Belépés
2019. június 27. csütörtök | 26. hét | 178. nap | 02:21 | László
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Férfi vízilabda világliga szuperdöntő - Horvát győzelem, az ausztrálok várhatnak a magyarokra
Ezzel eldőlt, hogy a horvátok végeznek a szerbek mögött a B csoport második helyén, az ausztrálok pedig harmadikként zárnak. Amennyiben a magyarok a 16.45-kor kezdődő meccsen nyernek a japánok ellen, akkor várhatóan a csoport második helyén végeznek és az ausztrálokkal találkoznak a pénteki negyeddöntőben.

A horvátok fáradtan várták az összecsapást, hiszen szerdán óriási csatát vívtak az olimpiai bajnok szerbekkel a nap késő esti zárómérkőzésén, ráadásul az utolsó három percet a sok kipontozódás miatt már csere nélkül játszották végig. Az ausztrálok az első fordulóban a szerbek ellen sokáig jól tartották magukat, például vezettek az olimpiai bajnok vendégeként az első negyedben, végül egy viharszünetet követően 12-8-ra maradtak alul.

Az ausztrálok ezúttal is hatékonyan játszottak, a nagyszünetben egy góllal vezettek, s tették mindezt úgy, hogy a világ egyik legjobb játékosa, Aaron Younger csak a lelátón foglalt helyet. A Ferencvárossal Bajnokok Ligáját nyert klasszis az MTI érdeklődésére
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 21:45
Vívó Eb - Elődöntős a női kardcsapat
A verseny negyedik napján, csütörtökön kezdődtek meg a csapatversenyek, elsőként a női kardozók és a férfi tőrözők léptek pástra. Kardban 15 együttes indult, a magyarok a fehéroroszokkal kezdtek és öt tussal nyertek, ezzel negyeddöntősök lettek. Az első három pár után eggyel vezettek úgy, hogy Pusztai Liza és Márton Anna megnyerte asszóját - utóbbi kicsit tompán, 0-4-gyel kezdett, utána viszont hat tust adott -, míg kettejük között Katona Renáta kikapott.

Katona a második asszójában már jobb volt ellenfelénél, majd Pusztai is, de két kör után a fehéroroszok vezettek 30-28-ra, mert az egyéniben bronzérmes Márton vereséget szenvedett. Az utolsó három asszó viszont - és így az összecsapás is - magyar sikerrel zárult.

Pusztai plusz hatos, Katona plusz kettes, Márton mínusz hármas találati mutatóval zárt.

A folytatásban jóval nehezebb ellenfél következett, a tavaly második ukrán csapaton keresztül vezetett az út a legjobb négy közé. A magyarok két egytusos vereséggel kezdtek, majd Katona
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 12:11
EP-választás - Gulyás: azok szerepeltek a legjobban, akiket a leghevesebben támadtak
Gulyás Gergely Az Európai Unió jövője: EP-választás után - szerződésmódosítás előtt? című tanácskozáson példaként említette a szavazás magyarországi, lengyelországi, olaszországi és osztrák eredményét.

A tárcavezető ugyanakkor azt hangoztatta, hogy távolról sem az EP az unió legfontosabb intézménye. A legjelentősebb politikai döntéshozói fórum az Európai Tanács, amelyben az állam- és kormányfők határozzák meg a fő irányvonalat. Az Európai Parlament önmagában ehhez kevés, legfeljebb arra képes, hogy egy ideig blokkolja az Európai Tanács által kijelölt irányt - tette hozzá.

Mivel a legfőbb döntéseket az Európai Tanács hozza meg, "jó okunk van az optimizmusra" - mondta Gulyás Gergely.

Szavai szerint az EU következő öt évét elsősorban nem stratégiai dokumentumok határozzák majd meg, ezért különös súllyal esik latba, hogy ki lesz az Európai Bizottság (EB) elnöke. A miniszter úgy vélekedett: komoly jelentősége van annak, hogy ismét csúcsjelölti rendszerben döntenek-e az EB vezetőjének
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 22:17
Vívó Eb - Szatmári nyert Szilágyi ellen, ezzel negyeddöntős
A legjobb 32-ből három magyar lépett tovább, Szatmári a francia Vincent Anstettet verte meg komoly hátrányt ledolgozva, Szilágyi a 2004-ben olimpiai, 2011-ben világbajnok olasz Aldo Montanónál bizonyult jobbnak úgy, hogy 4-4 után állva hagyta negyvenéves ellenfelét. Decsi Tamás villámgyorsan 9-2-re elhúzott az orosz Konsztantyin Lohanovtól, és előnyéből a végéig öt tust megőrzött. Az egyetlen kieső Gémesi Csanád volt, aki a német Björn Hübner-Fehrerrel kiélezett asszót vívott, és végül két találattal kapott ki.

A következő fordulóban a Londonban és Rióban olimpiai bajnok Szilágyi a 2017-ben vb-aranyérmeles Szatmárival került szembe. A párharcra az edzők elvonultak a pást mellől, a két vívó "egymás közt intézte el" a továbbjutást. Az elején Szatmárinak ment jobban, olyannyira, hogy a szünetig öttusos előnyt szorgoskodott össze (8-3), elsősorban határozott letámadásaival. Azután Szilágya magára talált, fokozatosan felzárkózott és egyenlített. A vége felé többször is egyenlő volt az állás, így
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:30
Vívó Eb - A legjobb 32 között vannak a magyar férfi kardozók
Az utolsó egyéni számban 61 induló volt, 46 került fel a hiányos 64-es táblára, a csoportkör legjobbjai, köztük Szilágyi Áron pedig rögtön a 32 közé jutott. A kétszeres olimpiai bajnok azzal spórolta meg magának a főtábla első fordulóját, hogy hatból öt ellenfelét legyőzte a csoportkörben, melyben öt tusig tartottak a mérkőzések.

A 2017-ben világbajnok Szatmári András és Decsi Tamás 4/2-vel, Gémesi Csanád pedig 3/2-vel fejezte be az első szakaszt.

A 64 között Szatmári nagyon könnyedén verte spanyol ellenfelét, akárcsak Decsi horvát riválisát, Gémesi viszont közel állt a korai búcsúhoz, végül 12-14-ről fordított a brit William Dearyvel szemben.

Eredmények:

a 64 között:Szatmári András-Andrés Hernandez Caballero (spanyol) 15-4Decsi Tamás-Francesco de Robbio (horvát) 15-5Gémesi Csanád-William Deary (brit) 15-14
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:13
Vívó Eb - Budai Dorina 16. lett
A 32-es táblán egyedüliként versenyben maradt magyar vívó a címvédő Katrina Lehis búcsúztatása után egy újabb észttel, a tavaly Eb-bronzérmes, 2013-ban, Budapesten világbajnok Julija Beljajevával mérkőzött. Ellenfele a csoportkört a legjobb eredménnyel zárta, Budai azonban nem ijedt meg tőle, fegyelmezett, türelmes vívással verte meg. Hamar 3-1-es előnybe került, innentől kezdve pedig taktikusan hátrált, többnyire hatékonyan védte a kényszerűségből kezdeményező ellenfele támadásait. Kovács Iván, a női párbajtőrözők vezetőedzője oldalról biztatgatta Budait, arra figyelmeztette, hogy csak tényleges kitörésre védjen, a "kamu" támadásoknak ne dőljön be. Ez többnyire sikerre is vezetett, többször is volt négy tusnyi a különbség, amiből a végéig megmaradt három.

A negyeddöntőért a magyar vívónak Ewa Trzebinskával kellett megküzdenie. A lengyel ellen ugyanakkor már nem tudott olyan koncentrált maradni, mint addig, 3-3 után fokozatosan nőtt a különbség, Budai nem tudta védeni ellenfele támadásait, az ő
velemenyezd, 2019. június 19. szerda, 19:10
Tour de Hongrie - Eisenkrammer Károly: hollywoodi történet Dináé és Valteré
film."

Eisenkrammer azt is kiemelte, hogy Valter fél éve már a mostani, erősebb csapatával készül és csapatkapitányként érkezett a magyar körversenyre, Dina viszont hirtelen csöppent az új közegébe, mégis remek teljesítményt nyújtott.

"Jó volt látni, hogy a magyar fiatalok élnek a bizalommal, a lehetőséggel" - jegyezte meg a korábbi kiváló versenyző, aki azért is elégedett az idei viadallal, mert elmondása szerint a visszajelzések pozitívak, a szurkolók pedig boldogok, s a hazai kerekesek kiemelkedő eredményei láttán "mindenki a magyar kerékpársport felemelkedését látja".

A szervezőbizottság vezetője Dina és Valter teljesítménye mellett kiemelte még a pénteki, 115 kilométeres félszakaszon győztes Lovassy Krisztiánt, illetve az ugyanott hatodik Karl Ádámot, s annak a véleményének adott hangot, hogy a 19 éves Karl, illetve a fehér trikót egy napig viselő, hasonló korú Fetter Erik néhány év múlva Valterékhez hasonló kategóriájú versenyző lehet.

A sportvezető a magyarok teljesítményéről a
velemenyezd, 2019. június 18. kedd, 11:01
Női kézilabda NB I - Bakó Botond irányítja a Kisvárdát
A klub honlapjának hétfői közlése szerint az eddig megbízott edzőként dolgozó Dévényi János szerződése lejárt, így a következő idénytől a 38 esztendős székelyudvarhelyi születésű Bakó irányítja a csapatot.

Az edző elmondta: a kisvárdai játékosok egyelőre egyéni program alapján végzik az edzéseket. A közös munka július 8-án kezdődik, és a fizikai felmérések, majd azok kielemzését követően nyolchetes felkészülés következik, benne nyolc edzőmérkőzéssel.

Bakó mindössze 25 és fél éves volt, amikor kinevezték az orosházi NB I B-s felnőtt csapat trénerévé. Orosházáról másfél év után távozott, később dolgozott a Békés és a Csurgó férfi, valamint a Békéscsaba és a Fehérvár női együtteseivel. Edzőként legjobb eredményét a debreceniek női csapatával érte el, akiket bajnoki ezüst- és bronzéremhez segített.

Bakó az előző két szezonban másodosztályú kluboknál dolgozott: 2017/18-ban a Szeged női, 2018/19-ben az Orosháza férfi csapatát irányította.

A Kisvárda a női NB I legutóbbi, 2018/19-es
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 21:03
Lerakták a 100 megawattos naperőmű alapkövét Kaposváron
klímaszkeptikus országok közé sorolják, de ha megnézzük a magyar embereket, a magyar gazdaság teljesítményét a zöldítés és a fenntarthatóság területén, nincs okunk szégyenkezni: Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását - mutatott rá Palkovics László. Megjegyezte, hogy ezzel mára tulajdonképpen sikerült teljesíteni a 2030-ra vállalt 40 százalékos csökkentési célt.

Szólt arról, hogy mivel a klímaváltozás elleni hatékony fellépés csak globális összefogással lehet eredményes, Magyarország arra biztatja a párizsi klímaegyezményt aláíró államokat, tegyék meg azt, amit Magyarország megtett, illetve tenni fog e téren a következő időszakban.

Változatlan az álláspontunk abban, hogy a klímapolitikában figyelemmel kell lenni az egyes országok eltérő körülményeire, képességére, lehetőségeire, a klímapolitikát nem lehet elszakítani a versenyképességtől. Fontosnak tartjuk a költséghatékonyság, a technológiai semlegesség elveinek érvényesítését - mondta. Úgy vélte, "az igazságos
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 17:42
Vívó Eb - Pusztai és Márton nyolcaddöntős női kardban
A 66 fős mezőnyben a magyarok közül Pusztainak sikerült legjobban az első szakasz, csoportjában öt ellenfelét legyőzte és csak egytől kapott ki, ezzel az eredménnyel pedig mentesült az alól, hogy a főtábla első fordulójában vívnia kelljen. Márton Anna és Katona Renáta hatfős csoportban 3/2-vel zárt, míg Mikulik Júlia hetesben két sikerrel és négy vereséggel. Még az ő eredménye is elég volt azonban a hiányos 64-es táblára kerüléshez.

Az első körben Márton a német Julika Funke, Katona pedig a bolgár Joana Ilieva ellen fölényes győzelmet aratott, Mikulik ugyanakkor kikapott a lengyel Malgorzata Kozaczuktól. A szünetig jól vívott, utána viszont elbizonytalanodott, végül öt tussal maradt alul.

A 32-es táblán a 2017-ben Eb-bronzérmes Pusztainak nem okozott gondot a fehérorosz Darija Andrejeva: végig magabiztos volt, határozottan indította akcióit, így magabiztosan lépett tovább.

Nehezebben jött össze ugyanez a 2016-ban Eb-második Mártonnak. Ő Anna Limbachot két tussal gyűrte le úgy, hogy 13-13
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 16:32
Vívó Eb - Nincs magyar a 32 között férfi tőrben
A legközelebb ehhez Dósa Dániel állt, aki két tussal kapott ki az osztrák Johannes Poscharnigtól úgy, hogy az asszójuk nagy részében vezetett. Az első három perc lejárta előtt nem sokkal 9-6-os előnyben volt, a pihenőig azonban egyre zárkózott fel ellenfele. Az osztrák 10-10 után vette át a vezetést, majd 13-10-re ellépett, s bár Dósa innen még egyenlített, az utolsó két tust Poscharnig adta.

A csoportkört a magyarok közül legjobb eredménnyel záró Mészáros Tamás 7-7-ig tartotta a lépést a georgiai Lasa Galuasvilivel, végül hét találattal kikapott. Akárcsak Németh András Alessio Foconitól, pedig sokáig ő is jól állt, vezetett is a tavaly egyéniben és csapatban világbajnok olasz tőröző ellen.

Mészáros 34., Dósa 37., Németh 58., a negyedik magyar, Mátyás Bálint pedig 63. lett.

Eredmények

a 64 között:Lasa Galuasvili (georgiai)-Mészáros Tamás 15-8Johannes Poscharnig (osztrák)-Dósa Dániel 15-13Alessio Foconi (olasz)-Németh András 15-8
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 13:02
Kubatov: az idei aranyév volt az FTC-nél
"Azt mondják, hogy a Ferencvárosnak talán ilyen sikeres éve még sosem volt, márpedig ha ez így van, akkor nyilván ez egy aranyévnek nevezhető, mert ennyi érmet szerezni, ilyen diadalokon túllenni, ennyi bajnokságot megnyerni, az nem kis teljesítmény" - mondta az FTC-t 2011 februárja óta irányító sportvezető a klub honlapjának adott szezonzáró interjúban, melyet azzal kezdett, hogy elnökként és szurkolóként is jól érzi magát jelenleg az elmúlt idény eredményei láttán. A zöld-fehéreknél a férfi és a női labdarúgók is az NB I élén zártak, akárcsak a férfi jégkorongozók, illetve a férfi vízilabdázók. Utóbbiak ráadásul mindent megnyertek, mivel az ob I és a BL mellett a Magyar Kupában, valamint a hazai Szuperkupában is a legjobbnak bizonyultak.

"Ezeknek a sikereknek az igazi értelme az, hogy a bajnokoknak mindig vannak követőik és ezek a követők általában gyerekek. Ha mi megnyerünk egy bajnokságot, minden utánpótlásban megugrik a gyerekszámunk. Ha több sportolónk van, egy csomó gyereket tudunk jóra
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 11:41
1/1017
Képek, videók
szuperdöntő0113.jpg
maroka
2019. január 13. vasárnap, 17:12
younger
emons
2012. január 24. kedd, 11:01
__Younger_Days___by_nu rik
livke
2011. április 07. csütörtök, 19:32
Phyllis, younger daughter
szabokatalin64
2010. szeptember 23. csütörtök, 05:50
Younger_Fae_by_Aiko4ev a3.
szabokatalin64
2010. június 06. vasárnap, 07:10
Younger_Fae_by_Aiko4ev a3.
gizellalapu
2009. augusztus 24. hétfő, 01:48
Daninak Ferencváros torta
margoboszi
2015. december 20. vasárnap, 14:24
ferencváros 200 éves
lacipecsenye
2012. augusztus 09. csütörtök, 21:56
Ferencvárosi malom címere
rozsmalom
2011. október 29. szombat, 06:51
Ferencváros.jpg
agica2004
2011. július 27. szerda, 13:56
Ferencvárosi malom metsze
rozsmalom
2011. június 06. hétfő, 16:05
Ferencvárosi Malom bejára
rozsmalom
2011. június 06. hétfő, 16:01
Ferencváros-Vasas 2010/11
djurkevic
2011. április 16. szombat, 18:08
FERENCVÁROS-Újpest 02/03
djurkevic
2011. március 25. péntek, 08:36
Ferencváros-ÚJPEST 02/03
djurkevic
2011. március 25. péntek, 08:29
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.