Belépés
2019. január 20. vasárnap | 3. hét | 20. nap | 18:38 | Fábián, Sebestyén
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Eugenika
körében is mind divatosabbá vált a rasszelmélet. Ennek tudományos alapjai azonban nagyon ingatagok voltak. Így az eugenika, mint a rasszelmélet esetleges genetikai-tudományos magyarázata, kapóra jött a rassz-ideológusoknak, akik a humángenetika még problematikus kérdésein könnyen túltették magukat, és a kedvükre való nézeteket egyértelműen tisztázott tudományos tényekként tüntették fel. A természetes szelekció társadalmi - vagyis tudatos és célzatos - szelekcióval való helyettesítése kapóra jött az olyan típusú politikusoknak, mint Hitler. Már a Mein Kampf írásakor kedvenc gondolatai közé tartoztak ezek a nézetek: ,,A fajok között a mindennapi megélhetésért folyó harc kiküszöböli a jelentékteleneket, vagyis mindazokat, akik gyengék, betegek vagy habozók. Ugyanakkor a férfi harca a nő birtoklásáért jelenti a leghatékonyabb erőt vagy legalábbis lehetőséget az egyéni adottságok terjesztésére. És így ez a harc eszköz a fajok természetes ellenállásának és egészségének elősegítésére, és ezáltal a magasabb
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 09:56
MK-Ultra - Delta - Black Operations
Duncan O'Finionan:
- Ne lepődj meg, ha a tengerészgyalogos barátaid között is van közülünk való.
Jesse Ventura:
- Akkor hadd kérdezzem meg ezt, azt mondtad, nyíltan beszélhetünk bármiről.
Robert Duncan O'Finionan:
- Teljesen.
Jesse Ventura:
- Öltél embert?
Robert Duncan O'Finionan:
- Öltem.
Jesse Ventura:
- Ezekben a küldetésekben tetted.
Robert Duncan O'Finionan:
- Úgy van.
Jesse Ventura:
- Akkor hadd kérdezzem meg azt, milyen típusú célpontokat kaptál?
Robert Duncan O'Finionan:
- Általában, nem mondták miért. Csak annyit, ez a célpont. Megsemmisíteni.
Jesse Ventura:
- Nem volt felette irányításod, amikor elvégezted?
Robert Duncan O'Finionan:
- Nem.
Jesse Ventura:
- Ahogy jönnek vissza az emlékeid, jönnek olyanok, amikre jobban örülnél, ha nem emlékeznél?
Robert Duncan O'Finionan:
- Nap mint nap.
Jesse Ventura:
- Napjainkban is dolgozol valakinek?
Robert Duncan
eposz, 2019. január 17. csütörtök, 09:48
Orosz-amerikai konzultáció kezdődött Genfben az INF-szerződés jövőjéről
Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Az Egyesült Államok 2013 óta azt állítja, hogy Oroszország a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével - ez a nyugati sajtóban megjelent feltételezések szerint vagy az Iszkander-M rakéta meghosszabbított hatótávolságú változata, vagy pedig a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép módosított modellje lehet - megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.

Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített
velemenyezd, 2019. január 15. kedd, 11:41
Cukorbetegség, lúgosítás
A cukorbetegség, legyen az I-es vagy éppen II-es típusú, a vér cukor szintjének kóros megnövekedését jelenti, melynek az oka, hogy szervezetünk képtelen előállítani vagy megfelelően felhasználni az inzulint.
A cukorbetegség mára sajnos népbetegséggé vált modern világunkban, a lakosság 6-8%-át érinti ez a rendkívül alattomos betegség. Világszerte több, mint 300 millió cukorbeteg él, a cukorbetegségből eredő halálozás pedig dobogós helyen szerepel.

A cukorbetegség egy valódi csendes gyilkos, hiszen hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, utána azonban annál brutálisabb lefolyású. A cukorbetegség legtragikusabb végkifejletei a munkaképtelenné válás, szívbetegség, vesebetegség kialakulása, idegrendszeri károsodás, vakság és a halál. Sok esetben a betegség már évek óta zajlik, mire végre diagnosztizálják.

Cukorbetegeknél

- 25-ször gyakrabban alakul ki üszkösödés
- 11-szer gyakrabban alakul ki szív koszorúér betegség
- 5,5-szer gyakrabban alakul ki
pacsakute, 2019. január 13. vasárnap, 19:23
Szűz: a részletek megszállottja
csak akkor döbbennek indulataik intenzitására, amikor egyszer csak kitörnek.

Ilyenkor ők is elemi erővel pusztítanak, akár a földrengés és csak nagyon-nagyon lassan, talán hónapok, súlyos esetben évek múlva nyugszanak meg. A pusztítás nyomait csak hosszú, fáradságos munka révén sikerül eltűntetni. Mivel egy- egy dühkitöréssel saját vagy mások több éves eredményeit is tönkretehetik, nekik is, környezetüknek is sokat segít, ha felismerik a földindulás előtti füstjeleket.

Dohányzó föld típusúak esetén ezek annyira látványosak lehetnek, mint a rajzfilmeken. A másik, klasszikusnak mondható föld taktika a megvonás, kiszárítás, amellyel már Démétér görög földistennő is célt ért. Ha lányát, Perszephonét már nem is tudta visszaszerezni szalonképtelennek talált vejétől, Hádésztől, tekintélyes láthatási időt csikart ki úgy, hogy aszállyal sújtotta a Földet.

A passzív ellenállás más formáit is sikeresen alkalmazhatják. Talán nincsenek is tudatában, miért is kergetik őrületbe pl.
eposz, 2019. január 12. szombat, 00:38
Tizenhárom szabadulószobát zártak be Lengyelországban a pénteki tragédia nyomán
sajtókonferencián felszólalt Joachim Brudzinski belügyminiszter, valamint a lengyel tűzoltóság és rendőrség főparancsnokai.

Morawiecki rendkívül tragikusnak nevezte a történteket, újból részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Kulcsfontosságúnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az ilyen szórakozóhelyeken betartják-e a vonatkozó előírásokat. Az erről szóló részletes zárójelentést a hatóságok a legközelebbi napokban mutatják be - mondta.

Kilátásba helyezte a szabadulószobák és hasonló típusú helyek üzemeltetésére vonatkozó törvények olyan módosítását, amely "egységesen szabályozná a teljes biztonság megőrzésével összefüggő, a vállalkozók által viselt felelősséget".

Közölte: a hétvégén már bezárták az első szabadulószobákat, ahol szabálytalanságokat észleltek.

A lengyel tűzoltóság főparancsnoka, Leszek Suski dandártábornok e vonatkozásban elmondta: szombat délutánig 178 szabadulószobát ellenőriztek, ebből 129 nem felelt meg az összes, a törvényekben megszabott követelménynek,
velemenyezd, 2019. január 06. vasárnap, 14:41
NATO-főtitkár: Oroszországnak van még egy "utolsó esélye" az INF-szerződés megőrzésére
Jens Stoltenberg a szárazföldi állomásoztatású, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló szerződés körüli vitáról a dpa hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem telepített újonnan ilyen fegyvereket Európába, Oroszország viszont igen.

Ezek a NATO-besorolás szerint SSC-8 jelzésű, az orosz besorolás szerint pedig Novator 9M729 jelzésű fegyverek könnyen mozgathatóak, felszerelhetőek atomtöltettel és csapást lehet mérni velük európai városokra.

Az európai NATO-tagok pedig ugyan nem részesei a szerződésnek, de "végül is Európáról van szó, mert ezek a rakéták csak Európát érnék el, és így növelik egy Európára korlátozódó atomháború kockázatát".

Ezért "továbbra is multilaterális keretben" - több oldal bevonásával - kell kezelni az ügyet - hangsúlyozta az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Mint mondta, nem kíván találgatásokba kezdeni arról, hogy mi lenne a válasz, ha Oroszország nem ragadná meg az esélyt az INF-szerződés
velemenyezd, 2019. január 05. szombat, 11:53
Az Akari japán műhold számos kisbolygón észlelte víz nyomát
formában víz, vízzel egyesült, hidratált ásványok formájában van jelen.

A 2006 februárjában felbocsátott Akari japán infravörös csillagászati műholdon infravörös kamerát (ICR) helyeztek el, amely lehetővé tette a kutatók számára, hogyspektroszkópiával figyeljenek meg 66 kisbolygót és hozzájussanak azok közeli infravörös spektrumához.

Ez először tette lehetővé, hogy a szakemberek tanulmányozzák a hidratált ásványok jellegzetességeit a kisbolygókon 2,7 mikrométer hullámhosszon.

Tizenhét C-típusú kisbolygó esetében erősítették meg az Akarival végzett megfigyelések hidratált ásványok jelenlétét.

Az S-típusú kőzet kisbolygókról tudni vélik a szakemberek, hogy a C-típusúakkal ellentétben nem tartalmaznak vizet. A japán megfigyelések a legtöbb S-típusú kisbolygó esetében ezt megerősítették, de egyik új felfedezésük az volt, hogy kivételes esetben néhány ilyen aszteroida mutatta hidratált ásványok gyenge jeleit mutatja. Az ilyen S-típusú kisbolygón a víz más hidratált aszteroidákkal való
velemenyezd, 2018. december 22. szombat, 07:15
Érdekesség
halálát okozza.

A betegek keresik a biztonságos és olcsó rákkezelési alternatívákat “- mondta Dr. Jeanne Drisko, a tanulmány társszerzője. És hozzátette: “Az intravénás C-vitamin potenciálisan rákölő tulajdonságokkal rendelkezik a tudományos kutatások és a korai klinikai adatok alapján."

A kutatók elismerték: a C-vitamint érintő további kutatásokat valószinűtlennek tartják, mert a gyógyszergyárak nem szabadalmaztatnak vitaminokat!

A következő lépés az ilyen típusú kutatások életében jellemzően az lenne, hogy azonos paraméterekkel egy nagyszabású klinikai vizsgálatot végeznek el több emberen, és amennyiben az eredményeket reprodukálni lehet, megerősítést nyer a gyógymód, szabadalmaztatják azt. Bár ez az új tanulmány a saját módján is meggyőző, szabadalmaztatása és kipróbálása egy sokkal nagyobb emberi mintát alapul véve talán sosem lesz kivitelezhető.

Az ok pedig- mondja a kutató csapat az, hogy az ilyen vizsgálatokhoz sokkal több pénzre lenne
kirscha, 2018. december 18. kedd, 22:41
Érdekesség
Történetek az őszinteségről

Tisztelem azokat, akik még ha nem is látják helyesen a dolgokat, felvállalják azt, és döntenek sokszor a hamisság mellett...
Azt látom, hogy az ilyenek, mivel megtagadták a lagymatag közép-langyost, esélyt kapnak rá, hogy eljussanak a hamisság leleplezésére, ekképp a megigazulásra is.

Ezek szerint ebben a világban csupán két típusú embernek van esélye a megigazulásra: a "rossznak"és a "jónak". Azok, akik a képzeletbeli langyos arany középutat választják, nem juthatnak el a lélek szabadulására, mert nem mernek dönteni, és döntéseik szerint cselekedni, hogy majd learathassák és megkóstolhassák döntéseik keserű ill. édes gyümölcseit.
Egy lány, ki igencsak gyakran bulizott, nyíltan felvállalta, hogy ő abban hisz, hogy az embert a buli teszi boldoggá. Minden alkalommal közvetítette a facebookon az irigylésre méltó, jókedvű táncikálásokat.
Aki látta, nem gondolhatott másra, mint arra, hogy jól felvitte Isten a dolgát, hogy folyton csak
kirscha, 2018. december 18. kedd, 21:47
Karácsony - Budapest Bank: az idén többet költenek a magyarok ajándékokra
A karácsonyhoz köthető költéseket vizsgáló, 500 fős mintát feldolgozó reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 74 százaléka előre átgondolja, kinek, milyen értékben vesz ajándékot, ennek ellenére minden második válaszadó a tervezetten felül költekezik.

A felmérés szerint a tavalyinál mintegy 4 ezer forinttal többet,átlagosan 56 350 forintot szánnak ajándékokra a megkérdezettek, az egy főre jutó összeg pedig 10 ezer forintra emelkedett.

A tavalyi 39 százalékról 34 százalékra csökkent azok aránya, akik már a karácsony előtti hónapokban spórolni kezdenek a kiadásokra. A válaszadók 33 százaléka mondta, hogy a karácsonyi kiadásait az aktuális havi fizetése fedezi, 29 százalékuk egyebek közt az általános tartalékaiból, 23 százalék pedig az erre a célra félretett pénzből is fedezi az ünnep költségeit. A lakosság mindössze 4 százaléka említette, hogy hitelkártya-keretét is igénybe veszi.

Az ajándékokért a megkérdezettek 70 százaléka készpénzzel is fizet, a második legnépszerűbb fizetési
velemenyezd, 2018. december 18. kedd, 15:21
Szijjártó: Spanyolország fontos szövetségese Magyarországnak
Szijjártó Péter az egyeztetés után azt mondta, Magyarország - amely "történelménél fogva érzékeny az ilyen típusú kérdésekre" - mindig kiállt és ki fog állni Spanyolország területi integritásának ügye mellett.

A magyar tárcavezető kiemelte, hogy Spanyolország G20-as állam.

Több mint száz magyarországi iskolában tanítanak spanyolul, négy egyetemen zajlik spanyol szakos képzés, és az elmúlt években a két államnak folyamatosan voltak cserediplomatái egymás külügyminisztériumában - közölte.

Úgy fogalmazott, hogy történelmi típusú kihívások feszítik az EU-t, és az ezekre adandó válaszok egy részéről azonos, más részéről azonban eltérő módon gondolkodnak a magyarok és a spanyolok. Fontos ugyanakkor, hogy a nézetkülönbségek ne egymás elítéléséhez vezessenek, hanem a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet legyen jellemző - hangoztatta Szijjártó Péter.

A bevándorlás ügye lényeges témája volt a tárgyalásnak. A magyar miniszter jelezte, hogy másként ítélik meg a migránsok befogadásának kérdését:
velemenyezd, 2018. december 17. hétfő, 15:22
1/393
Képek, videók
Kung Fu Kämpfer Kostüm
csalogany13
2011. május 24. kedd, 09:49
Flammenwerfer im Kampf ge
sztana45
2010. május 25. kedd, 00:02
3,7 cm PAK im Kampf.jpg
sztana45
2010. május 24. hétfő, 00:22
A temetési menet/Kampfeld
jocos
2006. október 07. szombat, 17:59
Esetleges kedvenccel.jpg
csalogany13
2010. november 14. vasárnap, 09:55
Nagyon jó kedvük van!
korosigaborne
2012. február 22. szerda, 19:18
Jó kedvük van :)
edkor
2008. február 06. szerda, 12:53
Természetes antibiotikumo
pacsakute
2019. január 13. vasárnap, 00:33
Természetes agyserkentők.
pacsakute
2019. január 13. vasárnap, 00:31
Természetes vitaminok.jpg
pacsakute
2018. február 20. kedd, 21:20
Természetes antibiotikumo
irmus
2018. február 16. péntek, 14:29
Természetes-gyógymódok -a-
pacsakute
2017. október 02. hétfő, 10:48
Természetesség-GYERTYA
1vargaildyko
2016. július 21. csütörtök, 06:18
Természetesség-NAPFÉNY
1vargaildyko
2016. július 03. vasárnap, 06:12
Természetes fájdalomcsill
pacsakute
2016. február 06. szombat, 22:08
Címkék
Egyesült Államok, olyan típusú, célra félretett, Robert Duncan, aktuális havi, tudományos kutatások, Leszek Suski, intravénás C-vitamin, pusztítás nyomait, Tizenhét C-típusú, lakosság 6-8%-át, sokkal nagyobb, fajok között, felmérés szerint, szárazföldi indítású, ilyen vizsgálatokhoz,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.