Belépés
2020. február 21. péntek | 8. hét | 52. nap | 17:06 | Eleonóra
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
ITM: a kormány elkötelezett az út- és vasúthálózat fejlesztésében
Talent motorvonatok felújítását, az osztrák vasúttal közösen végzett munka eredményeként a 10 darabból álló teljes Talent-flotta közlekedni fog az év végétől.

A vasúttársaság saját fejlesztésű és gyártású új generációs InterCity kocsijai rendelkeznek európai minősítéssel, 50 százalék feletti magyar hozzáadott értéket jelenítenek meg, 2019 nyaráig 20 darabot, az idén mintegy 50 darabot gyártanak, cél, hogy a következő 4-5 évben lecseréljék a távolsági vasúti közlekedésben az elavult kocsikat ezekre a korszerű eszközökre - mondta Homolya Róbert.

Az elnök-vezérigazgató rámutatott arra is, hogy a vontatás korszerűsítéséhez 115 villanymozdony beszerzésére megjelent a közbeszerzés, a vásárlást hitelből kívánják finanszírozni.

A Budapesti elővárosi forgalomban hamarosan megjelennek az első emeletes motorvonatok, a tervek szerint 2022-től a fővárosi agglomerációban csak korszerű motorvonatok közlekednek majd - emelte ki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Homolya Róbert szólt arról, hogy 2019 nagy
velemenyezd, 2020. január 15. szerda, 12:02
Közbeszerzést indított a MÁV-Start 115 villanymozdony vásárlására
A közleményben kiemelték, a felújított pályaszakaszokon az óránként 160 kilométer sebesség elérése érdekében elengedhetetlen a korszerű, nagy sebességű mozdonyok beszerzése.

A tájékoztatás szerint az új mozdonyoknak óránkénti 200 kilométer sebességre kell alkalmasnak lenniük, a belföldi igények kiszolgálása mellett egy részüket nemzetközi vonalakon, például Németországban, Szlovákiában és Szlovéniában közlekedtetnék.

A 90 darab két- és 25 darab három áramrendszerű villamos mozdony és az üzemben tartásukhoz szükséges eszközpark beszerzésével lehetővé válik a 40 éves átlagéletkorú vontató járműállomány megújítása - írja közleményében a MÁV-Start.

A közlemény szerint a vasúttársaság elsősorban az elöregedett 431 sorozatú, óránkét 120 kilométer maximális sebességű villamos mozdonyokat tervezi kiváltani az új, nagy teljesítményű mozdonyokkal.

A 115 darab modern villanymozdonynak köszönhetően jelentősen javul a nemzetközi és a minőségi távolsági, azaz a főváros és a megyeszékhelyek
velemenyezd, 2020. január 14. kedd, 11:02
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az ITM-mel
társfinanszírozású Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásait. A maradék 21 szerelvény megvásárlását a kormány azért segíti, mert az uniós keret kimerült, de a támogatási szerződés teljes összege beforgatható a következő ciklus forrásainak terhére - tette hozzá az államtitkár.

Az új vonatok Budapest és Újszász-Szolnok, Székesfehérvár, valamint Győr-Hegyeshalom között közlekedhetnek, így 2022 végétől a főváros körüli vonalakon a még nem villamosított lajosmizsei vonal kivételével mindenütt korszerű Flirt és Kiss motorvonatok szállítják az utasokat. A korábban megrendelt járművek utasforgalmi próbaüzeme jövő februárban kezdődik, elsőként a ceglédi és váci vonalakon indulhatnak el.

Mosóczi László arra számít, hogy az új vonatok a vasúttársaság megújulásának jelképei lesznek, és ehhez a vasúti pályák és állomások felújítása is hozzá fog járulni. A motorvonatok beszerzése erősíti a közösségi közlekedés vonzerejét a főváros környékén, így csökkenhet a közúti forgalom és a
velemenyezd, 2019. december 27. péntek, 14:41
Új piacok nyílhatnak meg a magyar baromfi előtt a terméktanács vezetője szerint
Magyarországon viszont ugyanennyivel bővíthető néhány év alatt az ágazat kibocsátása - tette hozzá.

A szervezet vezetője közölte, hogy a baromfiágazat jövő kedden kapja meg a 2019. áprilistól 2020. áprilisig tartó támogatási év első negyedére eső állatjóléti támogatásokat, a második negyedévi kifizetés pedig december 20-ig érkezhet meg.

Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke legalább 55 milliárd forintra becsüli a belföldi pulykatenyésztés fejlesztési igényét 2025-ig. Véleménye szerint korszerűsítések nélkül a külpiaci lehetőségeket nem lehet kiaknázni.

Hozzátette, hogy új pulykavágóhídak a közeljövőben nem épülnek, ezért a meglévőket kell jobban kihasználni, csaknem 15 milliárd forintos befektetéssel. A korszerű pulykaelőnevelés kiépítése - mint mondta - további 6,5 milliárd forintot, a hízlalás korszerűsítése 20 milliárd forintot, a takarmányozás fejlesztése 15 milliárd forintot igényelhet rövid távon, így elérhető az évi 115 ezer tonnás mennyiség.

A szövetség vezetője
velemenyezd, 2019. november 22. péntek, 19:13
ITM-államtitkár: a korszerű belföldi üzemek a magyar növekedés legjobb példái
Schanda Tamás közölte, hogy a rendezvényt jövő pénteken országszerte 73 helyszínen rendezik meg, vagyis tavalyhoz képest megduplázódott a résztvevő cégek száma.

A meghirdetett több mint 6 ezer látogatói hely túlnyomó része már be is telt, de még csaknem másfélezer érdeklődő jelentkezhet a programokra - tette hozzá.

Egy modern gyár meglátogatása működés közben kedvet csinálhat a szakmaválasztáshoz vagy egy új pálya kipróbálásához, a vállalkozókat pedig a korszerű technológiák bemutatásával fejlesztésekre ösztönözheti - indokolta a Modern gyárak éjszakájának megrendezését Schanda Tamás.

Az államtitkár fontosnak nevezte a kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatását, mivel ezek adnak megélhetést a családok jelentős részének, emiatt is szorgalmazta a magyar beszállítók számára kedvező együttműködések bővítését a külföldi nagyvállalatokkal.

Schanda Tamás a kiemelkedő gazdasági eredményeket annak tulajdonítja, hogy a kormány 2010-ben szakított az addigi gyakorlattal, nem "idegen
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 15:01
Palkovics: a korszerű technológiák teszik tartóssá a magyar növekedést
Palkovics László kiemelte, hogy nem csupán az ide érkező befektetési összegek magasak, hanem az általuk létrehozott gyártás hozzáadott értéke is, és egyre általánosabb a kutatási és innovációs központok megtelepedése.

A tárcavezető üdvözölte, hogy a Brexit közeledtével a startup cégek is egyre vonzóbb célpontnak tekintik Magyarországot.

A kutatásra és fejlesztésre fordított költségvetési támogatás 2021-ben és 2022-ben is bővülni fog, és 2030-ra elérheti a 3 százalék körüli arányt, vagyis a legfejlettebb országokéval kerülhet azonos szintre - közölte a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a kutatóhálózat átalakítását végig kell vinni, és ehhez kapcsolódóan még számos finanszírozási kérdés vár rendezésre. Szorgalmazta emellett a kutatási intézmények, az egyetemek és a vállalatok szorosabb együttműködését, és hozzátette, hogy a felnőttképzésben az államnak jelentős mértékben kell kiegészítenie a munkaadók szerepvállalását.

Palkovics László kiemelte, hogy a digitalizáció áthatja és
velemenyezd, 2019. október 31. csütörtök, 22:12
Hétfőn újraindul a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron
elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat.

A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki - tette hozzá.

Ismertette, a Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.

A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait.

A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 14:19
Háromezredik ügyfelét segítette hitelhez a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
A ZMVA MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az alapítvány 1993 óta nyújt mikrohitelt a mikro- és kisvállalkozások részére, az azóta eltelt időszak alatt 9 milliárd forintot meghaladó összeggel segítette Zala megye és a régió gazdaságának fejlődését. 2018-ban 52 vállalkozásnak 268 millió forint értékben folyósított mikrohitelt, 2019 márciusáig pedig 15 ügyletben közel 75 millió forintot biztosított. Az alapítvány által kezelt mikrohitelalap nagysága meghaladja a másfél milliárd forintot.

A ZMVA háromezredik ügyfele a keszthelyi székhelyű Adam's Travel Személyszállító Kft. volt februárban. A vállalkozás belföldi és külföldi társasutazásokkal, valamint nemzetközi transzferekkel foglalkozik, a számukra biztosított mikrohitelt egy korszerű, 57 férőhelyes busz megvásárlására fordították.

A közlemény kitér arra is, hogy ügyfélkörét kiterjesztve a ZMVA 2015 óta VOSZ Pontként is működik, a Széchenyi Kártya Program termékeinek befogadásával, ügyintézésével is kiszolgálja a kis-, közép-, valamint
velemenyezd, 2019. május 01. szerda, 19:40
Süli: korszerűek és biztonságosak lesznek az új paksi blokkok
Az új erőművi blokkokat úgy építik meg, hogy telephelyen kívüli hatásuk a legkomolyabb üzemzavar esetén sem lehet - hangsúlyozta.

Süli János tavaly május óta, az előző kormányzati ciklusban is betöltötte a miniszteri posztot.

Meghallgatásán kitért arra, indokolt a beruházás megvalósítása, az elmúlt években Magyarországon átlagosan 30 százalékos áramimportra volt szükség az ellátás biztosításához.

Ismertette, hogy a belföldi villamosenergia-termelés felét adja a paksi atomerőmű, a többit az egyéb erőművek. Az áramszükséglet 35 százalékát biztosítja a jelenleg üzemelő négy blokk, a másik 35 százalékot a többi erőmű, ezért szükség van az importra - mondta.

Süli János hozzátette, az európai erőműpark is öregszik, miközben folyamatosan nő a belföldi ipari és lakossági áramigény, mindez nagy kockázatot jelent az országnak.

Hangsúlyozta, a paksi atomerőmű olcsó, fenntartható, az időjárástól független, biztonságos áramellátást biztosít, és garantált a beruházás megtérülése.

A
velemenyezd, 2018. május 16. szerda, 07:19
A Siemens és a Knorr-Bremse szállítja az új generációs InterCity kocsik forgóvázát és fékrendszerét a MÁV-Start
Kiemelték, hogy a 7,8 milliárd forintos beszerzést közösségi, nyílt közbeszerzési eljárás előzte meg. Az alkatrészcsomagok szállítása 2019 nyarán kezdődhet.

A MÁV-Start 20 darab, nemzetközi forgalomra szánt, új generációs InterCity kocsi - már folyamatban lévő - gyártása mellett 70 darab belföldi forgalomra szánt IC+ személykocsi összeszerelését készíti elő.

A szerződés értelmében a Siemens, a Siemens-Knorr-konzorcium vezetője az IC+ kocsikhoz 140 darab korszerű, óránként 200 kilométer sebességre alkalmas forgóvázat szállít, míg a Knorr-Bremse 70 készlet komplett fékberendezést és a rögzítőfékek működtetéséhez szükséges Flexball-vezetékeket biztosítja. A fékrendszer szerelvényei részben Magyarországon, a vállalat budapesti gyárában készülnek.

Megjegyezték, hogy a forgóváz és a fékrendszer az egyik legfontosabb részegységei a hozzávetőleg 4100 alkatrészféleségből, 53 ezer alkatrészből álló IC+ kocsinak, ezért ezek beszerzése a legnagyobb volumenű eljárás a sorozatgyártás előkészületének
velemenyezd, 2018. május 02. szerda, 18:55
Átadták a DPD regionális depóját a debreceni repülőtéren
nemzetközi repülőtér interregionális pozíciója további erősödéséhez kiemelt jelentőségű a légikikötő üzleti környezetének fejlesztése, amelyben fontos szerepet kap a logisztikai ipar.

A Xanga csoport befektetésében, saját forrásból megvalósult és pénteken átadott kulcsrakész logisztikai egység megteremtette annak a lehetőségét, hogy a logisztikai ipar egyik piacvezető képviselője, a DPD a repülőtér közvetlen szomszédságában fejlesztett és üzemeltetett multimodális logisztikai bázison nyissa meg új, korszerű technikával felszerelt regionális depóját - jegyezte meg az elnök-vezérigazgató.

Hosszú Csilla, a DPD Hungária Kft. ügyvezetője hozzátette: cégük a nemzetközi DPDgroup hálózat tagjaként Európa második legnagyobb nemzetközi csomagszállítási hálózatának része. A társaság a most átadott debrecenivel együtt tizenkilenc vidéki és két budapesti depóval rendelkezik, 240 dolgozót foglalkoztat, és közel 700 alvállalkozó futárral dolgozik együtt a belföldi és nemzetközi csomagszállításban. Cégük
velemenyezd, 2018. március 23. péntek, 16:51
A Waberer's 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját
járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba - tették hozzá.

A vontató beszerzési tenderen a DAF 400, a Volvo 300 darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz 70 darab pótkocsit szállít. A szerződéseket a következő hetekben írják alá.

A Waberer's nagy hangsúlyt helyez a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására is - írták. Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy a kiválasztott EURO6-C emissziójú vontatókat a legkorszerűbb, újgenerációs diesel motorok hajtják.

A szállítóeszközök olyan sofőrkényelmi és biztonságtechnikai berendezésekkel szerelik majd fel, mint például az állófűtés és állóklíma, valamint a sávelhagyást figyelő és riasztó rendszer.

A Waberer's a komplett rakományok (FTL) nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalata a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében Európában, és az árbevétel alapján a legnagyobb logisztikai szolgáltató Magyarországon. A Waberer's több mint 4150
velemenyezd, 2018. január 31. szerda, 12:42
1/8
Képek, videók
mozgó homolóra.gif
veronika74
2010. augusztus 19. csütörtök, 18:07
Kállay Miklós és kormánya
agica2004
2018. július 23. hétfő, 15:43
Kormányos Sándor: Március
maria_kadar_148
2018. március 04. vasárnap, 19:20
Batthyany kormány
taltos1
2017. október 06. péntek, 23:10
kormany.jpg
menusgabor
2017. március 10. péntek, 21:14
kormányzás.png
agica2004
2017. január 09. hétfő, 18:07
Kormányos Sándor M
maria_kadar_148
2016. május 05. csütörtök, 10:54
m_ Kormányos hiányzol gif
erzsikepuskas
2016. március 30. szerda, 21:57
lopás kormány
kicsoda57
2016. március 14. hétfő, 19:42
Kormányos Sándor
maria_kadar_148
2016. március 06. vasárnap, 21:01
Kormányos Sanyi szemedben
menusgabor
2016. január 28. csütörtök, 21:10
O.V.-kormányfő.jpg
agica2004
2015. augusztus 15. szombat, 17:41
Fidesz-kormány.jpg
agica2004
2015. április 10. péntek, 15:13
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.