Belépés
2019. június 25. kedd | 26. hét | 176. nap | 17:56 | Vilmos
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elhunyt a sobibóri haláltábor egyik utolsó túlélője
Az ukrajnai Ternovkában 1922-ben született Szemjon Rosenfeld részt vett a haláltáborban kitört felkelésben 1943-ban, amikor mintegy háromszáz rab megszökött, akiknek nagy többségét később elfogták és megölték, de néhány tucat rabnak, köztük neki sikerült elmenekülni és beszámolni a tömeggyilkosságról.

Rosenfeldet 1940-ben, a második világháború idején a Szovjetunió polgáraként besorozták a Vörös Hadseregbe. Egy évvel később német fogságba esett, és kétszázharminc másik zsidó hadifogollyal együtt Minszkben egy munkatábor létrehozásánál dolgoztatták.

Később a lengyelországi Sobibór vasútállomása közelében felállított megsemmisítő táborba vitték, ahol mintegy 250 ezer zsidót öltek meg 1942 áprilisa és 1943 októbere között.

1943 októberében a tábort működtető állandó foglyok a lengyel Leon Feldhendler és a szovjet Alexandr Pecsersikij vezetésével lázadást szerveztek az őrök ellen, megöltek tizenegy SS tisztet és több őrt, majd mintegy háromszázan a környező erdőkbe menekültek. Közülük
velemenyezd, 2019. június 03. hétfő, 23:43
Hajnalra visszatért a nyugalom a Gázai övezetben és környékén
repeszei okozta sérüléseibe egy askelóni üzem dolgozója is. A gyárudvaron ő sem ért el időben az óvóhelyhez a rendelkezésére álló néhány másodperc alatt.

Vasárnap délután öt órán át ülésezett az izraeli biztonságpolitikai kabinet az új fegyveres konfliktusról, amely a legsúlyosabb az Erős szikla nevű 2014-es hadművelet óta, de a megbeszélés végeztével nem jelentettek meg közleményt döntéseikről.

Izrael hivatalosan nem ismerte el, hogy tűzszüneti megállapodást kötött a gázai palesztinokkal, de a hadsereg szóvivőjének reggeli bejelentése az övezet környékére vonatkozó korlátozások feloldásáról a háborús helyzet végét jelenti.

Korábban betiltottak minden olyan zárt helyi rendezvényt, amelyen több mint háromszáz fő venne részt, valamint minden tömeges szabadtéri összejövetelt. Izraelben a családi eseményekre, az esküvőkre is általában több mint háromszáz embert hívnak meg, és szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen
velemenyezd, 2019. május 06. hétfő, 07:21
Izrael célzott légicsapással megölte az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét
A 34 éves Hamed Chadrire egy levegőből érkező rakéta csapott le, amikor autójával Gáza városban közlekedett. Ő volt az irániak embere az övezetben, aki nagy összegekben iráni készpénzt juttatott a terrorszervezetekhez.

A ynet szerint ezzel az izraeli hadsereg visszatért a terrorért felelős személyek elleni kivégző akciók gyakorlatához.

Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista csoport szóvivője a célzott kivégzés után bejelentette, hogy Izrael minden városát lőni fogja.

"Készen állunk egy nyílt hadműveletre Izraellel szemben, és nem lesz benne sehol sem biztonságos hely. Ha Izrael továbbra is házakat bombáz, akkor Izrael minden városát és térségét támadni fogjuk" - fenyegetőzött az Iszlám Dzsihád vasárnap az izraeli légierő ellencsapásai után.

A hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint a katonák a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen hajtották végre Chadri kivégzését, aki olyan pénzváltó vállalkozás tulajdonosa volt, amelyet Izrael 2018 júniusában terrorszervezetnek
velemenyezd, 2019. május 05. vasárnap, 16:31
Többen súlyosan megsebesültek becsapódó gázai rakétáktól
A Gázai övezetből kilőtt rakéta Askelón ipari negyedében egy üzembe csapódott be, ahol egy 22 éves és egy 40 éves férfi súlyosan megsebesült. Egy másik lövedék egy autót talált el az övezet szomszédságában az egyik úton, vezetője életét vesztette.

Vasárnap is megszólalt a légvédelmi riasztás az övezet közvetlen környéke mellett a távolabbi Beér-Seván, Javnében, Asdódban és Rechóvotban, sőt a gázai rakéták tizennyolc éve tartó történetében először már a Holt-tenger közelében lévő Aradon is.

Egy rakéta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet értesülése szerint az askelóni Barziláj kórház onkológiai osztályánál csapódott be, és komoly anyagi károkat okozott.

A Háárec című újság honlapja szerint a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász terrorszervezet jelenleg mintegy öt-hatezer rakétával rendelkezik, harmincezer harcost tud bevetni, és rendkívüli helyzetben további hétezret tud mozgósítani. Mellettük az Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet közel nyolcezer rakétás
velemenyezd, 2019. május 05. vasárnap, 14:01
Szombat reggel óta 450 rakétát lőttek Gázából, Netanjahu izraeli ellentámadásokat rendelt el
"súlyos árat" fognak fizetni a szombat reggel óta folytatott rakétatámadásokért.

Netanjahu azt is közölte, hogy a Hamász nemcsak saját harcosainak a tetteiért felelős, hanem az általa vezetett Gázai övezetben működő Iszlám Dzsihád terrorszervezet cselekedeteiért is.

Ezután a kormányfő részvétét fejezte ki az egyik rakéta halálos áldozata családjának, és jobbulást kívánt a rakétatámadások több tucat, jelenleg is az ország déli részének kórházaiban ápolt izraeli sebesültjének.

Az izraeli hadsereg vezetése közölte, hogy célba vették az övezet déli részén az Iszlám Dzsihád egyik csoportját, amely egy fegyverraktárban tartózkodott. Palesztin oldalról egyelőre nem számoltak be az ott történt esetleges sebesülésekről.

Az izraeli katonai vezetők a gázai határhoz vezényelték a hetes számú páncélos zászlóaljat, hogy felkészüljenek arra, hogy a következő napokban esetleg fokozódnak a hadműveletek, miután éjszaka is több mint száznegyven rakétát lőttek Gázából izraeli területre a katonai rádió
velemenyezd, 2019. május 05. vasárnap, 13:01
Több száz rakétát lőttek ki Gázából Izraelre, a hadsereg válaszul harckocsikat és rakétákat
teszi az övezet környékén lakók életét, ha Izrael nem szünteti be a gázai katonai célpontok elleni csapásokat. Mindeközben az Ynet gázai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a tűzharc és fenyegetések ellenére tovább folytatódnak Kairóban a Egyiptom közvetítésével a tűzszüneti tárgyalások a Hamász és az iszlám dzsihád küldöttségeinek részvételével, sőt előrehaladás született a kedvező légkörben zajló megbeszéléseken.

Aviv Kochavi vezérkari főnök rendkívüli biztonsági tanácskozást hívott össze a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán Nadav Argamannak, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetőjének, valamint Herzl Halevinek, a déli katonai erők parancsnokának részvételével, s később Benjámin Netanjahu miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk.

Izraelt igen kényes időpontban érte az újabb rakétatámadás, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön az azt követő függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte.
velemenyezd, 2019. május 04. szombat, 19:02
Több mint száz rakétát lőttek ki Gázából Izraelre, a hadsereg válaszul harckocsikat vetett be
iszlamista terrorszervezet azzal fenyegetőzik a rádió szerint, hogy pokollá teszi az övezet környékén lakók életét, ha Izrael nem szünteti be a gázai katonai célpontok elleni csapásokat.

Az izraeli hatóságok lezárták a Gázától északra lévő Zikim nevű tengerparti sávot, az ország déli részének kirándulóhelyeit, valamint az askelóni tengeri fürdőhelyeket, s a környező településeken megnyitották a közösségi óvóhelyeket.

Aviv Kochavi vezérkari főnök rendkívüli biztonsági tanácskozást hívott össze a hadsereg tel-avivi főhadiszállásán Nadav Argaman, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetőjének, valamint Herzl Halevinek, a déli katonai erők parancsnokának részvételével, s később a katonai rádió szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök is csatlakozik hozzájuk.

Izraelt igen kényes időpontban érte az újabb rakétatámadás, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön az azt követő függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri
velemenyezd, 2019. május 04. szombat, 13:11
Nagypénteken ünneplik idén a széder estét Izraelben
A jeruzsálemi óvárosban ezúttal is sok száz katolikus keresztény zarándok hatalmas fakeresztekkel járja végig nagypénteken Jézus utolsó útját, a keresztutat, hogy a végén eljussanak a Szent sír-bazilikába, az utolsó négy stáció helyére, a Golgotához és a Szent Sírhoz.

Este a zsidók számára beköszönt a pészah ünnepe, amikor egy hétig zárva tartanak az állami hivatalok, az oktatási intézményekben tavaszi szünet van, és jelentősen megnő a tel-avivi Ben Gurion repülőtér forgalma a külföldre tartó tömegek miatt.

A 13-as kereskedelmi tévécsatorna csütörtök esti híradásában felszólították a külföldre készülő izraelieket, hogy ellenőrizzék gyermekeik kanyaró elleni védőoltását.

Ha oltásuk hiányos, akkor még elutazásuk előtt be kell oltani őket az ünnepen is nyitva tartó oltóhelyeken, és felkérték az ország lakosságát, hogy az 1956 és 1977 között születettek is csak oltással induljanak útnak a külföldi kanyarójárványok miatt. Izraelben két embert kezelnek kanyaró miatti kómában, felépülésükre
velemenyezd, 2019. április 19. péntek, 10:11
A Hamász rakétákkal válaszol az izraeli ellencsapásokra
Egy izraeli rakéta a Hamász politikai vezetőjének, Iszmáil Haníjének az irodáját vette célba, amely után a Hamász is rakétaesőt zúdított először csak akörnyező izraeli településekre, majd a Negev sivatag távolabbi területeire is.

A tévé szakértői szerint a szervezet vezetői civilek közé vegyültek és illegalitásba vonultak. Izrael korábban romba döntött egy háromszintes épületet, a mely a hadsereg szerint a Hamász katonai hírszerzését szolgálta.

Egy gázai rakéta eltalált egy épületet Szderót városban az övezet közvetlen közelében, de a lakük időben eljutottak az óvóhelye, és csak anyagi károk érték a házat.
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 21:21
Izrael mozgósít, a Hamász tévedésre hivatkozik a hétfői rakétatámadás után
A hadsereg szóvivője bejelentette, hogy két újabb gyalogos és egy tüzérdandárral erősítették meg az övezet környékén állomásozó csapatokat, amelyeket gyakorlatozásból irányítottak át a térségbe.

Az izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint ezek a csapatok mindenképp Gázához készültek a hét végére várható tömegtüntetések miatt, de a reggeli rakétatámadás miatt előrehozták az átcsoportosítást.

A hadsereg álláspontja szerint rakétát az övezet déli részéről, Rafiah mellett, egy Hamász birtokolta kilövőállásból a Hamász katonái indították, és ezért ők a felelősek érte.

A reggel bevetett, 120 kilométeres hatótávolságú rakétát az izraeli katonai tűzszerészek szerint a Hamász műhelyében, a Gázai övezetben gyártották, az iráni gyártmányú Fadzsr-5 rakéta másolásával.

A rádió szerint a válaszcsapásra készülve tartalékosok behívása is megkezdődött, de egyelőre csak a légierő és a hírszerzés, valamint a vaskupola légvédelmi egységek személyzete körében.

A Hamász azt közölte, hogy a
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 11:51
Média: Izrael kemény válaszcsapással torolja meg a palesztin rakétatámadást
A 13-as kereskedelmi tévé szakértői szerint a hadsereg kihívás előtt áll: egyértelmű, hogy kemény választ kell adnia, de lehetőleg úgy, hogy ne sodorja háborúba Izraelt két héttel a parlamenti választások előtt. A híradások szerint várhatóan a légierő hajtja majd végre a válaszcsapásokat. A tévében megszólaló szakértők azt feltételezik, hogy a palesztin lakosságú Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet vezetői a várható izraeli rakétatámadások elől a föld alatti alagútrendszerbe húzódtak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök közölte, hogy megszakítja egyesült államokbeli útját. Az elkövetkező órákban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, majd azonnal hazautazik. Netanjahu gyalázatos bűnténynek nevezte a rakétatámadást, és maga is kemény izraeli válaszcsapást helyezett kilátásba. A kormányfő lemondta beszédét a legbefolyásosabb Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) szokásos éves konferenciáján.

Az ellenzéki Kék-Fehér pártot vezető Beni
velemenyezd, 2019. március 25. hétfő, 10:01
Száz légicsapással válaszolt az izraeli hadsereg a Tel-Avivra lőtt két rakétára
Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt tekinti felelősnek a Tel-Avivra célzott rakétákért, noha a Hamász és az Iszlám Dzsihád is tagadta a támadást.

Az ellentámadás célpontjai között volt a Hamásztengerparti támaszpontja, föld alatti rakétakészítő üzeme és raktára, egyik kiképző központja és gyakorló pályája. A létesítményekben nem tartózkodtak emberek, mert számítottak az izraeli hadsereg válaszcsapására.

A célpontokról az éjjel egykor befejezett, Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezetésével tartott rendkívüli értekezleten döntöttek a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán a katonai és polgári vezetők.

A hajnali légicsapások idején a Gázai övezetből rakétákat lőttek a határon fekvő Szderot városra és a környező izraeli településekre, de a Vaskupola védelmi rendszer megsemmisítette azokat.

A rádió politikai elemzői szerint a Hamász azért lőtte a rakétákat Tel-Aviv irányába, mert elégedetlen volt az egyiptomi közvetítéssel zajló tárgyalásokon az izraeli
velemenyezd, 2019. március 15. péntek, 07:20
1/56
Képek, videók
Szemjon Tyimosenko marsal
agica2004
2017. március 11. szombat, 20:05
barbarossa-vörös hadsereg
agica2004
2017. július 24. hétfő, 20:26
vörös hadsereg katonái 19
agica2004
2015. június 22. hétfő, 16:37
vörös hadsereg ünnepe
lacipecsenye
2013. január 08. kedd, 13:07
20161012leonard-cohen. jpg
liliana01
2019. április 29. hétfő, 16:58
Leonard_Bernstein_0825 .jp
maroka
2018. augusztus 25. szombat, 08:09
Március 6. Leonóra
rushlilly
2018. január 27. szombat, 10:57
Repülés-A.A. Leonov.jpg
agica2004
2017. április 18. kedd, 18:09
Leonard Cohen
sarkadykati
2017. január 16. hétfő, 07:22
Leonard Cohen
sanci81
2016. december 25. vasárnap, 16:21
leones,-amor-168008.jp g
charlotteani
2016. november 21. hétfő, 23:36
1024px-Leonard_Cohen_2 103
sarkadykati
2016. november 11. péntek, 21:58
1Leon-w.jpg
charlotteani
2016. október 28. péntek, 22:48
leonora névv.png
zsokica45
2016. szeptember 02. péntek, 09:33
leonora névg.jpg
zsokica45
2016. szeptember 02. péntek, 09:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.