Belépés
2020. április 03. péntek | 14. hét | 94. nap | 19:21 | Buda, Richárd
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Angela Merkel elhagyta a házi karantént, ismét hivatalában dolgozik
Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján elmondta, hogy Angela Merkel valamennyi koronavírus-tesztje negatív, szervezetében nem mutatták ki a kórokozót. Így ismét a berlini kancellári hivatalban folytatja munkáját, amelyet otthoni tartózkodása alatt sem szakított meg.

Angela Merkel azért vonult házi karanténba, mert kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől március 20-án védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

A kormányfő a házi karantén alatt számos telefon-, illetve videókonferencián vett részt, és ez továbbra is így lesz - mondta szóvivője, kiemelve, hogy a kancellári hivatalban is szigorúan betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat, a munkatársak legalább másfél méter távolságot tartanak egymástól. Így például a kabinet üléseit nem az erre a célra kialakított teremben tartják, ahol a kormánytagok az évtizedes szokások szerint szorosan egymás mellett ülnek egy asztal körül, hanem a hivatal
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 16:12
Koronavírus - Rekordmélységben a brit szolgáltatási szektor aktivitási mérőszáma
Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a múlt hónapban 34,5-re esett a februárban kimutatott 53,2-ről.

Az 50 alatti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának csökkenését jelzik. A 34,5-es márciusi szolgáltatási BMI-mutató a szektor aktivitásának összeomlására vall.

A pénteki adatismertetés a modellszámítások alapján azt jelenti, hogy a feldolgozóipari és a szolgáltatási ágazat együtt számolt kompozit BMI-mutatója a februári 53,0-ról márciusban 36,0-ra esett.

Ez a legalacsonyabb szint azóta, hogy e kompozit aktivitási mérőszám rendszeres összeállítása 1998 januárjában elkezdődött, és azt jelzi, hogy a brit gazdaság egészének aktivitása szabadesésszerűen zuhan.

Londoni makrogazdasági elemzők szerint ráadásul az új szolgáltatási index sem
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 14:52
Koronavírus - Orbán Viktor levelet írt az Európai Néppárt főtitkárának
"Világunk határozottan a feje tetejére állt. Mi, kormányfők és pártvezetők a világ minden táján arra összpontosítjuk erőnket, hogy kellőidőben hatékony döntéseket hozzunk az emberéletek megmentése, állampolgáraink egészségének és biztonságának védelme érdekében" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szavai szerint nehezen elképzelhető, hogy bármelyik állami vezetőnek ideje lenne "fantáziálnia" más országok szándékairól. Mint írta: manapság ez költséges luxusnak tűnik.

"Minden tiszteletem az Öné, de nekem erre nincs időm!" - írta levelében Orbán Viktor, közölve, hogy bármilyen kérdés megvitatására nyitott, amint véget ér a jelenlegi koronavírus-világjárvány, mindaddig azonban minden idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni, valamint arra, hogy az alaptörvény keretei között intézkedéseket készítsen elő a gazdasági és társadalmi talpra állás érdekében.

"Azt javaslom, hogy mindannyian ugyanezt tegyük a saját országainkban" - zárta levelét Orbán
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 14:31
Koronavírus - MSZP: a szociális ágazat dolgozói is kapjanak 500 ezer forintos pluszjuttatást!
Harangozó Tamás közölte, az MSZP üdvözli, hogy a kormány megfogadta a szocialisták hetek óta szorgalmazott javaslatát: kapjanak egyszeri 500 ezer forintos juttatást "a frontvonalban dolgozó" egészségügyi dolgozók.

Hozzátette: az MSZP javaslatában ugyanakkor az is szerepelt, hogy a szociális ágazatban dolgozók is kapják meg ezt a pénzt.

A szociális ágazatban dolgozók ápolják az időseket, betegeket szinte megalázóan alacsony béréért és az elmúlt években kimaradtak minden valódi és jelentős béremelésből - magyarázta.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány az MSZP több javaslatát is végrehajtotta már: az e-recepteket nem kell személyesen kiváltani, hitelfizetési moratóriumot vezettek be, felfüggesztették a végrehajtásokat, bezárták az iskolákat és védőfelszereléseket szereztek be.

Harangozó Tamás kitért arra, hogy az időkorlát nélküli "felhatalmazási törvény" miatt kemény bírálatot fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben 13 európai kormány - köztük Németország, Magyarország
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 11:32
Kaczynski: jelenleg nincs lehetőség a májusi lengyel elnökválasztás elhalasztására
voksolna.

Jelenleg nem állnak fenn olyan körülmények, amelyek miatt indokolt lenne a választás elhalasztását lehetővé tevő szükségállapot meghirdetése - mondta Kaczynski a lengyel közszolgálati rádiónak.

A választás elhalasztása jelen körülmények között az alkotmányos előírások egyértelmű megsértését jelentené - hangsúlyozta, utalva ezzel arra, hogy a lengyel alaptörvény szerint a választás elhalasztása katasztrófahelyzet, illetve szükség- vagy hadiállapot esetén lehetséges.

A lengyel kormány viszont márciusban járványhelyzetet hirdetett, ennek keretében hozza meg a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedéseket.

Abszurdnak nevezte Kaczynski azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint a PiS-nek "véres lesz a keze", vagyis az emberek életét veszélyezteti, ha nem halasztja el választást a járvány miatt. Rámutatott: Németország bajor tartományában március 29-én tartották meg a helyhatósági választások második fordulóját, szintén kizárólag levélszavazás útján.

A választási
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 11:31
Koronavírus - Meghosszabbították a kijárási tilalmat Szerbiában
A kormány meghallgatta a kutyatulajdonosok követelését, és engedélyezte, hogy szombattól kezdve este 23 és hajnali 1 óra között az emberek megsétáltathassák házi kedvenceiket, de csak kétszáz méterre távolodhatnak el a lakhelyüktől.

Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtök este bejelentette, hogy egy héten belül a nyugat-balkáni ország is elkezd védőmaszkokat gyártani saját szükségletei kielégítésére. Közölte: a kínai szakemberek után orosz orvosok is érkeznek Szerbiába, hogy segítsék a járvány elleni küzdelmet.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő két hét kritikus lesz, és az országban nagyon sokan fognak megfertőződni, illetve a halottak száma is jelentősen nőni fog.

A korábban külföldről hazatérő mintegy 400 ezer vendégmunkás egy részén végzett tesztek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy körülbelül harmincezer fertőzött érkezhetett Szerbiába március közepén, mielőtt az ország lezárta határait - mondtata az államfő. A legfrissebb adatok szerint Szerbiában egy nap alatt
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 10:51
Koronavírus - Németországban több igazolt fertőzött van, mint Kínában, Hollandiában túlhajszoltak az egészségüg
981-nél.

Németország ezzel a negyedik helyen áll az igazolt fertőzöttek száma alapján összeállított országlistán, az Egyesült Államok, Olaszország és Spanyolország után, és közvetlenül Kína előtt, ahol 82 464 fertőzést tartanak nyilván.

A vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma 775-ről 931-re emelkedett.

A betegségből 22 440 igazolt fertőzött lábalt ki, szemben az egy nappal korábbi 19 175-tel.

A regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje nagyjából nyolc nap. A szövetségi kormány szerint az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének megőrzéséhez a 14 nap körüli szintre kell emelni a duplázódási időt, mert két hét a súlyos betegek átlagos kezelési ideje.

Az igazolt fertőzöttek között legkevesebb 2300 orvos és ápoló van - közölte a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) a Süddeutsche Zeitung című lap érdeklődésére. Kiemelték, hogy a ténylegesen fertőzöttek száma jóval magasabb lehet.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter szerint
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 10:31
Koronavírus - Orbán: ne adjuk fel céljainkat!
A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük - mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell.

A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le - ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni - és 58 hotelt - ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára - mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

"Harcolnunk kell minden egyes emberéletért" - jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is,
velemenyezd, 2020. április 03. péntek, 09:41
Koronavírus - Az amerikai idősottonokban meredeken emelkedik a halálozások aránya
kiürítettek, a Tennessee-i Nashville-ben például a Nemzeti Gárda tagjai segítettek a bentlakók átszállításában egy másik otthonba. A marylandi Rockville-ben, vagy a virginiai Richmondban szintén átmeneti időre kiürítettek otthonokat, az ohiói Daytonban két, egymáshoz közel fekvő otthonban hat idős ember halt meg, csaknem ötvenen megfertőződtek. Maryland egyik kisvárosának idősotthonában 77 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, öten belehaltak a vírus okozta betegségbe. Larry Hogan, Maryland kormányzója "bozóttűz pusztításához" hasonlította az ezekben az otthonokban rohamos gyorsasággal terjedő járványt.

A szövetségi kormány ugyan nem tett közzé kifejezetten idős otthonokra vonatkozó adatokat, de az AP amerikai hírügynökség lapinformációkra és az egyes tagállamok egészségügyi hatóságaitól származó adatokra támaszkodva szintén úgy tudja: az idősotthonokban eddig 450 gondozott halt bele a Covid-19 betegségbe, és csaknem 2300 fertőzést diagnosztizáltak.

Az AP tudomása szerint ugyanakkor
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 22:02
Koronavírus - Pásztor István nyílt levélben reagált Donald Tusk üzenetére
Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy "a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között".

Pásztor István megfogalmazása szerint "a járványhelyzet emberéletekről szól, éppen ezért minden megnyilvánulás, amely politikai oldalról intéz támadást a járványhelyzet megfékezéséért küzdelmet folytató felelős kormányzatok ellen, közös esélyünket gyengíti a vírus legyőzésében". A politikus véleménye szerint az EPP elnökének támogatnia kell "mindazokat a kormányokat és politikusokat, akik emberéletek tízezreinek megmentéséért dolgoznak kormányaikkal, közösen polgáraikkal".

"A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani. Ezen múlik most a Néppárt politikai
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 19:23
Koronavírus - Új piaci lehetőségek is születnek járvány idején
Az egyik fő terület az elektronikus szolgáltatások elterjedésének gyorsulása például a bankkártyás fizetés területén. Ugyanebbe a körbe tartozik az elektronikus számlázás, közszolgáltatásoknál az elektronikus kapcsolattartás a szolgáltatóval.

A Nemzeti Közművek (NKM) például új e-számla kampányt indít április 2. és július 2. között. A környezetbarát e-számlára váltó ügyfelek minden új villamos energia, vagy földgáz e-számla regisztráció után 500 forint számlajóváírást kapnak, és a szolgáltató további 500 forinttal támogatja a hazai ellátó központnak minősített Szent László Kórház (DPC-OHII) alapítványát - közölte az NKM csütörtökön az MTI-vel. A papírmentes számlázás olcsóbb a szolgáltatónak, az ügyfélnek és egyben környezetbarát is.

Márciusban háromszor annyian érdeklődtek a Takarék Faktorháznál a faktorálás iránt, mint februárban, elsősorban a hónap második felében, a veszélyhelyzet kihirdetése után ugrott meg a megkeresések száma - közölte a Takarék Faktorház az MTI-vel. A faktorálás nem
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 19:12
BÉT - A Mol húzta fel a BUX-ot
mélypontokra esett, 370 forint közelében is járt, amikor az MNB beavatkozott, és bejelentette, hogy csütörtökön először meghirdeti az egyhetes betéti aukciókat, amelyeknél a bankok 0,9 százalékos kamatra helyezhetik el egy hétre a pénzt az MNB-nél. A hír hatására 369,50 forintról visszaerősödött 363,52 forintra a nemzeti fizetőeszköz az euróval szemben.

Kéri Lajos szerint mindenki a jövő heti gazdasági csomagot várja, azt latolgatja, mit tartalmaz majd. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt mondta, a kormány Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervét mutatja be április 6-án, vagy 7-én.

Európában enyhén pozitív volt a hangulat. Az Egyesült Államokból rettentően rossz munkanélküliségi adat érkezett, a múlt héten 6,6 millió - az előző heti duplája - volt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, két hét alatt 10 millióan lettek újonnan munkanélküliek. Ez rendkívül aggasztó adat, a 2008-2009-es gazdasági válság idején 7-8 ezernél soha nem volt magasabb ez a szám -
velemenyezd, 2020. április 02. csütörtök, 18:24
1/3177
Képek, videók
Szelfi-Angela Merkel.jpg
agica2004
2017. február 25. szombat, 16:36
angela-merkel-migranso k.j
menusgabor
2016. október 05. szerda, 19:11
Angela Merkel.jpg
agica2004
2014. január 28. kedd, 17:20
Angela Merkel
basikele
2014. január 02. csütörtök, 07:02
-brusszel-angela-merke l.j
agica2004
2013. július 15. hétfő, 11:59
angela-merkel-nicolas. jpg
agica2004
2012. április 27. péntek, 14:38
Angela Merkel
csigamalac
2010. július 12. hétfő, 15:26
szövetségi elnök hivatala
mecsery
2010. február 08. hétfő, 23:21
karantén-1.jpg
menusgabor
2020. április 02. csütörtök, 21:49
karantén-italbolt-768x 545
menusgabor
2020. április 02. csütörtök, 21:48
karantén-után.jpg
menusgabor
2020. április 02. csütörtök, 21:46
vuhan-karanten-alatt-1 .jp
lilagondolatok
2020. január 25. szombat, 12:04
Karanténban vagyunk...
caris11935
2009. december 13. vasárnap, 09:52
Magyarország karanténban.
caris11935
2009. december 13. vasárnap, 09:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.