Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 01:19 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kilencven új fát ültet a Főkert a Tabánban
A közlemény szerint a Főkert átvizsgálta a budai közpark 1220 fáját, közülük 35-öt veszélyes állapotúnak ítélt. A fákat azért kell kivágni, mert csak így előzhető meg, hogy egy nagyobb viharban kidőljenek, és anyagi kárt vagy személyi sérülést okozzanak.

A Tabánban az előző városvezetés kormányzati pénzből egy sportpark fejlesztését indította el, amelyet a Főkert végez. A társaság, a kerülettel és a helyi civilekkel folytatott párbeszédének köszönhetően, a korábbi terveknél több fát ültet, a burkolatból pedig kevesebb lesz - tudatták.

Azt írták: a fákat várhatóan jövő hétfőn vágják ki a civilek megbízott megfigyelője jelenlétében, helyükre azonnal újakat ültetnek, a többi új fa helyét pedig civilekkel egyeztetve jelölik ki.

A társaság szakemberei a civil Zöld Tabánért Facebook-csoporttal együttműködve hetente tartanak majd bejárást a tabáni sportpark és játszótér fejlesztésének ideje alatt, hogy közösen ellenőrizzék a kivitelezési munkákat - olvasható a közleményben.
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 14:13
Elkezdődik a nyíregyházi futballutánpótlás-edzőközpont tervezése
kitűzte a megvalósítandó célokat, amelyekbe beletartozik a sportakadémia-rendszer támogatása és fejlesztése is.

A Nyíregyháza Spartacus FC utánpótlás korosztályai a 21. századi igényeknek megfelelő, modern létesítménnyel fognak gazdagodni. "Óriási beruházás lesz, nagyon sok pályával, műfüves és élőfüves pályákkal, kiszolgáló egységekkel, konferenciatermekkel és kollégiumokkal" - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, a beruházással érintett tizenegy hektáros területen a jelenlegi feladat a kivitelezési tervek és a hatástanulmány elkészítése lesz 2021 nyaráig.

Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, a fejlesztés előkészítésére, valamint a megvalósíthatósági tanulmányra kormányhatározatban csaknem 300 millió forintot biztosított a kabinet.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, a szabolcsi nagyvárosban folytatódik az önkormányzat sportinfrastruktúra-fejlesztési programja. Ennek lépéseiként teljesen felújították a korábbi Bujtosi Szabadidő Csarnokot (a
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 13:12
ITM: hatékony és egységes eljárási rend segíti a kiemelt jelentőségű vasúti beruházást
Közleményükben hozzáteszik: az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat.

A szaktárca felidézi: a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának kapacitásbővítése magyar-kínai együttműködésben valósul meg. A fejlesztés tervezési, engedélyezési és kivitelezési szerződését tavaly írták alá a felek, amely a finanszírozást biztosító hitelszerződés áprilisi véglegesítésével lépett hatályba.

A munka a tervek szerint két évig tartó tervezéssel és engedélyeztetéssel megkezdődött. A projekt eredményeként a vonalszakasz a jelenlegi egy helyett két vágányon, 160 kilométer/órás engedélyezési és 200 kilométer/órás tervezési sebességgel, korszerű kommunikációs és vonatbefolyásolási rendszerekkel, felújított és akadálymentesített állomásokkal szolgálja majd ki az utasokat és fuvaroztatókat.

Az ITM javaslata alapján elfogadott törvényi szabályozás az európai TEN-T közlekedési
velemenyezd, 2020. május 19. kedd, 16:13
Bővül a nagykanizsai ipari park
Operatív Program keretéből mintegy 3 milliárd forintot fordítanak az önkormányzati iparterület bővítésére. Ennek részeként május végére elkészül az M7-es autópálya keleti lehajtójánál 300 millió forintból az a körforgalom, amely az új területek megközelítését szolgálja.

A körforgalom egyik oldalán állami beruházásban bővül 70 hektárral az ipari park - ennek hasznosítása már idén elindulhat -, a másik oldalon pedig 20 hektár önkormányzati terület feltárása kezdődik a most aláírt tervezési és kivitelezési szerződéssel - tette hozzá a polgármester.

A nettó 1,7 milliárd forintról szóló szerződésről Erős Gábor, a tervező és kivitelező Reaszfalt Kft. ügyvezetője elmondta: elkezdték a tervezést, így várhatóan őszre meglesznek az engedélyes tervek, a földmunka ezután el is indulhat. A vállalás szerint 2021 végére fejeződik be a 15 ezer négyzetméternyi útfelület és a 4 kilométeres árok, továbbá 1,8 kilométer hosszan közvilágítás és 1,6 kilométeren ivóvíz- és szennyvízcsatorna-vezeték építése, illetve több
velemenyezd, 2020. május 15. péntek, 12:29
Folytatódhat a Közlekedési Múzeum új otthonának előkészítése
A szerdán megjelent kormányrendelet a múzeum új helyszínének megvalósítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé, míg a beruházást kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította.

A kormány határozatot hozott továbbá a kiállítóhely előkészítésének további támogatásáról, valamint az intézmény átmeneti működéséhez szükséges többletforrás biztosításáról is. A határozat a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kivitelezési terv elkészítésére a 2021-2023. évben összesen 5,7 milliárd forintot biztosít. Az előkészítési fázisokat legkésőbb 2023. december 31-ig kell megvalósítani.

A Közlekedési Múzeum az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a döntés fontos mérföldkő az intézmény számára, és megerősítette a kormány elkötelezettségét Budapest fejlesztése, az új Közlekedési Múzeum létrehozása és a rozsdaövezetek megújítása iránt. A mostani döntés eredményeként megindulhat a teljes körű
velemenyezd, 2020. május 07. csütörtök, 11:21
Koronavírus - ITM: a vírusválság nem írja felül az útfejlesztési terveket
Mosóczi László a mintegy 13 milliárd forintból induló zalaegerszegi új városépítési program bejelentése kapcsán beszélt arról, hogy az elmúlt évtized elején 10 megyeszékhely volt bekötve a gyorsforgalmi utak hálózatába, mostanra ez a szám már 13, és év végéig 14-re nő Eger bekötésével.

Békéscsaba, Szolnok, Kaposvár és Zalaegerszeg felé is zajlanak a kivitelezési munkák, az idén elkészül az M76-os Zalaegerszeg előtti bevezetője és az M7-es autópályától Balatonszentgyörgyig tartó szakasza - közölte az államtitkár.

Kifejtette: a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések a védekezés első szakaszában "nem okoztak jelentős késedelmet a hazai közlekedésfejlesztésben", fokozott elővigyázatosság mellett folyamatosan zajlottak az építkezések. A veszélyhelyzet fokozatos enyhítésével egyre több helyen indulhatnak új építkezések, és e beruházások "érdemben járulnak hozzá a magyar építőipari vállalatok talpon maradásához".

A megyeszékhelyek bekapcsolása mellett kiemelt cél a gyorsfogalmi
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 14:03
Koronavírus - Kovács Zoltán: mérnöki és kivitelezési bravúr a kiskunhalasi járványügyi mobil kórház felépítése
Kovács Zoltán hangsúlyozta: a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház ékes bizonyítéka azoknak a képességeknek is, amelyekkel egyébként a büntetés-végrehajtás rendelkezik, illetve annak a tudásnak, amely a magyar szakembereket kórházépítésben, kórházak felszerelésében és berendezésében jellemzi.

Az államtitkár orvosszakmai kérdésnek nevezte annak eldöntését, hogy mikor van szükség egy olyan intézmény megnyitására, amely kimondottan a koronavírus-fertőzöttekkel, azok közül is a súlyosabb betegekkel foglalkozik. De az intézmény készen áll - fogalmazott.

Kovács Zoltán kiemelte: a kormány kellő időben meghozta azokat a korlátozó, illetve előkészületi döntéseket, amelyek lehetővé teszik a koronavírus terjedésének lassítását. A magyar járványgörbe, a megbetegedések száma, a betegek és az elhalálozások száma "pontosan az időben hozott intézkedések miatt nemzetközi összevetésben is kiállja a próbát" - fogalmazott.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, bár a kormány lépései
velemenyezd, 2020. április 21. kedd, 18:26
Teljesen felújítják a zalaegerszegi Göcseji Múzeumot
sajtóbejáráson Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere. Hozzátette, hogy a belvárosban több emblematikus épület is megújult.

A múzeum kiürített épületének pinceszintjén, földszintjén, az emeleten és a tetőtérben jelenleg a bontási és a felújítási munkák zajlanak. A rekonstrukció többek közt a pinceszint részleges átalakítását, a szigetelési munkákat, a belső átalakításokat és gépészeti munkákat, a homlokzat- és tetőfelújítást tartalmazzák - ismertette a részleteket. Jelezte, hogy a tervek szerint a kivitelezési munkák jövő év tavaszára fejeződnek be.

A veszélyhelyzetben néhány projektet át kellett ütemezni, de a TOP és a Modern Városok program keretében megvalósuló nagyberuházások tovább folytatódnak - hangsúlyozta Zalaegerszeg alpolgármestere.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: most a legfontosabb feladat a járvány elleni küzdelem, de a beruházások folytatására is szükség van, hogy a "megtermelt forintokból" forrást tudjanak biztosítani az
velemenyezd, 2020. április 09. csütörtök, 14:52
Fővárosi Közgyűlés - Áttekintik a Lánchíd felújításának terveit
halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével.

Az előterjesztésben emlékeztettek: a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a váralagút felújítására beérkezett ajánlatok értékelése alapján megállapították, hogy a rendelkezésre álló teljes beruházási összeg - 23 milliárd 366 millió forint - önmagában sem elegendő a Lánchíd rekonstrukciójára.

Karácsony Gergely ezért javasolta az említett feladatok kivitelezési sorrendjének felülvizsgálatát és időbeli ütemezésének újragondolását, valamint azt, hogy kezdeményezzék a kormány által az alagút felújítására vállalt 6 milliárd forint támogatási összeg felhasználásának átcsoportosítását a legsürgősebb elemre, a Lánchídra.

A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Lánchíd felújítását követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló forgalmi rendi javaslat a budapestiekkel folytatott párbeszéd eredményeként szülessen meg.

A képviselők felkérték
velemenyezd, 2020. január 29. szerda, 15:32
Liget Budapest - Virtuálisan bejárható a Néprajzi Múzeum új épülete
A bejárhatóság és a látogatói élmény állnak a Néprajzi Múzeum leendő otthonáról készített animáció fókuszában, a videó különlegességét emellett a 3D szkennelt műtárgyak, valamint a valós drónfelvételek és a virtuális épületmodell összefűzése jelentik - közölte a múzeum pénteken az MTI-vel.

Mint a közlemény emlékeztet, Európa egyik legkorábbi, 1872 óta működő etnográfiai intézményeként a Néprajzi Múzeum első alkalommal költözik számára tervezett, minden szakmai és látogatói igényt kielégítő új épületbe, ahol a tervek szerint az intézmény kevésbé ismert kincseit is megismerheti a közönség.

A háromezer négyzetméteres állandó kiállítási tér egy korszerű szemléletű, nagyszabású, látogatóbarát tárlat létrehozására kínál majd lehetőséget. Az épületben jelentősen megnő majd a látogatók által közvetlenül megismerhető műtárgyak száma, emellett az időszaki tárlatok is több ezer négyzetméteren kapnak helyet - emelte ki a múzeum.

"Nem könnyű pusztán a megépülő négyzetméterek száma alapján értelmezni
velemenyezd, 2019. december 20. péntek, 15:31
Folytatódik a Munkácsy-negyed kialakítása Békéscsabán
A budapesti Rio Lámpastúdió Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végezheti el nettó 274 millió forintért a Munkácsy Mihály Múzeumban az új állandó kiállítás kivitelezési munkáit. A projekt egyebek mellet installációs, grafikai, vetítéstechnikai, biztonságtechnikai, villamossági, gépészeti és világítástechnikai munkákra terjed ki, az új kiállítás szakmai anyagát a múzeum munkatársai állítják össze - hangsúlyozzák az előterjesztésben.

Az új tárlat mintegy ezer négyzetméteren az alagsorban a földtörténeti kezdetektől a török korig, a földszinten Békéscsaba 18. századi újratelepítésétől napjainkig szóló tematikával foglalkozik majd.

A békéscsabai Kopp Export-Import Kft. lett egy másik, csaknem 274 millió forintos közbeszerzés nyertese. Ebből a Munkácsy Mihály Emlékházat - a volt Steiner- Omaszta-kúriát (ahová a gyerek Munkácsy nagybátyjával napi szinten járt étkezni) - és melléképületét kell felújítania, górét kialakítania, továbbá az épület környezetét rendeznie, parkolót kialakítania.

Szintén
velemenyezd, 2019. december 19. csütörtök, 15:42
Egy magyar egyetemista csodagyerek képes gyógyítani a magas
Magyarországon évente sokan meghalnak szívroham és infarktus következtében. Gondolt már valaki arra, hogyan mentsük meg ezeket az embereket?
Egy magyar egyetemista csodagyerek állami kitüntetést kapott egy olyan módszer felfedezéséért, mely képes gyógyítani a magas vérnyomást, és ezzel megelőzni a szívroham illetve infarktus miatt bekövetkező korai halált.
...............
2019 tavaszán a Kardiológusok Európai kongresszusán hihetetlen esemeny történt. Az egesz terem állva tapsolta meg a színpadon álló magyar egyetemistát. Ez a fiú nem volt más, mint Miksai Pál. Ő az, aki egy olyan képlet alkalmazását ajánlotta, mely képes gyógyítani a magas vérnyomást és megelőzni az általa előidézett szív rohamot és infarktust.
Miksai Pál egy remek ötlettel állt elő. Ennek megvalósításán az Egészségügyi Világszervezet, a Berlini Kardiológiai Központ illetve a Budapesti Szív és érrendszeri Központ legkiválóbb
maroka, 2019. december 07. szombat, 20:48
1/23
Képek, videók
tabán.png
chillik
2017. november 15. szerda, 14:05
TABÁNI SALÁTA
kenguru2
2013. január 15. kedd, 07:32
A Tabáni kereszt
karoly49
2012. április 24. kedd, 17:07
tabáni főz.jpg
dnemethk
2012. március 26. hétfő, 18:55
Tabán, a Casanova háza.jp
ametiszt54
2012. február 15. szerda, 11:48
Kereszt_ter_Taban_1905 .jp
ametiszt54
2012. február 15. szerda, 11:43
tabán.jpg
ametiszt54
2012. február 15. szerda, 10:56
volt egyszer egy tabán
lacipecsenye
2011. december 13. kedd, 23:19
tabáni képek
lacipecsenye
2011. december 13. kedd, 23:18
Patik Tabani.jpg
pergerne
2011. november 14. hétfő, 09:50
Tabán.jpg
szuzika
2011. szeptember 02. péntek, 23:43
Tabáni István 33.jpg
farkas1945
2011. március 08. kedd, 11:52
május 25. csoporttali Fer
sarkadykati
2012. május 29. kedd, 05:58
ori Feri csoporttali.jpg
sarkadykati
2012. május 27. vasárnap, 10:37
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.