Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 21:23 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Több mint 850 résztvevő a kétnapos evezős ergométeres ob-n
Pető Tibor, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az ergométeres evezés egyre népszerűbb Magyarországon is, az amatőrök és a masters korosztály nevezői miatt zsúfolt lett volna, ha az ob-t az eddigi szokásoknak megfelelően egy nap alatt rendezik meg. Az elnök elmondta: a viadalon 41 klub több mint 850 versenyzője indult.

"Örömmel és büszkeséggel tettünk eleget annak a kihívásnak, hogy két napra bővítsük az ob-t" - nyilatkozta a sportág korábbi világbajnoka, akit december közepén választottak meg a magyar szövetség elnökének. Pető Tibor hangsúlyozta: köszönettel tartoznak a győri önkormányzatnak és a helyi evezősklubnak, amelyek immár tizedik alkalommal nyújtottak hathatós segítséget a szövetségnek a szervezéshez.

"Sikeresen megrendezett ob volt, igazán impozáns helyszínen, a tavalyi EYOF-n is főszerephez jutó sportcsarnokban" - mondta a sportvezető.

Pető Tibor elmondta, az ob-n elindultak a felnőtt, valamint az utánpótlás és az ifjúsági kerethez tartozó válogatott evezősök, ami
velemenyezd, 2018. február 25. vasárnap, 23:36
Galambos és Juhász győzelme az evezős ergométeres ob-n
sportolóként természetes, hogy párostársával is rivalizálnak, de mivel csapatban dolgoznak és gondolkoznak, félreteszik az egyéni érdekeket és érdemeket. Ennek köszönhetően ilyenkor is tudnak egymásnak szurkolni, illetve egymás sikereinek őszintén örülni.

"Az pedig teljesen változó, hogy éppen melyikünk a jobb. Most nekem jött ki jobban a lépés, amit leginkább annak tudok be, hogy a szervezetem jobban reagált a tengerentúli utazásra és az időeltolódás miatti átállásra" - hangsúlyozta Juhász.

A kétnapos győri viadalon az előzetes nevezések alapján több mint 850 versenyző vesz részt. Az igazolt versenyzők szombati megméretést követően vasárnap a masters korosztály, valamint az amatőrök küzdenek meg egymással a győri Olimpiai Sportpark termében.

Eredmények, evezős ergométeres ob:Férfiak: Juhász Adrián (Pénzügyőr Sportegyesület) 5:57.40 percFérfi könnyűsúly: Galambos Péter (Vác Városi EC) 6:16.80 p

Nők: Fekete Beatrix (Budapest Evezős Egyesület) 6:58.40 p

Női könnyűsúly: Döbröntey Réka
velemenyezd, 2018. február 24. szombat, 14:32
Májusi gasztroprogramok
személyesen mutassák be a söreiket. A Mikszáth téri vendéglátóhelyek mind külön az alkalomra optimalizált különleges ételválasztékkal várják a vendégeket. A színpadon délután szakmai beszélgetések lesznek, este pedig koncertek.
www.fozdefeszt.hu

Kezdődnek a sörös fesztiválok! Kezdődnek a sörös fesztiválok!

2012. május 18-19. Újszilvási ágyaspálinka fesztivál, Újszilvás
Idén is megrendezésre kerül a már tradicionálisnak nevezhető Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál, mely az idén kétnapos lesz az eddigi gyakorlattal ellentétben! Gazdag programkínálat, ismét lesz Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítása és vására, híres magyar előadók lépnek fel, koncertek és fergeteges fesztiválhangulat vár mindenkit!
www.bolyhos.hu

2012. május 18-20. Szakácstanulók országos szabadtéri főzőversenye, Mezőkövesd
A ,,Régies ízek modern köntösben" szlogen szellemében a bográcsban készíthető ételeket nagyanyáink, dédanyáink receptjei alapján készítik majd el a versenyzők. A
horvathnemagdi, 2012. május 01. kedd, 19:30
Simády-emlékverseny - Újabb kilenc magyar győzelem a viharos szélben
gyengébb időeredmények születtek, mint a szombati versenynapon.

A már tavaly ötkarikás kvótát szerzett Juhász Adrián, Simon Béla duó ismét vízre szállt, és csakúgy, mint egy nappal korábban, nyert a kormányos nélküli ketteseknél. Bár az egység tagjai nem névre szólóan, hanem az országnak harcolták ki az indulási jogot, Ott Zsuzsanna főtitkár az MTI érdeklődésére szombaton azt mondta: minden bizonnyal ők indulhatnak majd ebben a számban az olimpián, mivel itthon nincs ellenfelük.

A hagyományos, kétnapos Simády-emlékversenyen - melyet a Maty-éri vízicentrum megálmodójáról, a Magyar Evezős Szövetség egykori alelnökéről neveztek el - a hazai sportolók mellett szerb, szlovák és román versenyzők szálltak vízre. A szombati kilenc felnőtt döntőből hatban született magyar siker.

A vasárnapi győztesek:

Férfiak:Egypár: Dusan Bogicevic (VK Smederovo, szerb) 9:07.25 pNégypár: Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz (Csepel, Budapest Evezős Egyesület) 6:53.79
velemenyezd, 2012. április 29. vasárnap, 18:53
Simády-emlékverseny - A Hirling, Varga duó harcolhat az olimpiai kvótáért
magyar szövetség.

A hétvégi, szegedi verseny első napján vízre szállt a már tavaly ötkarikás kvótát szerzett Juhász Adrián, Simon Béla duó is, amely magabiztosan - bár nem túl jó időeredménnyel - nyert a kormányos nélküli ketteseknél. Bár az egység tagjai nem névre szólóan, hanem az országnak harcolták ki az indulási jogot, Ott Zsuzsanna főtitkár az MTI érdeklődésére azt mondta: minden bizonnyal ők indulhatnak majd ebben a számban az olimpián, mivel itthon nincs ellenfelük.

A hagyományos, kétnapos Simády Béla-emlékversenyen - melyet a Maty-éri vízicentrum megálmodójáról, a Magyar Evezős Szövetség egykori alelnökéről neveztek el - a hazai sportolók mellett szerb, szlovák és román versenyzők szállnak-szálltak vízre. A szombati kilenc felnőtt döntőből hatban magyar siker született.

A szombati győztesek:

férfiak:egypár: Dusan Bogicevic (VK Smederovo, szerb) 7:21.71 pkétpár: Aleksandar Filipovic, Bogicevic (VK Smederovo) 6:56.01kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián, Simon Béla (Tisza EE)
velemenyezd, 2012. április 28. szombat, 17:53
Magyar éremeső a bledi evezősversenyen
A hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint a felnőtteknél a Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős egység szombaton a könnyűsúlyúak, vasárnap pedig a normálsúlyúak mezőnyében is nyerni tudott. A Juhász Adrián, Simon Béla kormányos nélküli kettes szintén mindkét nap maga mögé utasította a mezőnyt, köztük a vasárnap ezüstérmes Bártfai Péter, Vermes Péter egységet is.

A szombati második helyezés után vasárnap szintén a dobogó legfelső fokán állhatott a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina női kétpárevezős. A mindkét nap az erősebb - normálsúlyú - mezőnyben induló Hajdú Zsuzsanna, Alliquander Anna könnyűsúlyú kétpárevezős egy-egy bronzérmet szerzett a kétnapos verseny során.

Augusztus 28. és szeptember 4. között ez a szlovéniai pálya ad majd otthont az olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságnak.
velemenyezd, 2011. június 13. hétfő, 14:13
Képek, videók
tornyai tibor Ő Balázska
foldinefehereva
2019. április 02. kedd, 19:43
Tornyai Tibor egy másik b
foldinefehereva
2019. április 02. kedd, 19:42
Szamuely Tibor -Lenin-191
agica2004
2018. július 23. hétfő, 15:10
tibor név.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 18:16
tibor nap.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 18:16
SZKT-Borsi Tibor.jpg
agica2004
2018. június 30. szombat, 19:52
SZKT Mohola Tibor.jpg
agica2004
2018. június 30. szombat, 19:49
tibor névs.jpg
zsokica45
2018. május 24. csütörtök, 12:44
tibor névd.jpg
zsokica45
2018. május 24. csütörtök, 12:44
SZKT-Óvári Tibor.jpg
agica2004
2018. április 21. szombat, 14:52
tibor névvvvvv.jpg
zsokica45
2018. április 16. hétfő, 21:20
tibor névv.jpg
zsokica45
2018. április 16. hétfő, 21:20
20120521-a-nato-ketnap os-
agica2004
2012. július 08. vasárnap, 17:37
Kétnaposan
tibicsibe
2007. február 07. szerda, 14:09
Címkék
Varga Tamás, szombati második, Elekes Szilveszter, szlovéniai pálya, magyar szövetség, hazai sportolók, Papp Gergely, hazai szövetség, egység tagjai, bledi evezősversenyen, országnak harcolták, kétnapos győri, Dusan Bogicevic, idén kétnapos, Olimpiai Sportpark, alkalomra optimalizált,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.