Belépés
2020. május 31. vasárnap | 22. hét | 152. nap | 02:19 | Angéla, Petronella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Újraindul a brit versenysport, sok mérkőzést ingyen közvetítenek
Oliver Dowden kulturális, sport- és médiaügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: a labdarúgás, a tenisz, a lóverseny, a Forma 1, a krikett, a golf, a rögbi, a snooker és sok más sportág hamarosan visszatér a brit képernyőkre.

Dowden szerint a sportrendezvényeket egyelőre zárt létesítményekben, közönség nélkül lehet csak megtartani, de éppen ezért jelentősen bővül a televíziós közvetítések köre.

A járvány megfékezését célzó korlátozások miatt márciusban félbeszakadt Premier League-sorozat hátralévő 92 mérkőzéséből négyet a közszolgálati BBC televízió, további 25-öt a Sky Sports fizetős kereskedelmi sporttelevízió térítésmentesen közvetít.

A BBC legutóbb az 1987-1988-as bajnokság idején közvetített első osztályú angol labdarúgó mérkőzéseket, a jelenlegi formájában 1992 óta létező Premier League eddigi történetében pedig soha nem volt élő meccsközvetítés a brit közszolgálati tévében.

A Premier
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 19:42
Tokió 2020 - Meghosszabbították a súlyemelők olimpiai kvalifikációs időszakát
A kvalifikációs szakasz meghosszabbítását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) engedélyezte.

A 2020-ról 2021 nyarára halasztott ötkarikás játékokra 2018. november 1-jétől gyűjthették a "segédpontokat" a kvótaszerzésre aspiráló súlyemelők úgy, hogy a kiemelt versenyek közül haton kötelezően el kellett indulniuk. A három szakaszra osztott versenyidőszak utolsó etapjának idei viadalai azonban elmaradtak a koronavírus-járvány miatt, ezek helyébe lépnek az októbertől induló új sorozat állomásai úgy, hogy a 2018 óta az első két kvalifikációs szakaszban produkált eredmények érvényben maradnak.

Az áthelyezett tokiói olimpiát, amelyen mind a nőknél, mind a férfiaknál 98 súlyemelő szerepelhet, 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 17:32
NHL - Draisaitl számára motiváció a pontkirályi cím
"Természetesen büszke vagyok arra, amit elértem, ugyanakkor mindig rengeteg dolog van, amit fejlesztenem kell" - fogalmazott az NHL honlapján az Edmonton Oilers csatára. "Nem szeretnék közhelyeket mondani, de igaz: mindenben lehet fejlődni, és ezt szeretném minden évben".

Draisaitl 110 pontot (43 gól, 67 gólpassz) gyűjtött 71 mérkőzésen, amikor is március 12-én a koronavírus-járvány terjedése miatt félbeszakadt a szezon. Az NHL kedden jelentette be, hogy amennyiben folytatni lehet az idényt, akkor a 31-ből 24 csapat a rájátszással nyit. Az Edmonton a Chicago Blackhawksszal találkozik a playoff-selejtezőkörében.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 16:12
Megkezdődött a balatoni vitorlás szezon
Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia fájdalmasan érintett mindenkit, de a szövetségben az a feladat, hogy a már megszerzett kvótákat megőrizve segítsék az olimpikonokat és a vitorlázókat abban, hogy formában tartsák, vagy újra formába hozzák magukat jövő nyárra, Tokióra.

Hozzátette: vannak még "halvány remények" további kvótaszerzésre is.

Az elnök arra biztatta a vitorlázókat: döntsenek rekordokat idén, amit elvesztettek tavasszal, hozzák vissza a szezonban, és minél többen vegyenek részt a versenyeken.

Szimbolikusnak nevezte a rendezvényt Bóka István, Balatonfüred polgármestere. A városvezető úgy fogalmazott: a vitorlabontó ünnepség azt üzeni, hogy "élünk, itt vagyunk, és várjuk a balatoni szezont".

A polgármester megerősítette, hogy július végén a Kékszalagot is megrendezhetik a Balatonon, majd hozzátette: optimizmussal és reménnyel tekintenek a szezon elé.

Nemzeti kincsnek nevezte a
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 16:02
Mégsem vonul vissza Andrea Kobetic, hosszabbított Siófokon
A tavaly EHF Kupát nyert siófoki együttes honlapján a 34 éves balátlövő elmondta: a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet arra sarkallta, hogy megváltoztass korábbi döntését.

"Nem ilyen befejezést álmodtam meg magamnak. Közel voltunk ahhoz, hogy nagy dolgokat érjünk el, de sajnos a megkezdett munkát nem tudtuk befejezni. Nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, és úgy éreztem, hogy nem lennék boldog, ha így fejezném be, és így hagynám el Siófokot. Ezért döntöttem úgy, hogy maradok" - mondta Kobetic.

Hozzátette: bár egyik nap karrierje befejezésre gondolt, hogy családot szeretne alapítani, végül mégis "győzött a kézilabda".

"Ez az egész egy hatalmas dilemma volt, folyamatosan csak ez járt a fejemben - mondta, majd kiemelte Fodor János ügyvezető szerepvállalását. - Az, hogy most itt vagyok, és nem fejezem be, tulajdonképpen az ő érdeme."

Kobetic 2018-ban került Siófokra, ahol hamar a csapat egyik vezére lett, és főszerepet vállalt a klub első nemzetközi kupasikerében. A sorozat
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 14:51
Csíksomlyói búcsú - Kovács Gergely érsek: a járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához
prédikációját, akinek egy vihar idején elkóboroltak a lovai, majd napok múltán visszatértek, és vadlovakat is hoztak magukkal. A vadlovak betörésekor a bölcs ember fia leesett a lóról, és karját törte, de később épp emiatt nem vitték el a háborúba. A szomszédok előbb bajnak, majd szerencsének tekintették a történetet, de ő mindig feltette a kérdést: honnan tudjátok, hogy ez rossz? Honnan tudjátok, hogy ez jó? A rossz rendre jónak bizonyult, a jó pedig rendre rossznak.

Megemlítette: a koronavírus-járvány miatti állami rendelkezések következtében a zarándoklat és az együttlét hiányzik az idei ünnepből. Egy neki írt üzenetet idézett, mely szerint úgy érzi a csíksomlyói Mária vonzását a hívő ember, mint a vándormadár érzi, hogy útra kell kelnie. A csíksomlyói zarándoklat benne van a lelkekben, és a zarándokok mégsem vehettek részt rajta.

"Honnan tudjátok, hogy ez rossz?" - tette fel ismételten a kérdést az érsek.

"Ha Isten megenged valamit, amit rosszként élek meg, rágódhatom rajta, emészthetem
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 13:51
Koronavírus - DK: a kormány különadója miatt emelkednek az árak
Barkóczi Balázs azt mondta: míg a régió és Európa kormányai mindent megtesznek azért, hogy a koronavírus-járvány okozta válság hatásait valamennyire csökkentsék, addig Orbán Viktor nemcsak a legkisebb, "válságkezelésnek csúfolt" csomaggal állt a magyarok elé, hanem semmit sem ad a munkájukat elvesztő embereknek, a családoknak és a nyugdíjasoknak.

Hozzátette, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet alatt bevezetett kiskereskedelmi különadó miatt az elmúlt három hét alatt a benzin literenkénti átlagára 47 forinttal drágult. Ez pedig nemcsak az autósokat sújtja, de a fuvarozókat, a beszállítókat is, rajtuk keresztül pedig mindenkit.

"Mindeközben azt látjuk, hogy a Fideszhez közel álló oligarchák 100 milliárdokkal gazdagodnak a válság alatt, eközben a magyaroknak egyre nehezebb és nehezebb az élet, és a kormányzat pedig semmit nem tesz azért, hogy mindezt megállítsa" - hangsúlyozta a szóvivő.

A DK ezért azt követeli a kormánytól, hogy azonnal vonja vissza a kiskereskedelmi különadót és érdemi
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 13:01
La Liga - Csak januárban lehetnek teltházas mérkőzések
Az El País napilap információ szerint a liga optimistán, ugyanakkor óvatosan tervez a nézők visszatérésével kapcsolatban. Ennek megfelelően a szeptember 12-ei rajton a stadionok nézőtéri kapacitásának 30 százalékával tervezhetnek a klubok. Novemberben már 50 százalékos lehet a látogatottság, de csak januártól rendezhetnének ismét teltházas találkozókat a La Ligában.

A koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt spanyol bajnokságot három hónapos szünet után, június 11-én folytatják, a záróforduló július 18-19-én lesz. A mérkőzéseket egyelőre zárt kapuk mögött rendezik meg. A La Liga küzdelmeiből még 11 forduló van hátra, az 58 pontos listavezető FC Barcelonát két pont hátránnyal követi a Real Madrid.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 12:51
Schanda: kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések
Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.

"Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett" - fejtette ki.

A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is.

A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 10:21
Izer Norbert: a NAV új alkalmazása véget vethet a papírszámlák korszakának
szolgáltatást csak a magyar adóhivatal nyújt ügyfeleinek - emelte ki.

Mint mondta, az Online Számlázó mobilapplikáció már letölthető, és használatával a számlakiállítás gyors és egyszerű. A könnyű használat mellett számos funkciót kínál a program, számos lekérdezési lehetőségre, a számlák módosítására, érvénytelenítésére is van lehetőség, de a partnerek speciális kezelése is biztosított, így például automatikusan tölti be az alkalmazás a vevő adatait.

A NAV ingyenes mobilapplikációja a koronavírus-járvány kihívásaira is jó választ adhat, hiszen véget vethet a papírszámla-korszaknak - szögezte le Izer Norbert. A papíron, a WHO szerint, akár több napig is életben maradhat a vírus, ezért a papírszámlák átadás-átvétele helyett egészségvédelmi szempontok miatt is érdemes megfontolni az áttérést a digitális megoldásokra. A mobilapplikáció ugyanis támogatja az elektronikus számlázást, így érintésmentesen átadható a hiteles bizonylat a vevő részére.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy július 1-től, a
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 07:05
Koronavírus - Mától változik a MÁV-Start menetrendje
Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje. A vonatokon 50 százalékos értékesítési korlátot vezetnek be a balatoni forgalomban, tehát minden második ülőhely üresen marad, így biztosítható az utasok közötti 1-1,5 méteres védőtávolság.

Ez azt jelenti, hogy a gyors- és sebesvonatok a gyorsvonati pótjegy helyett csak vonatra szóló (vonathoz kötött) pótjegy használatával vehetők igénybe. A vonathoz kötött pótjegy meghatározza, hogy a jeggyel a vonat melyik kocsijában lehet utazni, a kocsin belüli ülőhely viszont szabadon elfoglalható.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Budapest és Balaton között jelenleg csökkentett menetrend van érvényben. Mától viszont a nyári menetrend kezdetéig - június 19-ig - sűrűbben járnak a vonatok.
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 07:04
Koronavírus - Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást
Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy semmi nem indokolja a tartományi határok megnyitásának további halasztását. A nyitás mindenhol egyidejű lesz. A tartományok közötti mozgás március 11. óta korlátozott volt, kizárólag munkavégzés vagy más megalapozott indok miatt lehetett átlépni egyik régióból a másikba.

Olaszországnak már egyetlen régiójában sem kritikus a helyzet - hangoztatta Speranza, aki óvatosságra intve megjegyezte, hogy továbbra is felügyelik a járványgörbe alakulását.

Az ország május 18-i újranyitása óta a fertőzési adatok folyamatos csökkenést mutatnak, a fertőzés terjedését jelző R0 értéke minden tartományban 1 alatt van.

Az utóbbi napokban felmerült, hogy a gócpontként ismert északi tartományok határait továbbra is zárva tartják. A déli régiók garanciákat szorgalmaztak annak elkerülésére, hogy az északról érkezőkkel a fertőzés esetleg elterjedjen azon térségekben, amelyeket eddig elkerült a járvány. Az északi tartományok határozottan elutasították a különbségtételt, és
velemenyezd, 2020. május 30. szombat, 07:04
1/335
Képek, videók
Angyali közvetítés
cipello
2013. május 06. hétfő, 17:24
20110107 eu közvetítés
agica2004
2011. január 07. péntek, 12:42
Közvetités
iolaus
2010. július 11. vasárnap, 16:03
sport közvetités.jpg
agica2004
2007. február 05. hétfő, 12:29
vihavadász közvetítés kez
hartvigjoe
2006. szeptember 27. szerda, 23:11
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Olivér
szicu
2016. május 13. péntek, 18:07
olivera_clinics_uasplt qk.
charlotteani
2016. április 20. szerda, 01:54
Takaró Olivérnek
borcsamama
2016. február 09. kedd, 14:49
kittys-Oliver Cheshirex.p
zskadi
2016. február 09. kedd, 03:08
Olivér.jpg
agica2004
2015. november 28. szombat, 20:04
kittys-Oliver Cheshirex.p
cady89
2015. november 05. csütörtök, 23:20
OLIVÉR.gif
1951anna
2015. június 25. csütörtök, 06:03
Olivér 2.
berza1
2015. február 24. kedd, 20:51
Olivér 3.
berza1
2015. február 24. kedd, 20:50
Címkék
járványgörbe alakulását, brit képernyőkre, Chicago Blackhawksszal, záróforduló július, Orbán Viktor, Oliver Dowden, hatalmas dilemma, áthelyezett tokiói, elnök arra, járvány megfékezését, liga optimistán, Edmonton Oilers, partnerek speciális, kerékpáros kultúra, három szakaszra, 1987-1988-as bajnokság,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.