Belépés
2020. május 29. péntek | 22. hét | 150. nap | 18:00 | Magdolna
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Uniós bizottság: a határátlépést lehetővé tevő intézkedések nem lehetnek hátrányosan megkülönbözt
Tokarski az idegenforgalom újraindításának lehetőségeiről folytatott vitában aláhúzta, a határzárak, illetve az azokat feloldó intézkedések kizárólag a járványügyi helyre válaszolhatnak, semmilyen esetben sem utalhatnak állampolgárságra.

Kiemelte: a turizmus mihamarabbi újraindítása több mint 6 millió munkavállaló munkahelyének megmentését jelenti, az utazások engedélyezéséhez azonban megfelelő egészségvédelmi intézkedések szükségesek. A tagországoknak és illetékes hatóságaiknak összehangoltan kell cselekedniük a nyári szezonban rejlő lehetőségek kiaknázására a belső határok átjárhatóságának felelősségteljes biztosításával.

Arról is beszélt, hogy a járványhelyzet pillanatnyi állásának megállapítására a tagállamok között jól működő, az egyes országokénál szélesebb körű adatokat tartalmazó és határon átnyúló adatcserét lehetővé tevő, a fertőzés nyomon követésére alkalmas rendszerek használatára van szükség. Az ilyen - internetalapú - programoknak teljes védelmet kell biztosítaniuk a személyes
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 14:01
Illegális bevándorlás - Szlovénia nem tudja befogadni a Földközi-tengerről kimentett migránsokat
Camilleri ismertette szlovén kollégájával a máltai helyzetet, majd arra sürgette Ljubljanát, hogy segítsen a tengeren felvett migránsok közvetlen áthelyezésében.

Hojs elmondta: Szlovénia jelenleg senkit nem tud befogadni, mert a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások megszűnésével valószínűleg folytatódni fog az illegális határsértések számának növekedése.

A tárcavezető rámutatott, hogy Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában most is nagyszámú migráns tartózkodik, majd hozzátette: a schengeni külső határokon - a szlovén-horvát határon - az elkövetkező hónapokban ismét nőhet a migrációs nyomás.

Hojs meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Bizottság hamarosan megoldást fog kínálni az ilyen helyzetekre az új migrációs és menekültügyi paktum keretében.

Szlovéniában az év első négy hónapjában 2394 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 25 százalékkal kevesebb az előző év ugyanezen időszakához képest.

Idén április végéig 823-an folyamodtak menekültstátuszért, ami
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 12:52
Matteo Salvini: "nem bántam meg az olasz határok védelmét"
Matteo Salvini közösségi oldalán kijelentette, a spanyol nem-kormányzati szervezet (NGO) hajója líbiai és máltai vizeken vette fedélzetére a migránsokat, és a Spanyolország felkínálta biztonságos kikötő ellenére Olaszország felé vette az útját.

"Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát, becsületét és méltóságát védelmeztem, az egész kormány egyetértésével" - hangoztatta Salvini. Kifejtette, teljesen nyugodtan várja a mentelmi bizottság keddi véleményét, és "mindent ismét ugyanígy tennék, nem személyes érdekből, hanem országom védelmében".

A Liga vezetője egy későbbi bejegyzésében hozzátette, a két kormányerő, a baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) bíróság elé akarja őt állítani: "Ettől még nem változtatom meg nézeteimet, az illegális bevándorlók kikötésének megállítása, az emberkereskedők elleni küzdelem, Olaszország biztonságának, becsületének és méltóságának védelme nem bűncselekmény, hanem kötelesség".

A volt belügyminiszter a római parlament
velemenyezd, 2020. május 25. hétfő, 22:02
Németh Szilárd: a magyarok minden körülmények között számíthatnak a katonákra
nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek is.

A katonák most szolgálatot adnak a rendőrökkel a déli határokon. Hermetikusan zárták a határt, így védték Európa és Magyarország biztonságát a koronavírus gócokból érkező migránsokkal szemben - mondta Németh Szilárd.

Elmondta, a honvédelem napján, munkaszüneti napon is folytatták az idősotthonok fertőtlenítését, amit szintén egy munkaszüneti napon, húsvétvasárnap kezdtek. Mostanáig 982 idősotthonban segítették ily módon az ott lakók egészségének védelmét.

Emellett 13 megyében 51 kórház élén honvédtiszt szolgál kórházparancsnokként. Feladatuk a készlet- és eszközgazdálkodás, az információáramlás valamint az őrzés-védelem megszervezése és fenntartása - tette hozzá.

Továbbá 17 helyőrségben járőröznek katonák a köztereken és a sikeres magyar-kínai légihíd útján beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket tároló raktárakat is őrzik. Továbbá a humanitárius korridorokon is segítik a katonák az átmenő személy- és teherforgalom
velemenyezd, 2020. május 21. csütörtök, 16:12
EP-elnök: egy új kezdet érdekében az Európai Unió alapítóinak bátorságára van szükség
Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői. Magyarország 2005-ben nyilvánította május 9-ét Európa napjává.

Sassoli a koronavírus okozta válságra utalva azt mondta, az egyetlen dolog, amely megmentheti Európát, lehetővé teheti az emberek védelmét és a gazdaság helyreállítását, az a közös válasz szükségességének elfogadása.

Szavai szerint a demokrácia reformjára kell törekedni, amelyet a gyors döntéshozatalhoz szükséges eszközök bevezetésével kell megtenni. Kijelentette: a vétójog az európai döntéshozatali folyamatban korszerűtlen, amelyet a válság és a sürgős intézkedések meghozatalának szükségessége egyértelművé tett.

Az EP elnöke és a képviselőcsoportok elnökei, az úgynevezett Elnökök Értekezlete közös nyilatkozatban arra emlékeztettek, hogy a Schuman-nyilatkozatban hetven éve megfogalmazott, a szolidaritáson, a
velemenyezd, 2020. május 09. szombat, 13:02
Koronavírus - Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a járvány szempontjából "biztonságos" országok
Hasznos eszmecserét folytatott olyan országok kormányfőivel, amelyek Ausztriához hasonlóan gyorsan és sikeresen reagáltak a koronavírusra - jelentette ki Kurz. Hozzátette: közösen vitatják meg, hogyan lehet a lehető legjobban maguk mögött hagyni ezt a kihívásokkal teli időszakot.

Az "okos országok" mostani internetes találkozójára Dánia, Izrael, Görögország, Csehország, Új-Zéland, Ausztrália, Norvégia és Szingapúr kormányfőjét hívták meg. Az eszmecserén szó volt egyebek mellett az enyhítések során szerzett tapasztalatokról, a gazdaság újraindításáról és a turizmusról, ugyanakkor szó esett arról is, hogyan lehet fokozatosan feloldani a határellenőrzéseket azok között az országok között, ahol jók az eredmények, vagyis alacsony az új fertőzöttek száma.

Kurz hangsúlyozta: nincs értelme fenntartani a határellenőrzést azokon a pontokon, ahol az sokkal inkább akadályozza az embereket, mint amekkora védelmet jelent. Tájékoztatása szerint az elkövetkező hetekben Németországgal és Csehországgal
velemenyezd, 2020. május 07. csütörtök, 19:43
Krónika 6. rész (ügyészségi beszámoló)
Fidesz: az ügyészség gyorsan alkalmazkodott az új büntetőeljárási törvényhez



Bajkai István (Fidesz) az ügyészség beszámolóját alaposnak nevezte, majd kiemelte, hogy az ügyészség a lehető legnagyobb gyorsasággal tudott alkalmazkodni a 2018-tól hatályos új büntetőeljárási kódex teremtette jogi környezethez. Fontosnak tartotta megemlíteni az ügyészség egységes jogalkalmazást segítő munkáját is.

A vádhatóság hatékony elemző tevékenységét mutatja - folytatta -, hogy 2018-ban több mint száz elvi jellegű állásfoglalást adott ki. Leginkább kiemelésre méltó jogi tartalom azokhoz fűződik, amelyek a fiatalkorúak érintettségével folyó büntetőeljárások alkalmazásában a vonatkozó szabályok értelmezésére adtak iránymutatást - tette hozzá.

A legfőbb ügyész munkája a határokon túl is kiemelkedő volt 2018-ban, Polt Péter számos nemzetközi szereplővel tárgyalt - közölte Bajkai István. Az ügyészség munkájának nemzetközi elismerése Magyarország megbecsültségéhez is jelentősen hozzájárul -
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 15:32
Koronavírus - Az Európai Parlament a járvány elleni uniós stratégiáról tartott vitát
arról, hogy a nemzeti kormányokat hazugságokkal és hamis hírek terjesztésével támadják.

"Ilyen hazugság a magyar Országgyűlés felfüggesztésének híre is. Miközben az Országgyűlés folyamatosan ülésezik, és továbbra is teljes kapacitásában dolgozik, az Európai Parlament tagjainak több mint 90 százaléka nem tud az üléseken részt venni és véleményt nyilvánítani" - fogalmazott.

A képviselő elmondta továbbá, hogy a magyar kormány alkotmányos kötelességét teljesíti, amely magában foglalja az életek védelmét és a gazdasági nyomás enyhítését is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány mindezt törvényes felhatalmazással és az alkotmánybíróság felügyelete mellett teszi. Hozzátette: ilyen komoly körülmények között félre kell tenni az ideológiai vitákat.

Gyöngyösi Márton (Jobbik) szerint az uniós intézmények nem túl sikeresek a válságra adott válaszokat illetően, hiszen a 2015-ös migrációs válságot is "katasztrofálisan" kezelték.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem következnek be
velemenyezd, 2020. április 16. csütörtök, 15:22
Koronavírus - Schanda: ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben
ellátásbiztonsági érdek - szögezte le.

Elmondta, ellenőrzik a teherszállításban dolgozókat, és ha az egészségügyi vizsgálat koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg, a magyar állampolgárnak karanténba kell vonulnia, a nem magyar állampolgár pedig nem léphet be az országba. Az egészséges fuvarozók azonban dolgozhatnak.

A felsőoktatási intézményekben elrendelt iskolalátogatási tilalomról szólva hangsúlyozta, az ITM felszólította az intézmények vezetőit, hogy változatlanul tartsák fenn az egészség védelmét szolgáló intézkedéseket, az intézményekben továbbra is távoktatásban folytatódik a képzés.

Szólt arról is, Magyarországon nincs ellátási probléma, az üres polcok annak tudhatók be, hogy lassabb a megszokottnál a polcok feltöltése. Hozzátette: egyszerűsítették a boltokba kiszállítás szabályozását és egyszerűbbé teszik új munkavállalók felvételét a kereskedelemben.

Jelezte: folyamatosan ellenőrzik az áruk és termékek minőségét, árazását; márciusban ötszáz boltot ellenőriztek, és
velemenyezd, 2020. március 28. szombat, 13:12
Koronavírus - Korom: a katonák is tevékenyen segítenek
Korom Ferenc hozzátette: a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán is segítettek egy mobil egészségügyi létesítményt felépíteni.

Emellett a katonai rendészek múlt hét óta 15 olyan településen teljesítenek szolgálatot, ahol helyőrség van. Az ő feladatuk elsősorban a nyugalom fenntartása, a lakosság bizalmának erősítése.

A katonák továbbra is segítik a határok védelmét: 300-zal növelték a déli határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát - közölte a vezérezredes.
velemenyezd, 2020. március 24. kedd, 20:44
Illegális bevándorlás - Kontrát: jelentősen nőtt a nyomás a déli határon
Kontrát Károly beszámolt arról, hogy a kormány meghozta a szükséges intézkedéseket: megerősítették a déli határ védelmét és szeptember 7-ig meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta országos válsághelyzetet. "Megvédjük a határokat" - szögezte le.

Az államtitkár kiemelte: az Európai Unió mostanáig nem tudott jó választ adni a migrációs válságra. Ugyanakkor megjegyezte, legutóbb az uniós belügyminiszterek egyeztetésén egyetértettek abban, hogy a külső határok megvédése elsődleges feladat.

Szólt arról is, hogy a migrációs helyzetet tovább árnyalta Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentése, miszerint a migránsokat nem tartja vissza. Így még nagyobb nyomás helyeződik a magyar határokra - emelte ki Kontrát Károly.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: Európában a bevándorláspárti erők - köztük politikai erők és ngo-k - nem tűntek el. Leszögezte: a magyar kormány semmilyen
velemenyezd, 2020. március 11. szerda, 10:21
Illegális bevándorlás - Deli Andor: Az európai vezetők végre felismerték a határvédelem szerepét
"A görög határhelyzet megmutatta, hogy hová fajulhatnak a dolgok, ha a politikusok a szőnyeg alá söprik a problémákat, ahogy tették ezt a migrációval és határvédelemmel kapcsolatban az elmúlt években. Az európai vezetők nem akartak a helyzettel foglalkozni, ezért egy egyezménnyel Törökországra bízták Európa kapuinak védelmét" - emlékeztetett a néppárti képviselő.

Kiemelte: Magyarország kormánya volt az egyedüli, amely 2015-től kezdődően következetesen kiállt a határok védelme mellett, még annak árán is, hogy számtalan alaptalan kritika és durva támadás érte ezért.

Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos szerint szükséges a külső határok védelme, de ugyanolyan fontos az uniós értékek, az alapvető jogok védelme.

"Görögország köteles megvédeni határait, de a hatóságok fellépéseinek arányosnak kell lenniük - hangsúlyozta. Bejelentette, jövő héten a görög fővárosba utazik, hogy meggyőződön arról, hogy Görögország az uniós jogszabályoknak megfelelően jár el a
velemenyezd, 2020. március 10. kedd, 22:13
1/53
Képek, videók
határátlépés2.jpg
maroka
2015. október 16. péntek, 21:08
határátlépés.JPG
kacskaringo
2007. július 12. csütörtök, 02:12
Rendőr intézkedése
sanci81
2016. február 23. kedd, 16:11
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
hátrányos helyzet.jpg
esty7
2007. április 23. hétfő, 20:41
Feloldozás-CSILLAGOK
1vargaildyko
2016. február 01. hétfő, 11:08
Feloldozás-GYERTYA
1vargaildyko
2015. március 01. vasárnap, 08:56
Feloldozás-PIRAMIS
1vargaildyko
2014. július 26. szombat, 09:32
Feloldódni.GIF
charlotteani
2008. január 25. péntek, 01:45
Névtelen-1 – helyre
foldinefehereva
2018. december 01. szombat, 23:20
Ha életedben olyan helyre
mester126mari
2014. október 03. péntek, 08:40
Húúú jó helyre jöttem.jpg
pacsakute
2012. szeptember 18. kedd, 09:15
--Rossz helyre parkolt.pn
mailona
2012. február 16. csütörtök, 10:06
kisérik végső helyre
kicsoda57
2010. október 05. kedd, 23:25
Fedett helyre viszi.jpg
samsira
2010. április 26. hétfő, 16:25
Címkék
migrációs helyzetet, magyar Országgyűlés, határok védelme, járványügyi helyre, nyugalom fenntartása, déli határon, járvány szempontjából, tárcavezető rámutatott, ilyen helyzetekre, szükséges intézkedéseket, Kontrát Károly, egyes országokénál, egész kormány, Deli Andor, határvédelem szerepét, Menczer Tamás,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.