Belépés
2018. december 18. kedd | 51. hét | 352. nap | 19:01 | Auguszta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Asztalitenisz Eb-selejtező - Győzelemmel zártak a férfiak
korábban eldőlt, hogy a hármasból az osztrákok és a portugálok jutnak ki a kontinensviadalra, a magyarok pedig a harmadik helyen zárnak, s így a selejtező második körében is asztalhoz állnak majd.

A keddi találkozón a hazaiak erősen tartalékos összeállításban játszottak, míg Aranyosi Péter gárdájában Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Majoros Bence kapott szerepet. Majoros két meccset is nyert, míg Szudi egy sikerrel járult hozzá a győzelemhez.

A magyar női és férfi csapat is a legmagasabb, A osztályban szerepelt a selejtezőben. Ebből az osztályból nemenként a hat csoport első és második helyezettjei egyből kijutottak a 24 csapatos kontinensviadalra - a házigazda franciák, valamint a 2017-es csapat Eb győztesei, a férfiaknál a németek, a nőknél a románok automatikusan ott lesznek az Eb-n -, a harmadik helyezettek pedig rájátszásban küzdhetnek meg a fennmaradó tíz helyért, mégpedig a B osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel. A magyar férficsapat ellenfele egyelőre nem ismert.

A
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 22:42
Nemzetek Ligája - Továbbjutott a holland csapat
találattal megszerezte az elsőséget jelentő egy pontot. A hollandok hét ponttal zárták a küzdelmeket, ugyanúgy, mint a világbajnok francia válogatott, ám az egymás elleni eredmények a nekik kedveztek.

A portugáliai négyes döntőn a hollandokon és a házigazdákon kívül a svájci és az angol válogatott vesz részt.

A C osztály 3. csoportjában a norvégok zártak az élen, Bulgáriát megelőzve. A bolgárok a skandinávok és a harmadik helyen végzett ciprusiak ellen hét pontot gyűjtöttek, míg ebben az osztályban szintén csoportmásodik magyar válogatott riválisai közül az első finn és a harmadik görög ellen összesen hat pontot gyűjtött. Így Marco Rossi szövetségi kapitány együttese már biztosan nem lehet a legjobb csoportmásodik, azaz a négy győztes és a bolgár válogatott közül kettőnek az Európa-bajnoki selejtezősorozatból kell kiharcolnia a részvételt, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén - érdekelt legyen az Eb-részvételért folyó küzdelemben.

A D osztály 4. csoportjában a macedónok
velemenyezd, 2018. november 19. hétfő, 23:16
Nemzetek Ligája - A skótok sima győzelmével a magyarok helye szinte garantált a C osztályban
Mindez azt jelenti, hogy a C osztály 2. csoportjában szereplő magyar csapat bennmaradása szinte biztos, ugyanis csak abban az esetben búcsúzik legrosszabb harmadik helyezettként, ha vasárnap este hazai pályán hét góllal kikap a már biztos első és feljutó finn együttestől.

A csoportban az Európa-bajnok portugál válogatott a Milánóban Olaszország vendégeként elért gól nélküli döntetlennel lett csoportelső, ezzel bejutott a sorozat négyes döntőjébe. A hazaiaknál Giorgio Chiellini az olasz válogatott történetének hetedik futballistájaként 100. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban.

Eredmények:

A osztály:

3. csoport:Olaszország-Portugália 0-0--------------------------

A csoport állása: 1. Portugália 7 pont/3 mérkőzés, 2. Olaszország 5/4, 3. Lengyelország 1/3

C osztály:

1. csoport:Albánia-Skócia 0-4 (0-2)------------------------gólszerzők: Fraser (14.), Fletcher 45+2 (11-esből), Forrest (55., 67.)kiállítva: Mavraj (22., Albánia)

A csoport állása: 1. Izrael 6
velemenyezd, 2018. november 17. szombat, 23:02
Asztalitenisz Eb-selejtező - Bravúr Ausztria ellen
Az első meccsen a világranglistán 99. Majoros Bence bravúros győzelmet aratott a magyarból osztrákká lett Gárdos Róbert (49.) ellen, majd a magyar csapat közel volt ahhoz, hogy megduplázza meccselőnyét, a folytatásban ugyanis Szudi Ádám (164.) már 2-0-ra vezetett Daniel Habesohnnal (53.) szemben. Végül aztán a második párban érvényesült a papírforma, Habesohn fordítani tudott, de a harmadik találkozó - újabb bravúrral - ismét a hazaiaké lett.

Ezen Ecseki Nándor (129.) ötszettes, nagy küzdelemben meg tudta verni Stefan Fegerlt (52.), s ezzel felcsillant a remény a magyar győzelemre. Következett Majoros és Habesohn mérkőzése, amely azonban hazai siker helyett az egész párharc legegyoldalúbb küzdelmét hozta, az osztrák ugyanis három sima szettben nyert, s ezzel ismét egyenlített.

A döntő meccsen Szudi és Gárdos nézett egymással farkasszemet, s fordulatos küzdelem után 2-2-re alakult az állás. A döntő szettben aztán Szudi irányított, 4-1-re, majd 9-4-re vezetett, 10-6-nál pedig négy meccslabdához
velemenyezd, 2018. augusztus 29. szerda, 10:10
Ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.
mert az osztály kitartott amellett, hogy az "Obama care"
szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény , sem
gazdag , sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majd
magát.

A professzor azt mondta , OK , próbáljuk ki a tervet és majd meglátjuk
kinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csak
összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó?
Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztályban
bele egyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat
lesz.

Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak ,mert
sokat tanultak , reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az meg örült
az osztályzatnak.

A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben keveset
tanultak , még kevesebbet tanultak , és akik először sokat tanultak ,úgy
gondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek es Ők is
lenke1964, 2018. május 19. szombat, 09:22
Asztalitenisz csapat-vb - Újabb magyar győzelem a férfiaknál, teljesült a cél
A 24 csapatos élvonalban szereplő magyar női válogatott is pénteken lép legközelebb asztalhoz, a 13-20. helyért zajló rájátszás első körében az indiai gárda lesz a riválisa.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

férfiak, másodosztály, G csoport:

a 25-36. helyért, 1. forduló:Magyarország-Argentína 3-0--------------------------Majoros Bence-Gaston Alto 3-0 (5, 13, 4)Szudi Ádám-Horacio Cifuentes 3-0 (9, 9, 2)Ecseki Nándor-Pablo Tabachnik 3-0 (8, 4, 6)

Az első és a másodosztályban azonos volt a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy hatos csoport első három helyezettje jutott tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve a 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat vb-n az első osztályban szerepelhet.

A pénteken következnek az elődöntők, a női
velemenyezd, 2018. május 03. csütörtök, 20:56
Asztalitenisz csapat-vb - Csoportmásodikként továbbjutott a férfi válogatott
Bence-Mihai Bobocica 2-3 (-11, 7, 7, -8, -7)Szudi Ádám-Niagol Stoyanov 2-3 (6, 7, -5, -5, -8) Ecseki Nándor-Matteo Mutti 3-1 (11, 5, -8, 6)Majoros-Stoyanov 3-1 (10, 4, -9, 8)Szudi-Bobocica 3-1 (8, 7, -6, 8)

a csoport további eredményei:Görögország-Szerbia 3-2Paraguay-Ecuador 3-1

A csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont (14-6), 2. MAGYARORSZÁG 9 (14-8), 3. Görögország 9 (13-9), 4. Szerbia 7, 5. Paraguay 6, 6. Ecuador 5

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

Az első és a másodosztályban azonos volt a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy hatos csoport első három helyezettje jutott tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat vb-n az első osztályban szerepelhet.

A nyolcad- és negyeddöntőket csütörtökön
velemenyezd, 2018. május 02. szerda, 21:46
Asztalitenisz csapat-vb - Legyőzték az olaszokat férfiak
3-2----------------------------Majoros Bence-Mihai Bobocica 2-3 (-11, 7, 7, -8, -7)Szudi Ádám-Niagol Stoyanov 2-3 (6, 7, -5, -5, -8) Ecseki Nándor-Matteo Mutti 3-1 (11, 5, -8, 6)Majoros-Stoyanov 3-1 (10, 4, -9, 8)Szudi-Bobocica 3-1 (8, 7, -6, 8)

a csoport további eredményei:Görögország-Szerbia 3-2Paraguay-Ecuador 3-1

A csoport állása: 1. Olaszország 7 pont (11-6), 2. Magyarország 7 (11-7), 3. Görögország 7 (10-7), 4. Szerbia 6, 5. Paraguay 5, 6. Ecuador 4

később:Magyarország-Ecuador 19.00

Mindkét osztályban azonos a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy hatos csoport első három helyezettje jut tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat-vb-n az első osztályban szerepelhet.

A nyolcad- és negyeddöntőket szerdán és
velemenyezd, 2018. május 02. szerda, 13:45
Asztalitenisz csapat-vb - Kikaptak a nők, nem sikerült a 12 közé jutás
Magyarország-Paraguay 3-0-------------------------Ecseki Nándor-Marcelo Aguirre 3-2 (4, 5, -8, -7, 7)Szudi Ádám-Alejandro Toranzos 3-0 (4, 5, 8)Majoros Bence-Axel Gavilan 3-0 (6, 10, 8)

a csoport további eredményei:Szerbia-Ecuador 3-0Olaszország-Görögország 3-1

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Magyarország 5 (8-4), 3. Szerbia 5 (7-3), 4. Görögország 5 (7-5), 5. Ecuador 3 (2-9), 6. Paraguay 3 (0-9)

szerdán játsszák:Magyarország-Olaszország 10.00Magyarország-Ecuador 19.00

Mindkét osztályban azonos a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy hatos csoport első három helyezettje jut tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat-vb-n az első osztályban szerepelhet.

A nyolcad- és negyeddöntőket szerdán és
velemenyezd, 2018. május 01. kedd, 22:22
Asztalitenisz csapat-vb - Könnyed magyar siker Paraguay ellen
Aranyosi Péter szövetségi kapitány másodosztályban szereplő gárdája - amely ezúttal Ecseki Nándor, Szudi Ádám, Majoros Bence összeállításban játszott - csak két szettet vesztett.

Az eddig két győzelemmel és egy vereséggel álló magyarok szerdán két meccset is játszanak, előbb az éllovas olaszokkal, majd este Ecuadorral. A cél az első három közé kerülés a csoportban, s ezzel a szereplés a felsőági rájátszásban.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

férfiak, másodosztály, G csoport:

3. forduló: Magyarország-Paraguay 3-0-------------------------Ecseki Nándor-Marcelo Aguirre 3-2 (4, 5, -8, -7, 7)Szudi Ádám-Alejandro Toranzos 3-0 (4, 5, 8)Majoros Bence-Axel Gavilan 3-0 (6, 10, 8)

a csoport további eredményei:Szerbia-Ecuador 3-0Olaszország-Görögország 3-1

A csoport állása: 1. Olaszország 6 pont, 2. Magyarország 5 (8-4), 3. Szerbia 5 (7-3), 4. Görögország 5 (7-5), 5. Ecuador 3 (2-9), 6. Paraguay 3 (0-9)

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont
velemenyezd, 2018. május 01. kedd, 18:12
Asztalitenisz csapat-vb - Nehezen nyertek a nők az amerikaiak ellen
-8)Pergel Szandra-Amy Wang 2-3 (8, -9, 7, -8, -12)Póta-Zhang 3-0 (10, 5, 7) Madarász-Wu 3-1 (7, -5, 9, 9)

A csoport további eredményei:Japán-Ausztria 3-0Ukrajna-Egyiptom 3-0

Az állás: 1. Japán 8 pont, 2. Ausztria 7, 3. Ukrajna 6 (6-6), 4. Magyarország 6 (7-8), 5. Egyesült Államok 5, 6. Egyiptom 4

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

később:

nők, 5. forduló:Magyarország-Ukrajna 19.00

férfiak, másodosztály, G csoport, 3. forduló: Magyarország-Paraguay 16.00

Mindkét osztályban azonos a lebonyolítás: a körmérkőzés után a négy darab hatos csoport első három helyezettje jut tovább a felső ágra, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe, a másodikok és a harmadikok pedig az első fordulóba. A csoportok negyedik, ötödik és hatodik helyezettjei a 13-24., illetve a 37-48. helyért játszanak a folytatásban. A második vonal első két helyezettje - a vb 25. és 26. helyezettje - a következő csapat-vb-n az első osztályban szerepelhet.

A nyolcad- és a negyeddöntőket szerdán és
velemenyezd, 2018. május 01. kedd, 13:21
Asztalitenisz csapat-vb - Vereség a nőknél és a férfiaknál is
Bátorfi Zoltán élvonalban szereplő női gárdájának - amelyben ezúttal Pergel Szandra és Ambrus Krisztina mellett a mindössze 18 éves, vb-újonc Fehér Orsolya kapott szerepet - esélye sem volt a favorit ázsiaiak ellen. Az előző vb ezüstérmese egyetlen szettet sem engedett át a magyaroknak, akik a harmadik forduló után egy győzelemmel és két vereséggel állnak. Kedden előbb az Egyesült Államok, majd este Ukrajna következik.

A másodosztályban küzdő férficsapat a szerbek legyőzése után most a görögökkel csapott össze, és óriási csata után maradt alul. Majoros Bence és Szudi Ádám megnyerte az első két meccset és Lakatos Tamás is nagyot küzdött Konsztantinosz Papageorgiuval, de végül öt szettben kikapott. A szépítés után az egyenlítés is összejött a görögöknek, így jöhetett a döntő csata Szudi és Joannisz Szguropulosz között, s bár ez az ütközet is szoros szetteket hozott, a végén most is a görögök örülhettek.

A magyar férfiak kedden az eddig nyeretlen paraguayiak ellen javíthatnak.

Eredmények (a
velemenyezd, 2018. május 01. kedd, 07:23
1/41
Képek, videók
asztalitenisz.jpg
agica2004
2011. október 19. szerda, 11:59
halaszi_vb_selejtezo_2 07.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:29
halaszi_vb_selejtezo_2 06.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 05.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 04.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 03.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 02.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 00.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 99.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 98.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 96.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 92.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 90.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.