Belépés
2020. március 29. vasárnap | 13. hét | 89. nap | 04:38 | Auguszta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Zelenszkij: Ukrajna pénteken lezárja határait a saját állampolgárai előtt is
Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt felhívta az ukrán állampolgárokat, mihamarabb térjenek vissza Ukrajnába. Legtöbbjük ezt maga megoldotta, de több mint 80 ezer ukrán az állam segítségével tért haza légi úton, vasúton, illetve buszokkal - mutatott rá.

"Most azonban már nincs idő tovább várni. Az ország vezetése nehéz választás elé került, választania kellett a még külföldön maradt és az országon belül lévő 40 millió állampolgár biztonsága között" - magyarázta az elnök.

Közölte, hogy a külföldön maradottakat sem hagyják teljesen a sorsukra, róluk az ukrán külképviseletek fognak gondoskodni. "Nem feledkezünk meg egyetlen ukránról sem, aki külföldön maradt. Fokozatosan fogjuk őket hazahozni külföldről, számításba véve viszont a tartózkodási helyük járványhelyzetét, valamint az ehhez szükséges pénzeszközöket és az egészségügyi rendszer felkészültségét kötelező elszigetelésükre" - fogalmazott az államfő.

Zelenszkij bejelentését megelőzően Denisz Smihal miniszterelnök a
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 21:03
Magyarországot is újra felajánlják a Fatimai Szűzanyának
ma reggel szereztünk tudomást Erdő Péter bíboros úr spanyolországi ismerőse révén arról, hogy ők is meg fogják újítani a korábban tett felajánlásukat Jézus Szentséges Szívének és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Ezt a gyakorlatban a helybeli bíboros-püspök fogja megtenni több ország nevében is. Ezért kerestem meg telefonon ma délelőtt António Marto bíboros urat, fatimai megyéspüspököt, hogy mi is szeretnénk csatlakozni ehhez a mostani újbóli felajánláshoz. Bár személyesen nem tudunk jelen lenni, de a legtöbb székesegyházban ma is mutatnak be - igaz csak nagyon szűk körben - szentmisét, és otthon is mindenki tud csatlakozni e felajánláshoz.
Különlegessé teszi a felajánlást, hogy nem egy országot ajánlanak fel a püspökök, hiszen a spanyol főpásztorok maguk jelezték csatlakozási szándékukat, és nyilván Magyarország mellett még más országok püspöki konferenciái is kérik ezt. Mit jelenthet ez a mai válsághelyzetben?
- Tudomásom szerint Lengyelország is kérte az újbóli felajánlást. Rendkívüli
maroka, 2020. március 26. csütörtök, 08:04
Koronavírus - Negatív Angela Merkel második koronavírus-tesztje
DKG) becslése szerint a hét végére eléri a 70 ezret. Ez azt is jelenti, hogy a ténylegesen fertőzöttek száma eléri a 700 ezres határt, mert szakértők szerint legalább tízszeres a különbség a teszttel kimutatott és a tényleges fertőzések száma között - mondta Gerald Gass, a DKG elnöke egy szerdai lapinterjúban.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok közösen kidolgozott intézkedései révén március 16-tól kezdve fokozatosan szinte teljesen leállították a közösségi életet Németországban, és a legtöbb gazdasági ágazat is csak takaréklángon működik. A járvány lassítását szolgáló eddigi legszigorúbb korlátozás hétfőn lépett életbe, az előírás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él.

Ugyanakkor a kormány már tervezi a járványügyi intézkedések következő szakaszát. Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy csütörtökön megjelenő interjúban az előzetesen
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 18:23
A megfázás és az influenza kialakulásának megelőzése
Szervezetünk immunrendszere természetes és erős védekező mechanizmus, amely erősen szembeszáll a belső sejtkárosodásokkal és a külső betolakodókkal, mint a vírusok és baktériumok. Azonban amikor szervezetünk immunrendszere nem működik megfelelően, például túlzott kimerültség vagy bizonyos enzimek és tápanyagok hiánya esetében, könnyebben elkapjuk az influenzát vagy fázunk meg.

Amennyiben úgy érzi, a legtöbbször jól érzi magát, immunrendszere megfelelően működik, hiszen attól még, hogy környezetében megfáztak vagy influenzásak és ön is kapcsolatba került a vírussal, nem jelenti azt, hogy ön is beteg lesz. Amennyiben immunrendszere megfelelően működik, könnyedén le kellene küzdenie a különféle vírusokat anélkül, hogy megbetegedne.

Ezzel szemben napjaink átlagos étrendje és stresszes életmódja megfoszthatja szervezetét a számára szükséges tápanyagoktól, meggyyengítve immunrendszerét és akár betegséget is okozva. A legtöbb ehhez hozzájáruló tényező az alábbiak:

- Túlzott
pacsakute, 2020. március 10. kedd, 19:45
Koronavírus - Több mint ezerötszáz új megbetegedést diagnosztizáltak egy nap alatt Olaszországban
ahogyan Észak-Olaszországban történt.

A lezárt térségekbe vezető utakon megkezdődött a ki- és belépések ellenőrzése, a milánói központi vasútállomáson hétfőn ezrek várakoztak indulásra.

Bejelentették emellett, hogy lezárták Olaszország összes sípályáját, miután sokan a munka- és oktatási szünet elrendelését vakációként értelmezték.

Péntekről szombatra több mint ezren, szombatról vasárnapra több mint ezer háromszázan, az utóbbi egy nap alatt több mint ezerötszázan betegedtek meg.

A legtöbb beteget számláló és vasárnaptól lezárt térségnek számító, 10 milliós Lombardiában a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte az 5469-et. A kórházban kezeltek között 440-en vannak intenzív osztályon: nyolc százalékuk 25 és 44 év közötti, harminchárom százalékuk 50 és 65 év közötti. Az utóbbi huszonnégy órában 233 ember halt meg, hetvenhattal többen mint egy nappal korábban - közölte Giulio Gallera egészségügyi és jóléti tanácsos. Hangsúlyozta, hogy feloldották a két héttel ezelőtt bevezetett
velemenyezd, 2020. március 09. hétfő, 20:18
Gyurcsány: egy közös ellenzéki listára van szükség a 2022-es választásokon
A DK elnöke pártja lakossági fórumán hangsúlyozta: az ellenzéki oldalon a "tűzzel játszik az, aki megengedi, hogy a választáson az ellenzék egymással is versengjen". Azt mondta, ha két listát állítana az ellenzék, akkor azzal a jelenlegi hatalom leváltására készülők megosztanák erőforrásaikat. Az ellenzék az önkormányzati választáson megmutatta, hogy az együttműködés eredményes, és ez 2022-re is a győzelem reményével kecsegtet, emellett a választók is azt igénylik, hogy pusztán a Fidesz és az ellenzék között választhassanak majd - fejtette ki.

"Nekem annyi az ügyem, hogy önöket képviseljem. (.) Ha az ellenzéki szavazók nagyobb részét meg tudom győzni arról, hogy együttműködve győzni fogunk, hogy a közös akaratból közös győzelem, abból közös Magyarország lesz, akkor már nem nagyon érdekel, hogy egyik-másik, magasabb szinten ücsörgő politikus mit akar" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ha az ellenzéki szavazók eldöntik, hogy merre mennek, eldöntik az ellenzék sorsát is.

A pártelnök azt
velemenyezd, 2020. március 04. szerda, 20:32
Tréningezze látását Bates-módszerrel!
A fejfájásnak és a szem fájdalmának ezernyi oka lehet. Fontos, hogy a fájdalom okát kiderítsük, azonban a legtöbb esetben ezt a szem erőltetése okozza, ugyanis sokan dolgoznak a mai világban számítógéppel vagy hosszú órákat töltenek a számítógép előtt. Ma már szinte mindenkinek van mobiltelefonja, melynek órákon át tartó használta szintén nagyon megviseli a látószerveket. A televízió előtti üldögélés szintén nem tesznek túl jót a szemeinknek.

A Bates-módszert annak kitalálójáról, dr. William Horatio Batesről nevezték el, aki egy New Yorkban élő szemorvos. Bates szerint nagyon lényeges, hogy a szemünket néha ellazítsuk, megtornáztassuk. Ehhez azonban mentálisan is el kell tudnunk lazulni, hiszen csak ilyen állapotban lesznek képesek a szemet körülvevő izmok és idegek is ellazulni. Véleménye szerint a szem és a fej fájdalmát gyakran okozza az, hogy nem pislogunk eleget. Márpedig ha hosszú időn keresztül csak mereven magunk elé nézünk, vagy például a számítógép monitorjára meredünk, akkor a szemünk
pacsakute, 2020. március 01. vasárnap, 10:29
A gondolkodás javítása egyszerűen
az emberi szervezet működésében. Nevezhetjük központi vezérlőegységnek is, hiszen az agyunk irányító szerepet tölt be. Segítségével tudunk mozogni, járni, látni, érezni, szagolni és a sor végtelen. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk az agyunk egészségére. Annak sincs akadálya, hogy idősebb korunkban fiatalosak maradjuk. Ehhez nincs is másra szükség, mint az agyunkat edzeni és karbantartani. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen a hozzáállásunk az egészségünkhöz. Hiszen mi magunk tehetünk a legtöbbet annak érdekében, hogy sokáig elkerüljenek minket a betegségek.

Ahhoz, hogy agyunk sokáig jól működjön, nagyon fontos az aktív és rendszeres mozgás. Az aktív testmozgás az agyat is aktiválja és nagyon jól karbantartja. A rendszeres testmozgás megnöveli a vér áramlását az egész testben, így az agyban is. A vérerek szűkülése okozhat agyi katasztrófát és agyi megbetegedéseket, de aki rendszeresen mozog, biztos lehet benne, hogy az agyi vérellátása is fokozódik, ami ép elmét és jó szellemi
pacsakute, 2020. február 28. péntek, 23:57
Kardiológusok az étkezésről
mellé egészségtelen köret helyett salátát kell felszolgálni, hogy ne terheljük meg a szívet.

Az egyik legegészségtelenebb étel a világon a chips, amely nemcsak telített zsírban, de nátriumban is gazdag. A túlzásba vitt sófogyasztás is növeli a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát, így minden ilyen és ehhez hasonló terméket a boltok polcain kell hagyni. Chipset mi is készíthetünk zöldségekből, de a legjobb a zöldségeket is nyersen fogyasztani, hiszen ebben az állapotukban van bennük a legtöbb tápanyag.

A diétás italokba édesítőszereket tesznek. Az egyik leggyakoribb az aszpartám, amelyről bebizonyosodott, hogy számos rákos megbetegedésért felelőssé tehető. Ne igyon édesítőszeres és cukrozott üdítőitalokat. Részesítse inkább előnyben a gyógyteákat és a vizet.

A magyar nép híres arról, hogy az ételeit alaposan megfűszerezi és megsózza. Ne tegye! A túl sok só megemeli a vérnyomást. A hosszú ideig fennálló és kezeletlen vérnyomás megnöveli a szív- és érrendszeri
pacsakute, 2020. február 09. vasárnap, 21:32
Fogyást segítő tápanyagok
ami miatt nem ajánlatos önnek szednie.

3. Almaecet

Régóta összefüggésbe hozzák a fogyókúrával, hiszen étkezések előtt fogyasztva hamarabb megtelik a szervezet, tehát kevesebb ételre van szüksége, illetve kevésbé fog vágyni az ételekre. Préselt almából készül, tehát csak természetes anyagokat tartalmaz. Kis adagokban fogyasztva nagyon kicsi a mellékhatások esélye.

Ha fogyasztani szeretné, semmiképpen ne fogyasszon belőle sokat egyszerre. Egy japán kutatás szerint a legtöbbet akkor lehet fogyni, ha napi 30 milliliter almaecetet fogyaszt el. Nem kell tehát korsónyi adagokat lehúznia az almacetből ha jótékony hatásait szeretné érezni.

4. Béta-glükán

Ilyen módon könnyedén megnövelheti rostbevitelét, amely nagyban segíti a hatékony fogyókúrát. Könnyen oldódó, tehát szervezete nem tudja megemészteni, emésztetlen állapotban áthalad a szervezetén, ugyanolyan hatást elérve, mint amikor magas rosttartalmú ételeket fogyaszt.

Emellett viszont nem
pacsakute, 2020. február 07. péntek, 16:26
A sav-bázis egyensúlyért
A legtöbben soha nem gondolnak arra, vajon a vérük sav-bázis egyensúlya az ideális értékeken belül van-e, pedig a megfelelő pH érték létfontosságúnak számít az általános egészség szempontjából. Sok orvos hangsúlyozza a lúgosító diéta fontosságát, mivel ezzel csökkenthető a savasodás mértéke és lúgosabbá tehető a szervezet - a kiegyensúlyozott pH érték pedig segít távol tartani a különböző betegségeket és egészségügyi problémákat. Állítólag semmilyen betegség nem képes megtámadni a szervezetet, ha a pH egyensúly megfelelő.
Mit jelent az, hogy pH- vagy sav-bázis-egyensúly?
Vajon tudja-e, ha nem megfelelő a vére pH értéke? Nos, a pH egyensúly arra utal, hogy a szervezetben ideális egyensúlyban vannak a savak és a bázisok. A legtöbb esetben a szervezet keményen dolgozik azon, hogy fenn tudja tartani a sav-bázis egyensúlyt, és tényleg jó munkát végez; de a lúgosító diétának további pozitív hatásai is vannak: többek között megakadályozza a káros mikrobák és organizmusok fejlődését, a szövetek és a szervek
pacsakute, 2020. február 07. péntek, 15:47
Orbán: messze vannak az álláspontok az EU költségvetéséről
A kormányfő kiemelte: az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben "elrontották", és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit. Már arra lehet számítani, hogy ebben az évben az eurózóna "biztosan elveszíti a növekedési képességét, vagyis megáll" - vélekedett. Hozzátette: de az övezeten kívül is - Közép-Európát is ideértve - lehetnek hatásai a korábbi rossz gazdaságpolitikának.

Közölte: bár Magyarország megtette, a legtöbb ország nem csökkentette az adókat, nem támogatta a versenyt és olyan védelmi intézkedéseket vezetett be, amelyek rosszak voltak a gazdaságnak. Összességében az európai gazdaság versenyképessége "világméretekben csökkent, és ennek meg kell fizetni az árát" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor elmondta: a mostani tárgyalás arról szólt, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az európai gazdaság ismét növekedési pályára álljon és visszanyerje a versenyképességét.

Emlékeztetett: éppen most ér véget az előző hétéves költségvetés, "most egy újat kell
velemenyezd, 2020. február 01. szombat, 18:03
1/330
Képek, videók
O.V.-állampolgárság.jp g
agica2004
2014. október 02. csütörtök, 11:42
Magyar Állampolgárok lett
kajaneni
2014. március 11. kedd, 15:28
állampolgár.jpg
dnemethk
2013. március 17. vasárnap, 15:07
állampolgár.jpg
tinka1951
2013. február 03. vasárnap, 16:38
Kármen-Denisza unokám.jpg
mano47
2010. március 29. hétfő, 12:43
Denisz a komisz
devilmano
2006. június 14. szerda, 19:16
Isten segítségével.jpg
sz719eszter
2018. július 31. kedd, 18:32
Isten segítségével
sacimama
2016. június 11. szombat, 15:03
Keresztapu segitségével!
korosigaborne
2011. január 02. vasárnap, 21:32
allah segitségével győzni
agica2004
2009. október 02. péntek, 10:38
segítségével behúzom
katusom
2007. december 27. csütörtök, 17:36
a karton segítségével
katusom
2007. december 09. vasárnap, 01:51
éjszakai vezetés.png
chillik
2017. augusztus 08. kedd, 19:03
autós vezetés, aludva.jpg
kicsoda57
2016. április 29. péntek, 22:37
vezetés-menedzsement.j pg
borigit
2016. február 16. kedd, 14:16
Címkék
António Marto, Denisz Smihal, ellenzék között, sav-bázis egyensúlyt, mostani tárgyalás, lúgosító diéta, nappal korábban, túlzásba vitt, hatékony fogyókúrát, legtöbb esetben, japán kutatás, jelenlegi hatalom, tényleges fertőzések, Giulio Gallera, különféle vírusokat, agyunk egészségére,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.