Belépés
2019. január 20. vasárnap | 3. hét | 20. nap | 00:24 | Fábián, Sebestyén
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Asztalitenisz World Tour - Ezüstérmes a Szudi, Pergel vegyes páros
Az ázsiaiak ötödik, a magyarok pedig - akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot - nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.

Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük. Az ellenfél végül villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel pedig ezüstérmet vehet át.

A magyarországi WT-verseny ebben a számban már az olimpiai kvalifikációs időszak része, itt már pontokat lehet gyűjteni, s aki megfelelő helyen áll a kontinentális rangsorban márciusban, indulhat a júniusi, minszki Európa
velemenyezd, 2019. január 19. szombat, 15:06
MLSZ-szóvivő: a mérkőzések többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés
Sipos Jenőt arról kérdezték, hogy az MLSZ elnökségének keddi döntései nyomán jelentősen egyszerűsödik a jegyvásárlás az OTP Bank Liga mérkőzéseire.

A szóvivő közölte: a szövetség vezetése úgy látta, hogy javultak a szurkolás körülményei és csökkent az atrocitások száma, ezért kezdeményezték a sporttörvény módosítását, amely lehetővé tette az intézkedést. Így a normál besorolású mérkőzéseken a klubokra van bízva, hogy akarnak-e névre szóló jegyértékesítést, vagy sem, a kiemelt kockázatú meccseknél marad az eredeti előírás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervező klubok felelőssége a rend, a biztonság megteremtése.

Sipos Jenő jelezte: akinek szurkolói kártyája van, őrizze meg, hiszen sok kedvezményben részesülhet. Említette a jegy-elővásárlást - tekintettel arra, hogy 2019-ben indulnak az Európa-bajnoki selejtezők -, és árban is kedvezményt kaphatnak egy szurkolói klub tagjai.
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 22:12
Eredménytelenül zárult a debreceni főpályaudvar közbeszerzési eljárása
tervfelülvizsgálat után az eredetileg tervezett időben, 2020-ban valósítja meg, az ehhez szükséges forrás az önkormányzatnál rendelkezésre áll - olvasható a közleményben.

A dokumentum szerint a főpályaudvar terveinek és tervezett műszaki tartalmának felülvizsgálatát indokolja, hogy a tervezési időszakhoz (2013) viszonyítva az elmúlt évek gazdasági fejlesztései miatt megváltoztak a közúti és vasúti személy- és áruszállítási igények, növekedtek a kivitelezési költségek.

Az ipari-gazdasági fejlesztések miatt jelentős növekedés várható a közösségi közlekedés személyszállítási és áruszállítási ágazatában, amely igényekkel a főpályaudvar jelenlegi terve nem kalkulál.

Mindemellett az elmúlt év végén kormányhatározat született a 108-as vasúti vonal fejlesztéséről, villamosításáról, az észak-nyugati gazdasági övezetet kiszolgáló új vasúti terminál megépítéséről, a tócóvölgyi vasútállomás fejlesztéséről, a Debrecen-Balmazújváros és a Debrecen-Nagyvárad közötti vasúti kapcsolat fejlesztéséről. E
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 20:42
Mexicó kegyhely - Guadalupe
- Guadalupe Sanctuary képei

- A Szûzanya jelenés-sorozata - 1531. Guadalupe (Mexikó)
A Szûzanya jelenés-sorozata világméretekben 1531-ben a mexikói Guadalupeban kezdődött. Ez ma is, - minden eddigi jelenést ismerve -, a legnagyobb jelentőségû Mária-jelenés, mégpedig a tudomány szempontjából is. (Ezt a televízió előtt is elmondtam, de az idő rövidsége miatt az utolsó mondatot nem mondhattam el.) Ebben a nem teremtett világban, a Szent Pál által látott Isten országában született alkotásban minden, a kép maga, az alapozás nélküli festmény 470 év óta sértetlen fényében ragyog. 1999. augusztusában, az elmúlt esztendőben mexikói utam és küldetésem alkalmával négy alkalommal bensőségesen,
maroka, 2019. január 18. péntek, 19:04
Migrációkutató: a migrációs válság kezdete óta több antiszemita atrocitás történt
helyi zsidó közösségre kivetített Izrael-gyűlölet kísérte. Jelezték ugyanakkor: bár nem tapasztalható közvetlen kapcsolat a migrációs válság és az antiszemitizmus növekedése között, az előbb bemutatott összefüggés is "a bevándorló közösségek antiszemita hátterű atrocitásokban játszott komoly szerepét támasztja alá".

Az elkövetők hátteréről egyes esetekben nem rendelkeznek friss és átfogó adatokkal, de a korábbi évekből kirajzolódó folyamatok és "a sajtóban megjelenő vélemények szerint" a támadók jelentős része bevándorló közösségekből került ki. Erre szolgáltat példát Franciaország, Norvégia és Dánia. Hollandiában a felméréseket készítő szervezet elemzéseiből és munkatársainak nyilatkozataiból is hasonló helyzetre lehet következtetni. Az Egyesült Királyságból részletes és friss adatokkal rendelkeznek, amelyek a bevándorló közösségekből érkező támadók erős felülreprezentáltságát mutatják. Németország és Svédország esetében a kevéssé megbízható és hiányos adatok miatt nem lehet részletes következtetésekre
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 18:21
A Honvédkórház visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó állításait
Az intézmény ezt arra reagálva írta pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese a nap folyamán sajtótájékoztatón elmondta: pártja feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében. A szocialista képviselő úgy fogalmazott: annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között utaztatni. Szerinte ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) közlése szerint a kórházban a betegellátás feltételei adottak, jelenleg is jelentős fejlesztések vannak, és a dolgozók anyagi megbecsülését újabb béremelések segítik.
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 17:52
Váratlanul felmondta koncessziós szerződését a maribori repülőtérrel az SHS Aviation vállalat
Erről az SHS Aviation tulajdonosai értesítették az illetékes szlovén minisztériumot, bejelentve, hogy a hat hónapos felmondási idő alatt a szerződéssel összhangban folytatják a munkát.

Az Aerodrom Maribor vállalatot, amely a második legnagyobb repülőtér igazgatásával volt megbízva Szlovéniában, az SHS Aviation két évvel ezelőtt vásárolta meg 10 millió euróért azzal az ambiciózus céllal, hogy növeli a repülőtér forgalmát.

A cég akkor bejelentette, hogy interkontinentális járatokat indít, és növelik flottáját, azzal a feltétellel, hogy a szlovén állam, mint tulajdonos, bővíti a leszállópályákat és felújítja a repülőtér épületét.

Az SHS Aviation az eredeti tervek szerint áthozta volna belgiumi cége, a VLM Airlines hat repülőgépét, amelyeknek Maribor lett volna a bázisa.

A cég, amely 2017-ben még 660 millió eurós befektetést ígért, most azzal érvel, hogy jelentősen megváltoztak a körülmények, túlságosan elhúzódott a rendezési és koncessziós eljárás, és nem egyértelmű a megvalósítási
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 17:21
Államtitkár: a magyar vállalkozások képesek a 21. századi technológia használatára
Csehországban, azóta 850 ezerrel dogoznak többen, összesen mintegy 4,5 millióan Magyarországon, és emelkednek a bérek is.

György László szerint a felsőoktatási intézményekben jelenleg az alapkutatások dominálnak, de szeretnének olyan egyetemi tudományos projekteket, olyan kutatásokat támogatni, amelyeket a gazdaság közvetlenül hasznosíthat. Ennek érdekében az akadémiai előrelépést szabadalmak formájában is támogatják, vagyis szabadalmakkal is lehet a jövőben tudományos fokozatokat szerezni.

2015-től jelentősen nőtt a felsőoktatási intézményekben dolgozó kutató-fejlesztők száma. Itt olyan projekteken, szolgáltatásokon dolgoznak, amelyeket a helyi kis- és középvállalkozások, illetve a külföldi nagyvállalatok is tudnak hasznosítani - magyarázta.

A kreatív, innovatív vállalatok fejlődésében nagy az egyetemi szféra szerepe - fűzte hozzá.

Az államtitkár a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) az egyik "legtiszteletreméltóbb intézménynek" nevezte, de megítélése szerint a 21. században olyan
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 17:11
Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat januárban
A fogyasztói hangulatindex 90,7 ponton állt januárban a decemberi 98,3 pont után.

Elemzők kevésbé romló mutatóra, 98,3 pontra számítottak.

Tavaly januárban 95,7 ponton állt a mutató, tehát romlott a fogyasztók hangulata az egy évvel korábbihoz képest is.

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 78,3 pontra csökkent a decemberi 87 pontról, míg a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke 116,1 pontról 110 pontra gyengült.

A Michigan hangulatindex a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.

A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felméréskor legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjúban.
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 16:31
Ítélet napja
"Sokan panaszolják, hogy nem képesek hinni olyan Istenben, aki ítél és büntet. Ám ha az ítélet napja nem jön el, mi lesz azzal a felfoghatatlan mennyiségű igazságtalansággal, amelyet elkövettek s még el fognak követni a világban? Ha nem lesz ítéletnap, két választásunk marad: vagy elveszítjük minden reményünket, vagy bosszút állunk. Vagy nem történik meg a jóvátétel az évszázadokon átívelő zsarnokságért és elnyomásért, és végső soron semmi jelentősége nem lesz annak, hogy valaki igazságban és szeretetben vagy kegyetlenségben és önzésben élte-e le az életét. Vagy - mivel nem jön el az ítélet napja - magunknak kell fegyvert ragadnunk és kézre kerítenünk minden gonosztevőt. Ez esetben saját kezünkbe kell vennünk az igazságszolgáltatást; ha nincs Bíró, magunknak kell bíráskodnunk."

- Timothy Keller -
kalmanpiroska, 2019. január 18. péntek, 13:17
Modernizál és árakat változtat februártól a Magyar Posta
forint helyett 350 forintba kerül, a tértivevény ára pedig 220 forintról 240 forintra nő.

A vállalat közölte azt is, hogy egyszerűsítik levéltermék portfóliójukat, összevonnak súlykategóriákat, így a korábbi 7 helyett 4 súlykategória lesz. Az egyszerűsítés az átlagosnál nagyobb súlyú, 50 g feletti leveleket érinti.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlykategóriák összevonása miatt egyes tételeknél az üzleti ügyfelek az átlagosnál magasabb árakat is érzékelhetnek, ugyanakkor más tételek esetén jelentősen csökkennek a korábbi díjak.

A portfólió egyszerűsítés a vállalat szerint átláthatóbb és ügyfélbarát struktúrát hoz létre, emellett illeszkedik a levélszolgáltatások modernizációs folyamatához.

A Magyar Posta tavaly tesztjelleggel elindította a Postai Azonosított Küldemények Követése projektjét - emlékeztettek utalva arra, hogy a fejlesztés a küldeményeket júliustól fogja érinteni.

A fejlesztésnek köszönhetően gyorsulnak az átfutási idők a tértivevények esetén, a könyvelt
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 12:42
Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac
pedig 12 százalékkal több, csaknem 17 ezer fogyott.

A közlemény idézi Hunyadi Szabolcsot, a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnökét, aki szerint a magyar gazdaság jó teljesítményét jelzi, hogy a magáncélú gumiabroncsok értékesítésének bővülése mellett soha nem látott méretűre nőtt a nehézgépjármű abroncsok értékesítése is.

Évszak szerinti bontásban a nyári gumik piaca 1,5 százalékkal, a téli gumik eladása 12 százalékkal bővült. A hosszú idő után újra divatba hozott négyévszakos abroncsok eladása jelentősen, 48 százalékkal nőtt, de a szegmens részesedése még így is csak 3,5 százaléka a teljes magyarországi gumiabroncspiacnak.

A közlemény szerint a gumiabroncsipar a magyar gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Az iparágban foglalkoztatottak száma folyamatosan nő, közvetlenül mintegy 6 ezer, közvetve pedig több mint 15 ezer jelenleg. A Magyar Gumiabroncs Szövetség becslése szerint a magyar gumiabroncs-iparág a GDP 1,5 százalékát állítja elő. Az iparág belföldi értékesítésének és
velemenyezd, 2019. január 18. péntek, 12:41
1/6767
Képek, videók
asztalitenisz.jpg
agica2004
2011. október 19. szerda, 11:59
ázsiaia vadkutya.gif
szicu
2012. október 27. szombat, 21:07
ázsiaias.gif
simonfai
2012. március 12. hétfő, 16:11
ázsiaia boglárka.jpg
maroka
2009. augusztus 05. szerda, 20:47
magyarok nyerték érmek.jp
maroka
2018. október 13. szombat, 13:05
A Magyarok Istenének üz
sz719eszter
2018. május 06. vasárnap, 17:01
Magyarok
sanci81
2018. április 08. vasárnap, 15:42
Hajrá magyarok.png
agica2004
2018. március 23. péntek, 22:14
magyarok vagyunk.jpg
menusgabor
2018. március 17. szombat, 19:47
Magyarok királynője.jpg
sz719eszter
2018. február 22. csütörtök, 14:34
magyarok.png
chillik
2017. november 23. csütörtök, 13:38
Magyarok-vagyunk-2-223 x30
menusgabor
2017. november 13. hétfő, 13:47
O.V.-hajrá magyarok.jpg
agica2004
2017. május 16. kedd, 19:40
O.V.magyarok főbunkója.jp
agica2004
2017. május 16. kedd, 19:24
Rio olimpia -magyarok
agica2004
2017. április 21. péntek, 22:14
Címkék
figyelmet arra, Magyar Tudományos Akadémiát, tudomány szempontjából, 108-as vasúti, külföldi nagyvállalatok, Bangóné Borbély Ildikó, legfontosabb mérőszám, első játszma, kivitelezési költségek, olimpiai kvalifikációs, antiszemitizmus növekedése, nyári gumik, magáncélú gumiabroncsok, észak-nyugati gazdasági, ambiciózus céllal, alindexek közül,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.