Belépés
2020. április 01. szerda | 14. hét | 92. nap | 19:41 | Hugó
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elemzők: a januári béradatok még nem mutatják az idei trendet
befolyásolta a bérstatisztikát, ez majd a márciusi adatokban lesz látható - jegyezte meg.

A járvány negatív gazdasági hatásai - például a céges elbocsátások, valamint a kiadások mérséklése érdekében végrehajtandó fizetéscsökkentések - miatt a korábban várt 9-10 százalékos bérdinamikánál jóval lassabb lesz az idei tempó, de egyelőre korai pontos becslést mondani erre.

A járványnak legjobban kitett ágazatokban, például a turizmusban és a vendéglátásban dolgozóknál lehet alacsonyabb a bérdinamika, a járműipari alkalmazottaknál pedig várhatóan nem fogják a cégek annyival emelni a béreket, amennyiről korábban szó volt. Ugyanakkor a járvány leküzdésében főszerepet vállaló egészségügyben emelkedhetnek a bérek - vélekedett Németh Dávid.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője megállapítja: bár tavaly április óta most januárban volt leggyengébb a bérnövekmény, aggodalomra ugyanakkor nincs ok, hiszen a lassulás oka egyértelműen a prémiumkifizetések alakulása volt. A decemberi kereseti adatokat
velemenyezd, 2020. március 31. kedd, 12:21
A mobilszolgáltatók hamarosan elindíthatják az 5G szolgáltatásokat
licitáló vállalatok összesen 128,490 milliárd forint értékben vásároltak három frekvenciasávban tizenöt évre szóló használati jogosultságot.

A Vodafone az MTI-vel közölte: további frekvenciákat szerzett a következő generációs 5G mobilszolgáltatásai számára az NMHH által lebonyolított frekvencia aukción, 38,65 milliárd forint értékben. Felidézték, hogy a cég a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként indította el 2019-ben élő kereskedelmi 5G szolgáltatását Budapest belvárosában, valamint a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán, a 2016-ban vásárolt 3600MHz-es frekvenciakészletének köszönhetően.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, a közleményben kifejtette, a telekommunikációs szektor által nyújtott szolgáltatások szerepe kiemelkedő mind az egyének, mind a vállalkozások és az egész ország számára. Ezt a jelenlegi nehéz helyzet is bizonyítja: a hálózatok a megnövekedett igénybevétel mellett is kiválóan teljesítenek, megteremtve ezáltal a lehetőséget az otthoni munkavégzésre, a digitális
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 20:13
Szijjártó: 50 milliárd forintos beruházást valósít meg Kecskeméten a Mercedes-Benz
ezer négyzetméteren terül majd el, és gyakorlatilag a gyár préskapacitásának megduplázását eredményezi.

Hangsúlyozta: a beruházással a magyar gazdaság tovább erősödik. A cél az, hogy továbbra is az Európai Unió leggyorsabb növekedési ütemét tudja felmutatni.

Szijjártó Péter közölte: az új üzemben alkalmazott legmodernebb technológia révén nemcsak helyi szinten, de globálisan is hatékonyabbá és rugalmasabbá válik a Mercedesek gyártása.

A 120 esztendős hagyományra visszatekintő magyar járműipar az elmúlt években a magyar emberek munkaszeretetének, kreativitásának, szakértelmének és hozzáállásának, valamint a befektetők bizalmának köszönhetően az európai járműgyártás zászlóshajójává vált - mondta.

Kiemelte: ma Magyarországon 740 autóiparhoz kötődő vállalat működik.

Az elmúlt évben elképesztő rekordot döntött a magyar autóipar, termelési értéke 12 százalékkal nőtt, elérte a 9 541 milliárd forintot. Ez a teljesítmény az ágazatban dolgozó mintegy 176 ezer embernek köszönhető. Az ágazat
velemenyezd, 2020. március 13. péntek, 18:52
Az idén 3,5 százalékos gazdasági növekedésre számít a Kopint-Tárki
faktorok változatlan megléte esetén is rendszerint átlagosak követik. Másrészt előrejelzésük számos, jelenleg még be nem látható hatású kockázati tényezővel számol.

Ezek közül kiemelte a koronavírus terjedésének, a kínai gazdaság vártnál jelentősebb lassulásának és az amerikai külpolitika kiszámíthatatlanságának hatásait, továbbá az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, valamint a Brexit még nem látható következményeit. Közvetlen kockázatként értékelte Magyarországra nézve a német járműipar gyengélkedését, ugyanakkor hangsúlyozta: a hazánkban gyártókapacitással rendelkező nagy autómárkák megrendelési állománya és várakozásai nem mutatnak aggasztó jeleket.

Emlékeztetett: tavaly az ipar és a szolgáltatási szektor húzta a gazdaságot, míg a közel 5 százalékos GDP-növekedéshez a mezőgazdaság szerény mértékben járult hozzá. Ezzel párhuzamosan rendkívül gyorsan nőttek a fogyasztás és a beruházások. Utóbbi bővülése az idén mérséklődik, ám a fogyasztás erősödésének üteme változatlan marad -
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 20:53
Növelte bevételét és nyereségét tavaly a francia PSA autóipari konszern
után.

A bevételarányos jövedelmezőség 8,5 százalékos rekordot ért el tavaly, 0,8 százalékponttal magasabbat a 2018-asnál.

A csoport nyeresége 3,584 milliárd euró lett 2019-ben a 2018-as 3,295 milliárd euró után. A Groupe PSA anyavállalatának a részvényeseire jutó nyereség 13,2 százalékkal 3,201 milliárd euróra emelkedett. A cégvezetés az előző évihez képest 58 százalékkal magasabb, részvényenként 1,23 eurós osztalék fizetésére tesz majd javaslatot a közgyűlésnek.

A csoporton belül a járműipari üzletág 58,943 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 0,7 százalékkal többet a 2018-asnál. Az üzletág működési eredménye 12,8 százalékkal 5,037 milliárd euróra emelkedett.

A járműipari üzletág tavalyi bevételéhez a Peugeot-Citroen-DS 46,096 milliárd euróval, az Opel 17,368 milliárd euróval járult hozzá. 2018-ban a Peugeot-Citroen-DS bevétele 43,027 milliárd euró, az Opelé 18,306 milliárd euró volt.

A Groupe PSA a világ negyedik legnagyobb autóipari egyesülését tervezi létrehozni az
velemenyezd, 2020. február 26. szerda, 09:41
Közgazdász: még vannak feladatok a további felminősítéshez
A Standard & Poor's pénteken felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek befektetési ajánlású, "BBB/A-2" szintű besorolásának kilátását, mindenekelőtt a magyar gazdaság váratlanul erőteljes növekedési teljesítményével indokolva a lépést. Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings ugyancsak pénteken változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország szintén "BBB" fokozatú államadós-besorolását.

Csath Magdolna kiemelte: a további felminősítéshez az államadósság szintjének további csökkenése szükséges, ami régiós összehasonlításban magas. Csehország, Lengyelország vagy Szlovákia adósságszintje például alacsonyabb, mint a magyar - mondta. A másik a magyar gazdaság kitettsége, ami a járműipar miatt magas.

A hitelminősítők a mostani döntéskor a GDP folyamatos növekedését emelték ki, valamint a gazdaság stabilitását, az adósságszint csökkenése mellett. A
velemenyezd, 2020. február 16. vasárnap, 09:51
Erdélyből érkeztek autóbuszok a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe
évben már tíznél több egykori magyar gyártású autóbuszt mentett meg a Közlekedési Múzeum - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

"A most Csíkszeredából érkezett járművek korábban az erdélyi városok és falvak között menetrend szerinti forgalmat láttak el. A múzeum szakemberei tavaly nyáron térképezték fel a helyi üzemeltető járműparkját, és találták meg flottájában a valaha elkészült legnagyobb Csepel autóbuszt. Ez a busz jól jelképezi azt, hogy az Ikarus mellett is megannyi járműgyártó és járműipari beszállító működött eredményesen Magyarországon. A szintén Erdélyből a múzeum gyűjteményébe került másik autóbusz a székelyföldi közforgalmú buszközlekedés egyik legjellemzőbb típusa, egy Ikarus 256-os, azonban a magyar járművek már innen is sorra tűnnek el, így stratégiai fontosságú volt, hogy ezeket megmentsük az új Közlekedési Múzeum számára" - hangsúlyozta a buszok érkezése kapcsán Vitézy Dávid főigazgató.

A múzeum közleménye szerint a most a gyűjteménybe került buszok a mindennapi forgalomban
velemenyezd, 2020. január 24. péntek, 13:01
Több száz milliárdos fejlesztések Zala megyében
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a megyei kórházban 521 millió forintot fordítanak fejlesztésre, további 300 millió forintból pedig a rendelőintézetet újítják fel.

A képviselő, aki a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa is, beszámolt arról, hogy az 55-60 százalékos készültségű létesítményben már folyamatosan zajlanak tesztelések, tavaly csaknem negyven cég vette igénybe a pályát.

Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott az ügyfélbarát és családbarát fejlesztési programok ismertetése mellett kitért arra is, hogy a kormányablakbusz szolgáltatásaival a megye legkisebb településeire is sikerült eljutni. A letenyei határátkelőhelyen pedig a csúcsforgalomban állították szolgálatba a buszt.

Pál Attila (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: a megyében zajló fejlesztések a zalai emberek, vállalkozások összefogásával és a kormány támogatásával valósulhatnak csak meg. Elmondta, hogy tavaly a TOP keretében 22,3
velemenyezd, 2020. január 07. kedd, 15:01
Palkovics: az autóipar a magyar kisvállalkozások gyarapodásához is hozzájárul
beszállítók fejlődését ezért a kormány is ösztönzi például a tudásátadás lehetőségeinek megteremtésével és a Beszállítói-fejlesztési Programon keresztül. Utóbbi esetében eddig 9 milliárd forinttal támogattuk a kis és közepes vállalkozásokat - tette hozzá.

A tárcavezető szerint a kereslet nemzetközi szintű csökkenését a fejlett technológiák ellensúlyozhatják, hiszen a gyártók elsősorban nem a magas színvonalú magyarországi termelést fogják vissza a piaci ingadozások miatt. Véleménye szerint a belföldi járműipar hanyatlásától azért sem kell tartani, mert az autógyárak mellett Európa legjelentősebb akkumulátortermelése épül ki Magyarországon.

Az autóipar idei fejlődéséről szólva megemlítette, hogy az ágazat termelési értéke az első nyolc hónapban meghaladta a 6300 milliárd forintot, és a tavalyi azonos időszakhoz képest 1,3 százalékkal több alkalmazottat, majdnem 169,5 ezer munkavállalót foglalkoztatott a második negyedévben.

Palkovics László a gyártás rugalmasságának fejlesztését tekinti a
velemenyezd, 2019. november 21. csütörtök, 13:54
WeVid néven magyar-izraeli járműipari vegyesvállalat megalakítását jelentették be Tel - Avivban
A Tel-Aviv-i nagykövetségen vasárnap bemutatkozott a helyi gazdasági és közlekedési szakemberek előtt az újmagyar-izraeli vegyesvállalat, amely vezető nélküli autóbuszokhoz fejleszt az utasok és az irányító központ közötti interaktív kommunikációs rendszert.

Az eseményen ismertették a ZalaZone járműipari tesztpályát is, amelybiztosítani fogja az újonnan létrejött vegyesvállalat számára szükséges kutatási-fejlesztési környezetet.

Az egybegyűlteket köszöntötte Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete, majd ismertette a magyar járműipari fejlesztések eredményeit, és elmondta, hogy Magyarországon jelen van negyvenhárom a világ száz legnagyobb gépjárműipari beszállítójából, és egyre nő a gyártás mellett a szektor kutatási- fejlesztési kapacitása is.

Szolnoki Szabolcs, a követség tudományos és technológiai attaséja elmondta az MTI tudósítójának, hogy a magyar és az izraeli vállalat a külképviselet segítségével talált egymásra, hogy együtt pályázzanak a Magyar-Izrael Kutatás-Fejlesztési
velemenyezd, 2019. október 27. vasárnap, 21:02
Infotér - Pénzügyminiszter: az innovációhoz nélkülözhetetlen a digitális környezet erősítése
Varga Mihály elmondta: a vállalkozások digitális lemaradását javító kormányzati intézkedések megkezdődtek. Az a kormány célja, hogy olyan fejlesztések induljanak el gyártósorok automatizálásával, robotok alkalmazásával Magyarországon, amelyekkel behozható az Ausztriához és Németországhoz képest jelentős, és a másik három visegrádi országhoz képest kis mértékű lemaradás.

A Pénzügyminisztérium az eseményre kiadott közleményében ismerteti: a magyar nemzeti össztermék 25 százalékát a digitális gazdaság állítja elő, a szektor mintegy 400 ezer embert foglalkoztat. Ez a harmadik legmagasabb arány az Európai Unióban - emelték ki, jelezve: a kormány ezért jelentős forrást, 137 milliárd forintot biztosít a vállalati digitalizáció fejlesztésére.

A miniszter előadásában kiemelte: már hatodik éve tartós növekedési pályán van Magyarország, és abban is konszenzus van, hogy növekedés várható az idén és jövőre is. Abban azonban, hogy milyen mértékben, már eltérőek a számítások - jegyezte meg Varga Mihály.
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 19:45
Szijjártó: bővíti gyárát a Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon
Miskolc jegyzője és polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy Miskolc a vállalkozásokat segítő gazdasági környezet létrehozásához megtette a lépéseket, új iparterületet alakítottak ki, a város versenyképes beruházási helyszínné vált. Az új befektetők között elsőként jelentkezett a Joyson Safety Systems, amely felhelyezte Miskolcot az autóipar térképére, a beszállítók több mint 6000 embert foglalkoztatnak. Miskolc a meglévő oktatási intézményekkel lehetőséget kínál arra, hogy európai szinten jegyzett járműipari kutató- és fejlesztőbázissá váljon - mondta.

Kersten Hugo Bachmann, a Joyson Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, a cég 2013-ban döntötte el, hogy felépíti új gyárát Miskolcon, 68 millió dollár beruházással, 2100 munkahelyet teremtve. A vállalat globálisan vezető pozíciót szeretne elfoglalni a közlekedésbiztonsági eszközök gyártásában. Az elmúlt 5 év is azt bizonyítja, hogy jó döntés volt Miskolcon létrehozni a gyárat, most pedig további 50 millió eurós befektetéssel bővítik a
velemenyezd, 2019. október 11. péntek, 11:51
1/28
Képek, videók
Németh Marika&barátnői.jp
menusgabor
2019. január 24. csütörtök, 13:46
orban-viktor-tokes-nem eth
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:51
Németh András tavaszi ver
chillik
2018. január 13. szombat, 05:22
németh andor.png
chillik
2017. október 20. péntek, 15:54
Németh Marika festményei
egrilany51
2017. július 05. szerda, 11:03
szent péter tér0315.png
maroka
2020. március 15. vasárnap, 13:23
Erdő_Péter_Egyedi.jpg
lilagondolatok
2020. március 12. csütörtök, 08:44
péter0227.jpg
maroka
2020. február 27. csütörtök, 09:30
erdő péter kézrátétele022
maroka
2020. február 23. vasárnap, 14:56
erdő péter0206.jpg
maroka
2020. február 06. csütörtök, 16:38
péter a zsinagógában0127.
maroka
2020. január 28. kedd, 15:36
gulácsi péter0116.jpg
maroka
2020. január 16. csütörtök, 22:10
szent péter tér0110.jpg
maroka
2020. január 10. péntek, 20:31
erdő péter0106.jpg
maroka
2020. január 06. hétfő, 22:22
20171211muller-peter-s zer
menusgabor
2020. január 04. szombat, 15:54
Címkék
világ negyedik, eseményre kiadott, mindennapi forgalomban, magyar emberek, digitális gazdaság, magyar járművek, első nyolc, járműipari üzletág, Vodafone Magyarország, további felminősítéshez, irányító központ, magyar autóipar, megnövekedett igénybevétel, Európai Unió, térség fideszes, kormány támogatásával,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.