Belépés
2020. július 03. péntek | 27. hét | 185. nap | 15:48 | Kornél, Soma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Röplabda Eb-selejtező - Januárra halasztották a kvalifikációt
A kontinentális szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a CEV az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyalt a lehetőségekről a tagszövetségekkel és a részvényesekkel, s végül úgy döntött, a koronavírus-járványt követő bizonytalan helyzetben nem rendezi meg nyár végén a selejtezőket, hanem januárra halasztja azokat.

A kvalifikációs sorozat lebonyolítása is változik: az oda-visszavágós rendszer helyett mindkét nem számára minden csoportban két tornát rendeznek január 7-10., illetve 14-17. között.

A magyar válogatottak közül a G csoportban szereplő férfi csapat az első időpontban rendező lesz, a második hétvégén pedig Portugáliában szerepel. A csoportnak még a fehérorosz és a norvég csapat tagja.

A nők előbb Franciaországba utaznak, majd a második tornán hazai környezetben lépnek pályára a francia mellett az izraeli és a dán együttes ellen. Minden csapat mindkét helyszínen mindenkivel játszik, így hat mérkőzés után alakul majd ki a sorrend.

A férfiaknál a hét csoportgyőztes
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 15:52
Koronavírus - Brüsszel 4,9 milliárd eurót ajánl fel az adománygyűjtő szuperkoncert keretében
A felajánlást Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke, a rendezvény fővédnöke jelentette be, aki elmondta, hogy az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy az emberiség a lehető leghamarabb, megfizethető oltóanyaghoz jusson. Hozzátette, hogy a járványnak akkor lesz csak vége, ha a világon minden embernek lehetősége lesz hozzáférni a kezelésekhez és az oltásokhoz, "függetlenül attól, hol él, honnan származik, vagy hogy néz ki".

"Ehhez, be kell fektetnünk az oltóanyag gyors és példátlan nagyságrendű előállításába, ami csak akkor valósulhat meg, ha együtt, egy célért küzdünk" - hangsúlyozta.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy az Európai Bizottság nem hisz az "oltóanyag nacionalizmusban", ebben a tekintetben a multilaterializmust támogatja. Mint mondta, a bizottság feladata, hogy az oltóanyagok kifejlesztése után meggyőzze a magas jövedelmű országokat, hogy vásároljanak annyi vakcinát, amelyből az alacsony jövedelmű, fejlődő országokat is támogatni tudják.

A vezető
velemenyezd, 2020. június 27. szombat, 17:42
Labdarúgó NB I - A Honvéd hatgólos meccsen győzte le a Kaposvárt
lendülettel.

Szünet utáni kényelmességére ráfizetett a Honvéd: a Rákóczi előbb nagy helyzetet hagyott ki, majd szabadrúgás után Bévárdi csúsztatott fejesével egyenlített. A felpaprikázott kispestiek négy perccel később úgy vették vissza a vezetést Hidi lövésével, hogy előtte les miatt tévesen egy szabályos góltól fosztotta meg őket Antal játékvezető. Gazdag pazar átemelésével a 65. percben már kétgólos volt a különbség, a hátralévő időben pedig rutinosan lassította és a mezőnyben próbálta tartani a játékot a házigazda. A vendégcsapatba a kispadról friss erők érkeztek, és miután egy kontrából - Levkovich fölösleges kifutását kihasználva - sikerült csökkenteniük a különbséget, a hajrában beszorították ellenfelüket. Volt egyenlítési lehetősége is a Rákóczinak, kontrából viszont ismét a hazaiak találtak be ezzel lezárva az összecsapást.

A Honvéd sorozatban hatodszor győzte le a Kaposvárt, amellyel szemben már 11 találkozó óta veretlen. A kispestiek a szezon 17. hazai fellépésén - négy döntetlen és hét
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 21:13
Labdarúgó NB I - Újpesti vereséggel tért vissza a DVSC kispadjára Kondás Elemér
64.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi - Tőzsér - Bódi, Csősz (Kusnyír, 29.), Szécsi(Adeniji, a szünetben), Varga K. (Trujics, 79.) - Garba

Bátran kezdett az Újpest, ennek eredményeként a 9. percben Ristevski szöglet utáni góljával vezetéshez jutott. A jó iramú folytatásban a csapatok nyílt, de szervezett játékot vállaltak fel, és nagy helyzeteket ugyan nem dolgoztak ki a felek, de mindkét oldalon sokszor jutottak el a kapukhoz.

A második félidő elején Simon nagyszerű lövésével növelte előnyét a házigazda, amely ezt követően átadta a kezdeményezést és a területet a vendégeknek. A kapura továbbra is veszélytelen DVSC öngóllal szépített, de mielőtt lendületbe jöhetett volna, Simon csukafejessel visszaállította a kétgólos különbséget. A folytatás sok hibát és taktikai szabálytalanságot hozott, az eredmény pedig már nem változott.

Az új újpesti vezetőedző, Predrag Rogan a második mérkőzését is megnyerte, a debreceniekhez Kondás Elemér ezzel a vereséggel tért vissza a kispadra. Az Újpest tovább őrzi
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 21:13
Asztúria hercegnője-díj - Ennio Morricone és John Williams a művészet kategória idei nyertese
"Tehetségükkel filmek százait gazdagították" - olvasható a méltatásban, amely kiemelte a két alkotó jelentős és változatos munkásságát, műveik maradandóságát, valamint káprázatos "képességét" a műfajok és határok átlépésére.

A 91 éves olasz Ennio Morricone zeneszerző nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek egyebek mellett, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Jó, a Rossz és a Csúf, A misszió és Az óceánjáró zongorista legendája.

Több mint négyszáz mozi- és tévéfilmnek írt zenét, de emellett kamaradarabok, szimfonikus művek, operák és könnyűzenei dalok szerzője. Huszonhét arany- és hét platinalemezzel büszkélkedhet, valamint Grammy-, Golden Globe-, BAFTA-, Arany Oroszlán- és Oscar-díjjal is jutalmazták hatvan éve tartó pályafutása során.

A 88 esztendős amerikai John Williams a bécsi szimfonikus hagyományok szellemiségét adta át nagy hollywoodi sikerfilmeknek, több száz műve között olyan alkotások szerepelnek, mint a Csillagok háborúja- és az Indiana Jones-filmek, az E.T. vagy A
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 16:52
Budapestre figyelt a világ
Budapest csodálatos házigazdája volt a rendezvénynek. Erről tanúskodtak a kongresszus után küldött táviratok, köszönőlevelek.
Nyolcvankét évvel ezelőtt késő délután harangszóra indult a papság menete a Vajdahunyad várától a Hősök terére. A fehér karinges kispapok imára kulcsolt kézzel, négyes sorokba rendeződve nyitották az ünneplő klérus felvonulását. A szerzetesrendek, világi papság, kanonokok, apátok, prépostok után 190 püspök és 37 érsek sétált a nyitóünnepség helyszínére. A kardinálisok élén a házigazda Serédi Jusztinián hercegprímás haladt, mögötte a többi bíborossal.
Harsonaszó csendült. A fanfár már azt jelezte, hogy elindul Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus is. A hívek térdelve fogadták az egyházfő küldöttét és az általa közvetített pápai áldást.
.............
Ünnep baljós árnyakkal
A feszült történelmi helyzetben különös jelentősége volt a katolikus világeseménynek. A kongresszus előkészítését
maroka, 2020. május 29. péntek, 15:18
Jótékonysági árverés az Island Records művészeinek relikviáiból
Mások mellett Amy Winehouse, Annie Lennox, Bob Marley, Bon Jovi, Grace Jones, a Mumford & Sons, a Portishead és a U2 különböző felajánlásai szerepelnek az árverésen, a csütörtök este záródó esemény házigazdája Billy Porter Emmy-, Tony- és Grammy-díjas amerikai színész, énekes - olvasható az omegaauctions.co.uk oldalon.

A One Love elnevezésű (ez volt Bob Marley egyik slágerének címe), 65 tételt tartalmazó aukció licitje már zajlik a virtuális térben, valamennyi kikiáltási ára ötven font (mintegy húszezer forint) volt. Az aukció teljes bevételét 50-50 százalékos megoszlásban a kórházakat támogató NHS Charities Together brit szervezetnek, valamint az élelmiszerbankokra specializálódott Feeding Americának juttatják.

A kalapács alá kerülő darabok között régiek és újak egyaránt szerepelnek. A legmagasabb licitet jelenleg a U2 The Joshua Tree című albumának aláírt születésnapi vinyl box kiadványát, illetve az együttes I Still Haven't Found What I'm Looking For című dalszövegének Bono által írt
velemenyezd, 2020. május 18. hétfő, 11:11
Jégkorong olimpiai selejtező - Egy évvel elhalasztották a rigai tornát
A nemzeti csapat a lett fővárosban a házigazdák mellett az olaszokkal és a franciákkal mérkőzik, ám az eredetileg idén augusztus 27-30. közé tervezett időpont helyett 2021. augusztus 26-29-én - jelentette be szerdán honlapján az IIHF.

A 2022-es pekingi ötkarikás játékok záró kvalifikációs körében három, egyenként négy válogatottat felvonultató tornát rendeznek, amelyek győztesei léphetnek jégre Kínában. Pozsonyban Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria és Lengyelország, míg Norvégiában egy később kijelölendő helyszínen a hazaiak mellett Dánia, a Koreai Köztársaság és Szlovénia száll harcba a kvótáért.

A halasztásnál lényeges szempont volt, hogy a kvalifikációs kört az észak-amerikai profiliga szünetében rendezzék, miután az érintett 12 együttesből 9-ben szerepelhetne NHL-játékos.
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 18:43
Az internetre költözik idén a Hay Fesztivál
A hagyományosan a walesi Hay-on-Wye-ban megrendezett irodalmi és művészeti fesztivál szervezői a koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy idén az online térben tartják a rendezvényt. A május 18. és 31. közötti Hay Festival Digital programjai ingyenesen lesznek elérhetőek mindenki számára - adta hírül a BBC News.

Az idén 33. születésnapját ünneplő fesztivál keretében mások mellett írók, politikai döntéshozók, történészek és aktivisták fognak bejelentkezni saját otthonaikból, hogy megválaszolják a nézők kérdéseit.

Hilary Mantel, Roddy Doyle, Ali Smith és Sandi Toksvig a fesztiválon adnak ízelítőt új könyveikből. Benedict Cumberbatch angol színész a fesztivál elnökével, Stephen Fry-jal, valamint Tom Hollanderrel, Toby Jonesszal, Helen McCroryval, Jonathan Pryce-szal és Vanessa Redgrave-vel karöltve fogja ünnepelni William Wordsworth angol romantikus költő életét és munkásságát.



A rendezvényen különböző globális ügyek, köztük a koronavírus-járvány is terítékre kerül. James
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 16:13
Christone Ingram tarolt az amerikai blues díjátadón
A 21 éves zenész az év albuma, a legjobb új felfedezett előadó albuma, a legjobb kortárs blues album, a legjobb gitáros, valamint a legjobb kortárs férfi blues előadó kategóriában is győzött - írta a www.billboard.com a vasárnap esti díjátadóról.

Christone Ingram 2019-ben robbant be a nemzetközi blueséletbe bemutatkozó, Kingfish című lemezével.

Az eseményen három díjat söpört be a Dennis Gruenlinggel kiegészülő Nick Moss Band, kettőt kapott Sugaray Rayford, akit a B.B. Kingről elnevezett rangos elismeréssel jutalmaztak. Az online esemény házigazdája, Shemekia Copeland énekes a legjobb kortárs női blues előadó kategóriában győzött, Bobby Rush-é lett az év soul blues albuma, a legjobb énekesnek pedig Mavis Staplest választották.

A koronavírus-járvány miatt online megrendezett díjátadó műsorban bemutatták számos művész otthonában rögzített produkcióját, valamint korábbi show-kból is felidéztek részleteket. A programban látható és hallható volt mások mellett Steve Miller, Steve Cropper,
velemenyezd, 2020. május 05. kedd, 10:21
Turisztikai beszélgetéssorozat és megnyitó állatkertek várják az érdeklődőket
Hétfőn veszi kezdetét a MOL Nagyon Balaton heti beszélgetéssorozata, ahol a Balatont érintő legaktuálisabb témaköröket járják majd körbe. A házigazdák hétről hétre más balatoni események főszervezői, a meghívott vendégek pedig ismert balatoni személyek, művészek és turisztikai szakemberek - olvasható a közleményben.

Mint írják, többek között a Balaton Sound, a Paloznaki Jazzpiknik, a Kultkikötő, a Művészetek Völgye, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál szervezői mesélnek majd a terveikről, a jelenlegi helyzetről és a lehetséges jövőről. Az első, hétfői beszélgetés házigazdája Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója, akinek vendégei többek között Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke és Marsalkó Dávid, a Halott Pénz alapító frontembere lesznek.

Juhász G. Tamás fotói láthatók a virtuális kiállítás keretében hétfőtől a Játékszín online galériájában, a fotós a járványügyi helyzet miatt bezárt színházban 45 képből álló összeállítást készített az időszak lenyomataként.
velemenyezd, 2020. május 04. hétfő, 17:33
Koronavírus - A Harry Potter szerzője, a Queen és angol komikusok is jótékonykodással segítenek
Rowling egymillió fontot (402 millió forint) adományozott azoknak a karitatív szervezeteknek, amelyek a járvány miatt legnehezebb helyzetbe került embereken segítenek. Az összeg fele a Crisis nevű szervezeté, amely hajléktalanokat segít, a másik fele a Refuge-é, ők a kapcsolati erőszak áldozatainak nyújtanak menedéket - írta a BBC hírportálja.

Az író a Twitteren tette közzé az adományozás hírét szombaton, a nemzetközi Harry Potter-napon, melyet még 2012-ben jelöltek ki az akkori miniszterelnök, David Cameron javaslatára. Azért esett a választás május 2-ára, mert ezen a napon győzte le az ifjú varázsló regénybeli ellenfelét, a gonosz Voldemortot.

A Queen rockegyüttes Adam Lambert amerikai énekessel közösen kislemezt adott ki You Are The Champions (Ti vagytok a bajnokok) címmel, mely a We Are The Champions hajdani Queen-világsláger feldolgozása. A dalt két hete mutatták be Brian May Instagram-oldalán, akkor a tagok mindegyike otthonában adta elő a maga részét.

Az immár hivatalosan is
velemenyezd, 2020. május 03. vasárnap, 16:56
1/174
Képek, videók
női kézi vb selejtező.jpg
maroka
2019. június 24. hétfő, 18:44
halaszi_vb_selejtezo_2 07.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:29
halaszi_vb_selejtezo_2 06.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 05.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 04.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 03.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 02.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:28
halaszi_vb_selejtezo_2 00.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 99.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 98.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 96.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
halaszi_vb_selejtezo_1 92.
steinhart
2010. április 23. péntek, 11:27
Kvalifikáció
pneerika
2008. augusztus 03. vasárnap, 22:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.