Belépés
2020. január 21. kedd | 4. hét | 21. nap | 12:41 | Ágnes
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elhunyt Takács Ildikó a hazai és nemzetközi reklámszakma emblematikus alakja
Szakmai munkássága az elmúlt több mint 40 évben szorosan összeforrt Demján Sándor volt nagyvállalkozó vállalati, személyes arculatának kialakításával.

Takács Ildikó 1964-ben a londoni a Public Relations Akadémián, 1974-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1982-ben a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát.

Nevéhez köthető az Effie Reklámhatékonysági verseny magyarországi elindítása, zsűrielnök volt az első három Golden Drumon.

A Cooptourist Utazási Iroda reklám- és hirdetési osztályvezetője volt 1970-től 1976-ig, ezt követően 1986-ig a Skála-Coopmarketingigazgatója, később a Skála Reklám Stúdió ügyvezető igazgatója 1989-ig.

Közreműködésével alakult meg 1989-ben a Young & Rubicam Magyarországon, amelynek 1993-ig volt az ügyvezető igazgatója, 1993-tól a DMT Holding Ltd. Austria-Budapest elnöke, a CEIC Holdings Toronto Ltd. alelnöke.

A Gránit Pólus elnöki kommunikációs tanácsadójaként (1995-1997), majd 1998-tól a Trigránit kommunikációs igazgatójaként szerepe volt a
velemenyezd, 2020. január 20. hétfő, 17:12
Londoni elemzők: "finomhangolási üzemmódban" a magyar monetáris és költségvetési politika
Mindehhez járul, hogy nem mutatkozik egyértelmű iránymutatás sem az euróövezeti jegybank (EKB), sem az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve részéről, és ebben a környezetben az MNB valószínűleg fenntartja jelenlegi monetáris politikai alapállását - jósolták hétfői tanulmányukban a BofA Global Research londoni elemzői.

Az MNB változatlan idei monetáris alapállása gyakorlatilag konszenzusos előrejelzés a londoni elemzői közösségben.

Az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális gazdasági-üzleti elemzőház, a Capital Economics friss évindító térségi helyzetértékelésében közölte: várakozása szerint a "hihetetlenül enyhe" monetáris alapállású magyar jegybank szemet huny a célszintet jóval meghaladó, hétévi csúcson járó infláció felett, és az idén nem változtat 0,90 százalékos alapkamatán.

A ház szerint a reálkamatok ebben a környezetben változatlanul mélyen a negatív tartományban maradnak, és ez tovább hajtja a magánszektorba irányuló hitelkiáramlást, amely már novemberben tízévi
velemenyezd, 2020. január 20. hétfő, 16:02
Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon
egyfelől az adófizetési kötelezettségek terhelik meg január közepén, másfelől pedig hagyományosan növekszik a készpénz iránti igény az év legnagyobb ünnepe, a kínai holdújév közeledtével. Idén január 24-én kezdődik a mozgó dátumú ünnep, így a hónap végén megáll az élet Kínában, munkaszünetet tartanak. A jegybank a likviditási hitelek kibocsátásakor az MLF kamatlábát - november óta változatlanul - 3,25 százalékon rögzítette.

A kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentése szerint az ország gazdasági növekedése tavaly csaknem harmincéves mélypontra lassult, az éves bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékos bővülést ért el 2018-hoz képest, ami 1990 óta a leglassabb ütem. 2018-ban a növekedés üteme még 6,6 százalékos volt. A világ második legnagyobb gazdaságának múlt évi bővülését elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a megcsappant befektetési kedv gátolta.

Peking elsősorban költségvetési és monetáris eszközökkel - főként adócsökkentéssel és a hitelezési szabályok
velemenyezd, 2020. január 20. hétfő, 07:05
Tőzsde - Erős kezdés New Yorkban
pénteki tőzsdenapnak.

Egy köztes megállapodás formájában az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi ellentétek rendezése felé a héten szerdán tett nagy előrelépésnek, a kedvező decemberi amerikai kiskereskedelmi adatoknak, illetve a bizakodásra okot adó negyedik negyedévi vállalati eredményeknek köszönhetően nagy lendületet vett az árfolyamindexek emelkedése az amerikai tőzsdéken. A főbb indexek csütörtökön rekordon zártak.

A befektetői hajlandóságot a pénteken publikált kínai makrogazdasági adatok csak tovább fűtötték a tőzsdéken. A kínai bruttó hazai termék (GDP) tavaly 6,1 százalékkal haladta meg az előző évit. A kínai GDP-növekedés üteme lassult ugyan a 2018-s 6,6 százalékhoz képest és az elért 2019-es 6,1 százalék a legkisebb növekedési ütem 1990 óta, de megfelelt az elemzői várakozásoknak és a kormány által kitűzött 6,0-6,5 százalékos célnak is. Kína ezzel együtt is a világ GDP-jének több mint 16 százalékát adta tavaly és 30 százalékban járult hozzá a globális gazdasági
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 15:42
Decemberben nőtt az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában
Decemberben az ipari termelés 6,9 százalékkal nőtt éves összevetésben, jócskán megelőzve az 5,9 százalékos növekedést valószínűsítő elemzői előrejelzéseket, és a legnagyobb növekedési ütemre gyorsulva tavaly március óta. Havi összevetésben az ipari termelés 0,7 százalékot nőtt novemberhez képest.

Az ipari termelés az év egészében 5,7 százalékkal nőtt, ami lassulást jelent az előző év 6,2 százalékos adatához képest.

A kiskereskedelmi forgalom szintén enyhén a várakozásokon felül teljesített: éves összehasonlításban 8 százalékkal emelkedett decemberben, szemben az elemzők által jósolt 7,8 százalékos bővüléssel. A kiskereskedelmi forgalom növekedése ezzel november óta tartja az öt havi csúcsnak számító lendületét.

A kiskereskedelmi forgalom egész éves bővülése szintén nyolc százalékos volt.

Az állóeszköz-beruházások 5,4 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban 2019 egészét tekintve, ami javulást jelentett az októberre és novemberre közölt, eddigi leggyengébb eredménynek számító
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 10:31
ITM: tiszta és okos energetikai szolgáltatásokra van szükség
energia- és klímavédelmi stratégia négy dokumentumát.

Kaderják Péter ezek tartalmáról elmondta, a közép- és hosszú távú stratégia kialakításánál a legfontosabb cél az volt, hogy biztonságos és megfizethető maradjon az energiaellátás, illetve a szolgáltatás Magyarországon. Ezt össze kellett hangolni a környezet- és klímavédelemmel, hiszen az energiaszektor a legnagyobb szennyezőnek számít: a klímaváltozást okozó káros anyagok mintegy 80 százalékáért felelős.

Ugyanakkor figyelembe kellett venni a gazdasági növekedés feltételeit is, és ezeket egyeztetni a klímavédelmi célokkal: tiszta és zöld, de a lehető legmagasabb technológiai színvonalú, és főként a magyar szereplőkre épülő gazdasági növekedést szeretnének elérni - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, a stratégia nagy hangsúlyt fektet a hazai megújuló energiákra: a legnagyobb lehetőségek a nap- és a geotermikus energia, illetve a biomassza kihasználásában rejlenek.

Kitért arra is, a villamos energia tárolásának átalakítása, illetve
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 10:01
Csaknem harmincéves mélypontra lassult a kínai gazdasági növekedés tavaly
százalékkal kapaszkodtak fel a fogyasztói árak az elmúlt évben, szemben a városokban mért 2,8 százalékkal.

Az ipari termelés az év egészében 5,7 százalékkal nőtt, ami lassulást jelent az előző év 6,2 százalékos adatához képest.

A rendelkezésre álló átlagjövedelem névértéken 8,9 százalékkal nőtt 2019-ben az előző évhez képest, ami 0,2 százalékponttal élénkebb a 2018-asnál. Az árak változását figyelembe véve pedig a reáljövedelmek 5,8 százalékkal emelkedtek, vagyis megközelítőleg lépést tartottak a gazdasági növekedés ütemével.

A kínai kommunista párt hosszú távú célkitűzése az volt, hogy az ország egy évtized alatt 2020-ra megduplázza a bruttó hazai terméket és a jövedelmeket, ezáltal a "mérsékelten gazdag" nemzetek közé emelkedjen. A cél eléréséhez - elemzők szerint - idén is 6 százalék körüli gazdasági növekedésre lenne szükség.

A tavalyi évre kitűzött cél a 6,0 és 6,5 százalék közötti gazdasági növekedés volt, míg az idei növekedési célt a parlament márciusban esedékes, szokásos
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 08:31
Izer Norbert: az adócsökkentések ellenére folyamatosan nő az államkassza kiva bevétele
Míg 2018-ban 41,7 milliárd forint volt a költségvetés kiva bevétele, addig tavaly 70,5 milliárd forint - ismertette Izer Norbert. A mintegy 70 százalékos növekedés legfőbb oka az, hogy egyre népszerűbb ez az adófajta. 2015. január 1-jén még csak 6500 kivást tartott nyilván az adóhivatal, számuk már 2019. november végére több mint hatszorosára nőtt - magyarázta az államtitkár.

A taglétszám és az adóbevétel növekedésben - a versenyképes kisvállalati adószabályokon túl - szerepet játszhatott az adó mértékének folyamatos csökkentése is. A tavalyi 13 százalékos adómérték ugyanis már három százalékponttal kisebb volt, mint 2015-ben - emlékeztetett Izer Norbert. Ez a tendencia folytatódik, hiszen tavaly december 31-ig további 10 671 vállalkozás választotta a kivát, így létszámuk idén átlépi az 50 ezres határt is. Ráadásul az adócsökkentési tendencia is változatlan: idén már csak 12 százalék adó terheli a kivásokat - tette hozzá.

Az államtitkár elmondása szerint pontos adatok majd január végén
velemenyezd, 2020. január 17. péntek, 07:04
A kormány határozott stratégiai célokat tűzött ki a klímaváltozás és a környezetvédelem területén
ITM az idei év végéig dolgozza ki a 2050-es klímasemlegesség eléréséhez szükséges hosszú távú, átfogó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát.

Magyarország a világ 21 olyan országa közé tartozik, ahol 2000 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás (32 százalékkal) és az energiafelhasználás (15 százalékkal). 2010 óta egységnyi GDP előállítására 24 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett képes a magyar gazdaság. Magyarország tehát nemcsak a gazdasági növekedésben jár Európa élén, hanem az éghajlatvédelem területén is példamutató gyakorlatot folytat.

A magyar kormány az Európai Unió 2030-ig kitűzött céljaival egyetért, mert ehhez megvan az uniós cselekvési terv, és elérhetőek a vállalások teljesítéséhez szükséges források is. A kormány uniós törekvésekhez képest is ambiciózusabb elköteleződése, hogy a karbonmentes villamosenergia-termelés részaránya 2030-ig 90 százalékra emelkedjen: ezt a nukleáris kapacitások szinten tartásával, a megújuló
velemenyezd, 2020. január 16. csütörtök, 18:32
Palkovics: a gazdaság legyen magyar, zöld és high-tech
Palkovics László kiemelte a magyar vállalkozások szerepének erősítését, a dolgozók kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások (kkv-k) hatékonyságának növelését. Megemlítette, hogy 2010 óta jelentősen csökkent a kkv-k adóterhelése, és mintegy 45 százalékkal nőtt az exportképességük.

Fejlődésük fontos gátjának nevezte a tárcavezető a kkv-k innovációs szintjét, amelynek növelését a magyar multi programmal, a modern mintaüzem programmal és a szabad vállalkozói zónában működő kkv-k fejlesztésével is támogatnak. Palkovics László szerint a magyar gazdaságstratégia fő iránya a high-tech háttér kialakítása. A magyar ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor 70 százalékot képvisel - tette hozzá a miniszter.

Beszélt a nemzeti digitalizációs stratégiáról és a magyar kutatás-fejlesztési rendszer kihívásairól. Kiemelte: létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amely hamarosan megtartja első ülését. Megerősítették a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt, a
velemenyezd, 2020. január 16. csütörtök, 18:21
ITM: a kormány célja a vállalkozások megerősítése
Kifejtette, a kkv-stratégia keretében - többek közt - hangsúlyt fektetnek az innovációs és digitális képességek fejlesztésére, ösztönzik a vállalkozások finanszírozáshoz jutását, elősegítik az érintett cégek nemzetköziesítését a külpiaci sikerek érdekében, és felnőttképzési pályakövetési rendszert alakítanak ki.

Schanda Tamás rámutatott arra, a kkv-k alkotják a magyar gazdasági növekedés legfontosabb bázisát, egyre nagyobb szerepet töltenek be a gazdaság teljesítményében, a munkahelyteremtésben. A mikro-, kis-, és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkavállalók kétharmadát, termelékenységük javulása meghaladja a nagyvállalatokét, ez a mutató a leggyorsabban nőtt az Európai Unióban és a visegrádi országokban 2010 és 2018 között.

Az államtitkár kitért a fiatalok vállalkozásainak fontosságára, mint fogalmazott, a magyar fiatalok ma bátran gondolkodhatnak vállalkozás indításában, mert vállalkozásbarát környezetben tervezhetnek, valósíthatják meg ötleteiket.

Megjegyezte, ez nem volt
velemenyezd, 2020. január 16. csütörtök, 14:01
Londoni elemzők: elérhette az 5 százalékot a magyar gazdaság tavalyi növekedése
A Capital Economics londoni székhelyű globális gazdasági-üzleti elemzőház szerdán bemutatott éves előrejelzésében közölte: az egész térség egyik legnagyobb meglepetése volt a magyar gazdaság tavalyi felülteljesítő növekedése.

A ház kiemeli, hogy ha az 5 százalékos tavalyi növekedést valószínűsítő várakozása helytállónak bizonyul, akkor a magyar hazai össztermék (GDP) bővülési üteme alig maradt el a 2018-as rekordtól.

Abban az évben 5,1 százalékos növekedést mértek a magyar gazdaságban.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: az előretekintő üzleti felmérések markánsan gyengülő számai alapján 2020-ban 3,5 százalékra lassuló magyar GDP-növekedést várnak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy ez az ütem is meghaladja a növekedési potenciált és valamelyest a konszenzusos várakozást is.

A cég elemzői szerint vannak olyan vélemények, hogy a magas hozamú papírokat kínáló új lakossági kötvényprogram a fogyasztás kárára növeli a háztartások megtakarítási állományát. A Capital Economics
velemenyezd, 2020. január 15. szerda, 19:22
1/589
Képek, videók
elhunyt-bojte-julianna -bo
sz719eszter
2016. szeptember 21. szerda, 13:15
0 Eke Miklós elhunyt.jpg
lovaszmarika
2016. május 12. csütörtök, 17:43
búcsúdal-elhunyt.png
astropapa58
2015. november 01. vasárnap, 10:30
Elhunyt.....
borigit
2015. január 25. vasárnap, 14:15
Elhunyt Szeretteink Emlék
cipello
2014. december 10. szerda, 13:39
20141108elhunyt-gera-z olt
lilagondolatok
2014. november 16. vasárnap, 15:00
elhunyt bajor gizi
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:29
elhunyt somlay artur
lacipecsenye
2013. május 05. vasárnap, 10:28
elhunyt joszip broz tito
lacipecsenye
2013. március 07. csütörtök, 21:18
elhunyt lev jasin
lacipecsenye
2013. február 19. kedd, 09:45
elhunyt kádár jános
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:35
Mai Nap elhunyt Kádár Ján
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:31
Elmúltam 40
sanci81
2018. augusztus 05. vasárnap, 18:19
Nézz csak az elmúlt élete
chillik
2018. június 25. hétfő, 05:35
Elmúlt-a-karácsony.jpg
lilagondolatok
2017. december 27. szerda, 09:09
Címkék
uniós cselekvési, adóbevétel növekedésben, háztartások megtakarítási, nemzeti digitalizációs, Effie Reklámhatékonysági, költségvetés kiva, modern mintaüzem, Gránit Pólus, főbb indexek, legnagyobb szennyezőnek, ELTE Állam-, Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, befektetői hajlandóságot, szabad vállalkozói, érintett cégek, leggyorsabban nőtt,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.