Belépés
2020. január 21. kedd | 4. hét | 21. nap | 12:47 | Ágnes
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A késői vacsora és a reggeli kihagyása rontja a szívroham utáni felépülés esélyét
vizsgálat 113 ember bevonásával készült. Az átlagosan 60 éves alanyok 73 százaléka férfi volt. A résztvevők 58 százalékára a reggeli kihagyása, 51 százalékára a késői vacsora volt jellemző, és 41 százalékuknál mindkét rossz szokás megfigyelhető volt.

A tanulmány készítői a reggelit kihagyók csoportjába sorolták azokat, akik legalább heti háromszor nem ettek semmit ebéd előtt, leszámítva például a kávét és a vizet. A késői vacsorázók csoportjába pedig azok tartoztak, akik hetente legalább háromszor a lefekvést megelőző két órában ettek.

A brazíliai Sao Pauló-i Állami Egyetem munkatársa, Marcos Minicucci megjegyezte, hogy a késői vacsora nem feltétlenül jelent késő éjszakai étkezést, noha ennek a csoportnak csaknem az összes tagjára ez volt jellemző.

Minicucci rámutatott továbbá, hogy a megfelelő táplálkozás viszonylag olcsó és egyszerű módja a felépülési esélyek javításának.

"Azt mondják, hogy reggelizz úgy, mint egy király" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy egy jó reggeli
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 16:51
A negyedik "otthonszülésem"
gyomrom és émelygéseket kezdtem érezni.
Kis időre oldalfekvésben, mivelhogy ilyenkor háttal nem javallott, ledőltem az ágyra. Egy félórára terveztem a pihenést, de egy kerek óra lett belőle. Közben meg alig volt, csak vagy háromszor, méhösszehúzódás, s az is eléggé kellemetlenül érintett így feküdve, miközben amikor sétáltam olyan is volt, hogy egy negyedóra alatt háromszor húzódott össze a méhem. Aki szült, vagy aki jártas ebben a témában tudja, hogy ilyenkor amennyire csak lehet mellőzni kell a lefekvést, eldőlést és minél többet kell állni, járkálni sétálni, annak érdekében, hogy a baba súlya kifejthesse a maga áldásos hatását. Ugyanis a baba fejének nyomása a méhnyakra szoros összefüggésben áll a méhösszehúzódásokkal és elengedhetetlen ösztönző hatást fejt ki az érdekükben. Ülni is pl. lehetőleg inkább csak a fájások idején ajánlott, s azt is úgy, hogy a baba helyzetének függőlegessége megmaradjon továbbra is és ugyanakkor a csípő is táguljon. Ezért jó pl. ha támlás székre ülünk csak fordítva, a
denesmaria, 2010. augusztus 02. hétfő, 19:11
Sakk-matt a hőségnek
5. Frissítők - rózsavíz, menta, citromfű...
Az illóolajok - különösen nagy melegben - igen erőteljesen hatnak. A sivatagos vidékeken, az arab világban például a rózsavíz az egyik legkedveltebb frissítőital alapja, mely egyben nyugtató hatással is bír. De finom frissítő a mentás, citromfüves limonádé is nem túl hidegen - mézzel, citrommal ízesítve.

6. Könnyű étkek - egész nap!
Napközben igyál - lehetőleg tiszta vizet - rendszeresen és sokat, de ne a lefekvést megelőző órákban, nehogy épp a gyakori szükség ne hagyjon pihenni. Kerüld a késői nehéz, zsíros vacsorákat! Fogyassz bőségesen paradicsomot, uborkát, gyümölcsöt, joghurtot és teljes kiőrlésű pékárut, melyek magas vitamin- és ásványi anyag-tartalma fedezi a rekkenő hőség okozta megnövekedett szükségleteket.

7. Egy jó takaró - csodákra képes...
Kizárólag vékony nyári takarót használj! A legújabb természetes alapanyagú takarók kifejezetten 'hűtő'
korall44, 2010. július 09. péntek, 17:06
Burgonyalé és egészség
Burgonyalé és egészség

A burgonya az egyik legnépszerűbb növény, amit világszerte termesztenek. Megannyi formában felhasználható és elkészíthető.
Egészségre gyakorolt gyógyhatásain kívül a kozmetikai iparban is felhasználják, mivel puhábbá és tisztábbá teszi a bőrt, gyógyítja a pattanásokat valamint a sebek kezelésére is alkalmas. A legutóbbi kísérletek igazolták, hogy a naponta elfogyasztott burgonyalé megszünteti- illetve segítségével megelőzhetők az emésztési problémák.

Egy Ausztriában és Németországban végzett, 40 emésztési problémával küszködő személy bevonásával történő kísérlet alapján kiderült, hogy a burgonyalé fogyasztása hatékonynak bizonyult az emésztési zavarok, gyomorrontás és gyomorfekély esetén. A kísérleti személyek 100 ml burgonyalét fogyasztottak reggel étkezés előtt, fél órával ebéd előtt és este közvetlenül a lefekvést megelőzően. Mindössze egy hetes kúrát követően egészségi állapotuk javulásáról számoltak be. A természetgyógyászok gyomorfekély kezelése
emesi, 2010. június 27. vasárnap, 05:59
Depresszió és alvászavar
a legtöbb ember alvását kedvezően befolyásolják:

Keljen minden nap körülbelül ugyanabban az időben.
Csak akkor menjen aludni, ha álmos.
Végezzen alvás előtt nyugtató tevékenységeket: vegyen forró fürdőt, egyen pár falatot, vagy olvasson 10 percet.
Mozogjon rendszeresen. Keresse fel kezelőorvosát, mielőtt tréningezni kezd. Az erőteljes testedzést a korai órákra időzítse, legalább 6 órával a lefekvés elé; a könnyebb testmozgást, mint a nyújtásokat vagy a sétát 4 órával a lefekvést megelőzően végezze.
Tartson fenn szabályos időbeosztást. Az étkezések, a gyógyszerszedés ideje, a kellemes és kellemetlen mindennapi feladatok ellátása történjen mindig ugyanabban az időőben, hogy ez is segítse a belső óra egyenletes működését.
Kerülje a koffein fogyasztását a lefekvést megelőző 6 órán belül. Ne igyon alkoholt, különösen akkor, ha álmos. Már kis mennyiségű alkohol is fokozottabb hatású a fáradtsággal kombinálva.
Ne dohányozzon lefekvés előtt.
Szunyókáljon minden
madlen40, 2008. március 30. vasárnap, 17:18
Képek, videók
egr_egyetemen0406.jpg
maroka
2019. április 06. szombat, 10:03
Egyetemi nóta 01.jpg
chillik
2017. december 15. péntek, 05:15
Egyetemi nóta 02.jpg
chillik
2017. december 15. péntek, 05:14
Az egyetemi körben 01.jpg
chillik
2017. november 28. kedd, 05:02
Az egyetemi körben 02.jpg
chillik
2017. november 28. kedd, 05:02
Szeged-1930- egyetem előt
agica2004
2017. június 06. kedd, 19:43
Agárdi, egyetemi oktató
furaila
2017. május 11. csütörtök, 04:06
osho-az_egyetemen_nem_ tan
menusgabor
2016. október 11. kedd, 16:37
egyetem.jpg
sz719eszter
2016. február 20. szombat, 16:01
egyetem autó.jpg
kicsoda57
2015. december 22. kedd, 16:53
Harvard Egyetem
sanci81
2015. november 24. kedd, 15:38
Marcos mantara
szicu
2016. április 06. szerda, 17:03
Marcos Mantara
szicu
2016. április 06. szerda, 17:01
Andikám és Marcos
orban47
2014. április 19. szombat, 16:34
anyukám és Marcos
orban47
2013. október 07. hétfő, 00:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.