Belépés
2019. június 20. csütörtök | 25. hét | 171. nap | 11:22 | Rafael
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Influenza - Csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt a járvány Romániában
Míg tavaly 1750 embernél mutatták ki az influenzát és a járvány 139 áldozatot követelt, az idén eddig 2269 influenzás megbetegedést regisztráltak, és 197 volt azon halálesetek száma, amelyeknél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az influenzavírus jelenlétét.

Tavaly az influenzás megbetegedése kétharmadát B, egyharmadát A típusú vírus okozta, idén viszont kizárólag A típusú (ezek közül is az A-H1) vírus fertőzött Romániában.

Április második hetében még mindig 68 ezer ember fordult heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz Romániában, közülük 279-nél mutatták ki az influenzavírust. Az újabb megbetegedések azonban már csak néhány (Kolozs, Iasi, Konstanca) megyében és a fővárosban jelentkeztek nagyobb számban.

Az idei influenzaszezon annak ellenére volt súlyosabb, hogy idén hetekkel korábban megkezdték az oltási kampányt és az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes vakcinákat 1 millió 330 ezer veszélyeztetett ember kapta meg a tavalyi 1 millióhoz képest.
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 11:01
Influenza - Véget ért a járvány
Március 4. és 10. között 13 900 ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, 35 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző héten. A betegek többsége gyermek és fiatal felnőtt volt.

Mint írták, a virológiai vizsgálatok az előző heti huszonkilenccel szemben a múlt héten összesen hét influenzavírust (hat influenza A és egy influenza B) azonosítottak.
velemenyezd, 2019. március 14. csütörtök, 11:21
Influenza - Csökken a megbetegedések száma Horvátországban, eddig 75 haltak meg a járványban
080 megbetegedést regisztráltak, és közel háromszorosára nőtt a halálesetek száma a 2017/2018-as szezonhoz képest. A laboratóriumi vizsgálatok mindegyiknél kimutatták az influenzavírus jelenlétét. Az esetek 97 százalékában a vírus A típusát, azon belül is 95 százalékban a H1N1 vírust.

A halálos áldozatok 60 százalékban idősebb, krónikus betegek, 40 százalékban középkorúak és gyerekek.

A jelentés szerint Horvátországban évente 500 halnak meg közvetlenül, és még gyakrabban közvetve az influenzavírustól úgy, hogy eleve valamilyen betegséggel küzdenek és rosszabbodik az állapotuk, továbbá tüdőgyulladás vagy vérmérgezés következtében. Ezeknek csak töredékéről derül ki, hogy összefüggésbe hozhatók az influenzavírussal.

A legtöbb megbetegedést idén Zágráb megyében regisztrálták, de rohamosan terjedt a fertőzés az ország keleti felében, Eszék-Baranya megyében, valamint Bród-Szávamante megyében is.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) a 2018/2019-es influenzaszezonra 350 ezer oltóanyagot
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 18:02
Otthoni gyógymódok influenzára
és a légúti fertőzések kialakulásának az esélyét. A D-vitamin napfény hatására termelődik a szervezetünkben, és több gén expresszióját is szabályozza.

A C-vitamin segít az immunrendszer működésében. A C-vitamin csökkenti a megfázás időtartamát és az influenza kialakulásának az esélyét.

Az echinacea segíti a szervezet a fertőzésekkel szembeni küzdelemben. Emellett gyulladásgátló hatású, amely az influenza sok tünetét képes lecsökkenteni.

A bodza deaktiválja az influenzavírust és természetesen növeli az immunitást. Az oregánóolaj erős vírusellenes hatást fejt ki és erős antivirális tulajdonsággal rendelkezik. A cink támogatja az immunfunkciót és vírusellenes hatást fejt ki.

Ezeken kívül érdemes olyan táplálékokat fogyasztani, amelyek segítenek gyorsan felépülni ebből a betegségből, például könnyen emészthető ételeket. A csontleves főtt zöldségekkel nagyon hasznos lehet influenza időszakban.

A megfelelő hidratálás a kulcs a vírustól való gyors
pacsakute, 2019. február 08. péntek, 18:05
Influenza - Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni a védőoltást, küszöbön a járvány
Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, az év első két hetében 12 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 17 különböző influenzavírust sikerült azonosítani. Úgy tűnik, elkezdődik a szezon, a járvány küszöbén áll az ország - jegyezte meg.

A védőoltásra ingyenesen jogosultak a 60 év felettiek, a szív- és érrendszeri, légzőszervi, anyagcsere-, immunhiány-betegségben szenvedő krónikus betegek, a várandós nők és az egészségügyi, szociális intézményekben dolgozók. Újdonság, hogy idén először a pedagógusoknak, a köznevelési intézmények alkalmazottainak is térítésmentesen biztosítják a szérumot - közölte az államtitkár.

Összesen 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre - tette hozzá.

Ónodi-Szűcs Zoltán nyomatékosította, hogy soha sem késő kérni a védőoltást, ha elkapják is az influenzát azok, akik részesültek a szérumból, a betegségük jóval enyhébb lefolyású lesz.

Megjegyezte, hogy bár az influenza sokak számára bagatellnek tűnik, a legtöbb súlyos szövődményt még ma is ez okozza
velemenyezd, 2018. január 17. szerda, 15:04
Megszaporodtak a légúti fertőzések Romániában, influenza még nincs
A román állami járványügyi központ (CNSCTB) adatai szerint ez csaknem 40 százalékkal meghaladja a tavalyi év azonos időszakában regisztrált megbetegedések számát, akkor valamivel több mint 52 ezer ilyen esetet jegyeztek fel.

Idén viszont még egyetlen betegnél sem mutatták ki az influenzavírust, ahhoz képest, hogy tavaly október első hetében már 18 betegnél megjelent az influenza. A CNSCTB ettől függetlenül óvatosságra intette a lakosságot, és azt tanácsolta, hogy oltassa be magát influenza ellen.

A bukaresti egészségügyi tárca a hónap elején 360 ezer adag oltóanyagot rendelt meg, de ezek várhatóan csak a jövő héten érkeznek meg a rendelőkbe. A családorvosok a legveszélyeztetettebb pácienseiknek - kisgyerekeknek, időseknek, cukorbetegeknek - adják az ingyenes vakcinát, de ha közülük kevesen keresik fel a rendelőt, még ez a - a húszmilliós ország lakosságához mérten kevésnek tűnő - 360 ezer oltás sem biztos, hogy elfogy - állítják a szakemberek.

Alexandru Rafila, a román mikrobiológiai
velemenyezd, 2016. október 15. szombat, 11:12
135 éve született a penicillin felfedezője
Nobel-díjat. 1949-ben meghalt a felesége és Fleming 1953-ban újraházasodott. Második felesége görög orvosnő volt, dr. Amalia Koutsouris. Fleming 1955-ben halt meg, a Szent Pál-székesegyházban temették el.

Kutatási területe a baktériumkutatás, az immunológia és a kemoterápia volt. Vincenzo Tiberio mellett ő volt az első, aki embereknek tífusz elleni védőoltást adott. A korábbi szakirodalom tanulmányozása folytán 1928-ban ő fedezte fel a penicillint (a Penicillium notatum gombában), az influenzavírust kutatva, valamint a lizozim antiszeptikus tulajdonságát. 1941-ben már beteg embereken is kipróbálták a penicillint, és rendkívül hatásosnak bizonyult. A gyógyszerészeti vállalatok révén megkezdődött a nagyüzemi előállítása, így néhány éven belül már nem csak a katonák, hanem a polgári lakosság gyógyításában is szerepet játszott. A penicillin felfedezése nagyban elősegítette más antibiotikumok előállítását, de a legnépszerűbb a Fleming által felfedezett anyag maradt, mivel nagyon sokféle mikroorganizmus
gabfe, 2016. augusztus 08. hétfő, 14:48
Ukrajnában 220-ra nőtt az influenzajárvány halálos áldozatainak száma
közülük beoltva influenza ellen.

A tárca adatai alapján január végére 19 ukrajnai megyéből 11-ben és a fővárosban, Kijevben érte el a megbetegedések száma a járvánnyá minősítés szintjét.

Az egészségügyi minisztérium közleményében nem tért ki arra, hogy a halállal végződött megbetegedéseket melyik influenzatípus okozta. Az állami közegészség- és járványügyi szolgálat az év elején arról tájékoztatott, hogy a kijevi állami laboratóriumban megvizsgált 325 minta közül 106-ban találtak influenzavírust. Az új típusú, H1N1 vírust 41 leletből mutatták ki, kettőben pedig H3N2 influenzatípust azonosították.

Közben az ukrán védelmi minisztérium hírszerzése hétfőn azt hozta nyilvánosságra, hogy a Donyec-medence szakadárok által ellenőrzött részén már több mint 50 orosz katona halt bele vírusfertőzésbe. A hírszerzés jelentése szerint "az orosz megszálló csapatok" parancsnoksága nem tudja a szükséges gyógyszerekkel ellátni a katonákat. A hírt más forrás nem erősítette meg.

Viktor Muzsenko, az ukrán
velemenyezd, 2016. február 08. hétfő, 15:52
Hivatalosan is kitört az influenzajárvány az ukrán fővárosban, halottak
megyékben. A tárca közleményében hozzátette, hogy a betegség halálos áldozatainak csupán egyharmada fordult időben orvoshoz.

Az állami közegészség- és járványügyi szolgálat által közzétett adatok alapján a több mint 2,5 millió lakosú fővárosban egy hét alatt csaknem 36 ezren betegedtek meg, közülük mintegy 16 ezren még nem töltötték be a 17. életévüket. 1037-en szorultak kórházi kezelésre, köztük 418 gyermek.

A kijevi állami laboratóriumban 325 mintát vizsgáltak meg, 106-ban találtak influenzavírust. Az új típusú, H1N1 vírust 41 leletből mutatták ki, kettőben pedig H3N2 influenzatípust állapítottak meg.

A napokban Szvjatoszlav Protasz ukrán egészségügyi tiszti főorvos kijelentette, hogy Ukrajnában az utóbbi időben már naponta átlagosan 10 ember hal bele influenzavírus vagy más légúti fertőzés okozta megbetegedésbe, minden nap mintegy 80 ezren fordulnak orvoshoz. Az orvos szerint a fertőzések halálos kimenetelének fő oka, hogy az emberek későn fordulnak orvoshoz, továbbá rendkívül kevesen
velemenyezd, 2016. február 01. hétfő, 16:03
Influenza - ÁNTSZ: egyre több európai országban van kiterjedt járvány
nyugati és északi részén. Az ECDC-hez beérkezett, a 2015. január 12. és 18. közötti időszakra vonatkozó adatok szerint Finnország, Svédország, Lettország, Anglia, Hollandia, Belgium, Portugália, Olaszország, Szlovénia és Horvátország, továbbá Magyarország is földrajzilag kiterjedt influenzajárványról számolt be.

A WHO európai régiójából 29 ország számolt be fokozódó influenzaaktivitásról. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek légúti mintáinak 40 százalékából mutatták ki az influenzavírust a laboratóriumi vizsgálatok. Magyarországon ez az 50 százalékot is meghaladta az elmúlt héten - hangsúlyozta az ÁNTSZ.

Mint felidézték: az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi összegzése szerint az elmúlt héten 16 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ezzel hivatalosan Magyarországon is megkezdődött a szezonális influenzajárvány.

Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet, hogy az általános személyi higiénés szabályok betartásával - különös tekintettel a kézmosásra, a köhögéssel és
velemenyezd, 2015. január 24. szombat, 17:32
Influenza - Véget ért az országos influenzajárvány
Az ÁNTSZ azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint március 17. és 23. között 28 százalékkal kevesebben, 11 300-an fordultak influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz, mint az azt megelőző héten.

Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint a 12. héten a fővárosban és 16 megyében csökkent, két megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves) emelkedett, Békés megyében nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma.

A virológiai vizsgálatok az ország tizenkét közigazgatási területén 23 influenzavírust azonosítottak, a megbetegedéseket - egy kivétellel - az influenza A vírus okozta.

Az ÁNTSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint az influenzajárvány miatt elrendelt kórházi látogatási tilalmak többségét mostanra visszavonták, a szerdai állapot szerint már csak a fővárosi MH Egészségügyi Központban (Honvédkórház), a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban és a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert
velemenyezd, 2014. március 26. szerda, 14:33
Influenza - Egyre intenzívebben terjed a betegség
Csongrád és Nógrád megyében pedig több mint kétszeresére nőtt az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 7. héten nem érkezett jelentés.

Összességében a betegek csak kevesebb, mint egyharmada volt gyermek, de Veszprém megyében például a betegek 63 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt.

Budapesten, továbbá Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében az influenzavírust is kimutatták.

Az ÁNTSZ összesítése szerint szerda délutánig három megyében rendeltek el kórházi látogatási tilalmakat. A Pest megyei Flór Ferenc Kórházban múlt péntek óta részleges látogatási tilalom van érvényben.

Nógrád megyében a Szent Lázár Megyei Kórházban múlt csütörtök óta valamennyi osztályon érvényben van a látogatási tilalom. A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben szerdán rendelték el a tiltást az újszülött részlegen, a gyermekgyógyászati-,
velemenyezd, 2014. február 19. szerda, 17:04
1/6
Képek, videók
O.V.Romániában.jpg
agica2004
2018. április 04. szerda, 21:08
Hunyad vára Romániában.jp
pacsakute
2016. november 23. szerda, 21:31
ősz Romániában 9.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:05
ősz Romániában 8.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:05
ősz Romániában 7.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:05
ősz Romániában 6.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:05
ősz Romániában 5.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:05
ősz Romániában 44.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:04
ősz Romániában 43.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:04
ősz Romániában 42.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:04
ősz Romániában 41.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:04
ősz Romániában 40.jpg
erzsikepuskas
2016. november 07. hétfő, 14:04
eddigi.jpg
sz719eszter
2018. április 01. vasárnap, 14:43
Az Eddig ámene 01.jpg
chillik
2016. július 30. szombat, 06:55
Az Eddig ámene 02.jpg
chillik
2016. július 30. szombat, 06:54
Címkék
gyógyszerészeti vállalatok, általános személyi, halálesetek száma, tárca közleményében, influenzavírus jelenlétét, betegek csak, legtöbb súlyos, utóbbi időben, Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben, influenzavírust kutatva, betegség halálos, köznevelési intézmények, bodza deaktiválja, Flór Ferenc Kórházban, ország keleti, védőoltásra ingyenesen,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.