Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 14:51 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Fülöp Attila: jut elég hely a hajléktalanoknak
Fülöp Attila hozzátette: a veszélyezettség nélküli túlélés záloga, hogy mindenkinek legyen fedél a feje felett, kapjon ruhát, illetve élelmet.

Elmondta: az elmúlt másfél hónapban körülbelül ezerkétszázzal többen vették igénybe a hajléktalanellátást, mint az azt megelőző hónapokban, a hideg időben pedig arra számítanak, hogy még inkább megtelnek a szállók. Kiemelte: a múlt hétvégén 82 százalékos volt a hajléktalanszállók kihasználtsága.

Több évtizede működik a magyar hajléktalanellátás, amelyben szoros együttműködésben vesznek részt a szolgáltatók, a mentőszolgálat és a rendőrség. Utóbbi a lehető legemberségesebben alkalmazza az október 15-én hatályba lépett jogszabályt, amely szerint nem lehet életvitelszerűen használni a közterületeket - fogalmazott Fülöp Attila.
velemenyezd, 2018. december 03. hétfő, 11:24
Méregtelenítő teák a hideg napokra
Méregtelenítő teák a hideg napokra



A hidegebb napok beköszöntével egyre gyakrabban esik jól egy-egy csésze, forró tea elfogyasztása. Kössük össze a kellemest a hasznossal és a teázás során indítsuk be szervezetünk méregtelenítő folyamatait, ezzel erősítve az immunrendszerünket.

Csalántea

A csalántea az egyik legerősebb vértisztító, vízhajtó gyógynövény, amelyre alapozhatod a méregtelenítő programod. Ajánlott éhgyomorra fogyasztani napi egy-két csészével, de csak kúraszerűen alkalmazd, mivel nem csak a salakanyagoktól, hanem a vitaminoktól is megszabadít. Érdemes nem a filteres változatot vásárolni, hanem a bio boltokban kapható tasakos gyógynövényt, valamint a leforrázás után 5-10 percig állni hagyni, hogy a hatóanyagok megfelelő mértékben
vorosrozsa66, 2018. november 19. hétfő, 20:50
Kun Magdolna: Sírok Anyám
könnyként rácsorog,
mert ma is ugyanúgy fáj az a szívbevájó tudat,
hogy nem vagy többé nekem, bárhogy lázadok.

Úgy elzokognám minden bánatom,
mi fáradó napokon erőtlenné tesz,
mert látod édesanyám, hogy meggyűri az idő
ősz hajszállal teli fáradt fejemet.

Ma sírodnál állok, és szótlan hallgatok,
csak gondolatban idézem fel égszín szemedet,
simogató szavaid, melyek bearanyozták
a kislány és felnőttkori boldog életet.

Elszállnak a hónapok, s majd elszállnak az évek,
de mosolygó vonásaid élénk színben látom,
s azt a kopottá vált barna pöttyös kendőt is,
melyre rácsókoltam néha minden sóhajtásom.

Most rózsát hoztam neked, drága édesanyám,
egyszerűen fehér, halvány őszirózsát,
mely úgy illatozik fejfád árnyékában,
mintha kertedből hajolna a sziromvégű hajtás.

Hideg az éj édesanyám, dérbe fagy a könnyem,
lábam alatt feketeföld málló rögei,
melyek úgy karcolják a rideg
vorosrozsa66, 2018. november 17. szombat, 17:46
Kerti tippek a hatékony őszi talajtakaráshoz
igényel, mint tavasszal és nyáron, így ehhez kell igazítsuk talajtakarási módszereinket, és a felhasznált anyagokat is.



A legtöbb helyen a talaj nem fagy be három teljes hónapra, és általában egy folyamatos fagyás-olvadás ciklus játszódik le, amíg be nem köszönt a tavasz. Ez meglehetősen nagy teher a talajnak, és az abban pihenő áttelelő növényeknek is.



Különös figyelmet kell fordítani a növények gyökereire, amelyeknek ezeket a körülményeket kell elviselniük hónapokon át. Még a hideget legjobban tűrő fajtáknak sem árt némi védelem az extrém mínuszok ellen, nem is beszélve a talajban leledző mikrobákra.

A talaj megmentője: a talajtakaró



Habár a talajtakaró segít a talajhőmérséklet szabályozásában, a hidegebb területeken nem előzhető meg vele a talaj teljes átfagyása (melegebb éghajlatokon erre sokkal több esély van). Elsődleges szerepe valójában a gyorsfagyások és hirtelen olvadások kiküszöbölése. A jó őszi talajtakaró
vorosrozsa66, 2018. november 14. szerda, 08:32
Érdekesség
Tudtad, hogy... érdekességek 2018 év kiemelt természeti értékeiről

Minden év utolsó hónapjai izgalmas szavazással telnek. Ezekben a hónapokban a nagyközönség döntheti el, hogy a különböző környezetvédő szervezetek által javasolt természeti értékeink közül melyik legyen a következő évben az év állata (emlőse, madara, hüllője, hala, rovara), növénye (fája, vadvirága, gyógynövénye, gyümölcse) vagy éppen gombája, ásványa, ősmaradványa.

Mire jó ez a cím?
Az így kiemelt fajok egy évig különleges figyelemben részesülhetnek. A zöld szervezetek és partnereik tájékoztató anyagokkal, szemléletformáló kampányokkal hívják fel így az emberek figyelmét a természet szépségére és sokféleségére, a veszélyeztetett fajokra és azok megmentéséért folytatott munkára.

Tegyük érdekessé ezt a tájékoztató munkát. Jöjjön néhány különleges tény 2018 kiemelt természeti értékeiről!

Tudtad, hogy...
az év vadvirága, a kornistárnics egy lepke, a szürkés hangyaboglárka tápnövénye?
kirscha, 2018. november 13. kedd, 20:39
P. Géraldy
életünk
örökre... S visszavesszük most iszonnyal!
Elindulunk nevünkkel, élhetünk,
s máshol bolyongunk... Ó, minden bizonnyal

majd szenvedünk... egy darabig. De végül
jön a felejtés, amely megbocsát.
Külön leszel te és én, nincs tovább,
két ember a magánnyal összebékül.

Múltamba lépsz, máris. Véletlenül
találkozunk majd valahol az utcán.
Távolról nézlek, és eszembe jutsz tán,
amint a szélben új ruhád repül.

Aztán elmúlnak hosszu hónapok,
és rólad, akiért a porba rogytam,
barátaim beszélnek, hallgatok
s azt kérdezem tőlük tünődve: "Hogy van?"

Milyen kicsinykék is a "nagy" szivek!
Pedig hogy őrjöngtünk egykor, be szép volt!
Tudod-e még a lángolást, a tébolyt?
A mi hires szerelmünk, jaj, mi lett!

Hiába mondtuk hát mi is: "szeretlek",
annyik vagyunk csak itt, mint mindegyik?
Mily megalázó. Ezek a szerelmek?
S mi, mint a többiek? Mi!... Hogy esik!

De ily időbe
menusgabor, 2018. november 09. péntek, 19:00
Kustra Ferenc - Ha megöregszünk... (MINDENKI!)
elveszett.
Boltba még jársz bevásárolni, de válogatsz,
Kellene minőség, de az ár... mit nem támogatsz.

Jársz még volt barátokkal kirándulni,
Szeretsz még havonta színházba járni,
De bizony lassan már nem lesz kivel,
Régiek hullanak, nagy számszerivel.

Ráérsz, még gusztálod a másik nemet,
De sajnálatos, hogy épp` az élet nemet
Mond olyan vágyakra, miket fiatalos tettek
Éltettek, s téged férfivé vagy nővé tettek.

Itt már gyorsan elmúlnak a hónapok,
Itt már az ifjúkori vágyaid mulandók!
Teletömnek gyógyszerrel és a nyugdíjadat
Majdnem csak arra költöd, rongálod májadat.

Van benne jó is, mert elmúltál hatvan éves,
És így már kezdesz bölcs lenni, mint éltes.
Már jól látod a dolgokat, helyesen ítélsz,
De mit érsz vele, ha már nem lehetsz ítész...

Hetven felett Ajándék minden hónap.

Eddig legalább két sarokig, messzire láttál,
Már mostanra szemüveg kell, hogy kétháznyit
vorosrozsa66, 2018. november 03. szombat, 13:20
Leghatékonyabb ételek a hajhullás ellen
csökkentik a hajhullást, ráadásul a hajszálaink erősek és egészségesek lesznek. A tojás ráadásul kedvező árú, könnyen elérhető és igen változatosan elkészíthető.

Béta-karotin

A narancssárga színű zöldségekben, például a sárgarépában, a sütőtökben vagy éppen az édesburgonyában béta-karotin, vitaminok, ásványi anyagok egyaránt vannak, melyek nemcsak hajszálak, de a fejbőr egészségét is biztosítják. Ráadásul ezek a színes zöldségek különösen előnyösek lehetnek a hidegebb, őszi-téli hónapokban, mert a bennük található mikrotápanyagok az immunrendszerünk működését is támogatják, így segíthetnek a betegségek megelőzésében is!

Esszenciális zsírsavak

A zsírosabb húsú halak, például a lazac nemcsak fehérjéket tartalmaznak, de esszenciális zsírsavakat is, melyek a hajnövekedés serkentése mellett például az agyműködéshez is szükségesek, de a szív- és érrendszer egészségének megőrzéséhez is hozzájárulhatnak. A lazacban, a makrélában, a heringben vagy a szardíniában emellett
vorosrozsa66, 2018. október 24. szerda, 20:00
Vitó Zoltán
:
csak a Gólyahír egyszerűsége -
csak a Kankalin tisztasága -
csak a Viola őszintesége -
csak a Pipacs vértanúsága
előtt...




TÉLI MONDÓKA

"...Most én is hó-ruhát kapok:
s a szívem tán azért sajog,
azért ily árva, elhagyott,
mert olyan tiszta , jó vagyok,
ahogyan csak a hó ragyog: -
de majd telnek a hónapok,
s ha engednek a zord fagyok,
a bánatom eloldalog:
én is, én is "felolvadok":
sugárba, fénybe roskadok, -

s megkönnyeznek a csillagok.




A TÖRVÉNYEK KÖNYVÉBŐL

Nő és férfi közötti kérdésben
engedni általában az szokott,
akiben több a szeretet;
s mivel a szeretet több benne,
a szeretetből többre is van
menusgabor, 2018. október 15. hétfő, 21:00
Flammerné Molnár Edit
már régen, nyári nap sugára.
Ott toporgott a tél, az ősznek nyomába.

Valóban hideg volt, de nem ez volt az oka,
Szívem összeszorult, s ez nem is volt csoda!
Kezem is reszketett, és az arcom égett.
Iskolába mentem húsz év után, s féltem!

Tanulásra adtam, lassan deresedő fejem,
Azért vert a szívem, s remegett a kezem.
Nem tudtam, mi vár rám, s én ezért, úgy féltem!
Átgondoltam én ezt? Magamtól ezt kérdem.

Röpültek a napok, s hetek, és hónapok.
Úgy suhant el az év, s én mégis itt vagyok.
Rossz jegyet nem kaptam, egyszer sem vizsgámra.
Négyes átlagom volt tavaly a bizonyítványba.

Azoknak, kik tanítottak sok-sok türelemmel,
Köszönök mindent most, szívből, szeretettel!


BOLDOG NÉVNAPOT!

Barátomnak azt kívánom,
Oly boldog légy, mint jó álom!
Lehetsz
menusgabor, 2018. szeptember 29. szombat, 18:00
Gyűjtést indít kárpátaljai rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet
az adományokat, kérve, hogy a közlemény rovatban a "Kárpátalja" megjelölést tüntessék fel az adományozók.

Mint írták, a gyűjtést indító keddi sajtótájékoztatón Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: 10 hívás egy gyermek számára kínált fejlesztő foglalkozás költségeit fedezi, 30 hívás a 1353-ra egy családi élelmiszer- vagy higiénés csomagot jelent, ami egy átlag család 1-1,5 hónapra elegendő alapvető szükségleteit biztosítja, 70 hívásból pedig egy család számára a leghidegebb hónapokra elegendő tüzelőadomány lehet.

Az adománygyűjtéshez idén két futóverseny is kapcsolódik: szeptember 22-én lesz a hagyományos beregszászi félmaraton, amely a Beregszásztól néhány kilométerre fekvő Makkosjánosiból indul. A futóversenyen több száz gyerek áll rajthoz különböző távokon, a ruháján viselve az adományvonal 1353-as hívószámát. A futást Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese vezeti majd.

A sporteseményre Magyarországról is várják a futókat, regisztrálni a
velemenyezd, 2018. szeptember 18. kedd, 17:19
1/165
Képek, videók
Árvai Attila Támaszom.jpg
menusgabor
2018. december 05. szerda, 19:09
Írásaim O.Kovács Attilána
furaila
2018. október 31. szerda, 14:14
B-ATTILA_RÓMAISAS.jpg
cserhat3
2018. szeptember 16. vasárnap, 10:38
henike fia katus attiláva
zsokica45
2018. július 11. szerda, 10:41
SZKT-Szöllősi Attila.jpg
agica2004
2018. június 30. szombat, 19:43
nagy attilaz.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:29
nagy attilau.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:29
nagy attilao.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:28
nagy attilan.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:28
nagy attilak.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:28
nagy attilaj.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:27
nagy attilah.jpg
zsokica45
2018. június 06. szerda, 18:27
hajlektalanok.jpg
lilagondolatok
2015. május 11. hétfő, 00:14
Hajléktalanok_homeless we
megyerimihaly
2015. március 28. szombat, 14:06
Hajléktalanok.jpg
megyerimihaly
2015. március 28. szombat, 14:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.