Belépés
2020. július 06. hétfő | 28. hét | 188. nap | 00:05 | Csaba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Tovább csökkent a napi fertőzésszám Belgiumban
A belga közegészségügyi szolgálat vasárnapi jelentése szerint a napi regisztrált fertőzésszám az egy héttel ezelőtti adatokhoz képest 11 százalékkal csökkent. A járvány március elejére datált megjelenése óta a megerősített esetek száma 61 909-ra emelkedett az országban, szerda óta 400-zal. 100 ezer lakosra vetítve átlagosan 10,7 fertőzött jut.

A betegségben elhunytak száma 9771. Flandriában, az ország északi tartományában 4899-en, a déli országrészben, Vallóniában 3388-an, a brüsszeli régióban 1484-en vesztették életüket a járvány következtében. A hét folyamán átlagosan naponta hat ember halt meg a vírus okozta szövődményekben - közölték.

A múlt hétvégén jelentett 281-hez képest szerdán 222, a vasárnapi adatok szerint 168 embert ápolnak kórházakban, közülük 32-en részesülnek intenzív ellátásban, öttel kevesebben, mint a hét közepén. Ez az adat egy hete 41 volt.

A belga sajtó arról számolt be, hogy Maggie De Block egészségügyi miniszter ajánlása alapján vasárnap reggeltől a Spanyolország
velemenyezd, 2020. július 05. vasárnap, 22:44
Koronavírus - Aggasztó tendenciát mutat a járványhelyzet alakulása Ausztriában
A tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában 69-cel nőtt a fertőzöttek száma.

Ausztriában összesen 17 723 ember koronavírustesztje lett eddig pozitív, egy héttel ezelőtt ez a szám 17 380 volt. Közülük időközben 16 420-an meggyógyultak. A fertőzés okozta szövődményekbe 703-an haltak bele, közülük 13-an az utóbbi héten.

Jelenleg 600 beteget tartanak nyilván, a legtöbbjüket Bécsben (272), Felső-Ausztriában (124) és Alsó-Ausztriában (101). Stájerország tartományban 32, Salzburgban 31, Karintiában 14, Tirolban 11, Burgenlandban tíz, Vorarlbergben öt fertőzöttet tartanak nyilván.

A betegek közül 74-en szorulnak kórházi kezelésre, közülük nyolcan intenzív osztályon fekszenek.

Eddig összesen 606 375 koronavírustesztet végeztek el az országban.

Az alsó-ausztriai Tullnban bezártak egy sportiskolát, ugyanis az egyik tanár vírustesztje pozitív lett. Peter Eisenschenk polgármester arról számolt be hétfőn a Facebookon, hogy az iskolai dolgozók és a tanulók jelentős része karanténban van.
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 23:03
Női kézilabda BL - Bartha: nehéz elfogadni a döntést
"Tudjuk, hogy az egészség mindennél fontosabb, mégis nehéz elfogadni ezt a döntést. Bízunk benne, hogy kellően átgondolt és megfontolt volt az európai szövetség részéről" - nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bartha hozzátette, borzasztóan nehéz nyugodt lelkiállapotban megfogalmazni, szavakkal leírni, hogy mennyire csalódottak - nemcsak a klubvezetők, hanem elsősorban a játékosok - a torna elmaradása miatt.

"Ez nemcsak sportszakmai, hanem anyagi értelemben is rendkívül nehéz. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz kihatással a következő szezonra, bár úgy gondolom, sportszakmai értelemben is újratervezésre van szükség. Nem mindegy, hogy az új szezon egyáltalán hogyan fog elindulni, és emiatt a nyári felkészülésnek is át kell alakulnia" - vélekedett.

Az európai szövetség (EHF) március 25-én úgy döntött, hogy május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik a női BL budapesti négyes döntőjét, majd április 24-én közölték: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 17:23
Költségvetés - LMP: a kormány nem tesz érdemi lépéseket a leszakadó vidéki térségek fejlesztéséért
Egyes vélemények szerint ez a települések kétharmadának okozhat likviditási problémát, ezért vissza kell vonni a döntést - mondta.

Hozzátette: romlik a kistelepülések elérhetősége, ma Magyarországon 17 ezer kilométernyi alsóbbrendű út van rossz állapotban és évről évre növekszik az arányuk. Keresztes László Lóránt ezért kevesellte a költségvetési javaslatban jövő évre tervezett 400-500 kilométer alsóbbrendű út felújítását is.

Vidékellenes és elfogadhatatlan lépésnek nevezte, hogy néhány héttel ezelőtt 34 vasúti mellékvonalat "halálra ítélt" a kormány a menetrendek módosításával. Szerinte fejleszteni kellene ezeket a vidéki mellékvonalakat és olyan menetrendet biztosítani, amely érdemi lehetőséget kínál az ott élőknek.

Véleménye szerint a kormány nem készült fel a jövő évi helyközi közlekedési piacnyitásra sem, ami uniós kötelezettség.

Keresztes László Lóránt azt mondta: a vízügyi ágazat országosan az összeomlás szélére került, vidéken a közműadó is arányaiban nagyobb terhet jelent a
velemenyezd, 2020. június 28. vasárnap, 11:40
Életmentő műtétet hajtottak végre a Nyíregyházi Állatpark hím gorilláján
váladékot szívtak le fecskendővel, a gorilla addig hörgő légzése pedig szinte azonnal javulni kezdett - idézte fel az állatorvos. Járos Ildikó hozzátette, mivel lélegeztetni nem lehetett az állatot, az orvosi csapatnak egy esetleges légcsőmetszésre is fel kellett készülnie, hogy komplikáció esetén meg tudják menteni az életét.

Az állat a műtét közben lassan ébredezni kezdett, ezért az állatorvosok intravénásan adtak még neki altatót - jegyezte meg a szakember. Djumbha jól viselte a három héttel ezelőtti beavatkozást, a műtét után antibiotikumokat kapott, néhány nap alatt teljesen meggyógyult.

Az állatorvos elmondta, hogy a műtét kockázata - a főemlősök komplikált altatása miatt - igen nagy volt.

Mint hozzátette, az igazi problémát a műtét után tapasztalták a gondozók, mivel Djumbha nagyon jó érzékkel válogatta ki a finomságok közül a neki nem tetsző gyógyszereket. Hosszú kísérletezés után a szakemberek mindig más-más, nagyon erős ízű és szagú koktélokban oldották fel a gyógyszert annak
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 13:22
Devizapiac - Gyengült szerda reggelre a forint
Kedden este hét órakor az eurót 349,20 forinton, a dollárt 308,70 forinton, a svájci frankot 326,76 forinton jegyezték. Az euró jegyzése szerda reggel fél nyolckor kissé magasabban, 349,75 forinton állt, a dolláré pedig 309,14 forintra, a svájci franké 327,55 forintra emelkedett.

Az euró jegyzése kedden megközelítette a 360 forintot is, ahol legutóbb négy héttel ezelőtt, május vége felé járt. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén. A lépés meglepte a piacokat, elemzők ugyanis nem vártak változást a fő monetáris eszközökben. A bejelentést követően emiatt gyengülni kezdett a forint, az MNB később publikált inflációs jelentése azonban enyhítette a nyomást.

A forint a hónap eleje óta az euróval szemben 0,9 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,8 százalékkal gyengült, míg a dollárral szemben egy százalékkal erősödött.
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 07:50
Koronavírus - Franciaországban egyelőre nem vált be a kontaktkövető alkalmazás
A franciáknak alig két százaléka töltötte le a mobiltelefonjára a StopCovid elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül egy fertőzött felhasználó névtelen módon jelezheti a többi felhasználónak, hogy az elmúlt 24 órában egymás közelébe kerültek.

Cédric O digitális ügyi államtitkár keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a másfél millió felhasználó közül eddig alig 68 felhasználó jelezte az alkalmazáson keresztül a többieknek, hogy fertőzött, és csak 14-en kaptak automatikusan figyelmezető értesítést arról, hogy egy vagy két fertőzött közelébe kerültek.

A kormánytag szerint a számok ugyanakkor nem kérdőjelezik meg az alkalmazás hatékonyságát, és elsősorban a vírus visszaszorulásának tudhatók be.

A kormány szerint a lakosság két százaléka, mintegy másfélmillióan töltötték le a StopCovidot, ami töredéke a németországi változatnak, a szomszédos országban ugyanis 10 millió alkalommal töltötték le az applikációt - ismerte el az államtitkár. Szerinte ugyanakkor a különbség Németországhoz képest nem
velemenyezd, 2020. június 23. kedd, 22:09
Az Adolf, Fejes kenus duó továbbra is hibátlan kajak-kenu edzésversenyen
A fiatal páros, amelynek a hagyományostól eltérően mindkét tagja a jobb oldalon evez, a négy héttel ezelőtti első körben sem talált legyőzőre.

"Hiszünk a munkában, ennek köszönhetjük, hogy itt tartunk Balázzsal" - mondta Fejes Dániel. "Négy hete és ma is az első futam volt a nehezebb, a másodikban azonban kijött, amit tudunk. Nem jelent hátrányt nekünk, hogy egy oldalon evezünk, szerintem ezt bebizonyítottuk, ha van tempó, akkor beáll a hajó, és nem kell többet kormányozni, mint egy klasszikus párost."

A férfi kajakpárosok hasonló távú versenyében egy-egy győzelmet aratott a Kammerer Zoltán, Varga Ádám egység és a Koleszár Mátyás, Erdőssy Csaba kettős.

"Az első szembeszeles futamban nem mertünk nagy utazót vállalni, a másodikban viszont nem akartuk a végére hagyni a döntést, és már jöttünk az elején" - idézte Koleszárt a szövetség honlapja. A sportoló hozzátette: lát még fejlődési lehetőséget az egységben, így szívesen folytatná a közös munkát Erdőssy Csabával.

"Szinte az összes
velemenyezd, 2020. június 23. kedd, 22:05
Koronavírus - Johnson: a jövő héten nyithatnak az éttermek, szállodák, múzeumok
Boris Johnson a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatójában elmondta: az új fertőzések száma naponta 2-4 százalékkal csökken.

Hozzátette: május első felében az Egyesült Királyság egészében csaknem 69 ezer új koronavírus-fertőzést mutattak ki szűrővizsgálattal, június első felében ugyanakkor már csak 22 ezer koronavírusteszt eredménye lett pozitív, 70 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

Négy héttel ezelőtt Angliában átlagosan minden 400 ember közül egy volt koronavírus-fertőzött, június első felében azonban a fertőzöttek aránya már csak 1:1700 volt - mondta a konzervatív párti brit kormányfő.

Hozzátette: május 11-én Angliában, Walesben és Észak-Írországban 1073 pácienst vettek fel a kórházak koronavírus-fertőzés miatt, június 20-ára azonban a Covid-19 betegséggel újonnan kórházba szállítottak száma 74 százalékkal 283-ra csökkent.

A miniszterelnök ismertetése szerint a napi halálesetek száma hétnapos mozgó időszakok átlagában számolva április 14-én tetőzött
velemenyezd, 2020. június 23. kedd, 22:01
Koronavírus - Franciaország hétfőtől az európaiak, július 1-jétől pedig a nem európaiak előtt is megnyitja a ha
június 21-ig légi úton érkezőknek kéthetes karanténba kell vonulniuk. Az Egyesült Királyságból érkezők hétfőtől szabadon beléphetnek az országba, de újabb utasításig számukra is kötelező lesz a kéthetes karantén.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja: péntek estig 29 374-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, de az elmúlt héten ötven alá csökkent a napi halálozások száma.

Kórházban jelenleg 11 124 fertőzöttet ápolnak, ami 341-gyel kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, közülük 879-en szorulnak lélegeztetőgépre. A március 17-én kihirdetett általános karantén napján 699-en voltak lélegeztetőgépen, a járványnak a három héttel későbbi tetőzésekor több mint 7 ezren, de azóta napról napra csökken a kórházi betegek száma, a járványügyi korlátozásokat május 11. óta fokozatosan oldja fel a kormány.

A kórházi betegek háromnegyedét továbbra is a Párizs körüli Ile-de-France, valamint az ország északkeleti régióiban ápolják.

A március 1. óta regisztrált fertőzöttek
velemenyezd, 2020. június 13. szombat, 17:13
Aláírták a Bihar-Bisztraterebes autópályaszakasz tervezési, kivitelezési szerződését
Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorciumot, de a versenyben alulmaradt cégek óvásainak elbírálása több mint másfél évet késleltette a szerződés aláírását.

A román Trameco által vezetett konzorcium áfa nélkül 326,5 millió lejért (23,18 milliárd forint) vállalkozott a munkára. A tervezést hat hónap alatt, az építkezést további másfél év alatt kell befejeznie, és tíz éves garanciát kell vállalnia a munkálatokra. Ezen a szakaszon az amerikai Bechtel társaság kezdte el 17 évvel ezelőtt a pálya építését, és a munkálatok mintegy öt százalékát végezte el. Amint a román cég képviselője a pénteki aláírás alkalmával elmondta: szakértői vizsgálatot kell megrendelniük annak a megállapítására, hogy a Bechtel által 2004-ben részben megépített műtárgyak milyen mértékben károsodtak az elmúlt 16 év alatt.

Lucian Bode szállításügyi miniszter a sajtótájékoztatón kijelentette: 2020. az észak-erdélyi autópálya éve lesz. Kifejtette, hogy hamarosan átadják az öt kilométeres Bors-Bihar szakaszt,
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 16:13
Koronavírus - Hétfőn kinyithatnak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok is Angliában
Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta: továbbra is teljesül az a feltételrendszer, amelytől a kormány a koronavírus-járvány megfékezést célzó, március végén elrendelt korlátozások fokozatos enyhítését függővé teszi.

E feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.

Boris Johnson miniszterelnök már május végén bejelentette, hogy a feltételrendszer teljesült, és ennek jegyében e hónap elején kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések, amelyeknek van megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük. Emellett részlegesen megindulhatott a tanítás is az általános iskolákban.

Alok Sharma a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az enyhítés következő
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 21:49
1/246
Képek, videók
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Brüsszel-Belgiumban.jp g
pacsakute
2013. augusztus 02. péntek, 16:34
rendőr dobos Belgiumban
bobci
2011. május 01. vasárnap, 19:43
útcajelző Belgiumban
klara1949
2010. november 25. csütörtök, 19:57
Belgiumban is buliztunk
phagnes
2008. november 01. szombat, 23:32
Ági Belgiumban
phagnes
2008. november 01. szombat, 23:30
Maggie.jpg
erzsikepuskas
2014. május 12. hétfő, 15:21
maggie the cat.jpg
janna53
2014. március 12. szerda, 22:49
Maggie Gyllenhaal(32).jpg
farkas1945
2013. április 13. szombat, 10:00
Maggie Quigley
gabris808
2012. szeptember 03. hétfő, 22:03
Maggie Q
gabris808
2012. szeptember 03. hétfő, 22:03
Maggie Grace
gabris808
2012. szeptember 03. hétfő, 22:03
Orientaldream1Maggie.p ng
vicus076
2011. október 02. vasárnap, 08:30
maggie_0092.jpg
juditmama
2011. augusztus 25. csütörtök, 15:32
maggie_0091.jpg
juditmama
2011. augusztus 25. csütörtök, 15:32
Címkék
Keresztes László Lóránt, első szembeszeles, március 17-én, költségvetési javaslatban, sportoló hozzátette, hagyományostól eltérően, százalékkal erősödött, amerikai Bechtel, Koleszár Mátyás, igazi problémát, kontaktkövető alkalmazás, Lucian Bode, szövetség honlapja, torna elmaradása, euróval szemben, nyári felkészülésnek,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.