Belépés
2019. október 15. kedd | 42. hét | 288. nap | 08:27 | Teréz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A gonoszság legyőzése
"Talán akkor a legnagyobb az esélyünk a gonoszság legyőzésére, amikor a szűnni nem akaró sötétség kellős közepén vagyunk. A sötétség olyan választási lehetőséget kínál fel, amely békés időkben nem áll rendelkezésünkre. Ilyenkor ugyanis dönthetünk úgy, hogy kizárólag azért szolgáljuk Istent, mert ő Isten. A legsötétebb pillanatokban úgy érezzük, semmit nem kapunk tőle vagy a hozzá fűződő kapcsolatunkból. Vajon mi történik, ha ilyenkor is - amikor úgy tűnik, semmi értelme vagy haszna - kitartunk az engedelmességben, az imádkozásban, az istenkeresésben, és embertársaink felé is teljesítjük a szeretet parancsát? Nos, akkor végre megtudhatjuk, mit jelent önmagáért, nem pedig ajándékaiért szeretni Istent.
Amikor pedig eloszlik a sötétség, észrevesszük majd, hogy kevésbé várjuk mástól a boldogságot, mint tőle, illetve egyre erősebbek és elégedettebbek vagyunk Istenben. Megújult erővel, higgadtan, kiegyensúlyozottan és békességben szállhatunk szembe a nehézségekkel. A feketeszén gyémánttá alakul
kalmanpiroska, 2019. szeptember 04. szerda, 20:17
Vizes vb - Märcz Tamásnak fáj az elveszített érem
"Nagyon kemény és jó meccs volt, a torna legnagyobb esélyesével a bronzmeccsen kellett összecsapni. Komplett, lelkileg és fizikailag is friss, százszázalékos csapatra van szükség ahhoz, hogy valaki legyőzze. Olyanra, amely a legfontosabb pillanatokban a jó döntéseket hozza meg. Ebben a mérkőzésben is benne volt, hogy egy komoly eredményt el tudunk érni, de volt egy kritikus nyolc perc, amikor nem sikerült a legideálisabb megoldásokat választanunk. A végére elfogytunk" - értékelte a két évvel ezelőtt a Margitszigeten győztes horvátokkal szemben 10-7-re elveszített bronzmérkőzést a szakember.

"Itt a minimum szintet tudtuk teljesíteni a négybe jutással. Az igazi csalódottság tegnapelőtt volt az olaszoktól elszenvedett vereség után, extra eredmény lett volna egy biztos éremszerzés. Ott is valami apró dolog hiányzott. Most például a legjobb horvát lövőt hagytuk ott többször, ez valószínűleg már a fáradtságnak tudható be, de ilyenkor is oda kellene érni. Tanulni kell ebből a meccsből is" - mondta a
velemenyezd, 2019. július 27. szombat, 12:22
Végső búcsút vettek Horváth Ádám rendezőtől
Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak, és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora - mondta Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója.

Mint fogalmazott, az 1987-től 1999-ig forgatott Szomszédok televíziós filmsorozat alkotói, közreműködői igazi család voltak és a mai napig az maradtak. Kitért arra, hogy felsorolni is nehéz, mi minden kötődik Horváth Ádám nevéhez, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, a televíziós munkái között pedig csodálatos operaelőadások rendezője is volt.

A család nevében búcsúzó és az elhunyt rendező unokája, Ádám levelét felolvasó Naszlady Éva színésznő, rendező kiemelte: Horváth Ádám számos televíziós alkotásában, a tévéjátékokban, a minisorozatokban, a koncert- és színházfelvételeken, szilveszteri műsorokban tovább fog
velemenyezd, 2019. július 16. kedd, 11:41
A Magyar férfi foci csapat remekel - csoport elsők
Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában. A magyar együttes kispadján ezúttal nem Marco Rossi ült, a szakembert a szombati, Azerbajdzsán elleni találkozón elküldte a játékvezető a kispadtól, így ezúttal a másodedző, Cosimo Inguscio dirigált a pálya mellett és a találkozó után is ő értékelt. "Ma este azt hiszem mindenki megmutatta a magyar szellemiséget, ez tetszett a legjobban. Az intenzitás, amivel nem engedték el a labdát a fiúk a legnehezebb pillanatokban sem. Volt, amikor szenvedtünk, de akkor is megmutatták, mit jelent számukra a nemzeti mez, amihez ragaszkodnak. Azt tették, amit az elmúlt napokban elterveztünk" - mondta az olasz szakember a találkozó után.
"Kialakítottunk helyzeteket, úgy tűnik, egy gólt el is vettek tőlünk. sokszor szenvedtünk, mert az ellenfél gyors és erőszakos volt. A végén attól kellett tartanunk, hogy Pátkai és Nagy Ádám újabb sárga lapot kap és a végére 10-en maradunk, de a szívünk vitt előre és győzni tudtunk" - értékelt
maroka, 2019. június 12. szerda, 15:47
7 embertípus, akit az Univerzum küld!
kapcsolat is. Erős érzelmeket mozgat meg benned, majd pont ilyen hevesen ki is lép az életedből. Az ilyen kapcsolat nagyon fájdalmasan végződik, egyáltalán nem az jut eszedbe róla, hogy mennyire hasznos volt számodra, csupán a megtört szívedet sajnálod. Mielőtt teljesen belekeserednél az életbe, gondolkozz el rajta, hogy mi haszna lehetett ennek a találkozásnak, mit tanított neked önmagadról.

2. Sírig tartó kapcsolat/ barátság
Mindig ott van melletted, nem csak a boldog, hanem a szomorú pillanatokban is támogat. Önzetlen szeretetet nyújt feléd, és támogatásáért cserébe nem vár el semmit. Megnyugtat, reményt táplál, és segítségével mindig meg tudod látni az alagút végén a fényt. Sokszor szavak nélkül tudja, hogy milyen hangulatban vagy, semmiképp nem irányít, parancsolgat.

3. Csak épp áthalad az életeden
Vannak olyan személyek, akikkel nagyon rövid ideig tart a találkozás. Egy ilyen személy, épp csak átmegy az életeden, és úgy tűnik el, hogy észre sem veszed. De erős pozitív
pacsakute, 2019. június 02. vasárnap, 16:58
Idézetek a szabadságról
igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened
valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit
mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad
vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen."

Márai Sándor: Füves könyv

"A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összesége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is... A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, ' szereted '-e, vagy sem. Egyek vagytok."

Márai Sándor: Füves könyv

"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincsen semmiféle értelme
számodra hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj,
ha megbántanak a haza nevében.
Mindez érdektelen.
Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól.
Csak adjál azt, ami legjobb
menusgabor, 2019. április 05. péntek, 20:30
Az amerikai repülésügyi hatóság módosításokat ír elő a Boeingnek, de nem állítja le a 737 típusú repülőgépeket
A módosítások a Boeing 737 MAX 8 és a 737 MAX 9 típusú repülőgépeket érintik. E repülőgépek ellenőrző rendszerén kell módosításokat végrehajtani legkésőbb áprilisig.

A Boeingnek frissítenie kell az ilyen típusú repülőgépeket vezető pilótái jelenleg forgalomban lévő kiképző könyveit is.

Etiópiában vasárnap szenvedett a felszállás utáni pillanatokban végzetes balesetet az Ethiopian Airlines egyik 737 MAX 8-as típusú gépe, fedélzetén 149 utassal és nyolcfős személyzettel. Ugyanez a modell zuhant a tengerbetavaly októberben Indonézia partjainál is, szintén nem sokkal a felszállás után. A Lion Air indonéz légitársaság katasztrófájának 189 halálos áldozata volt.

Repülési szakemberek szerint igen ritka, hogy egy új repülőgép-modell rövid időn belül kétszer is kudarcot valljon. Indonézia és Kína átmenetileg kivonta a forgalomból a Boeing e két új modelljét, és a Cayman Airways karibi légitársaság is bejelentette, hogy e típusokból egyelőre egyetlen gép sem szállhat fel.

Hétfőn egyébként
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 10:22
Harag
bölcsességével és jóságával ezt is arra használja fel, hogy minél inkább átformáljon Krisztus hasonlatosságára? (vö. Róm 8,28; vö. Zsid 12,4-11)
Kellőképpen realista vagyok ahhoz, hogy tudjam: feszült helyzetben, felfokozott érzelmi állapotban senki sem veszi sorra a fenti kérdéseket, ugyanakkor magunkévá tehetjük, és magunkévá is kell tennünk ezt a fajta gondolkodásmódot. Sajnos hirtelenjében sok esetben bűnös haraggal reagálunk mások igazságtalan viselkedésére, én legalábbis biztosan, a következő pillanatokban viszont ilyenkor is eldönthetjük, hogy tovább haragszunk-e, vagy átgondolhatjuk például a fenti kérdéseket és lehetőséget adhatunk a Szentléleknek haragunk csillapítására.
Persze kétségkívül tömérdek egyéb helyzet adódhat, ami haragra késztetheti az embert, ugyanakkor sosem ezek okozzák a haragot. A harag oka mindig a szívünkben keresendő, és általában a büszkeség vagy az önzés áll a hátterében.
Eltekintve az esetleges kivételektől, amik csak erősítik a szabályt, bátran kijelenthetjük,
kalmanpiroska, 2019. január 31. csütörtök, 20:01
Ahogyan Krisztus: Mert megmaradunk Őbenne
hogyan lehetséges mindez? Ha Isten Szentlelke kijelenti nekünk a mi Urunk emberi voltának mennyei tökéletességét, aki a láthatatlan Isten képmása, és azt mondja: ,,amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek," az első eredmény az lesz, hogy érzékelni fogjuk, milyen messze vagyunk tőle. Mint sokan mások ezt meg is tették, fel akarunk adni minden reményt, és ki akarjuk jelenteni, amit sokan előttünk: az válik a hasznunkra, ha meg se próbáljuk, soha nem fogunk úgy élni, mint Jézus! Az ilyen pillanatokban merítünk erőt az üzenetből: Aki megmarad Őbenne, annak muszáj úgy élnie, és képes is arra, hogy úgy éljen, mint Ő. A Mester szavai új jelentést nyernek, mivel elegendő erőt biztosítanak számunkra: Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt (János 15,5).
Ezért maradjatok meg Őbenne, testvéreim. Minden hívő Krisztusban van, de nem mindegyik marad meg benne, abban az egész hívő énjét tudatosan átadó, örömteli engedelmességben. Te tudod mit jelent a benne való megmaradás. Azt, hogy
kalmanpiroska, 2019. január 29. kedd, 16:19
Osho: Hatalom és erő sosem lesz ugyanaz (DVD: Felirat)
nagyon halvány. Az erő mindig a kard ereje. A kard talán nukleáris fegyverré fejlődik. A hatalom mindig a szeretet hatalma. Ez csak mély misztériumokká, ismeretlen terekké fejlődhet. Végső soron a religio forrásává válhat. Megnyithatja az ajtókat mindkét szerelmes számára valamiféle transzcendens felé.

(12:00 | 1:55:42)

Segíthet nekik egyesülni az univerzummal. A szerelem pillanataiban, amikor a hatalmuk találkozik, a két szerelmes két test ugyan, de nem két lélek. Azokban a pillanatokban elkezdik érezni a mély szinkronicitást magával a létezéssel, a füvekkel, a fákkal, a madarakkal, a felhőkkel, a csillagokkal, valamit, amire csak a szív képes. Ez nem okfejtés kérdése, ez tapasztalás kérdése. Vagyis véssétek az eszetekbe, hogy a hatalomban van valami spirituális. Az erő állatias. Muhammad Alinak lehet ereje; nekem nincs. Mi köt össze engem veletek? Ez nem ugyanaz a fajta hatalom, mint amellyel Muhammad Ali kötődött a rajongóihoz. Ez nagyon más, ti nem vagytok a rajongóim. Ti én
eposz, 2019. január 29. kedd, 09:36
ccCcc
Az Oroszlán valósággal ragyog 2019-ben

Az Oroszlán bámulatos évre számíthat. Neki most minden bejön, az élet végre a tenyerén hordozza, bármit elérhet, amit csak szeretne. Hogyan és miben támogatják, segítik őt a csillagok? Kiderül a 2019-es horoszkópból.

Kedves Oroszlán! Felkészültél a csillogásra, a ragyogásra? A nagy szerencse bolygója, a Jupiter csodás lehetőségeket vetít eléd, ezért 2019-ben nagyon sok örömben, és valóban boldog pillanatokban lehet részed. Az Uránusz március 7-én ismét visszalép a Bika jelébe, és hét éven át el sem mozdul onnan. A bolygó a munkádban hoz különleges lehetőségeket, minden célodat megvalósíthatod, igaz, a hullámhegyekre és hullámvölgyekre is számítanod kell. Összességében nem lesz okod panaszra.

Napfogyatkozások, holdfogyatkozások hatnak 2019-ben az Oroszlánra

Oroszlán jegyűként három napfogyatkozás és két teljes holdfogyatkozás nehezíti az életedet idén, ugyanakkor érezhető változásokat is teremtenek ezek az égi jelenségek az
eposz, 2019. január 23. szerda, 03:29
Békesség e háznak! – A házszentelés hagyományáról
Isten betölti a családi hajlékot. Betölti közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!
.............
Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írása a házszentelés hagyományáról.
,,Békesség e háznak! És minden lakójának!" - szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.
A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. ,,Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot" (vö. Jn 1,14) - ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor különösen is fogékonyak vagyunk arra, hogy kicsit ,,otthonosabban" gondoljunk
maroka, 2019. január 04. péntek, 23:18
1/66
Képek, videók
a gonoszság is.jpg
sz719eszter
2018. november 02. péntek, 13:29
gonoszságról.jpg
lilagondolatok
2014. augusztus 07. csütörtök, 08:23
gonoszság teszt.jpg
dnemethk
2012. február 20. hétfő, 16:44
gonoszság.jpg
cziporra2
2011. december 21. szerda, 15:12
vereség legyőzéséért
sacimama
2013. június 07. péntek, 01:41
fénygyújtás a sötétségben
katalinkohut
2018. július 12. csütörtök, 12:11
a sötétséget.jpg
sz719eszter
2018. május 06. vasárnap, 17:14
Sötétségben
sanci81
2017. augusztus 24. csütörtök, 11:40
A sötétség 50 árnyalata.j
charlotteani
2017. május 27. szombat, 00:25
...és hamarosan sötétség.
chillik
2016. szeptember 07. szerda, 13:30
őszi sötétség.jpg
bbbarbara
2015. szeptember 22. kedd, 21:52
Magyaro.sötétsége.jpg
kicsoda57
2015. április 01. szerda, 22:44
Advent sötétsége
sacimama
2014. december 07. vasárnap, 14:23
A sotetsegben....
borigit
2014. november 06. csütörtök, 14:37
Csend és sötétség....jpg
pacsakute
2014. augusztus 25. hétfő, 18:10
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.