Belépés
2020. július 04. szombat | 27. hét | 186. nap | 03:22 | Ulrik
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Szlovákiában felszökött az újonnan diagnosztizált fertőzöttek és a halálozások száma
hírügynökség által közölt felmérés szerint a lakosság több mint fele tart az új típusú koronavírustól, s a korábbi hetekhez képest nő azoknak a száma, akik aggódnak munkájuk elvesztése vagy anyagi helyzetük rosszabbra fordulása miatt.

A gazdaság helyzetének alakulásával kapcsolatban nem derűlátó a pénzügyminisztérium sem, amelynek a héten közzétett vészforgatókönyve úgy becsüli, hogy ez évben több mint egytizedével visszaeshet a szlovák gazdaság teljesítménye. A szaktárca egyik prognózisa a gazdaság hosszú lábadozásával számol, eszerint a gazdaság teljesítménye még 2023-ra is 2,5 százalékkal a 2019-es szint alatt alakulna. A helyzettel összefüggésben a szaktárca szerdán bejelentette egy, a kormányhivatal égisze alatt működő gazdasági válságstáb létrehozását is, amelynek feladata a gazdaság újraindítási lehetőségeinek kidolgozása lesz.

A vírus terjedésével összefüggésben elrendelt korlátozásoknak a hétköznapi életre gyakorolt hatásai szinte mindenütt, de leginkább a korábban mindig nyüzsgő
velemenyezd, 2020. április 16. csütörtök, 15:12
BAT Pécsi Dohánygyár: adócsökkentésnek köszönhetően visszaszorulhat a feketekereskedelem az e-cigaretta piacán
stratégiájának középpontjában 2013 óta a dohányipari átalakulás vezetése áll olyan új termékekkínálatával, amelyek potenciálisan csökkenthetik a dohányzás kockázatait. Ez idő alatt világszinten több mint 4 milliárd dollárt fektettek be a potenciálisan kevésbé káros termékek (például az e-cigaretta, valamint a nikotinpárna) fejlesztésébe és előállításába.

2019-ben a BAT vállalatcsoport egy újabb, 7,5 milliárd forintos beruházásával megerősítette, hogy Magyarország és Pécs városa fontos szerepet tölt be hosszú távú stratégiájában: a pécsi gyár füstmentes, potenciálisan kevésbé kockázatos nikotinpárnák gyártására szolgáló egységgel bővülttavaly szeptemberben. A termékek exportra készülnek, megcélozva az észak-európai, valamint a német, az osztrák, a cseh, illetve a svájci piacokat.

Megjegyezték, hogy a BAT vállalatcsoport egyebek mellett a széleskörű szakértelem megléte miatt választotta Pécset az újgenerációs termékek gyártásának fejlesztésére."Célunk, hogy ezzel a beruházással több mint 100
velemenyezd, 2020. január 29. szerda, 14:52
Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete
A MADOKE célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdekképviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit és párbeszédet kezdeményez az alkotók, a nézők és a döntéshozók között - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a MADOKE tagjainak lehetőséget kínál a közvetlen szakmai kapcsolatok építésére és az egyesület hosszú távú céljainak, döntéseinek alakítására. "Az egyesület idővel akár a jogszabályok vagy a jogalkalmazási gyakorlat megváltoztatására is képes lobbi- szervezetté válhat".

A kommüniké hangsúlyozta, hogy a magyar dokumentumfilm jelentős, nagy múltra visszatekintő filmtörténeti hagyományokkal rendelkezik és az utóbbi években sikerült bekapcsolódnia a nemzetközi véráramba is. Sok alkotó jelent meg friss és új hangvételű filmekkel, amelyek az elmúlt néhány évben több mint hatvan országban, csaknem ötszáz fesztiválon vettek részt és mintegy száz díjat hoztak el.

"Az Egy nő
velemenyezd, 2020. január 16. csütörtök, 14:31
Az Úr megemlékezik
Az Úr megemlékezik
Zak 1,1-17

Minden próféta neve hitvallás, szinte összefoglalása üzenetének. Ilyen Zakariás is. Neve azt jelenti: az Úr megemlékezik. Hetven évi fogság után a nép hazatérhet, mert Isten megemlékezik ígéretéről, melyet Jeremiáson keresztül mondott, és szövetségéről, melyet népével kötött.
De megemlékezik arról is, hogy a nép bűnei miatt kellett az ítéletet végrehajtani. Megemlékezik a hűtlen népről. A mennyei lovasok az ítélet hirdetői. Látszólag nyugalmat találnak a földön - ez azonban a halál nyugalma, mert az Ígéret földjén nincs többé élet.
Éjszakai álmatlanságainak idején a próféta különös képeket lát, s hallja az Úr szavát, amellyel azt mondja: ,,Féltem Jeruzsálemet."
Nem úgy válaszol az Isten, ahogy ő reméli hiszen a reménységet nagy óvatossággal mondja ki, de a nép kap még lehetőséget az újrakezdésre. ,,Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé..." - ígéri nekik.
Legyen adventünkben megemlékezésünk. A hosszú téli esték
kalmanpiroska, 2019. december 10. kedd, 17:26
10 éves a CÖF - Díjazták a Szellemi Honvédőket
műsorvezetője kapta a Civil Összefogás Fórum szellemi honvédő egyik fődíját. Az elismerést a CÖF olyan személyeknek adja, akik sokat tesznek a konzervatív értékek és szellemiség megőrzéséért és ápolásáért. A díj a Gellért hotel Tea szalonjában került átadásra tegnap este.

Szívből gratulálunk!

Az alapító tagok a születés pillanatában nem is sejthették, milyen nagy szükség lesz ténykedésükre, és egyre nagyobb az igény a szervezet repertoárjának kiszélesítésére. A mai évforduló kitüntetései hosszú évtizedek áldozatos munkáinak elismeréseként kerültek odaítélésre. A laudációk soraiból leginkább Földi Kovács Andrea méltatása érintette meg szívemet. MÁSFÉL ÉVTIZEDE - szolidan, szerényen, méltó ügyeket szolgálva, maga a HITELESSÉG MINTAKÉPE számomra. Jó szívvel gratulálok minden díjazottnak, művész előadóinknak pedig külön köszönet a különleges ünnepi hangulat fokozásáért. Számos szakterület kiválóságai tevékenyen vesznek részt a szervezet munkájában. Tárt karokkal várunk minden
menusgabor, 2019. november 30. szombat, 20:00
Szijjártó: 160 millió dolláros programot indítanak magyar cégeknek laoszi fejlesztésekben való részvételre
is.

Korábban, egy hasonló program keretében, 38,6 millió dollár értékben mezőgazdasági és élelmiszerbiztonsági beruházásokat hajtottak végre magyar cégek az országban - emlékeztetett Szijjártó Péter.

Megerősítette: a keleti nyitás stratégiában külön figyelmet fordítanak Délkelet-Ázsiára, amely a világ leggyorsabban növekvő térségei közé tartozik. A gyors gazdasági növekedés sok lehetőséget kínál a magyar vállalatoknak.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar-laoszi kapcsolatok hosszú távú fejlesztése érdekében ösztöndíjakat biztosítanak laoszi hallgatóknak magyarországi tanulmányokhoz, és jelenleg 100 laoszi hallgató tanul Magyarországon.

Szonexay Sziphandone hangsúlyozta: a magyar-laoszi kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, a kölcsönös előnyökön és tiszteleten alapulnak, és mindkét ország elkötelezett az együttműködés további fejlesztése mellett.

Felidézte: nemrégiben országába látogatott Áder János köztársasági elnök, ami mérföldkövet jelent a magyar-laoszi
velemenyezd, 2019. november 18. hétfő, 10:42
Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019-ben
Nem könnyű a keresztény remény tanújának lenni egy olyan fogyasztásközpontú, a selejtezés mentalitásával élő környezetben, amelynek az a fő törekvése, hogy a felszínes és pillanatnyi jólétet fokozza. A mentalitás megváltoztatása kell ahhoz, hogy a lényegest újból felfedezzük, és Isten országának hirdetése konkréttá és hatékonnyá váljon.
A remény átadható a vigasztaláson keresztül is, amely akkor valósul meg, amikor az ember nem csupán fellángolásból, egy-egy pillanatig segíti a szegényeket, hanem hosszú távon elköteleződik mellettük. Az igazi remény nem akkor lesz a szegények osztályrésze, amikor azt látják, hogy kapunk valamit cserébe a nekik adott időnkért, hanem akkor, amikor felismerik áldozatunkban az ingyenes, viszonzást vagy jutalmat nem váró szeretet cselekedetét.
- 8. Arra kérem az önkénteseket, akiknek egyik legnagyobb érdeme, hogy elsőként fogják fel a szegényekre fordított figyelem jelentőségét, hogy növekedjenek tovább elköteleződésükben. Kedves testvérek, sürgetően kérlek titeket,
maroka, 2019. november 17. vasárnap, 08:23
Világsztárok a 40. Budapesti Tavaszi Fesztiválon
A fesztivál nyitóelőadása a szintén négy évtizedes múltra visszatekintő Győri Balett és Lajkó Félix közös Giselle-bemutatója lesz. A programok között szerepel Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operájának magyarországi bemutatója, valamint áriaestet ad a világ vezető bel canto énekese, Lawrence Brownlee, és az elmúlt évtized egyik legfontosabb szopránja, Kristine Opolais is - emelte ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a BTF operatív testületének elnöke szerdán Budapesten.

Hozzátette: Bach Máté-passiójával áll színpadra az 50 éve működő belga együttes, a Collegium Vocale Gent és világhírű alapító karmestere, Philippe Herreweghe.

A sajtótájékoztatón Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője elmondta: Liszt Ferencet egy 24 órás, 40 zongoristát felvonultató maratonnal ünnepli a fesztivál, míg Beethoven születésének 250. évfordulójáról többek között a dél-koreai Ji zongoraműsorával, a Sárik Péter Trió koncertjével, valamint Lukács Miklós és a
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 12:31
A. Túri Zsuzsa versei
te bőrig ázol,
ő tovatáncol s csak
pár tócsa marad.


BOSZORKÁNYTÜKÖR


1.

Elrejti a szoknya fodra,
elviszi a folyó sodra,
szempillám mögött száll tova,
ki tudja miért és hova,
egyre bujkál mi szertehullt,
eggyé gyúrt álmokkal kigyúlt,
létfolyosók és csönd alatt
díszítő remény szétszakadt,
hosszú éjben vággyá égett,
hozott álmot, elvitt téged,
végső egésznek kertje nagy,
dobogó lépte kerge, vad,
vibráló szépség idenőtt,
nem adott időt csak erőt,
vállalhatatlan hang vagyok:
bennem szurkáló tér ragyog.

2.

A vérem űz. Igaznak látom
tükröződő, titkos világom,
zavarodott kép, szent hegyek,
virágszirmokból fellegek,
eszeveszett tánc egyre csattog,
szökőár önti el a partot,
a szabadságban meztelen,
szárnyal a
menusgabor, 2019. október 18. péntek, 20:15
Finn miniszterelnök: jobb Európát kell építeni
A közös sajtótájékoztatón a finn kormányfő kiemelte: országa soros EU-elnökségéről beszélt Orbán Viktorral, a témák között szerepelt az EU bővítése, a Brexit és a költségvetés is.

Úgy vélte, az uniós pénzek felhasználásánál feltételként kell figyelembe venni a klímaváltozás elleni intézkedéseket és a jogállamiság elvének betartását is. Utóbbival kapcsolatban hozzátette: kiegyensúlyozott és jogilag világos eszközre van szükség.

Az EU bővítését illetően kifejtette: szeretnék, ha az októberi EU-csúcson dönthetnének a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Albániával és Észak-Macedóniával. Meggyőző perspektívát kell nyújtani a nyugat-balkáni országoknak, ha a reformok a szükséges mértékben előrehaladnak, és a jogállamiság e tekintetben is fontos feltétel - közölte.

A finn miniszterelnök a Brexitről elmondta: az unió tagállamai között nagy az egyetértés a kérdésben. Remélhetőleg Nagy-Britannia kilépése megegyezéssel történik, de már nincs sok idő a tárgyalásokra - vélekedett.

Kérdésre
velemenyezd, 2019. szeptember 30. hétfő, 22:12
Felújítják a Gemenc Zrt. millenniumi pavilonját
budapesti vadászati világkiállítás egyik fő vidéki elemeként a gemenci erdő északi kapujában, Keselyűsben állították fel újra és megnyitottak benne egy trófeamúzeumot. Később Bárányfokra helyezték át, ahol rövidesen a kiállítást bezárták, majd az épület sokáig üresen állt.

A közleményben kitértek arra, hogy az 1971-es vadászati világkiállítás 50. évfordulóján a 2021-es világkiállítást Magyarországon rendezik meg. Az erdőgazdaság szerint a világkiállítás egyik vidéki helyszíneként a kiállítóhely hosszú távon tudja támogatni az erdőgazdaság Ökoturisztikai Központjában már évtizedes múltra visszatekintő természetvédelmi szemléletformálását és ismeretterjesztő munkáját.

A pavilonban eredeti rendeltetésének megfelelően gímszarvastrófea-bemutató is látható lesz.

A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja Pörbölyön évente több tízezer turistát lát vendégül, innen indul a gemenci erdei vasút, és itt várja diákjait a Gemenc Erdészeti Erdei Iskola is. A központhoz tartozó vadmegfigyelőnél gímszarvasokat,
velemenyezd, 2019. augusztus 29. csütörtök, 18:02
M. Laurens versei
KOMOR VÁROSOM

Mocskosan fojtó szmog terjeng körötted
akár holtak bűze, mi szembecsap,
szürkére festve a járókelőket:
sorsára vár s tolong, sok gályarab.

Göthös macska áll verébre meredve,
és tolvaj lopakszik, akár egy árny,
sok ripacs hasztalan pöröl lesve,
hogy pénzeszsákból övék a hiány.

Én komor városom, meg sosem vetlek,
hisz sírnak testvéreim, kik szeretnek:
büszke szegények s mihaszna nagyok.

Akár teherhordó a hosszú úton,
szürkülő cifraságod terhét húzom,
végül magam is testedben kopok.


FAGYOTT LELKEM A KÉK EGÉN

Ott fenn, a fenyőfák hegyén,
A vad hegyeknek tetején,
Süvít a szél és hull a hó,
És fagytól bennreked a szó.

Ott fenn, a Hargitán fészkel,
Hófehér köd lágy ölében,
Cseppnyi lélek: a kis
menusgabor, 2019. július 26. péntek, 17:15
1/42
Képek, videók
havazás Szlovákiában 2
taltos1
2017. október 31. kedd, 13:19
havazás Szlovákiában 1
taltos1
2017. október 31. kedd, 13:18
Szlovákiában
irmus
2017. október 15. vasárnap, 09:34
Szlovákiában
orban47
2016. november 02. szerda, 08:46
Szlovákiában 003.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:27
Szlovákiában 006.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:25
Szlovákiában 007.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:25
Szlovákiában 008.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:25
Szlovákiában 009.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:25
Szlovákiában 011.jpg
ujnemarika
2011. március 16. szerda, 07:24
Könnygázzal fertőzött...2
caris11935
2009. december 13. vasárnap, 12:42
Halálozási arány
gyulla
2015. május 28. csütörtök, 18:24
1950-2010 halálozás-szüle
furaila
2014. július 26. szombat, 03:43
Halálozási adatok Magyaro
pacsakute
2013. október 26. szombat, 07:40
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.