Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 09:05 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba Washingtonnal szemben az ujgurokkal kapcsolatos amerikai szankciók mi
Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Kína ellenintézkedések alkalmazásáról döntött olyan amerikai szervezetek és személyek ellen, akik "helytelen magatartást" tanúsítottak az ujgurok lakta, északnyugat-kínai Hszincsiangot illető kérdésekben.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy három kínai tisztségviselőt, köztük Csen Csüan-kuót, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területért felelős titkárát sújtják szankciókkal, mert "közük van az emberi jogok súlyos megsértéséhez". Csen eddig a legmagasabb rangú kínai tisztségviselő, akire Washington szankciót rótt. A párttitkár tagja a KKP 25 főből álló politikai bizottságának és Hszincsiang előtt Tibetben töltötte be a párttitkári posztot. A szankciók másik két érintettje Vang Ming-san, a hszincsiangi közbiztonsági hivatal igazgatója, valamint Csu Haj-lun, a helyi törvényhozói testület titkárhelyettese.

Csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium egy
velemenyezd, 2020. július 10. péntek, 11:32
Peking vízumkorlátozást vezet be a Tibettel kapcsolatban "helytelen magatartást tanúsító" amerikai tisztségvise
Csao Li-csien, a kínai külügyi tárca szóvivője azt követően ismertette a döntést, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden bejelentette: az Egyesült Államok vízummegszorításokat vezet be a tibeti elnyomásban szerepet játszó kínai tisztségviselőkkel szemben.

Pompeo azt vetette a kínai központi kormányzat szemére, hogy rendszeresen akadályozza diplomaták és más amerikai tisztségviselők, valamint külföldi újságírók és turisták beutazását Tibetbe.

Csao felszólította az amerikai felet, hogy "ne kövessen rossz utat", és hangsúlyozta: Kína nem fog tűrni semmilyen külföldi beavatkozást Tibet ügyeibe. A kínai külügyi szóvivő szerint Tibet nyitva áll a külföldiek előtt, és évente több ezer nemzetközi látogatót fogad. Emlékeztetett: tavaly Terry Branstad, az Egyesült Államok Pekingben állomásozó nagykövete is ellátogatott a Kína nyugati határvidékén fekvő területre.

Kína 1951 óta tartja ismét ellenőrzése alatt Tibetet, amelyre területének elidegeníthetetlen részeként tekint. 1959. március
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 12:12
Pompeo: Washington vízumkorlátozásokat vezet be a tibeti elnyomásban felelős kínai tisztségviselőknek
Az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott: a vízumkorlátozások a Kínai Népköztársaság és a Kínai Kommunista Párt azon tisztségviselőit érintik, akikről bebizonyosodik, hogy "lényegileg részt vesznek a külföldiek Tibetbe bejutását akadályozó politika kidolgozásában vagy végrehajtásában.



Pompeo leszögezte: Peking "sajnálatos módon továbbra is rendszeresen akadályozza diplomaták és más amerikai tisztségviselők, valamint külföldi újságírók és turisták beutazását Tibet autonóm és más régióiba". A tárcavezető megjegyezte, hogy a kínai állampolgárok sokkal könnyebb belépést élvezhetnek az Egyesült Államok területére.

Tibet a földkerekség legmagasabban fekvő területe. A terület nagyobb része a Kínai Népköztársasághoz tartozik, Tibeti Autonóm Terület néven, de Peking az autonóm tartomány részének tekinti azokat a kisebb tibeti területeket is, amelyekre India tart igényt. Tibet spirituális vezetőjének sokan a dalai lámát tekintik, aki jelenleg az indiai Dharamszalában él.
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 07:04
A Pentagon listát hozott nyilvánosságra a kínai hadsereggel kapcsolatban álló kínai cégekről
A húsz kínai állami vállalat között olyan ismert cégek vannak, mint a Huawei, a Hikvision, az Aviation Industry Corporation, az Inspur Group, a Panda Electronics, vagy a China Mobile Communication és a China Telecmmunications. E két utóbbi telecom-társaságot jegyzik a New York-i tőzsdén is.

Az amerikai védelmi minisztérium vélelmezése szerint a cégek vagy közvetlenül a kínai hadsereg tulajdonában vannak vagy kapcsolatban állnak a kínai haderővel, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereggel.

A Fehér Ház nem kommentálta a nyilvánosságra hozott listát, és az amerikai közszolgálati rádió megkeresésére Kína washingtoni nagykövetsége sem reagált.

Az NPR elemzője emlékeztetett rá, hogy egy 1999-ben elfogadott amerikai szövetségi törvény a Pentagon feladatául szabja az Egyesült Államokban tevékenykedő kínai cégek, köztük a katonai vállalatok felülvizsgálatát időről-időre és listázását, ami nem von maga után büntető intézkedést, és a szövetségi kongresszusnak sem kell cselekednie. A törvény azonban
velemenyezd, 2020. június 25. csütörtök, 07:05
Az Egyesült Államok június közepétől betiltja kínai utasszállítók berepülését az országba
A tárca nem zárta ki azt sem, hogy az intézkedés még június 16-a előtt életbe léphet, de azt sem, hogy Kína megfelelő lépései esetén a döntést érvénytelenítik.

Indoklásában a szövetségi minisztérium hangsúlyozta, hogy Peking nem tesz eleget a két ország közötti egyezményben foglaltaknak, s nem teszi lehetővé az amerikai légitársaságok kínai járatainak újraindítását. A döntés az Air China, a China Eastern Airlines, a China Southern Airlines és a Hainan Airlines légitársaságokra vonatkozik, de nem érinti a teherszállító járatokat. "A fő célunk nem a jelenlegi helyzet fenntartása, hanem a dolgok megjavítása annak érdekében, hogy mindkét fél teljes mértékben gyakorolhassa jogait" - fogalmazott a minisztériumi közlemény.

Az amerikai kormányzat május 22-én jelezte Kínának, hogy lehetetlenné teszi amerikai légitársaságok számára a koronavírus-járvány miatt leállított járataik újraindítását. Az amerikai Delta Air Lines és a United Airlines - amelyek februárban a koronavírus-járvány miatt függesztették
velemenyezd, 2020. június 03. szerda, 20:13
BÉT - Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten
megfelelően minden rendelkezésére álló eszközt alkalmaz az árstabilitás elérése és a magyar gazdasági és pénzügyi rendszer támogatása érdekében.

A forint a kamatdöntés napján már délelőtt erősödött, majd délután folytatódott a mozgás, az elemzés szerint néhány piaci szereplő arra számíthatott, hogy a döntéshozók utalásokat tesznek egy későbbi monetáris lazításra.

A horvát állam továbbra is vissza szeretné vásárolni az INA-t. Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energiaügyi miniszter újságíróknak elmondta, hogy a Lazard tanácsadó cég június 10-ig készül el az előzetes becslésekkel, illetve az értékeléssel, ezt követően a kormány érdemi döntést hozhat az ügyben. Korábban április közepére ígérték az ajánlatot, azonban a koronavírus-járvány kitörése, illetve egyéb okok miatt nem sikerült időben elkészülni.

A héten bejelentették, hogy a Budapest Bank is csatlakozik az MKB Bank és a Takarékbank között nemrég létrejött együttműködéshez, a távlati cél a három pénzintézet egyesülésével egy új
velemenyezd, 2020. május 31. vasárnap, 07:10
Washington bírálja a Hongkongra vonatkozó kínai nemzetbiztonsági törvénytervezetet
hongkongi nemzetbiztonság helyzetének javítása lenne.

Az amerikai külügyminisztérium szerint a törvénytervezet elfogadásával Kína megszegné az Egyesült Királysággal Hongkong visszacsatolásáról kötött kétoldalú szerződést. "Arra szólítjuk fel Pekinget, hogy tartsa tiszteletben vállalt kötelezettségeit, nevezetesen Hongkong magas szintű autonómiáját" - jelentette ki Morgan Ortagus.

Donald Trumpot csütörtökön Michiganben tett látogatásán szintén faggatták erről a kínai törvényjavaslatról az újságírók. Az amerikai elnök kifejtette: ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor Washington "nagyon erőteljes választ" ad rá.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a héten kétszer is foglalkozott Hongkonggal. Szerdán újságíróknak azt mondta: az elmúlt hetekben a hongkongi demokráciáért küzdők elleni szigorú fellépés megnehezíti annak megítélését, hogy Hongkong valóban megfelelően független volna Pekingtől, s május elején éppen azért halasztotta el a Hongkong autonómiájáról szóló jelentést, hogy kitérhessen a
velemenyezd, 2020. május 22. péntek, 07:04
Kína szerint az amerikai külügyminiszter megalapozatlan nyomásgyakorlást alkalmaz a hongkongi kormányzattal sze
Az iroda szóvivőjének tulajdonított közleményben foglaltak szerint miközben a pekingi és a hongkongi kormányzat éppen azon fáradozik, hogy Hongkongban visszaszorítsa az új koronavírus-járványt és újraindítsa a gazdaságot, amerikai politikusok a hongkongi törvényhozó testületeket és hatóságokat kritizálják, és megpróbálják pozitív színben feltüntetni a városban zavart keltő, Kína-ellenes szélsőségesek törvényszegéseit. A szóvivő úgy fogalmazott: Pompeo a "hongkongi emberi jogokról és demokráciáról" szóló amerikai törvényt felhasználva nyíltan zsarolja a különleges közigazgatási státusszal bíró terület kormányzatát, és leplezetlenül beavatkozik Hongkong és Kína belügyeibe. A közleményben továbbá arra figyelmezteti az amerikai külügyminisztert, hogy Kína megvédi az ország szuverenitását, biztonságát, valamint fejlődésének érdekeit, továbbá ragaszkodik az egy Kína elvéhez.

A tavaly elfogadott amerikai törvény alapján Washingtonnak a hónap végégig kell elbírálnia, hogy Hongkong autonóm jogai megfelelő
velemenyezd, 2020. május 21. csütörtök, 08:21
Koronavírus - Trump elfogadhatatlannak tartja Fauci óvatosságra intő állásfoglalását
Fauci, aki az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója, kedden a szenátusban azt hangsúlyozta, hogy "nagyon súlyos" következményei lehetnek a gazdasági élet túl gyors, túl korai újraindításának az egyes tagállamokban. Úgy vélte, hogy a járvány az ősszel ismét fellángolhat.

"Számomra ez elfogadhatatlan válasz" - mondta Donald Trump elnök újságíróknak szerdán délután a Fehér Házban, miközben egyes tagállamok kormányzóival egyeztetett a gazdasági helyzetről. Az elnök elmondta azt is, hogy meglepte őt Fauci véleménye. Az elnök hozzáfűzte, hogy szerinte Fauci doktor "minden oldalnak szeretne játszani".

Az amerikai elnök hangsúlyozta: "újraindítjuk az országot, az emberek nyitást akarnak, kinyitnak majd az iskolák is".

Újságírói felvetésére válaszolva a Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök által kedd este előterjesztett, mintegy 3000 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet Trump "hamvába holtnak" minősítette. A Pelosi előterjesztette javaslatot -
velemenyezd, 2020. május 14. csütörtök, 07:04
Peking ellenzi, hogy az amerikai kormányzat szigorítja a vízumkiadást a kínai újságírók számára
Csao Li-csian kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján felszólította az Egyesült Államokat, hogy korrigálja a hibáit, ellenkező esetben Kína ellenlépésekre kényszerül.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium szombaton jelentette be, hogy hétfőtől kínai újságírók legfeljebb 90 napra kaphatnak amerikai vízumot, bár ennek érvényességét kérésre meghosszabbíthatják. Az új szabályozás nem vonatkozik hongkongi és makaói újságírókra.

Peking márciusban visszavonta a New York Times, a Wall Street Journal és a Washington Post című amerikai lap Kínában akkreditált több újságírójának sajtóengedélyét, ezzel gyakorlatilag kiutasítva őket az országból. Az érintett újságírók nem dolgozhatnak újságíróként Hongkongban és Makaóban sem. Kína továbbá külföldi kormányzati képviseletnek nyilvánított öt amerikai médiumot - Voice of America, The Times, The Journal, The Post, Time -, amelyeket Washington által irányított ügynökségeknek bélyegzett.

Ez volt a válasz arra, hogy Washington korlátozást vezetett
velemenyezd, 2020. május 11. hétfő, 14:21
Az amerikai kormányzat szigorítja a vízumkiadást a kínai újságírók számára
A tárca szerint a döntés válasz arra, ahogyan Kína az ott dolgozó amerikai újságírókkal bánik. Az intézkedést a szövetségi kormány hivatalos közlönyében, a Federal Registerben tették közzé, megjegyezve azt is, hogy Kína "elnyomja a független újságírást".

A hétfőn életbe lépő új rendelkezés szerint kínai újságírók maximum 90 napra kaphatnak amerikai vízumot, bár ennek érvényességét kérésre meghosszabbíthatják. Az új szabályozás nem vonatkozik a hongkongi és a makaói újságírókra.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy a két ország között sajtóügyekben már korábban is voltak korlátozó intézkedésekhez vezető nézetkülönbségek. Márciusban Kína bejelentette, hogy visszavonja a három legnagyobb amerikai lap tudósítóinak akkreditációját, sőt, ki is utasította az újságírókat az országból, válaszként arra, hogy Washington korlátozta a kínai állami média Egyesült Államokban dolgozó munkatársainak létszámát.

Az elmúlt hónapokban éles szóváltás alakult ki Washington és Peking között az új típusú
velemenyezd, 2020. május 10. vasárnap, 07:04
Koronavírus - Peking visszautasítja az amerikai vádakat a járvánnyal kapcsolatban
Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Egyesült Államok ellensége nem Kína, hanem az új koronavírus. A szóvivő ezt követően azt üzente az amerikai félnek, hogy harcoljon inkább Kína mellett bajtársként a járvány ellen.

Hua szerint számos ország és szakértő méltatta Kínát a vírus terjedésének megfékezésére tett igyekezetéért. Hozzátette: "az Egyesült Államokban néhányan másokat hibáztatnak ahelyett, hogy a saját felelősségükkel foglalkoznának".

Donald Trump szerdán úgy nyilatkozott, hogy az új koronavírus-járvány rosszabb az 1941-es Pearl Harbor-i támadásnál vagy a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásnál. Az amerikai elnök azt is hozzátette, hogy már a forrásánál, vagyis Kínában meg lehetett volna fékezni a vírus terjedését. Kína már több alkalommal nehezményezte, hogy a vírust amerikai politikusok kínai eredetűként emlegetik, Peking szerint ugyanis ez nem bizonyított.

Hua csütörtökön azt is elmondta, hogy Kína támogatja az
velemenyezd, 2020. május 07. csütörtök, 13:22
1/35
Képek, videók
Denzel Washington.jpg
agica2004
2018. április 12. csütörtök, 18:26
Washington D.C.
sanci81
2016. július 31. vasárnap, 16:05
washington_3.jpg
borigit
2016. június 21. kedd, 11:53
washington emlekmu
borigit
2015. augusztus 31. hétfő, 07:50
Washingtoni utca reszlet
borigit
2015. augusztus 22. szombat, 11:23
zenevel_kapcsolatos_ke pek
menusgabor
2018. január 28. vasárnap, 21:14
Kajával kapcsolatos magya
anci-ani
2017. július 31. hétfő, 21:24
epével kapcsolatos.jpg
szidi001
2008. január 09. szerda, 11:39
ibolya csaokor.png
53ilona
2017. március 06. hétfő, 22:28
Rozsa csaokor kottaval
borigit
2015. január 17. szombat, 11:39
csaokkk.jpg
nefelejcsel
2011. április 25. hétfő, 08:54
csao5.bmp
zsog
2008. március 02. vasárnap, 09:38
csao.gif
flammerne
2007. október 20. szombat, 17:20
Csáó Lizzie!.en.c.jpg
finike
2007. augusztus 23. csütörtök, 08:46
csaó, lizzie! -csere.jpg
picurcica
2007. augusztus 16. csütörtök, 00:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.