Belépés
2019. január 20. vasárnap | 3. hét | 20. nap | 18:53 | Fábián, Sebestyén
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
9 évelő, amiket ősszel érdemes elültetni
következő évi virágzás idején válik majd igazán láthatóvá.

Az eredmények érdekében érdemes hidegtűrő, hosszú életű tavasszal virágzó évelőket választani, hogy egy kis előnnyel kezdhessék meg életüket kertedben, és hogy ne kelljen minden évben az újraültetéssel bajlódnod.


Mit kell tudnod az őszi évelők ültetéséről?

Az első igen egyszerű - válassz olyan növényeket, amelyek sokáig virágzanak, és győződj meg arról, hogy még az első fagy előtt virágokat hoznak majd (ez attól, függ, hogy milyen hamar következik be általában területeden az első fagy). Vásárlás előtt jegyezd vizsgáld meg, hogy kerted milyen állapotban van az utóbbi szezont követően, és döntsd el ez alapján, hogy mely részek igényelnek talajtakarást, hol van szükség több korán virágzó növényre, hol szeretnél magasabbakat elhelyezni, stb.



A valamivel nagyobb kihívást
vorosrozsa66, 2018. november 15. csütörtök, 19:02
Amit egy kertésznek a különböző talajtakaró típusokról tudni
könnyebben eldöntheted majd, hogy milyen talajtakarót szeretnél használni. Ne feledd, hogy az éghajlatod, költségvetésed, elszántságod és szakértelmed is szerepet játszik majd a döntésben.

Organikus talajtakarók

Az organikus talajtakarók a legtöbb kertész számára ideális megoldásnak számítanak, hiszen több előnnyel járnak, mint a szintetikus opciók. A szerves anyagokból készült mulcsok természetes módon lebomlanak, ami fontos tápanyag-utánpótlást jelent a talaj, és ezzel a növények számára. Az organikus talajtakarók hőszigetelőként is hatnak, és segítenek leszorítani a gyomokat is.


Legnagyobb előnyük egyben legnagyobb hátrányuk is, hiszen idővel szép lassan ,,eltűnnek", így rendszeresen pótolni kell őket. Ezen kívül ideális búvóhelyet biztosítanak a talaj menti kártevők számára is.


Szervetlen talajtakarók

Ide tartoznak azok a természetes (pl. kavicsok) és mesterséges (pl. gumi, műanyag) talajtakarók, amelyek nem képesek
vorosrozsa66, 2018. november 14. szerda, 08:54
Kerti tippek a hatékony őszi talajtakaráshoz
Persze valójában minden fent leírt ok (és a nem említettek is) egész évben fontosak, de mivel az ősszel és télen a talaj másmilyen bánásmódot igényel, mint tavasszal és nyáron, így ehhez kell igazítsuk talajtakarási módszereinket, és a felhasznált anyagokat is.



A legtöbb helyen a talaj nem fagy be három teljes hónapra, és általában egy folyamatos fagyás-olvadás ciklus játszódik le, amíg be nem köszönt a tavasz. Ez meglehetősen nagy teher a talajnak, és az abban pihenő áttelelő növényeknek is.



Különös figyelmet kell fordítani a növények gyökereire, amelyeknek ezeket a körülményeket kell elviselniük hónapokon át. Még a hideget legjobban tűrő fajtáknak sem árt némi védelem az extrém mínuszok ellen, nem is beszélve a talajban leledző mikrobákra.

A talaj megmentője: a talajtakaró



Habár a talajtakaró segít a talajhőmérséklet szabályozásában, a hidegebb területeken nem előzhető meg vele a talaj teljes átfagyása (melegebb
vorosrozsa66, 2018. november 14. szerda, 08:32
A diabétesz 2. házi gyógyítása
A diabétesz 2. házi gyógyítása

Régi-új, szelíd gyógyfüves gyógyszerformák az öngyógyításban füvesasszony módra

Mottó: ,,Már öt négyzetméternyi gyógynövénykert birtokában sokat tehet az ember önmagáért, viruló egészségéért." (Maurice Messegue)

A már kialakult 2. sz. cukorbetegség orvosi kezelést kíván, de jól megválasztott gyógyfüves terápiával fokozatosan csökkenthető a vércukorszint, elkerülhető a betegség számos melléktünete. Orvosi ellenőrzés mellett pár hónap alatt csökkenthető, sőt el is hagyható a tablettaszedés. A gyógynövénykúra csak akkor hatásos, ha életmódváltással, diétával és rendszeres testmozgással párosul.



Vércukorcsökkentő teakeverék: csalánlevél, diólevél, fehér eperfalevél, kukoricabajusz, orbáncfű, orvosi zsálya és szent bazsalikom keverékéből 1 evőkanálnyit 2,5 dl forrásban lévő vízhez teszünk, a hőforrást elzárjuk. 20 perc állás után leszűrjük, folyékony jázminpakóca-kivonattal édesíthetjük.
vorosrozsa66, 2018. október 24. szerda, 22:35
Ötletes házi megoldások praktikus kertészeknek
minden évben sok idődet felőrli aktuális kedvenceid cserélgetése. A megoldás? Áss néhány lyukat ágyásodba, és helyezz ezekbe egy-egy virágot - cserepestől! Amikor eljön a szezonváltás ideje, nem kell az egész ágyást újra felforgatnod, hogy új virágokat telepíthess beléjük, elég csak lecserélni a cserepeket.
2. Térkitöltő hungarocell a cserepekbe

A térkitöltő hungarocell darabkák kiváló vízelvezetést biztosítanak, és remekül helyettesítik a talaj azon részét a cserepekben, ahová a növények gyökerei amúgy sem érnének el. Ez különösen akkor hasznos, ha magas cserepekbe szeretnél ültetni. A hungarocell pehelykönnyű, így szinte a felére csökkentheted a cserepek súlyát, ami jó pont, ha át akarod vinni őket valahová. Ne felejts el egy réteg talajfóliát fektetni a talaj és a hungarocell közé, hogy a víz ne mossa egyre lejjebb a földet a térkitöltők közé.
3. Kalciumbomba

Ha van otthon egy turmixod (vagy bármilyen más aprításra alkalmas berendezésed, eszközöd), akkor gyűjtsd össze
vorosrozsa66, 2018. október 19. péntek, 12:31
10 gyógynövény, amelyet otthon is termeszthet
10 gyógynövény, amelyet otthon is termeszthet

Ezek a legegyszerűbb otthon is termeszthető növények közé tartoznak. Ha otthon növeszti, akkor olcsóbb is és frissebb, organikus eredetű, emellett mindig kéznél van, ha szükség van rá.

A legtöbb gyógy- és fűszernövény antioxidáns, fertőtlenítő és szélhajtó hatású. Ezen túl a kertészkedés remek edzési forma, amely fitten tartja testét és lenyugtatja elméjét.

Kutatások kimutatták, hogy a gyógy- és fűszernövények kulcsfontosságúak az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében. Ahelyett hogy a piacon megvásárolná ezeket, az udvaron, a konyhakertben vagy akár a lakásban is termeszthetőek.
A 10 leghatásosabb gyógynövény, amelyet otthon is termeszthet:

1. Bazsalikom

A bazsalikomot gyakran használják a főzéshez, emellett orvosi felhasználása is van és könnyedén termeszthető a konyhakertben is.

Ültessen el bazsalikom magvakat egy meleg napos helyen és
vorosrozsa66, 2018. október 17. szerda, 12:25
A nagymamám rendszeresen ecettel permetezi a kertet
érzés, megszabadulni és távol tartani őket nem egy egyszerű feladat. Az ecettel azonban mégis megoldható ez a probléma, ha 1:1 arányban felhígítjuk az ecetet vízzel és arra a helyre permetezzük, ahol a legtöbb alkalommal láttunk csigát.

Gyomirtóként

Az ecet, mint sav tökéletesen alkalmas a gyomok irtására. Az ecetsav ugyanis elszárítja a gyomok föld feletti részét. A legtöbb esetben gyorsabbnak és hasznosabbnak bizonyult, mint más gyomirtó szerek.Vigyázni kell arra, hogy az élő növényekre ne permetezzük, mert azokra veszélyt jelent.

Hangyák ellen

Az egyik legjobb megoldás a hangyák ellen, mint az ajtókat, ablakokat bepermetezni ecettel és már meg is oldottuk a hangya problémákat. Ha túl sok a hangya az udvarunkon, nyugodtan alkalmazhatjuk ott is, a hangyák pedig rohanva hagyják majd el a helyet.

Szerszámokra

Ha rozsdássá válik a kerti szerszámunk, nem kell megijedni, az ecet ugyanis ezzel is felveszi a harcot. Más maró hatású szer lehet
vorosrozsa66, 2018. szeptember 25. kedd, 19:06
16 tipp pollenallergiásoknak
Nemcsak a természet jelenthet veszélyt, hanem akár a belváros is, hiszen a pollenek kipufogógázzal találkozva még erőteljesebben irritálhatják a nyálkahártyát. Amennyiben autóval közlekedik, akkor minden esetben húzza fel az ablakokat. Érdemes pollenszűrőt szereltetni a kocsiba, és ha melege van, akkor használja a légkondicionálót.
A kerti munkát bízza másra, ha ezt nem teheti meg, akkor mindig használjon kesztyűt, maszkot és védőszemüveget. Ügyeljen arra, hogy a házhoz közel ne ültessen virágos növényeket.
A lakásban csak este és hajnalban szellőztessen, ilyenkor van ugyanis a legkevesebb pollen a kinti levegőben.
A lakás virágzó, cserepes növényeit telepítse a kertbe vagy a teraszra.
Kimosott ruháit ne az udvaron szárítsa, hiszen az allergiát okozó anyagok szinte tapadnak a nedves ruhákhoz.
Pollenszűrőt a lakás ablakaira is szereltethet.
Mosson gyakran ágyneműt, a ruháit cserélje naponta, a cipőit szintén törölgesse át mindennap.
Ajánlatos
vorosrozsa66, 2018. szeptember 03. hétfő, 17:12
Tokaji Márton
lelkemben a vágy lobog.
Az éji csendben álmodom,
hogy átölel karod.


MERENGŐ ŐSZ

Csendben ül az ősz a tájon,
fáradt árnyként lépked a napsugár.
A természet csodáján elmerengve,
szellőjével zenéje száll.
Zizegő, színes falevelek susogása kíséri
a tovatűnő nyárnak énekét.
Búcsúzó csókja tovább festi,
a növények millió levelét.
Könnyesőt hullatva siratja,
a múló időnek bánatát.
Szívlankáinkon velünk együtt nézi,
e - Földön teremtet csodát
zengő dalát.


MERENGŐ ŐSZ 2

Egymáshoz bújnak a fák a szürke ködben,
menekül az ősz a szélverte mezőn.

Hová lett a nyár?

Emlékem kertjében száraz
menusgabor, 2018. július 26. csütörtök, 22:00
Fogadjunk örökbe egy kaptárt
támogathatjuk a méhészek munkáját, cserébe az örökbefogadott kaptár jóvoltából juthatunk friss mézhez és mézzel kapcsolatos termékekhez. Még arra is lehetőségünk lesz, hogy meglátogassuk kaptárunkat!
- . Támogasuk a helyi és a természetes gazdálkodókat.
Vásároljunk a kisebb helyi gazdaságokból, ahol a szezonális zöldségek és gyümölcsök kevés vagy szinte semmilyen vegyszerrel nem találkoznak!
-Kertészkedjünk otthon is természetesen.
-Ültessünk méhbarát virágokat és cserjéket!
Ideális növények például a galagonya, babér, lonc, orgona, rozmaring, levendula, fukszia és a hortenzia.
-Vásároljunk helyi készítésű mézet.
-Segítsünk ,,feltöltődni" a méheknek
A rovarölő vegyszerek kiiktatása és a színes virágok betelepítése után csak úgy rajzanak a beporzók a kerti növényeken. Azután a temérdek munka után, amit a méhek végeznek, hamar kimerülhetnek - ha látunk egy méhet a földön, ami látszólag halott, ne aggódjunk - csupán szüksége van egy kis
lenke1964, 2018. július 26. csütörtök, 09:10
Csodálatos kerti ötletek...
virágtartó.

A legtöbben azt gondolják, hogy egy jó kertészre, vagy sok pénzre van szükség ahhoz, hogy a kertünk egyedi és káprázatos legyen, pedig egy kis ötletességgel mi magunk is különlegessé varázsolhatjuk. Válasszunk több féle színes virágot és próbáljuk meg úgy elültetni őket, hogy színben harmonizáljanak egymással és a környezettel. Bármit felhasználhatunk virágtartónak, ami illik az udvarunk stílusához.

Nem kell nagy kert ahhoz, hogy gyönyörű virágaink legyenek, akár a teraszt is díszíthetjük
vorosrozsa66, 2018. június 30. szombat, 16:09
Gyom- ,és rovarirtó-szerek házilag
A nikotin elpusztítja a káros rovarokat

A dohányzás káros az egészségre, de ugyanilyen káros a kártevőkre is. A cserepes növények virágföldjébe érdemes egy nagyon kevés nikotin keverni, mert így a locsolás során a nikotin átjárja a virágföldet és megmérgezi a benne rejlő élősködőket. Természetesen csak minimális mennyiségben alkalmazzuk, hiszen a nagy mennyiségű nikotin a növényt is kipusztíthatja.

Ha van olyan növény, amelyet megtámadtak a levéltetvek, szintén érdemes egy kevés nikotint szórni a föld tetejére, mert a gyökéren keresztül a nikotin felszívódik, így a tetveknek elmegy a kedve a lakmározástól.

A hamu is remek a meztelen csigák ellen!

A hamu ma már csak kevés helyen található meg, hiszen leginkább távfűtéssel vagy gázzal oldjuk meg a fűtést, de ahol van cserépkályha, vagy kandalló érdemes a hamut is összegyűjteni. A hamu nem csak jó trágya a növények számára, de a molyok és a meztelen csigák elriasztására is remekül beválik. Ültetés előtt tegyünk minden
lizawolf, 2018. június 06. szerda, 21:01
1/59
Képek, videók
Évelő kék virág.jpg
pacsakute
2016. augusztus 07. vasárnap, 19:43
évelő őszirózsa
aruncus
2015. augusztus 13. csütörtök, 19:29
Évelő őszirózsa.jpg
pacsakute
2015. május 14. csütörtök, 11:27
évelő növény
erzsikepuskas
2014. január 02. csütörtök, 07:57
évelő növény-iszalag
erzsikepuskas
2013. október 13. vasárnap, 08:44
évelő cserje
erzsikepuskas
2013. október 13. vasárnap, 08:43
kert kék évelő virág.jpg
eva_gyulai
2013. május 13. hétfő, 01:35
sziklakerti évelők.jpg
sarkadykati
2012. augusztus 05. vasárnap, 15:22
Lupinus - Évelő csillagfü
zemenkati
2012. május 13. vasárnap, 19:48
Virágzó évelők Nagyiful.j
sarkadykati
2011. október 21. péntek, 05:24
Évelő kéknefelejcs
drozdikata
2011. szeptember 28. szerda, 21:55
az elültetett bokrom
orban47
2013. szeptember 29. vasárnap, 16:08
rózsák elültetve
iraziviki
2009. október 30. péntek, 14:54
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.