Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 04:50 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Online közvetítik a Nemzeti Jászkun Emléknap szolnoki ünnepségét
Az Országgyűlés május 6-át, a redemptio kihirdetésének, egyben az egykori Hármas Kerület autonómiájának emléknapjává nyilvánította 2014-ben. Akkortól szervez központi megyei eseményeket minden évben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat.

Idén rövid ünnepséget szerveznek szerdán a szolnoki megyeházán, amelyet élőben közvetítenek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Facebook-oldalán. A program a jászkun indulóval kezdődik, majd ünnepi beszédet mond Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Berkó Attila megyei kormánymegbízott. Az emlékezést gyertyagyújtás zárja Györfi Sándor jászkun főkapitány részvételével. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe a változásba nem nyugodtak bele, 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat. Május 6. a Jászkun Hármas Kerület önmegváltásának, a redemptiót lehetővé tevő diploma
velemenyezd, 2020. május 04. hétfő, 16:32
Jövőre halasztják a 26. Jász Világtalálkozót
Ajászok legnagyobb ünnepének részleteiről a veszélyhelyzet feloldása után tájékoztatnak a szervezők.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a német lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe a változásba nem nyugodtak bele és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 11:41
Kövér László: a jászok példát mutatnak megmaradásból az európai nemzeti közösségeknek
A házelnök, a háromnapos rendezvény fővédnöke, azt mondta: a nagyvilágban, a Kárpát-medencében, Magyarországon és a Jászságban egymást számon tartó és kereső jászok a világtalálkozón egymásra találhatnak és együttlétükkel megerősíthetik közösségüket.

Az egyén és közösség viszonyában is igaz, hogy "amit keresel, téged keres" - idézte Dzsalál ad-Din Rúmit, a 13. században élt perzsa filozófust és költőt, aki azokban az időkben fogalmazta meg ezt a gondolatát, amikor a keleti őshazából útra kelő jászok megtalálták új hazájukat a Kárpát-medencében.

A több mint nyolcszáz éves perzsa bölcsesség nemcsak a 25. Jász világtalálkozót erősítheti, hanem szavakba önti a magyarok és jászok közötti Kárpát-medencei sorsközösséget is - mondta Kövér László, hozzátéve, a sorsközösségben és a nyelvben összeolvadó, de öntudatukat büszkén megőrző magyar és jász közösségek együttélésében is igaz, hogy "amit keresel, téged keres".

A legnyugatibb keleti népként a magyarok lélektársakat kerestek a Kárpát-medencei
velemenyezd, 2019. június 08. szombat, 14:41
EP-választás - Pócs: a választás tétje a biztonság
A térség fideszes országgyűlési képviselője a Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben szervezett aláírásgyűjtésen újságíróknak elmondta: a Jászfelsőszentgyörgyön tapasztalható jó közbiztonság is tétje a következő európai uniós választásnak és az emberek érzik ezt.

A településen élők nem szeretnék, ha migránsokat telepítenének be, és a visszajelzések alapján kétség nem fér hozzá: ha az országra "rátelepítik" a migránsokat, akkor előbb vagy utóbb "rá fogják telepíteni" a Jászfelsőszentgyörgyhöz hasonló méretű településekre is - mondta.

Jászfelsőszentgyörgy egy békés, nyugodt kistelepülés, amely komoly gazdaságfejlesztő programon van túl, megépült az úthálózat, megvalósult a belvízelvezetés, a szennyvíz- és csatornaberuházás - sorolta. Hozzátette: mindez nagymértékben köszönhető a kormány elmúlt nyolc-tíz évben elért gazdaságfejlesztési programjának.

A képviselő azt mondta: Jászfelsőszentgyörgyön egy mélyen vallásos keresztény közösség él, értik az emberek a kereszténység üzenetét, miközben
velemenyezd, 2019. április 25. csütörtök, 10:18
A jászok mutatkoznak be a hétvégén a budapesti Vajdahunyadvárban
A kétnapos ünnepségen a látogatók megtudhatják, hogy honnan jöttek és mivel foglalkoznak a jászok, és hogyan őrzik hagyományaikat a Kárpát-medencében.

A szervező Magyar Mezőgazdasági Múzeum célja, hogy a magyarországi népcsoportot és régiót a fővárosban is megismertesse az érdeklődőkkel.



A rendezvény Lehel Kürtjének, vagyis a Jászkürtnek a bemutatásával kezdődött, az ereklye a népcsoport és a régió összetartozásának megtestesítője. Az ingyenesen látogatható fesztivált elindító díszfelvonuláson 27 jász település, intézmények, egyesületek és vendégek vettek részt.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitóbeszédében elmondta, a Jász Ünnep nem csupán a Jászságban lévő jász települések, hanem a kirajzott jászgyökerű településeknek is a közös ünnepe.

"Az identitástudat, vagy azonosságtudat a jászoknál igen erős, hiszen a redemptióból eredendően fejlődött évszázadokról évszázadokra, és hát manapság a mindennapi összefogásban tudunk ennek teret adni, hiszen ennek a
velemenyezd, 2018. szeptember 22. szombat, 19:52
1956 - Fazekas Sándor: a magyarságnak kell a saját sorsát alakítania
szülőföldért, az országért, a Nagykunságért is. Szólt arról, hogy 1956-ban a magyarság összefogva, a történelmében ritkán látható egységben fordult az önkényuralom, az elnyomás, a sztálinista terror, a gazdasági csőd, az élelmiszerhiány, a kolhozosítás, a föld elvétele ellen.

A kezdetek a szabadságot, a kunok földtulajdonát meghozó 1745-ös jászkun redemptióhoz köthetők, amely a téeszesítéssel, a kollektivizálással, a parasztgazdaságok felszámolásával és a családok tönkretételével ért véget,"a redemptio végére a kommunizmus tette a pontot" - idézte fel.

A sztálinizmus legnagyobb áldozata a földjétől megfosztott, a kommunista terror által tönkretett magyar parasztság volt - közölte a miniszter, hozzátéve: a cél az volt, hogy a nagyipari proletariátus sorait vidéki emberekkel töltsék fel.

Kitért arra, Karcagról csaknem négyezer ember menekült el a téeszesítés idején. Több mint négyszázezer embert érintettek a börtönbüntetések, vagyonelkobzások és bírságok, a kifizethetetlen adók és pótadók. A
velemenyezd, 2016. október 23. vasárnap, 12:21
Rákossy Balázs: a jászok kitartása, hazaszeretete részévé vált a magyar nemzetnek
rendezvény díszünnepségén arról beszélt, hogy a természethez hasonlóan a szeretetnek is rendje van, az ember szívéhez legközelebb a családjának, népének, nemzetének kell állnia. "Nekem, kunnak, magyarnak szívemhez legközelebb a jászok állnak" - fogalmazott, majd elmondta: a sorsközösség és a történelem két különböző helyről jött népet hozott össze, szorosabban, mint két testvért, és a szorgalmas, hazaszerető jászokat könnyű szeretni.

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a redemptio 270 éve azt üzeni: a jászok egységének nem ára, hanem értéke van. "A történelmi jelentőségű Jász Világtalálkozó legfőbb üzenete, hogy a jászság, az ország, ez a haza csak a miénk" - mondta.

Szarvák Imre Jászalsószentgyörgy független polgármestere nagy kitüntetésnek nevezte, hogy 1999 után másodszor rendezhetik meg a településen a Jász Világtalálkozót. Mint mondta: a rendezvény sikere, jelentősége nem pénzben, javakban mérhető, a világtalálkozóknak értékteremtő erejük van, a szülőföldhöz való
velemenyezd, 2015. július 18. szombat, 15:01
A Jászságért Díjat Gubicz András jászkapitánynak és feleségének ítélték oda
A megosztott díjat - az egymillió forint anyagi elismeréssel együtt - július 18-án, az elszármazott és otthon élő jászok világtalálkozóján adják át Jászalsószentgyörgyön.

A közleményben felidézik a díjazottak életútját; az 1937-ben Jászkiséren született Gubicz András a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát. A jászkiséri Kossuth Termelőszövetkezetnél "végigjárta a szakmai ranglétra minden fokát", majd nyolc éven át a tagság bizalmából elnökként irányította a szövetkezetet.

Szülőfaluja 2000-ben kérte fel a jászkapitányi feladat ellátására, tevékenységének elismeréséül Jászkisér 2001-ben díszpolgári címmel tüntette ki. 2002-ben másodszor lett jászkapitány, akkor Jászjákóhalma megbízásából.

Felesége, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett gyógyszerészi diplomát, 1979-ben került pályázattal a jászkiséri gyógyszertárba, ahol munkája és közösségi áldozatvállalása révén hamarosan kivívta a település lakóinak megbecsülését.

Gubiczné Csejtei
velemenyezd, 2015. május 20. szerda, 10:22
Krónika 6. rész (napirend után)
Napirend után



A napirend utáni felszólalások során Varju László (független) a munkavállalók helyzetének javításáról beszélt. Kulcsár Gergely (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly tavasszal a debreceni MODEM-ből ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, amelyek értéke összesen több mint százmillió forint, a biztosító viszont nem fizet, mert nem őrizték megfelelően a műalkotásokat.

Vágó Sebestyén (Jobbik) a hajléktalanellátás problémáit vette górcső alá, Szél Bernadett (LMP) az egykori szociáldemokrata képviselő, Kéthly Anna 91 évvel korábban elmondott egyik parlamenti felszólalását idézte fel.

Farkas Gergely (Jobbik) a nyelvoktatás problémáiról és a nyelvtanulás valamint a nyelvvizsga megszerzésének szükségességéről beszélt. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára egyetértett abban a képviselővel, hogy Magyarországon megfelelő mennyiségű órában oktatják az idegen nyelvet, de mint
velemenyezd, 2015. május 04. hétfő, 16:33
Krónika 2. rész (határozathozatalok)
A jászkun önmegváltás emléknapja lett május 6-a

Az Országgyűlés - huszonöt fideszes képviselő javaslatára - elfogadta a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló határozatot, amely annak állít emléket, hogy Mária Terézia 1745-ben aláírta a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt.

A 277 szavazattal, egyhangúlag elfogadott határozat május 6-át, a jászkun hármas kerület önmegváltását, a redemptiót lehetővé tevő diploma aláírásának napját emléknappá nyilvánítja. A parlament azt is kinyilvánította, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, amelyek a jászok és kunok ősi szülőföldszeretetével, szabadságszeretetével és öntudatával kapcsolatosak.

Változásokkal újra elfogadták a zsebszerződések elleni törvényt, kiegészül a Btk.



A parlament változtatásokkal ismét elfogadta a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében hozott törvényt.

Az Országgyűlés október végén a fideszes Nagy István javaslatára szavazta meg az ügyészség
velemenyezd, 2014. február 04. kedd, 10:22
A jászkun önmegváltás emléknapja lett május 6-a
A 277 szavazattal, egyhangúlag elfogadott határozat május 6-át, a jászkun hármas kerület önmegváltását, a redemptiót lehetővé tevő diploma aláírásának napját emléknappá nyilvánítja.

A határozat "tisztelettel adózik azon jászkun polgárok előtt, akik - a magyar történelemben példátlan módon - szabadságukat 580 ezer rhénes aranyforintért vásárolták vissza". A parlament azt is kinyilvánította, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, amelyek a jászok és kunok ősi szülőföldszeretetével, szabadságszeretetével és öntudatával kapcsolatosak.

Az előterjesztést huszonöt fideszes képviselő nyújtotta be.
velemenyezd, 2014. február 04. kedd, 09:42
Jász világtalálkozó Jászberényben
"A jász föld vonzása korunkban sem veszít erejéből, nap mint nap különös várakozással tekintünk erre a helyre, ami az életben sokszor örömmel és olykor bánattal ajándékozott meg minket, és ez így lesz a jövőben is" - mondta Szabó Tamás (Fidesz).

Őseikről szólva arra emlékeztetett: ők voltak azok, akik ha kellett, harcos erővel, ha kellett, anyagi áldozatot hozó összefogással megvédték és megőrizték a Jászságot, azt a földet és népét, amelynek önállósága soha nem lehetett kérdéses.

"Elődeinket céljaik megvalósításakor nem a rideg érdek és a számítás, hanem a rombolhatatlan hazaszeretet és az egymásért érzett áldozatvállalás vezérelte, és ezekhez az eszményekhez hűséggel és becsülettel mindig és mindenhol, akár itt élő vagy elszármazott jászként méltónak kell lennünk" - mondta a város főterét megtöltő tömeg előtt.

A díszünnepség alkalmából felvonultak a jász települések küldöttségei, megszólaltatták Lehel kürtjét, elénekelték a jász himnuszt, beiktatták a jászkapitányt, valamint
velemenyezd, 2013. június 22. szombat, 16:23
1/2
Képek, videók
trianon_emleknap.jpg
isti53
2011. május 30. hétfő, 22:07
Az EMI Dsida emléknapján
alburnus
2007. október 13. szombat, 15:45
AB kihirdetésének helye.j
dnemethk
2008. augusztus 23. szombat, 16:48
Egykori Augusztus 23 feld
zsebibaba54
2018. október 05. péntek, 20:33
Egykori tanítványom emlék
chillik
2017. október 06. péntek, 03:25
ceausescu-csalad-egyko ri-
agica2004
2017. május 29. hétfő, 20:30
Illés,kék szemű egykori I
katalinkohut
2017. március 14. kedd, 18:47
Üzenet egykori iskolámba
chillik
2016. szeptember 04. vasárnap, 08:21
Ada Kaleh egykori sziget
irmus
2016. augusztus 27. szombat, 17:08
A Városháza az egykori Vá
farkas1945
2014. január 10. péntek, 12:53
egykori Bazár épület.jpg
maria_kadar_148
2013. november 26. kedd, 11:13
Az egykori szovjet manőve
vargaspace
2012. november 11. vasárnap, 15:43
egykori elválasztó patak
ircsi61
2011. október 07. péntek, 22:48
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.