelnöki tisztségét kihasználva - keresztülvitte a híres véderőtörvény elfogadását, kormányalakítása után konzervatív intézkedéseivel igyekezett rendet és stabilitást teremteni az Osztrák-Magyar Monarchia magyar felében. Miközben a birodalom - más államokhoz hasonlóan - erőteljes fegyverkezési programot hajtott végre, Tisza ,,hagyományos" eszközeivel, többek között a szigorú sajtótörvénnyel, a gyülekezési és egyesülési jog korlátozásával próbálta felépíteni azt a szilárd hátországot, amire a feszült nemzetközi helyzetben a Monarchiának szüksége volt. A fegyveres konfliktus aztán 1914. június 28-án, a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merénylettel váratlanul karnyújtásnyira került,
menusgabor, 2018. október 29. hétfő, 19:28
Oreós-tejszínes krémes
Oreós-tejszínes krémes


Hozzávalók

A tésztához:
8 db tojás
20 dkg liszt
20 dkg cukor
5 dkg darált dió (a felébe)
1 ek kakaó (a felébe)
0,5 üveg rumaroma
0,5 dl tej
1 csomag sütőpor
A krémhez:
9 dl tej
3 csomag tejszín ízű pudingpor
20 dkg cukor
20 dkg margarin
A töltelékhez:
1,5 csomag babapiskóta
tej
rumaroma
A díszítéshez:
1,5 dl tejszín
1 csomag oreo keksz

Elkészítés

A tojásokat szétválasztjuk, a cukrot elfelezzük, a felét a sárgájához, a másik felét a fehérjéhez adjuk, majd mindkettőt habosra verjük. A sütőporral elkevert lisztet a sárgájába szitáljuk, miközben folyamatosan adagoljuk hozzá a rumaromával összekevert tejet. Folyamatosan
vorosrozsa66, 2018. október 22. hétfő, 15:52
Puha mézes krémes
nyújtsd ki kb. 20x30 cm-es téglalappá. A tepsi hátoldalát vajazd meg, szórd meg lisztel, és a tésztákat egyenként süsd meg zsömleszínűre az előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10 perc alatt.

A töltelékhez a tejben főzd a búzadarát addig, amíg sűrű lesz (ha nem sűrűsödik be eléggé, tegyél még bele egy evőkanál darát). Amíg a dara fő, keverd a vajat a porcukorral habosra. Ha megfőtt a dara, hűtsd langyosra, és a cukros vajjal keverd össze.Ha ezzel megvagy, válaszd a krémet kétfelé, az egyik felébe a rumot, a másikba a kakaóport keverd.

Az első tésztalapot fektesd egy tálcára, kend meg lekvárral, s a hideg rumos krémet kend el rajta egyenletesen. Ezután tedd rá a következő lapot, kend meg lekvárral, majd a kakaós krémmel. Ha ez kész, tedd rá az utolsó lapot.

Gőz felett olvaszd meg az étcsokit, tedd bele a margarint, majd a keserű kakaóport. Ha nem elég kenhető, 1-2 evőkanál tejet is tegyél hozzá, majd vond be vele a krémest.

Egy napot hagyd állni,
vorosrozsa66, 2018. október 22. hétfő, 14:23
1/226
Képek, videók
Pécs_Magyar_szentek_Ki ss_
menusgabor
2018. október 19. péntek, 20:22
kisspng-ornamental-gra ss-
kathyvp
2018. szeptember 29. szombat, 11:03
ZSNé-KISS-M.jpg
cserhat3
2018. szeptember 09. vasárnap, 11:35
Kiss Kl-tól
csalogany13
2018. augusztus 24. péntek, 21:43
Kissné Erzsike
irmus
2018. augusztus 06. hétfő, 15:50
Őszikép.-Kata Kiss.jpg
53ilona
2018. július 23. hétfő, 14:05
kiss imref.jpg
zsokica45
2018. július 12. csütörtök, 17:51
kiss imre felesége középe
zsokica45
2018. július 12. csütörtök, 17:51
kisspng-woman-3d-compu ter
ladymoon
2018. június 24. vasárnap, 16:51
kisspng-digital-art-li vei
ladymoon
2018. június 24. vasárnap, 16:51
kisspng-brown-hair-fas hio
ladymoon
2018. június 24. vasárnap, 16:51
kisspng-blond-clip-art -3d
ladymoon
2018. június 24. vasárnap, 16:51
Kreatív Kör kiállítása:
bzsuzsanna
2017. június 02. péntek, 09:48
Kreatív Alkotók Köre
bzsuzsanna
2016. november 03. csütörtök, 20:34
Kreatív Alkotók munkái.
bzsuzsanna
2016. július 24. vasárnap, 20:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.